A redőny már felhúzva, és furcsán bámulok ki, reggel hatkor a sötét utcára. Miért keltem ilyen korán? Megfordultam és az utam a fürdőbe vezetett, megmostam az arcom, jó hideg vízzel.
Lementem a lépcsőn, a konyhába megyek. Készítek egy kávét. A fehér polcról, leemelem a barna kis üveget, amiben a kávét tartom. Már meleg vizet öntök a gépbe, hogy minél előbb kész legyen.
Mindig egy nagyobb kiadós adagot csinálok magamnak, hogy igazán felébredjek. A fehér - kávé magos díszes -, bögrét veszem ki a felső szekrényből. Kiöntöm a kávét, cukor és tej.
A tévében csak a reggeli, unalmas, teleshop megy. Már csak az astro világ hiányzik. Ki keltem a puha kanapémból és felmentem az emeletre.
Az ágyamba ültem vissza, majd a telefonomat vettem elő. Minden közösségi hálót megnéztem, amit lehetett. Szürcsölve a kávémat - az egyik szeretett – magazinomban elolvastam a horoszkópomat is.
Kiittam a kávém utolsó cseppjét és visszafeküdtem aludni. Az álom hamar elnyomott. Igazából én sem hittem, hogy el tudok aludni még.


Az ébresztőm rezegni kezdett az éjjeliszekrényen, mikor nyúltam érte hatalmasat koppant a földre valami. Azonnal felpattantam felkapcsolva a kislámpám.
- Basszus! – szólalok meg hangosan – Nem hiszem el – hajamat arrébb tűrtem, felvettem a bögrét a szürke prémes szőnyegemről és a fürdőbe szaladva egy kisebb vödörbe öntöttem forró vizet. Szivaccsal a kezemben és a vödörrel térek vissza, ahol sikálni kezdem a szőnyegem. – Jaj Istenem, most az egyszer – már-már siránkozom -, ezt a drága szőnyeget mentsem meg!
A kisebb – nem is észrevehető – folt kijött a szőnyegből a parkettát letöröltem és visszavittem mindent a helyére. A bögrét kiöblítettem és ismét megtettem ugyan azt, amit még a második elalvásom előtt. Főztem egy kávét.
Leültem a pulthoz és megittam a - már kevésbé gyenge - tejes kávét. A bögrét a mosogató gépbe tettem minden tányérral vagy csészével együtt, ami a mosogatóban volt, beindítottam a gépet, ami halkan elindult. Az emeleten a - már jól bevált - Foreverös fogkrémemmel mostam fogat, feldobtam pár csepp alapozót, púdert és pirosítót is kentem magamra. Szemhéjtussal kihúztam a szemem, szemöldök ceruzával pedig a szemöldököm. A szobámban ismét tétlenkedtem. Néztem a szőnyegem és, hogy mit is vegyek fel. Fekete bőrhatású nadrágot, fekete fehér kockás inggel húztam fel. Elővettem a laptop táskát a szekrény legaljából. A telefonommal, a táskámmal indultam le a lépcsőn. A nappaliban bepakoltam a laptopom és a töltőm, a lépcső melletti táskámat most felakasztva találtam a meg a fogason és beledobtam minden szükséges dolgot még - ami szerintem hiányzott belőle. Kabátom és a bakancsomat felvéve indultam ki a házból. Bezárva az ajtót magam után a kapucnimat hajtottam a fejemre. Dudaszót hallok mire megrezzenek. Ebben az utcában mi nem történik? Pesten vagyunk. Meg fordulva figyelmes leszek a fehér Mercedesre, aminek a hátulja jobban meg van emelve mint a többié, de így sem mondhatom rá hogy ez terepjáró. Krisztián mutogatni kezd, hogy üljek be mellé és ne ácsorogjak kint. Mivel az eső szakadt, nem is kellett tovább álldogálnom ott. Behuppantam mellé a bőrülésbe.
- Jó reggelt – míg én kényelmesen beültem és normálisan elhelyezkedtem, addig ő csak bámult rám.
- Remélem neked jobb a reggeled – mióta lettél ilyen bátor Rella?
- Nem igazán, rég nem ittam olyan finom kávét, mint amit tegnap nálad – dobolt a kormányon közben engem nézett. – Tán neked nincs jó napod? Gyönyörű időjárás – mutat ki a szélvédőn.
- De, remek napom van – műmosoly és egy kis szarkazmus. Nem vártam magamtól mást. Krisztián nem kérdezett útnak indultunk a reggeli forgalomban. – Hogy-hogy erre jártál? – kérdezem.
- Igazából érted jöttem – vallja be.
- Honnan tudod, mikor akarok indulni? – mosolyodok el és kiveszem a táskámból a telefonom.
- Megérzés – ránt a vállán. Megnyitom az – már régen látott – üzeneteim. Nem voltál nagyon keresett személy. Írt egy keveset anyukám, Laura és Patrik. Először is a főnököm üzenetét néztem meg.
