(09.07)

~Zsófi

Najó! A mai napom, még szépen szólva is kurvára szar volt!
Reggel kissé izgatottan keltem. Izgultam a délután miatt. Bár ne akartam volna, hogy eljöjjön a délután. De akkor még nem tudtam, hogy mi lesz akkor. Felöltöztem utána elmentem a suliba. Martin nem volt a kapunál. Larával végig beszélgettük az egész utat. A sulinál köszöntünk a fiúknak. Egy mondatot még elkaptam.
- És bombacsaj? - kérdezte Dió. A választ már nem hallottam. Se azt, hogy kitől kérdezte. Bent Hartay nyomatékosan elküldött minket órára. Nekem az első órám töri volt utána kémia, ahol a tavalyi anyagból íratott. Jaj nekem, tuti karó, mert semmi sem maradt meg tavalyról! Kémia után irodalmon Nórival a nyárról beszélgettünk. Angolon párbeszédeket egészítettünk ki, francián pedig szöveget fordítottunk. Tesin az öltözőbe menet, Martin elkapta a karomat.
- Délután várlak titeket a kis pályán - puszilta meg az orromat.
- Álmodj csak, hogy levered apát! - mentem tovább.
- Ez meg mi volt? - kérdezte Lara.
- Semmi - mentem be az öltözőbe. Gyorsan átöltöztünk utána kimentünk az udvarra.
- 10 kör, mehet! - fújta meg a sípját Ceglédi. Nehezen, de teljesítettük. Mire végeztünk, addigra csengettek. Villámsebességgel átöltöztünk utána mentünk a következő órára, ami nekünk biosz volt. A tanárunkat Dobra Ildikónak hívják. Az első órán még kedves volt. Az utolsó óra matek volt. Ott is beszélgettünk, majd 45 perccel később kicsengettek az utolsó óráról. Megvártam Larát, hogy együtt menjünk ki. Mosolyogva lépkedtem kifelé, de amikor kiléptem az ajtón, a mosoly lehervadt az arcomról. Ugyanis egy barna hajú, rózsaszín trikós, farmer sortot viselő lány állt kint.
- Sziasztok, lányok! - köszönt vidáman Ottó.
- Hali - mondtam.
- Ő itt a barátnőm - mutatta be nekünk a lányt Karesz.
- Szia, Bella vagyok és Karesz barátnője - mutatkozott be a barna hajú lány, miközben Karesz átkarolta a vállát.
- Zsófi vagyok - ennyit tudtam kinyögni anélkül, hogy elbőgtem volna magam.
- Én Lara - mutatkozott be az ikrem is.
- Jó volt dumálni, de mennünk kell - kezdett húzni Lara.
- Oké, de Zsófi! Holnap próba, ne felejtsd el - szólt utánam Dió.
- Oké, nem fogom - biztosítottam összetört szívvel. Mikor tisztes távolságra voltunk tőlük elbőgtem magam.
- Hé, hé, ne sírj! Egy hülye paraszt, hogyha nem téged választott - vigasztalt Lara.
- De ő sokkal szebb nálam!
- És akkor mi van? Te meg különlegesebb a lila szemeiddel - mosolygott őszintén. Halkan sírtam hazáig. A kapuban Lara adott zsepit. Megtöröltem a szemeimet és kifújtam az orromat, majd bementünk. Apa már indulásra kész volt.
- Gyere, menjünk - rángatott ki. Még annyit se tudtam kinyögni, hogy fapapucs. Habár nem is akartam volna ezt mondani, de mindegy. A kocsiba beültünk.
- Hova kell menni?
- A kis pályára - szólaltam meg halkan és rekedtesen.
- Te sírtál? - nézett az arcomra.
- Nem - fordítottam el gyorsan a fejem.
- Az apád vagyok és nem tudsz átverni. Miért sírtál?
- Karesz... - kezdtem könnyezni.
- Mit csinált? - szorította a kormányt.
- Barátnője van - sírtam el magam ismét, miközben a tenyerembe temettem az arcomat.
- Figyelj, kincsem. Ha szereted elengeded, ha ő is szeret téged, akkor előbb vagy utóbb eléd áll és bevallja.
- És ha nem szeret? - néztem rá könnyáztatta arccal.
- Akkor legalább elengedted - felelte bölcsen.
- Mikor lettél te ilyen bölcs? Mégcsak 33 éves vagy - nevettem el magam.
