(10.09)

~Zsófi

Apával ma elmentünk megint a nőgyógyászhoz.
- Ne idegeskedj!
- De félek!
- Mitől?
- Nem akarom, hogy fájjon.
- Apa, nem te mész abortuszra, hanem én - néztem rá komolyan. Néha nem is tudom, kettőnk közül ki a tapasztalatlan tinilány és ki a felelősségteljes apa. Amikor engem hívtak be, apa inkább kint maradt.

~Márk

Jézusom, remélem nem lesz semmi baja az én kislányomnak! Eltelt tíz perc. Semmi. Oké, nyugi Márk, végülis... csak a lányod veteti el a gyerekét aki egy suttyótól lett, miért kéne emiatt félni? De mivan, ha egy sötét sikátorban csinálták, vagy egy kocsiban vagy... vagy egy angol wc-ben?! Úristen miért agyalok én ilyenen?! De... Ha durva volt vele? Vagy, ha esetleg... állj le, Márk! Ne gyárts összeesküvés elméleteket! Zsófi okos lány, biztos nem ment volna abba bele, hogy egy sötét, piszkos, szilánkokkal teli sikátorban...
- Márk?! - hallottam hirtelen egy ismeretlen hangot, mire ijedten pattantam fel. Egy fiatal fekete hajú fiatal nő állt előttem széles mosollyal az arcán.
- Ismerem magát? - kérdeztem értetlenül.
- Nemár, ennyit változtam?
- Ööö...
- Adél - mosolygott továbbra is.
- Vagyis...
- Király Adél. Boti húga, tudod a gimiből - folytatta a nő, mire leesett.
- Jaaa! Bocsi, csak nagyon régen láttalak... és mit csinálsz itt?
- Nőgyógyászhoz jöttem.
- Boti tudja, hogy itt vagy?
- Nem tudja, de nem is akarom.
- Király Adél! - szólították.
- Majd még beszélünk, szia! - ment el. Ekkor jött ki Zsófi is. Könnyes volt az arca.
- Ennyire fájt?
- Nem, csak... uhh - törölte le az arcát. Átöleltem a vállát és kimentünk a kocsihoz.
- Semmi baj, majd lesz másik - mosolygott rám.
- Aha, persze - motyogta.

~Zsófi

Egész úton csöndben voltam. Istenem, hogy én ezért mit fogok kapni, ha kiderül... Otthon kiszálltunk a kocsiból, majd bementünk. Én egyenesen a szobába mentem, ami üres volt. Biztos Flórával van. Lefeküdtem az ágyra és filmet néztem.

Délután megkívántam a banános joghurtot. Felvettem a cipőmet és elmentem a boltba. Épp a joghurtok felé mentem, amikor megláttam két ismerős valakit.
- Legyen ez - nevetgélt az a liba. Szemforgatva mentem volna tovább pechemre a joghurtoknál álltak. Felcsaptam a kapucnit a fejemre és odamentem. Bella pont ott állt.
- Bocs, arrébb mennétek? - mélyítettem el a hangomat.
- Aha - mosolygott Karesz Bellára, de nem mozdultak.
- Barom - löktem picit arrébb a lányt, mire Karesz megfogta a kabátomat és neki lökött a hűtő ajtónak.
- Mit mondtál? - kérdezte idegesen.
- Képes vagy bántani egy lányt? Ráadásul azt, aki tavaly a legjobb barátod volt? - vettem le a kapucnit a fejemről. Az arcára őszinte döbbenet ült ki.
- Azt hittem, hogy te ennél jobb vagy - rántottan ki magam a szorításából, majd kivettem a joghurtot és a kasszához siettem. Kifizettem, majd hazafelé vettem az irányt. Útközben megettem a banános joghurtot. Finom volt. Szar érzés volt titkolózni. Karesz, Martin, a szüleim és a barátaim előtt. Ja, hoppá már nincsenek is barátaim. Huppsz. Talán csak Bogi maradt nekem. Ő az egyetlen, meg Gabe. Ők ketten.

- Mi az, hogy már nem? - lepődtem meg az ajtóban állva.
- Nézd, Zsófi. Én sem értem, de azt mondta, hogy nem akar látni.
- Dehát én vagyok a legjobb barátnője!
- Tudom, de biztos valami kamasz dolog. Sajnálom, de most sincs itthon. Beszéljétek meg hétfőn a suliban, szia Zsófi - csukta be az ajtót. Hitetlenül meredtem az ajtóra. Ilyen nincs!

- Szia, Nick lovagolni szeretnék - indultam be.
- Zsófi, nem hinném, hogy jó ötlet most oda bemenned - állt elém Nick.
- Tudod jól, ha ideges vagyok akkor lovagolni szeretnék! Légyszíves engedj be az istállóba! - emeltem fel egy kicsit a hangom, de ekkor egy állatorvos jött ki az egyik boxból.
- Sajnálom, Nick, de nem tudtam tenni érte semmit - nézett a fiúra.
- Mi történt? - kérdeztem az orvostól.
- Az egyik ló nagyon megfázott, mert az egyik újonc nem csukta be az éjjel az istálló ajtaját, de sajnos nem tudtam megmenteni - mondta el nekem.
- Melyik ló? - kérdeztem félve a választól.
- Mistral - mondta ki, mire Nick lehajtotta a fejét. Nem mondtam semmit, csak berohantam az istállóba. Megálltam Mistral boxa előtt, ő pedig bent feküdt.
- Mistral! - sírtam el magam miközben letérdeltem mellé. Átöleltem a lovamat.
- Miért hagytál itt? Miért kellett ezt tenned?
- Zsófi - jött be Nick és elhúzott a lótól.
- Semmi baj - ölelt magához, én meg ott zokogtam. Miért kellett itt hagynia?

Otthon nulla életkedvvel feküdtem az ágyon. Amikor Lara hazaért nem jött beszélgetni velem. Nem kérdezte meg, hogy vagyok. Se semmi. Pedig jól esett volna. Nagyon is, mert egyedül éreztem magam.

<Eddig tartott>

Sziasztok, remélem tetszett ez a rész! Sok sikert a holnapi központihoz❤❤❤

By: M.