(09.11)

~Zsófi

Ha a mai napomat kéne jellemeznem néhány szóval akkor ezekkel illetném: rémes, vitás és csalódást okozó. Inkább leírom szépen sorban.
Reggel még minden rendben volt. Elkészültünk Larával a suliba utána reggeliztünk, majd elmentünk a suliba, de Martin nem volt a kapu előtt. Így ketten mentünk a suliba. Kint a fiúk beszélgettek, majd Oli kissé mérgesen jött felém.
- Igaz?! - támadott le rögtön. Megszeppenve álltam előtte.
- Micsoda?
- Jársz azzal a féreggel?! Zsófi, direkt figyelmeztettelek!
- De lehet, hogy csak túlreagálod - mondtam halkan, de talán nem volt a legjobb ötlet ezt mondani.
- Túl reagálom? Túl reagálom?! - kelt ki magából.
- Igen! Talán, ha jobban megismernéd akkor...
- Akkor rádöbbensz arra, hogy rohadtul nem az akinek látszik! Martin nem az a kedves és rendes srác akinek beállítja magát! Csak sajnos téged most körülvesz az a kibaszott rózsaszín köd és mindent szépnek látsz, de képzeld nem az! Ezt csak azok tudják akik kiismerték őt! - üvöltött tovább. Csendben hallgattam, majd megráztam a fejem.
- Bocs, hogy nem azokkal vagyok akikkel semmi bajod - mondtam, majd bementem a suliba. Alig tettem pár lépést egy fekete és egy barna hajú lány jött oda hozzám.
- Te vagy Pálffy Lara ikre? - kérdezte a barna hajú.
- Igen.
- És tényleg Pataki Márk az apátok? - vette át a szót a fekete hajú.
- Ne... nem - nyögtem ki nehezen.
- Dehát azt mondta, hogy a tánctudásodat a szüleitektől örökölted - néztek rám értetlenül.
- Én... izé - nem fejeztem be a mondatot, mert berohantam a mosdóba. A kezemmel megtámaszkodtam a mosdókagyló szélén és kissé zihálva néztem a tükörbe. Megengedtem a hideg vizet, hogy megmossam az arcomat. Mikor kicsit lenyugodtam kiakartam menni, de Larába botlottam.
- Te tényleg letagadtad apát? - kérdezte, mire én nem válaszoltam. Nem tudtam volna.
- Lara én...
- Basszus, te apuékkal nőttél fel, míg én egy holmi részeg pasival! Én büszkén vállaltam volna, hogy ki az apám erre te azt mondtad, hogy nem ő az apád - nézett rám szemrehányóan.
- Csak azért tagadtam le, mert nem akarom, hogy bárki megtudja - néztem rá összetörten.
- Miért? Mondd miért?!
- Mert félek, hogy másként kezelnének!
- Vagy ugyanúgy kezelnének ebbe nem gondoltál bele?
- Nem - suttogtam.
- Hát látszik - fordult meg, majd elment. Üdv újra Pataki-átok.

A nap feszülten telt. Olivér dühös rám Martin miatt, Lara pedig apa miatt dühös rám. Szar életem van ez tény. Délután, ahogy kiléptem a suliból megláttam a fekete és a barna hajú lányt, Bogit és... apát. Észrevétlenül elakartam menni, de sajnos ma nem állt mellettem a szerencse.
- Neked is szia kislányom - köszönt utánam apa, mire megtorpantam.
- Elnézést ismerem magát? - kérdeztem hátra fordulva. Apa szemei a meglepettségtől kidülledtek.
- Az apád vagyok! - erre a kijelentésére a lányok döbbenten néztek hol rám, hol apára. Főleg Bogi.
- Sajnálom, de biztosan összekever valakivel - és ez volt az a pillanat amikor futásnak eredtem.

~Márk

- Mennem kell, de majd ha gondoljátok később folytatjuk ezt a beszélgetést. Sziasztok - rohantam Zsófi után. Nem értem mi baja van ennek a gyereknek. Talán nem voltam elég jó apa? Végülis több, mint egy évre itt hagytam őket, míg én Hollywood-ban voltam. De valamiből csak megkell élni, nem? És az a meló nagyon jól fizetett. Az utcába befordulva megtorpantam, majd visszabújtam a kerítés mögé. Zsófi valakivel beszélgetett, majd megölelte. Talán Olivér volt az. Amíg kifújtam magam addig nem figyeltem őket, de mire visszafordultam mindketten eltűntek. Gondoltam Zsófi bement a házba. Elindultam én is. Amint beléptem Zsófi szobájából hangos zene szólt. Sóhajtva felmentem. Bekopogtam, de semmi. Megint kopogtam, semmi. Harmadjára már dörömböltem, de a zene hangosabb lett.
- Zsófi, nyisd ki! - dörömböltem. Semmi.
- Pataki Zsófia, nyisd ki az ajtót! - dörömböltem erősebben.
- Különben? - hallottam halkan a hangját. A zene nagyon elnyomta.
- Különben betöröm! - kiabáltam. Adtam egy kis időt, hogy kinyissa, de nem történt semmi.
- Hát jó - morogtam, majd hátráltam pár lépést és amennyire csak tudtam nekifutottam.