- Tudod, nem elég, hogy van három csodaszép gyerekem, egy gyönyörű feleségem, jól nézek ki, még bölcs is vagyok - vigyorgott az utat figyelve.
- A szerénységet se hagyd ki - nevettem jobban.
- Ó, igaz! És én vagyok a világ legszerényebb embere - nevetett már ő is. Mire odaértünk el is felejtettem a bajomat, csak sajnos beütött a másik.
- Jó napot! Szia, Zsófi - köszönt egy labdával a kezében Martin.
- Essünk túl ezen az egészen. Egy egy ellen játszunk és tíz gólig - mondta a szabályokat apa.
- Rendben - bólintott Martin. Kezet fogtak és kezdődhetett a játék. Apa egész ügyesen cselezett, így az első gólt ő lőtte be. Én a pálya szélén a füvön ülve szurkoltam apának. Ez látszólag idegesítette Martint ezért mindent beleadott a játékba. Ekkor csörögni kezdett a telefonom. Lara hívott.
- Igen?
- Hol vagytok??
- A kis foci pályán. Miért?
- Mit csináltok ott?
- Apa Martinnal focizik.
- Tétje van?
- Ha apa győz akkor békén hagy engem - feleltem.
- És ha nem? - kérdezte félve Lara. Nem feleltem.
- És ha nem?! - emelte fel a hangját.
- Akkor megint a barátnője leszek - suttogtam.
- Bazd meg! Miért mentél ebbe bele?! Te nem vagy normális! Csak te tudsz ilyen hülye lenni!!! - ordibált velem.
- Most mivan?! Apát senki se tudja legyőzni!
- De Martin az profi! Országos junior bajnok! - amint kimondta Martin elkiáltotta magát.
- GYŐZTEEEEM!!! - üvöltött boldogan, mire nekem a kezemből kiesett a telefon. Apa a földön térdelt és lihegett.
- Zsófi?! Zsófi, mi a faszom történt?! Hallod, mondj már valamit!! - üvöltött Lara. Martin odajött hozzám és lágyan megcsókolt.
- Az enyém vagy - vigyorgott. Könnyezve néztem fel rá, majd odamentem apához.
- Minden rendben?! - rémültem meg, mert erősebben lihegett.
- Meh... mehnt... híhvjáhtohk ah mehntőhket - zihált, mire visszarohantam a telefonomért. Kinyomtam a hívást és tárcsáztam a mentősöket. Elmondtam mindent.
- Nem sokára ott leszünk - tette le a diszpécser. Sírva rohantam vissza apához.
- Apu, lélegezz mélyeket! - kérleltem.
- Nehm mehgy - nézett rám zihálva.
- Kérlek, apu! Próbáld meg! - könnyeztem. Ekkor kiértek a mentősök. Apát feltették a hordágyra.
- Mehetek én is? - kérdeztem reménykedve.
- Gyertek - sóhajtotta, mire mindketten beszálltunk. Könnyezve néztem apát, Martin pedig csendben bámult maga elé. A kórházban apát betolták egy kórterembe, de nekünk kint kellett várni.
- Ez is miattad történt! - kezdtem el ütögetni a mellkasát, mire ő lefogta a kezeimet és magához ölelt. Meglepett ez a tette, de visszaöleltem. A telefonom rezegni kezdett. Elengedtem Martint és felvettem.
- Mi történt, Zsófi?!
- Apa kórházban van - sírtam anyának.
- Melyikben? Azonnal megyünk! - elmondtam neki, hogy melyikben utána letette. Elkeseredetten ültem le az egyik székre.
- Miért nem mondtad, hogy országos junior bajnok vagy? - suttogtam.
- Sose kérdezted. Én... sajnálom, ami apukáddal történt. Nem akartam, csak... csak én tényleg vissza akartalak kapni - nézett rám szomorúan.
- És ezért a legutóbb ájulásig kellett csókolnod? - dünnyögtem.
- Ne haragudj. Mindent sajnálok!
- Ezzel semmit se érsz el.
- Valahogy sejtettem - túrt zavartan a hajába. Ekkor anyáék is betoppantak.
- Hogy van?!
- Még bent van az orvos - néztem rá. Lara lángoló tekintettel nézett Martinra, majd meglátta Martin kezét a combomon (mikor rakta oda??). Lesajnálóan megrázta a fejét. Kijött az orvos, anya pedig rögtön letámadta.
