~6 évvel később~

~Zsófi

Mennyi minden változott 6 év alatt... hihetetlen. Karesszal tizedik évvége óta együtt vagyunk. Igaz, voltak kisebb vitáink, de az már a múlt. A drága szemem fénye olyan gyönyörű, hogy arra nincsenek szavak. Karesz tavaly megkérte a kezemet, mire én boldogan mondtam igent. Viki volt az esküvőnkön a koszorúslány. Apropó, Viki. Úgy döntöttünk, hogy átkereszteltetjük Patakiról Feketére. Karesz úgy szereti őt, mint a saját lányát. És talán nekem volt a legszebb nászajándékom neki...

<Visszaemlékezés>

- Karesz... - suttogtam a fülébe este, mikor hazaértünk.
- Igen, drágám? - nézett rám mosolyogva.
- Terhes vagyok - sütöttem le a szemeimet.
- Hogy mi?
- Gyereket várok tőled - néztem fel rá. Nem mondott semmit, csak boldogan pörgetett meg a levegőben.
- Apu! - szaladt le a nappaliba Viki.
- Kicsikém, kistestvéred lesz - emelte fel Vikit a levegőbe boldogan. Mosolyogva néztem őket.

<Visszaemlékezés vége>

Ez volt tavaly az esküvőnk estéjén. Mára pedig bővült a család mégegy kislánnyal, akit Fekete Liza Rebekának hívnak. Ő inkább keverék, mert külsőre hasonlít az apjára (ugyanolyan barna haj, barna szem), de jellemre tiszta én vagyok.

- Anyu, gyere már! - jött be Viki a szobába.
- Mindjárt, kicsim! Csak egy perc - néztem rá, mire nevetni kezdett.
- Mi olyan vicces?
- Tiszta fekete az arcod - nevetett tovább.
- Micsoda?! - mentem a tükörhöz. Ó, baszki...
- Gyere mutasd meg apának - fogta meg a kezem és kirángatott a garázsba. Karesz nagyon ügyködött valamin.
- Te megy mit csinálsz? - kérdeztem, mire magára borította(??) a festékeket. Vikivel egyszerre robbant ki belőlünk a nevetés.
- Viki, nem azt mondtam, hogy ne szólj anyádnak? - nézett a kicsire, majd meglátott engem is. Ő is hozzákezdett röhögni.
- Baromi vicces - forgattam meg a szemeimet mosolyogva. Megindult felém, majd magához húzott egy csókra.
- Keverjük a színeket? - mosolyogtam rá.
- Ha akarod - csókolt meg újra. A színkeverésnek egy nem túl diszkrét köhécselés vetett véget. Mindketten odanéztünk.
- Remélem nem zavarok, de a lányomat, a vejemet és az unokáimat keresem - vigyorgott apa.
- Szép napot apóspajtás - intett neki Karesz.
- Mégegyszer így hívsz nem látod felnőni a lányokat.
- Megyek már, Liza! - indult be, mire utána szóltam.
- Ne merészelj bemenni festékesen, Fekete Károly Albert!!! - szóltam rá, mire megtorpant.
- Tekintély ötös - hallottam anyu hangját is. Ezen elnevettem magam.
- Ugyan, csak tudja, hogy akkor meghal - címeztem a férjemnek.
- Zsófi... ugye nem? - nézett rám félve. Odamentem hozzá és megcsókoltam.
- Olyan csacsi vagy néha! De én így szeretlek - mosolyogtam rá.

~8 évvel később~

~Viki

- Viktória! Liza! Ugye nem akartok elkésni már az első napon?! - kiáltott anyu.
- Már kész vagyunk, csak rád várunk! - néztem rá mosolyogva.
- Na, nyomás a suliba. Viki, sok sikert az első gimis napodhoz.
- Köszi - adtam neki egy puszit és elmentem a suliba. Ahogy közeledtem az épület felé megláttam egy elég helyes srácot. Ó, anyám...

<Vége>

Sziasztok, remélem tetszett a befejezés! Vikinek nem lesz naplója, ami azt jelenti, hogy ezennel befejeztem az SzJG fanfictionök írását, de lesznek a jövőben, még könyveim❤

By: Mona200305❤❤❤