~Zsófi

Ahogy kinyitottam az ajtót apa úgy zuhant be rajta, hogy pofára esett. Gondolom beakarta törni.
- Bassza meg - nyöszörögte a földön fekve. Érdeklődve néztem le rá.
- Igen? - kérdeztem tőle.
- Részleges amnéziád lett vagy csak hülyét akartál belőlem csinálni?
- Nem direkt tagadtalak le és emiatt mindkét testvéremmel összevesztem - ültem le az ágyra.
- Akkor miért?
- Nem akartam, hogy emiatt másképpen kezeljenek.
- Szóval letagadtad a sikeres apádat, hogy ne miattam legyél esetleg népszerű?
- Így is mondhatjuk.
- Hát, nem azt mondom, hogy nem csalódtam benned emiatt, de egy kicsit megértem, de attól még szarul esik.
- Gondoltam - dőltem hátra az ágyamon. Apa nem mondott semmit csak felállt és kiment. A nap további részében ki se dugtam az orromat a szobámból. Esetleg a fürdőbe menet láttak engem, de utána már nem nagyon. Este a matracon fekve nyomkodtam a telefonomat és hallgattam a lejátszási listámat.

(09.12)

~Zsófi

Reggel semmi kedvem se volt felkelni, de sajnos muszáj volt. Lassan a szekrényemhez vánszorogtam, majd elkezdtem öltözködni. Lara hamarabb végzett, mint én így ő már lent evett gondolom. Amikor én is elkészültem lebattyogtam a lépcsőn és kimentem az ajtón. Martin ma már a kapuban várt.
- Hű, de nyúzottnak tűnsz - vizslatott aggódó tekintettel.
- Tegnap apával is rosszba lettem. Ennyi.
- Jaj, te szegény!
- Semmi kedvem ma bemenni a suliba!
- Akkor ne menjünk. Menjünk el mekibe, oké?
- Nem lesz ebből baj?
- Dehogy lesz, na gyere - húzott maga után. Végül beadtam a derekamat és elmentünk a mekibe. Egész jól éreztem magamat Martinnal. Evés után elmentünk sétálni a közeli parkba, ott leültünk egy padra, mire én a fejemet a vállára hajtottam.
- Ez jó volt - mosolygott Martin.
- Igen, az.
- Nem megyünk el a plázába? Vehetnénk neked pár új ruhát - vetette fel.
- Miért, mi a baj a mostani ruhámmal? - néztem végig magamon. Egy egyszerű farmer, egy fehér "good girl" feliratú ujjatlan felső és egy halvány rózsaszín lenge felső volt rajtam.
- Semmi, csak felfrissíthetnénk a ruhatáradat. Na? - átgondoltam a hallottakat és belementem.

Majdnem két órát töltöttünk a plázában. Leginkább azokat a ruhákat vettük meg amiket Martin ajánlott. Volt köztük fekete csipkés szegélyű has póló, szürke haspulcsi, szaggatott farmer sort, fehér "fuckin!" feliratú póló, méregzöld "music on, world off" feliratú ujjatlan felső és egy szaggatott fekete farmer. Volt pár köztük ami nagyon jól nézett ki. A ruhák mellé kaptam még egy új fülbevalót is. Miután ezeket kifizettük Martin megkért, hogy üljek le a padra és várjak. Tettem amit kért. Olyan 10 perccel később egy plüss macival tért vissza.
- Jaj de édes! - öleltem meg Martint a macival a kezemben.
- Reméltem, hogy tetszeni fog.
- Imádom! Köszönöm szépen - ekkor mióta együtt vagyunk talán ez volt az első alkalom, hogy én csókoltam meg őt. Miután elváltak az ajkaink megfogta a kezemet és elindultunk valamerre. A közeli palacsintázóba mentünk.
- Milyen van? - kérdezte Martin a pénztárostól.
- Ma hozták volna a tölteléknek valókat, de csak holnapra tudják hozni, így csak eperlekváros van - mondta a lány.
- Jó lesz? - kérdezte tőlem Martin, mire megráztam a fejem.
- Akkor egyet kérek - mosolygott a fiatal lányra. Pár perccel később Martin megkapta a palacsintáját és leültünk egy asztalhoz.
- Biztos nem kérsz? - nyújtotta felém, de megráztam a fejem.
- Allergiás vagyok az eperre - adtam választ, mire elhúzta a száját.
- Bocsi.
- Semmi baj, nem tudtad - mosolyogtam rá megértően. Megvártam, hogy megegye a paliját utána elhagytuk a plázát. Hazáig nagyon sokat beszélgettünk. A kapunkban egy hosszú csókkal köszöntünk el, majd elment én meg bementem a házba. Rögtön a szobámba mentem fel. Lara bent tanult, de az érkezésemre felkapta a fejét.
- Hol voltál? Az osztálytársaid rajtam kérték számon, hogy mi van veled - tette le a könyvét.
- Lényegtelen - legyintettem miközben letettem az iskolatáskámat.
- Azért nem lényegtelen. Anyáék nem is tudják, hogy nem voltál ma bent.
- Jó - feleltem egyszerűen. Fogtam a táskámat és a szekrényemhez vittem, hogy bepakoljam a kapott ruhákat.
- Ezek meg? - vett ki a kezemből egy pulcsit és egy farmert.
- Ruhák - vettem vissza és bedobtam a szekrénybe.
- Jaj ne ne ne ne - rémült meg Lara.
- Mivan?
- Muszáj szakítanod vele!
- Már te is kezded ezt a hülyeséget? - sóhajtottam fáradtan.
- Ez nem hülyeség! Szakítanod KELL vele! Hallod, Zsófi?! Muszáj!
- Nem fogok, különben is én boldog vagyok vele.
- Zsófi legalább most hallgass rám!
- Sajnálom, Lara - mentem ki a szobából egyedül hagyva őt.