„Szia Rella! Köszönöm az iratokat, bocsi megnéztem, hogy készen lettél e velük. Ha beérsz a céghez, kérlek, gyere be hozzám."
Szép volt Rella, mit csesztél el? Az üzenetre válaszoltam, egy szívesent, hisz' ez a munkám – vagy mi – és megyek hozzá, amint beérek. A következő üzenetet Laurától olvastam, aki csak megkérdezte, mit csinálok pénteken, és anyu is ugyan ezt kérdezte. Szülinapom lesz, mit is csinálnék?
- Minden rendben? – kérdezi meg mellettem a férfi.
- Ja, igen-igen persze – szólalok meg.
- Hát jó, csak nagyon koncentrálsz – indulunk el jobban, hogy a zöld lámpán túljussunk.
- Csak gondolkodtam – teszem el a telefont.
- Micsodán? – lassítunk le, mert a következő rendőrlámpánál viszont már pirosat kaptunk.
- Patrik elvitte a papírokat, remélem nincsen semmi baj vele, mert mondta menjek hozzá, amint beértem – mosolygok, reménykedem benne semmi rosszat nem tettem.
- Eleve én vagyok a főnököd, szóval csak én hozhatok rossz döntést rólad – ezzel igazán megnyugtattad a lelkem. – De a lényeg, hogy biztos nem csináltál semmi rosszat, szóval nem azért hívatott – önt belém lelket.
- Igen, remélem.

Patrik ajtajánál állok. Bekopogtatok és amint bentről hang jön, benyitok.
- Szia Rella – köszönt – ülj csak le.
- Jó reggelt – a hangomon még az izgulás is hallatszik.
- A papírok jól sikerültek, nagyon jól megcsináltad, majd küld át az iktatást is, a gépbe nem akartam belenyúlni – csapta össze tenyerét.
- Jaj, nagyon örülök neki – mosolyogtam -, amint leérek el is küldöm – állok fel.
- Van itt más dolog is – visszaülök, és Patrik szemébe nézek. Kiolvasni nagyon nehéz belőle bármit is. – Igazából ezt nagyon – hezitál -, hogy is mondjam. Aj, szóval ilyet még a cégünk sosem csinált legalább is alkalmazottakkal, mindig fogadtunk másokat – vár egy kicsit. A mondanivalóját próbálom értelmezni, hiszen csak makog. – Magyarul annyit szeretnék mondani, hogy ha elvállalod, akkor modellt kéne állnod azoknak a kollekcióknak, amiket megcsináltál – ezt volt ilyen nehéz elmondani?
- Ó, hát nem hiszem, hogy én jó modell lennék – mondom zavartan.
- Rella, figyelj – hajol előrébb az asztalán, majd támaszkodik -, te tudod, semmit nem akarok rád beszélni. De te egy nagyon csinos nő vagy és a kisugárzásod is alkalmas erre – nem jövök zavarba a bókoktól már ha ez az. – Gondold át, beszéld meg Krisztiánnal, és ha van válasz, akkor szólj és intézkedem. Előbb kellett volna szólnom, de Ricsivel is most egyeztettem és mára már kéne a válaszod, de holnapra is nagyszerű.
- Rendben, köszönöm – bólintok és amilyen gyorsan lehet ki megyek az irodából. Krisztiánnal miért kéne nekem ezeket megbeszélnem? Nekem ő senkim, csak a főnököm, aki majd a zsebembe adhatja a pénzt.
A lépcsőn leérve néhány női szem engem figyelt. Az asztalomhoz érve, elrendeztem az asztalomat, hogy a saját gépem is elférjen. Mindkét gépet beindítottam, majd átküldtem az iktatásokat Patriknak.
- Mit szeretnél ebédelni? – nézek fel, és szemben velem van a melírozott hajú, zöld szemű, miniszoknyás magas sarokban lévő nő, aki tegnap is már a frászt hozta rám.
- Köszönöm, nem kell semmi – mondom.
- Tudjuk jól, hogy a főnökeinkkel kavarsz, de azért beléphetnél a társaságunkhoz is. Habár nem bánom, hogy ilyen messze kerültél tőlünk.
- Én sem bánom, hogy ilyen messze kerültem el tőletek – válaszoltam még higgadtan.
- Majd a főnök úgy is elvisz ebédelni, így nem kell többet kérdeznem – fordult meg a kis papírlapjával a kezében. Istenem, miért küldöd mindig hozzám az ilyen embereket?
A laptopomat bújva, rá eszméltem, hogy egy fontos döntést kéne hoznom. A telefonomat felkapva az asztalról felhívtam a barátnőmet.
- Igen? – szólal meg.
- Szia, Lau. El kéne egy kis segítség – mondom.
- Jesszus, Rella, mit csináltál? – kérdezi.
