- Szevasz, barátom – nyitottam ki az ajtót Ricsi előtt, majd lepacsiztunk egyet.
- Mi újság van? – kérdezte, és levette fekete zakóját.
- Nem sok minden, arra gondoltam el kéne menni, bulizni – vetettem fel az előbb megbeszélteket Rellával.
- Uhh tesó – huppant le a fotelba. – Nekem most nincs hangulatom hozzá – a konyhából vittem egy üveg hűtött vodkát és két poharat, majd a dohányzóasztalon töltöttem mindkettőnknek. – Habár, miért is ne? – vette el a közelebbi poharat. – Legalább mulatunk egyet.
- Igen – koccintottam vele össze a poharam – elővettem a telefonom a zsebemből és Rellának üzentem egyet: „Mi megyünk bulizni, veletek mi a helyzet?"
- Mi van Rellával? Talán írt? – mutatott ujjával a telefon felé.
- Nem, nem ő írt – tettem magam mellé a készüléket. – Minden rendben van, azt hiszem. Anyáékhoz is el szeretném vinni karácsonykor – mosolyogtam a barátom felé, akin nem is látszik, hogy el akarna nekem valamit mondani.
- Ó – meglepett arccal nézett rám -, akkor már nagyon komoly a dolog, ha bemutatod őt a szüleidnek – mosolyodott el. – Örülök haver, hogy ilyen barátnőt találtál magadnak.
- Igen, én is nagyon örülök. Na és te? Hogy állsz Laurával? – kérdeztem rá, hátha valamit elmond.
- Őszintén? Fogalmam sincs, szép lány, és kedves, nagyon szeretem, amilyen ő. De – megakadt.
- De? – gondolkodtam el. Talán keresi a szavakat.
- De szerintem nem hozzám való, én nem nagyon érzek úgy iránta, mint ő irántam. Ezt el is mondtam neki.
- Mikor? Jézusom, szegény lány – tettem a fejemre a kezem.
- Vacsorázni voltunk este, és akkor mondtam neki, hogy én nem érzem azt, amit ő. Így hát vége is lett a vacsorának, haza akart menni, felajánlottam, hogy haza viszem, de nem engedte – előre hajolt és öntött még magának a színtelen italból.
- Jól van, de legalább nem játszottál vele, ismerkedés volt – mondtam és én is öntöttem magamnak egy pohárral.

„Készülünk!" – írtam válaszként Krisztiánnak. Laura egy fehérneműben és zokniban sétálgatott a hálóm és a fürdő között. Felnevettem, amire egy fintort vágott.
- Most mit nevetsz, mit vegyek fel? Rellaaa – húzta el a nevem. – Mit csináljak? El sem megyek inkább – ült le az ágyra és a lábait nézte. – Biztos jönnek Ricsiék is. Nem akarok ott lenni.
- Na és ha jönnek? – vállat vonok. – Legalább látja rajtad, hogy nem fogsz ő miatta szomorkodni. Találsz jobbat – nyitottam ki a szekrényt.
- Igazad van, teljes mértékben – mosolyra húzta a száját és a fekete bőrtáskájából pakolt ki.
- Mi az isten? – nézek a ruhákra, amiket az ágyra pakol. – Hogy fértél te el benne? – nevettem fel. A barátnőm, ha tehetné, az egész szerkényét át hozná, még ha csak egy éjszakáról is van szó, pedig tudja jól, mindig kap itt is ruhát.
- Figyelj, tudod jól milyen vagyok – megfogta a táska alját és kirázta belőle a ruhákat. A végén egy barna fésű koppant a parkettára. Fejemet ráztam, karba font kézzel.
Egy fekete átlátszó harisnyát és magas derekú bőrhatású rövidnadrágot szedtem ki a szekrényből.
- Szerinted, mit húzzak felsőnek? – kérdeztem az ágyra terített ruhák közül, Laurát.
- Fú – a szekrényhez megy, én addig egy telitalpú magassarkút vettem elő. – ezt. – Nyom a kezembe egy fehér csipkés toppos új nélküli felsőt.
- Ú, ehhez a legvastagabb téli kabát kell – nevettem.
- Úgy öltözködsz, mintha nyár lenne, igaz bent meleg lesz, nagyon is – a ruhámmal együtt távoztam a fürdőszobába.
Öltözködés után sminkeltem is, majd a barátnőm nyitott be az ajtón. Egy fekete testhez simuló ruhában jelent meg előttem.
- De csini valaki – jelentem ki, miután kész lettem az arcommal. – Lemegyek, hívok taxit, addig te készülj.
Hajamat kibontva megyek le a lépcsőn. Közben írok egy taxinak, akiktől kapok is egy SMS-t, hogy a közelben van egy autós, akit el is küldenek értünk. Tárcsázom Krisztián számát.
- Háló – veszi fel a második csörgés után.
- Szia. Jöttök akkor? – kérdeztem.
- Igen, most megyünk le – hallom, ahogy bezárta az ajtót.
- Szuper! – mosolyogtam.
- Már alig várom, hogy lássalak – mondta, én meg belepirultam a kijelentésébe.
- Én is – húztam fel a magas sarkúm.
- Csókollak – tette le a telefont.
- Szerintem én ezt a bakancsot húzom – sietett le a lépcsőn Laura. – Ú, szomjas is vagyok – dobta le a táskát a telefonjával együtt a pulthoz.
- Istenem – fogom a fejem. – Nem tudom mi van veled – nézek rá, és mosolyra húzom a szám.
- El kéne mennünk valami alkoholt venni, mielőtt indulunk a buliba nem? – ivott vizet.
- Nem is értem miért megyünk bulizni, lehet nem kéne elvinni téged – szám elé tettem a kezem, felkuncogtam.

- Köszönjük – szálltunk ki a taxiból. A kék fények és az emberek tömege felkeltette az érdeklődésem a buli iránt. – Na gyere, ne ácsorogj itt. Induljunk meg – karon fogtam Laurát és beálltunk a sorba.
- Nem a telefonod csörög? – kérdezte.
- De – engedem el a karját, majd felveszem a telefont és a vonal végén Krisztián szólal meg:
- Merre vagytok? – kérdezi.
- Itt állunk a sorba – mondtam, de a telefonból nem jött egy hang sem.
- Most ez ki volt? –néz rám Laura.
- Krisztián – amint kimondom a nevét, ki jött a buliról és fejét forgatva keresett minket. Intettem neki, majd gyorsan oda sietett hozzánk. Megfogta a karomat.
- Minek álltok itt? – mérgesen néz ránk.
- Nem is értelek – szólt közbe Laura. – Várjuk, hogy bemenjünk.
- Ne idegesíts – fogta meg a kezünket és vonszolt maga után. Az embereket hallottam magunk mögött rólunk beszélni, hogy mit képzelünk magunkról, hogy betolakodunk.