~Lara

Rögtön a telefonomért nyúltam és felhívtam Olivért. Negyedik csörgésre vette fel.
- Mondd?
- Valahogy muszáj elérnünk, hogy szakítson vele! Már ruhákat kapott és macit! - hadartam el.
- Hiába beszéltem vele nem hallgat rám.
- Beszéltél egy frászt! Üvöltöttél vele!
- Jó, de mit akarsz mit csináljak?
- Nem tudom. Teljesen tanácstalan vagyok. Zsófi nem hallgat rám és félek, hogy mire erre rájön, már túl késő lesz!
- Nyugi, semmi baj. Próbálok beszélni a fejével.
- Köszönöm, Oli!
- Zsófiért bármit - ezzel bontotta a vonalat.

~Zsófi

- Srácok ő itt a barátnőm, Zsófi! Zsófi ők itt a legjobb haverjaim, Bence, Tibi, Nándi és Erik - mutatott be a barátainak Martin.
- Jól választottál haver - veregette vállon a barátomat Nándi.
- Biza! Nagyon teccetős a kicsike - kacsintott rám Tibi, mire Martin átkarolta a vállam jelezvén, hogy az "övé vagyok".
- Oké, fogtam - emelte fel a kezét védekezésképp a duci srác. Elég sokáig beszélgettünk, amikor Erik előhúzott a zsebéből egy dobozt.
- Kérsz egy szálat? - tartotta felém a cigis dobozt. Bizonytalanul néztem fel Erikre.
- Nyugi nem olyan erős. Egy száltól még senki se kapott tüdőrákot - nógatott, mire kivettem egy szálat. Bence meggyújtotta nekem és figyeltem a többieket.
- Figyi, cicuka. Beveszed a szádba, beszívod, letüdőzöd, bent tartod egy kicsit és utána kifújod. Ennyi az egész, vili?
- Jó - emeltem a számhoz a cigit. A családban tudomásom szerint eddig senki sem cigizett. Beszívtam, letüdőztem, de köhögnöm kellett. Eskü úgy néztem ki, mint egy szerencsétlen sárkány.
- Próbáld mégegyszer - bíztatott Bence. Megismételtem, de megint elköhögtem magam.
- Nekem még ez is mentolos - köhögtem.
- Figyelj engem - szívott bele a cigimbe Martin, majd pár másodperc múlva kifújta a füstöt.
- Próbáld meg újra - csókolt meg, mire megint megpróbáltam. Most sikerült bent tartanom, de kicsit szédültem.
- Most lassan fújd ki - suttogta Martin. Tettem amit mondott és a számat lassan elhagyta a füstcsík. A fiúk megtapsoltak.
- A bige megtanult cigizni! - tapsolt Tibi teljes extázisba esve. Nevetve figyeltük őt. Este felé Martin hazakísért engem.
- Aludj jól baba - csókolt meg, majd hazament. Mosolyogva mentem be a házba. Némán felsurrantam a szobámba és örömmel konstatáltam, hogy ezúttal egyedül voltam bent. Valaki ekkor nyitott be a szobámba.
- Gyere vacsorázni - szólt anya.
- Oké - bólintottam, majd lementem a konyhába. Én egy árva szót sem szóltam egész idő alatt. Vacsora után sebesen felrohantam fürdeni utána mentem aludni.

<Eddig tartott>

Sziasztok, remélem tetszett ez a rész!

By: M.