(12.31)

„- NEEEE - kapott utánam...”

~Zsófi

Szerencsétlenségemre elkapott.
- Engedj el!! Megakarok halni! - kapálóztam.
- Zsófi, neked orvosra lenne szükséged! - nézett a szemembe Anonymus.
- Neked meg arra lenne szükséged, hogy HAGYJÁL ENGEM BÉKÉN!! - üvöltöttem rá és előre futottam. Ahogy futottam megláttam egy szilánkot megcsillanni az avarban. Rögtön felkaptam és a bőrömbe vágtam vele. A vér úgy folyt ki a csuklómból, mint egy apró patak. Mosolyogva figyeltem.
- ZSÓFI!!! - rohant hozzám Anonymus.
- A soha viszont nem látásra - vigyorogtam rá és, ahogy összeestem lerántottam róla a maszkját. Az arcát a sötét miatt nem láttam. Csak annyit, hogy sírt. A karjai közt feküdtem vérző csuklóval. Elővette a telefonját és remegő kézzel hívta a mentőket.
- Mindjárt itt lesznek! - nézett rám sírva.

~Anonymus

- Nem teheted ezt velem! Hallod, Zsófia?! Nem hagyhatsz itt!! - öleltem magamhoz.
- Miért vagy velem? Jobb dolgod is van nálam - zihálta.
- Dehogy van nálad jobb dolgom! Ne beszélj butaságokat!! Csak tarts ki szépen kérlek!!
- S... sajnálom... nem lehet... üzen... üzenem a családomnak, h... hogy szerettem őket - szorította össze a szemeit.
- Zsófi, neee! Szeretlek téged! Mindenkinél jobban szeretlek! Kérlek ne hagyj itt! Maradj velem! Nem teheted ezt, nem lehetsz önző! - vágtam a fejéhez az utolsó mondatot már inkább dühömben. Ekkor megérkezett a szirénázó mentőkocsi. Sebesen kijöttek és feltették Zsófit rá.
- Nagyon sok vért vesztett!
- Mehetek?
- Gyere, de gyorsan! - szólt, mire utánuk mentem. Sírva figyeltem, ahogy próbálták elállítani a vérzést. Mire beértünk az EKG gyorsabban sípolt.
- Gyorsan! - tolták ki az autóból az eszméletlen Zsófit. Utánuk rohantam én is, de az egyik kórtermemnél megállítottak. Ekkor csörögni kezdett a telefonom.
- Megtaláltad Zsófit?!
- Igen, meg - sírtam.
- Mi van vele?! Mondd már!!!
- Leakart ugrani egy hídról, de visszarántottam, de utána egy szilánkkal eret vágott! - hadartam zokogva.
- Melyik kórházban vagytok?! Szólok az anyjának! - jelentette ki, mire elmondtam és letettük. Ha bármi baja lesz esküszöm nem állok jót magamért!

~Író

Az orvosok próbálták megmenteni a fiatal lány életét, de túl sok vért vesztett és kevés esélye van a túlélésre. A kisbabának meg annál inkább.
- Nővér, hozzon nullás vért! - kiabált az orvos.
- Nincs nullás, mind elfogyott - válaszolt az alacsony nő.
- Nem hagyom meghalni! - próbálkozott tovább az orvos. A nővér kiment a lány hozzátartozóihoz.
- A lánynak nullás vér csoportja van, de nincs készleten. Valakinek önök közül nincs nullás vére? - kérdezte a nővér. A maszkos fiúnak remény csillant fel a szemeiben.
- Nekem nullás a vér csoportom! - kiáltott fel boldogan.
- Gyere gyorsan! - szaladt előre a nővér a fiú pedig utána ment.
- Jaj, édes lányom! - sírt keservesen Heni.
- Semmi baj - ölelt át a nőt egyetlen fia. Eközben Zsófi kezdett válságos állapotba kerülni. Már csak 35% esély volt arra, hogy életben maradjon. Az orvos kitartóan küzdött a lányért, de mielőtt a vér megérkezett a lány szíve nem dobbant többet.
- Próbálja meg doktorúr! - bíztatta a nővér a férfit.
- Rendben - remegő kezekkel vette el a friss vért. A váróban Anonymus a cselekményeket mesélte el.
- Akkor azért ölelt meg és mondta, hogy szeret! - temette kezeibe az arcát a fiatal anyuka.
- Nem akarom, hogy meghaljon!
- Senki se akarja - nézett végig a társaságon Ottó. Lara és Bogi bűntudattal tele ültek a székeiken. Magukat okolták a történtekért. Az orvos már a defibrillátorral próbálta visszahozni a lányt az életbe. Úgy a tizedik próbálkozás után feladta. Nem sikerült. Csalódottan ment ki. Heni rögtön felpattant a székről, de az orvos arckifejezését látva mégjobban elkapta a sírás.
- Részvétem - suttogta a férfi Heninek.

~Zsófi

Sötét van, de egy apró kis fehér foltot látok magam előtt. Tovább megyek egyenesen. A fény kezd erősödni, majd egy hatalmas felhőpamacson és egy magas aranykapu előtt találom magam.
- Ha jól tudom, te vagy Pataki Zsófia - szólított meg egy idős ember.
- Igen, én - bólintottam. Sóhajtva megrázta a fejét.
- Fiatal vagy még, ráadásul áldott állapotban vagy most - nézett rám.
- Igen.
- Neked nem itt lenne a helyed, hanem a családoddal.
- Nem hiányzok nekik - hajtottam le a fejemet.
- Biztos? - tartott felém egy fura tükröt. A barátaim és anyuék egy kórház várójában sírtak.
- Szomorúak, mert nem tudtak megmenteni téged - magyarázta az öreg bácsika.
- Még Lara és Bogi is - csodálkoztam.
- Fontos vagy számukra. Csak rajtad áll, hogy mi lesz. Itt maradsz vagy visszatérsz közéjük?
- De ha visszamegyek akkor tovább fogok szenvedni.
- Miből gondolod, hogy itt nem szenvednél a családod miatt? - vonta fel a jobb szemöldökét.
- Itt biztos jobb lenne - néztem fel rá.
- Így gondolod? - kérdezte, mire elgondolkodtam. Melyik lenne a jobb? Nélkülük szenvedni vagy velük élni és élni a pillanatoknak? Látni a kislányomat felnőni vagy sem. Menjek vagy maradjak?

Folytatás következik...

<Eddig tartott>

Sziasztok, remélem tetszett ez a rész! Vajon, hogy dönt Zsófi? Megy vagy marad?

By: M.