(09.05)

~Zsófi

Reggel már az ébresztőmre keltem. Lassan kimásztam az ágyból és elkezdtem öltözködni. Hamar kész voltam így fogtam a táskámat és leszaladtam a konyhába. Beni egyedül reggelizett.
- Köszi, hogy nem mondtad el anyának az apás dolgot - mentem oda hozzá.
- Nem miattad nem árultam el, csak már nem akartam több feszkót miattad anyával - nézett rám kifejezéstelenül.
- Jó - bólintottam és kimentem a konyhából. