(10.22)

~Zsófi

Az elmúlt két hétben nem volt semmi különös. Bogi is elhagyott engem.

<Visszaemlékezés>

- Bogi, nem hiszem, hogy jó ha azzal a sráccal vagy - mondtam neki suli után.
- Nem emlékszem, hogy kértem volna a véleményed - nézett rám lesajnálóan, majd elindult a srác felé.
-

Mostmár te is elhagysz? Jó, tedd azt! Már senki se maradt nekem! - kiabáltam utána.
- Ott van a mekis srác, légy vele - fordult vissza Bogi.
- Jó, de ha nekem lesz igazam akkor ne gyere hozzám sírva! És tudod miért?! Mert ÉN MEGMONDTAM! - üvöltöttem dühösen az arcába.

<Visszaemlékezés vége>

Rossz volt, de nincs mit tenni. Apának megint el kell mennie a munka miatt, de ezúttal Rióba megy.
- Mikor mész? - kérdeztem könnyes szemmel.
- Ma este indul a gépem, de ha minden jól megy félév múlva itt leszek - ölelt meg.
- Nem akarom, hogy elmenj!
- Én se, de muszáj - puszilt a hajamba.
- Akkor ma nem megyek suliba!
- Én se! - szállt be Beni is.
- De gyerekek, ma van az utolsó nap a suliban...
- Kérlek! - könyörögtünk. Apa sóhajtva egyezett bele.
- Jó, legyen! - ölelt meg minket. Az egész napot vele töltöttük. Beszélgettünk, nevettünk és délután segítettünk neki csomagolni.
- Szeretlek, apu! - öleltem meg.
- Hiányozni fogtok - suttogta. Miután elengedett minket, anya kivitte őt a reptérre. Hiányozni fog apa!

(10.25)

~Zsófi

Dió, ma elhívott engem a próbájukra. Ezúttal elmentem, de semmi kedvem se volt hozzá. A garázsba belépve mindenki felém kapta a fejét.
- Örülök, hogy eljöttél - vigyorgott Dió. A többiek semmit se szóltak. Leültem a kanapéra és néztem a beállást. Mikor megvoltak Oli pengetni kezdte a gitárját. Egész jól szóltak. Mosolyogva néztem őket. Bella szúrósan nézett rám, de nem érdekelt. Akkor még nem. A kezem végig a hasamnál volt.
- Beteg vagy? - suttogta Dió.
- Miért? - kérdeztem értetlenül, mire a kezemre mutatott.
- Ja, nem csak görcsölök - hazudtam.
- Szar lehet - nevetett halkan.
- Igen, az. De egész ügyesek - tereltem.
- Ja, habár veled jobbak voltak.
- Nem hiszem.

A próba után Bella és Karesz látványosan enyelegtek. Bah. Mikor befejezték a lány odajött hozzám.
- Beszélhetünk?
- Felőlem - sétáltam vele arrébb.
- Jól figyelj, mert csak egyszer mondom el! Karesz engem szeret és nem téged!
- Nem tehetek róla, hogy neki a könnyen megkapható lányok jönnek be. Mert veled ellentétben én nem az a fajta vagyok!
- Látod, ezért nem te vagy a barátnője - erre nem mondtam semmit.
- Sajnálom, de ő az enyém, szóval szia - intett úgy, mintha egy fogyatékossal beszélt volna.
- Hülye ribanc - motyogtam és megfordultam.
- Hova mész, Zsófi?
- Anya hívott, hogy temetésre kell menjek - kamuztam szemrebbenés nélkül. Végülis igaz volt, mert az érzéseim meghaltak. Karesz iránt.
- Részvétem - mondta Karesz.
- Kösz - mentem ki. Csendben sétáltam haza.
- Jobb lesz neked apa nélkül, picikém - fogtam a hasamat.
- Te is Pataki leszel, nem Oláh. Jaj, remélem kislány leszel, mert a fiúkkal csak a baj van - beszéltem tovább hozzá. Otthon anya a kanapén tévézett.
- Szia, kincsem. Milyen napod volt?
- Temetésre mentem.
- Milyen temetésre?! - rémült meg.
- A Karesz iránti érzéseimet temették el. Örökre - bújtam hozzá szomorúan.
- Sajnálom, kislányom - ölelt magához szorosan anyu.
- Nem kell. Nem éri meg sajnálni.

<Eddig tartott>

Sziasztok, remélem tetszett ez a rész!

By: M.