- Nyugi semmit, most egy döntést kéne hozni – hezitálok -, kellett csinálnom pár akciót az újságba és a weboldalra is, ami felkerül majd, viszont Patrik – próbáltam a legcsendesebben elmondani -, szeretné, hogy modellt álljak néhány ruhának.
- Ez teljesen jó Rella, gondolj csak bele – örül a vonal végén.
- Igazad van, tök jó, addig, míg a munkatársaim utálnak.
- Mi az, hogy utálnak? – kérdezi. – Pedig te pont nem az a személy vagy – halkul el a hangja.
- Nem vagyok nekik szimpatikus.
- De miért? – kérdezi.
- Azt hiszi az egyik, hogy kavarok a főnökkel – suttogom még jobban.
- Én biztos kavarnék velük – kuncog fel. – Jó, de ők gondolom túl elitek. Hogy állsz a szakdolgozattal?
- Jézus, azt is meg kell írni – fogom a fejemet. – Viszont most leteszem, majd beszélünk.
A gépen megnéztem, kaptam e új mailt vagy bármi új üzenetet, a laptop tetejét lehajtva az enyémért nyúltam és közelebb tettem magamhoz. A szakdolgozathoz a Word segített. Kéne egy két könyv.
- Szia – köszön rám Ricsi. – Gondolom Patrik említette, hogy el kéne a segítséged a magazinokhoz esetleg a webshopon – bólintok. – De most nem ezért vagyok itt – mondja -, Krisz említette, hogy saját gépen akarsz dolgozni, ahhoz elhoztam a lemezeket, feltelepítjük rá.
- Rendben, köszönöm szépen – állok fel.
- Szerintem menjünk fel a tárgyalóterembe, Krisz úgy is mondta – veszi el előlem a gépet majd rá pillant a kijelzőre -, uh megzavartalak?
- Nem, dehogy, rá érek vele – mosolygok rá és mellé állok, mire ő elindul.
- Szóval, Krisz mondta, hogy akar beszélni valamiről – mondja. Elhaladunk a munkatársaim előtt, akik gúnyos tekintettel figyelnek. – Miről kell szakdolgozatot írnod? – kérdezi.
- Öm, marketing – az emeletre felérve az üvegajtók felé vesszük az irányt, felkapcsoljuk a villanyt és leülünk a hosszú asztalhoz. A gépet magához húzza, és a CD-vel babrál.
- Igazat megvallva, szükség lenne a cégnek rád – néz rám.
- Ezt most miért mondod? – kuncogok fel.
- Mert nagyon jól lehet veled dolgozni, kíváncsi lennék a fotózásra.
- Milyen fotózásra? – sétál be Krisztián egy tálcával, amin három csésze kávé van. Leteszi elénk és kiosztja a fehér csészéket. Bólintok neki, jelezve, hogy köszönöm.
- Rellát felkértem egy fotózásra. Patrik nem említette? – kérdezi Ricsi, aki még mindig a laptopon munkálkodik.
- Patrik nem mondott semmit – enged a fekete nyakkendőjén. Vajon ideges? – Mihez kell neked Rella? – kérdezi gúnyosan.
- Szerinted miért viszem fotózásra? – pillant rá Ricsi. – Nem láttad, amiket szerkesztett? Patriknak ajánlotta, hogy jobban mutatnának, és többen felfigyelnének rá, ha felöltöztetnénk valakit – a székben, ahogy csak lehetett elbújtam. Krisztián ismét dühös lesz rám, hogy nem mondtam el neki ezeket, miközben ő a nagy főnők. Búcsúzhatsz az állásodtól Rella.
- De láttam, mindent mondott Patrik, de ezt eddig nem tudtam, hogy ő lenne a modellünk – belekortyoltam a kávéba. – Rella, mit mondasz? – kérdezi.
- Holnapig dönthetek – szólaltam meg. Mindkettőjük meredten figyelt. – Most mi az? – kérdezem.
- Semmi – mondja Ricsi, aki ki veszi a lemezt a gépből és felém fordítja a gépet. – Készen van, ha eddig tudtad alkalmazni, akkor gondolom most is menni fog – mosolyog -, csak ügyesen kislány. A szakdolgozat pedig jó legyen – áll fel. Kezet fog Krisztiánnal – Veled még beszélek – az ülő férfi bólint egyet. Ricsi kimegy a teremből.
- Az igazság az, hogy ha szeretnél modellkedni Ricsinek, akkor én, támogatlak benne. De a rendes fotózás előtt, úgy is kipróbálja, hogy mehet-e ez az egész. Természetesen te meg nyugodtan szólj közbe – mosolyodik el. – Most hívok neked egy taxit. Írd meg a szakdogát, ha van valami munka azt pedig meg tudod csinálni otthon is most már – felállok és a kezem közé kapom a gépet.
- Köszönöm szépen.