- Hogy van a férjem?!
- Pánikroham tört rá, de semmi komoly. Most leginkább pihenésre van szüksége.
- Mikor mehet haza?
- Ha nem romlik az állapota, akkor akár holnap haza is mehet. Viszlát - ment el a doki.
- Bementek?
- Menj először te - mondtam, mire mind bólintottunk, hogy menjen be nyugodtan. Anya bement, mi pedig kint maradtunk.
- Ó, de nagy a szerelem! Te egy utolsó féreg vagy remélem tudod, Oláh Martin!
- Lara, nyugi - kezdtem, de rám förmedt.
- Te meg inkább meg se szólalj, mert részben a te hibád is, ami most történt!
- Tudom, de...
- Nincs semmi de! Ismerd be, hogy miattad van itt apa!
- Nem Zsófi tehet róla! Én fociztam vele - kelt a védelmemre Martin.
- Oda ne rohanjak, a hős megvédi a barátnőjét - a szavai csakúgy áradt a maró gúnytól.
- Igazad van, Lara. Az én hibám.
- Ez nem igaz, Zsófi! - mondta Martin. Anya kijött apától.
- Zsófi, apád szeretné, ha bemennél hozzá - nézett rám, mire félve felálltam és bementem hozzá.
- Ülj le kérlek - kérte, mire helyet foglaltam az ágya melletti széken.
- Sajnálom, hogy nem én nyertem...
- Ez valami vicc? Te sajnálod? Apa! Nekem kéne a bocsánatodért esedeznem, nem pedig fordítva! Miattam kerültél ide! Én rángattalak bele a fogadásunkba! Minden miattam van!
- Ez nem igaz!
- Dehogyisnem! Fogadd el, hogy követek el hibákat, hol aprót hol nagyobbat! De a mostani eset a bazinagy kategóriába tartozik! - álltam fel.
- Zsófi, ne menj el!
- Sajnálom, de nem bírom látni, hogy miattam kerültél ide - néztem vissza rá, majd kimentem. Nem mondtam semmit anyáéknak, csak a lifthez mentem.
- Hova mész? - kérdezte Beni.
- Levegőzni - feleltem hátra se nézve. Befordultam, majd megnyomtam a lift hívó gombot. Lassan felért én meg beszálltam. Megnyomtam a nullát és megvártam, hogy bezáródjon az ajtó, de egy kéz megszakította ezt a folyamatot és az ajtó lassan kinyílt. Martin bejött és ismét becsukódott az ajtó. Ezúttal semmi sem gátolta meg.
- Miért jöttél?
- Veled akarok lenni, tán baj?
- Egyedül akarok lenni - hunytam le a szemeimet.
- Én meg nem hagyom - ölelt át. Fura volt az exemmel a liftben ölelkezni. Mikor leértünk kimentünk a friss levegőre.
- Így is a barátnődnek kell lennem?
- A fogadás az fogadás - vigyorgott. Szemforgatva fordítottam el a fejemet.
- Van cigid? - kérdeztem hirtelen.
- Milyen kell?
- Tök mindegy milyen, csak ne erdei gyümölcsös legyen.
- Mentolos jó lesz?
- Tökéletes - feleltem. Elővette a cigis dobozt, mire én kivettem belőle egy szálat. Martin meggyújtotta nekem, én meg beleszívtam.
- De régen szívtam - fújtam ki a füstöt.
- Elhiszem - gyújtott rá ő is.
- Nem csak azért akarsz visszakapni, mert nem tudtál akkor megfektetni? - néztem rá kérdő tekintettel.
- Távol álljék tőlem! - emelte fel a kezeit védekezésképpen.
- Az igazat - kértem, miközben egy újat szívtam.
- Talán egy icipicit ez is közrejátszik, de én még szeretlek.
- Mondd az igazat.
- Oké fele fele arányban.
- Martin! - csattantam fel, az egyre rosszabb arányok hallatán.
- Mivan? Pasiból vagyok!
- Vettem észre. Gondolom csak addig kellenék, míg megfektetsz utána viszlát báj báj - feleltem unottan.
- Neeem - tagadta nagyon gyorsan.
- Állapodjunk meg valamiben, oké? - fordultam felé, mire érdeklődve figyelt engem.

Folytatás következik...

<Eddig tartott>

Sziasztok, remélem tetszett ez a rész! Vajon mit akar Zsófi mondani? A kövi részben kiderül.

By: M.