(10.08)

~Zsófi

Az elmúlt egy hónapban nem történt semmi. Múlthéten szakítottam Martinnal, mert elmondtam neki, hogy nem úgy szeretem, ahogy ő engem. Szerencsére megértette. Tehát a szakítás után visszamentem apuékhoz. Örültek nekem és mondogatták, hogy nem az én hibám volt, de nem hittem el. Lara nem haragszik már annyira. Oli még mindig neheztel rám. Megértem.
Reggel erős hányingerem lett. Kipattantam az ágyból és rohantam a wc-re.
- Heni, te vagy az? - kérdezte kintről apa. Nem tudtam válaszolni, így benyitott.
- Mi van veled, kislányom? - fogta hátra a hajam. Mikor végeztem lehúztam a wc-t és kimostam a számat.
- Nem tudom, de nagyon rosszul vagyok - suttogtam.
- Oké, ma nem mész suliba! - jelentette ki.
- De...
- Nyomás az ágyba, kisasszony! - terelt be a szobámba. Befeküdtem és betakaróztam. Próbáltam aludni, de folyton a hányinger kerülgetett.

- Megjöttem! - hallottam lentről apa hangját. Lehúztam a wc-t, kimostam a számat és lementem hozzá. Egy fehér kis szatyor volt nála.
- Tessék - adta oda nekem. Belenéztem, de teljesen lefagytam, majd kivertem a balhét.
- TE TÉNYLEG AZT HISZED, HOGY AZÉRT VAGYOK SZARUL, MERT TERHES VAGYOK?! - üvöltöttem.
- Kicsim, ezek csak tesztek. Én teljes mértékben tudom, hogy nem vagy az, csak... a biztonság kedvéért csináld meg - kérte, mire dühösen felmentem a wc-be. Megcsináltam, mind az öt(!!!) tesztet. Már csak várni kellett.

Amikor végre készen lettek rápillantottam, majd felsikítottam. Futó lépteket hallottam, majd apa robbant be az ajtón.
- Mi a baj?!
- Hibásak! Nem vagyok terhes, ezek csak hibásak!! - sírtam a földön ülve.
- Dehát, mind pozitív - nézte a teszteket apa.
- De én akkor se vagyok az!!!
- Menjünk el a kórházba - segített fel és lementünk. Csendben telt az út.

- Pataki Zsófia - szólítottak engem.
- Félek apu - suttogtam.
- Veled menjek?
- Igen! - néztem rá. Felálltunk és bementünk.
- Jó napot, Dr. Rácz András vagyok.
- Pataki Zsófia - mutatkoztam be. Apa is bemutatkozott, majd hozzám fordult.
- Mi a panasz?
- Hányinger, hányás - feleltem.
- Húzd fel a pólódat és feküdj fel az asztalra - kérte, mire tettem amit kért.
- Hány éves vagy?
- 17 leszek szenteste - válaszoltam.
- És az úr a te...
- Az édesapja vagyok - felelte apa.
- Rendben, na nézzük - kent fel valami zselét a hasamra, majd egy kis készülékkel kezdte elkenni azt. Lázasan figyeltük a monitort.
- Voltál már együtt fiúval?
- Nem! Igen. - mondtuk apával tökéletesen egyszerre.
- Mikor?! - döbbent meg apa.
- Nyugodjon, meg az apuka. Ez egy kamasz lánynál normális, hogy nem avatja be a nemi életébe a szüleit - nézett a doki apára.
- Pedig néha jó lenne - nézett rám szigorúan. Ajjaj.
- Nos, kedves Zsófi nem tudom, milyen hatással lesz rád a hír, de... - hiába figyeltem, a hangok tompulni kezdtek. Apa elájult, én meg csak néztem.
- Tessék? - hallottam tompán és nagyon halkan a saját hangomat.
- Terhes vagy - olvastam le a szájáról. Nem! Az lehetetlen!

- Azzal a Martin gyerekkel ugye? - kérdezte feszülten apa hazafelé.
- Igen, de én is akartam.
- Ez engem nem érdekel! Kiskorú vagy még! - csapott a kormányra dühösen.
- Tudom. És elvetetem...
- Még szép, hogy elveteted ezt a gyereket! Mit képzeltél, hogy megszülöd és felneveled?!
- Nem. Úgyse akarok gyereket. Nem akarok úgy járni, mint ti anyával - szálltam ki a kocsiból, mikor apa leparkolt.
- Faszom bele! - fejelte le a kormányt apa. Csendben bementem és felmentem a szobába. Felmentem az ágyra és felnéztem a netre.

A harmadikra kattintottam rá. Volt egy ezzel kapcsolatos kérdés is a gyakori kérdésen is. Ha NEM akarok elvetélni akkor, nem szabad: guruljak, stresszelnem, fel kell hagyjak a küzdő sportokkal... Tehát, ha el AKAROM vetetni, akkor ezeket kell tennem. Vagy elmenni a nőgyógyászhoz abortuszra. Ekkor jött egy üzenetem.

Gabe: Szia, csajszi, mizu?

Me: Szarul vagyok...

Gabe: Miért?

Me: Nem lehetne személyesen?

Gabe: De, persze gyere nyugodtan :)

Kiléptem a chatből és lementem. Felvettem a kabátomat és kiléptem az ajtón.

- Gyere, be és mesélj el mindent - húzott beljebb. Bementünk a nappaliba és leültünk a kanapéra. Elkezdtem neki mesélni az egészet. Csendben hallgatott, majd könnyezve fejeztem be.
- Szóval felcsinált az a Martin aki a múltkor az utcán csókolt?
- Igen.
- Apukád meg kiakadt...
- Pontosan.
- Megértem. Ha nekem lenne ilyen fiatal lányom én se örülnék neki, de nyugodj meg, nem lesz semmi baj - ölelt meg.
- Köszönöm - suttogtam, majd rezegni kezdett a telefonom. Instára posztolt Karesz. Megnéztem, majd felindulásból a falhoz vágtam és kitört belőlem a sírás. Gabe szorosan magához ölelt és nyugtatott. Legalábbis próbált. Ott sírtam a vállába fúrva a fejem.
- Nyugi, drágám! Nincs semmi baj - simogatta a hátamat. Kezdtem megnyugodni.
- Hazakísérlek - mosolygott rám.
- Köszi - szipogtam. Gabe készségesen segített mindenben. Otthon elköszöntem tőle, majd bementem.
- Hol voltál?? - kérdezte apa.
- Gabe-nél - feleltem, majd felmentem a szobába. Lara az ágyán feküdt.
- Mizu?
- Semmi - hazudtam.
- Az jó.
- Ja...
- Várj, pillanat. Zsófi kicsit halkabban, mert telefonálok - szólt rám.
- Persze, bocs - feküdtem az ágyamra.
- Na oké, itt vagyok - folytatta a csevejt. Elmentem fürdeni utána lefeküdtem aludni.

<Eddig tartott>

Sziasztok, remélem tetszett ez a rész!

By: M.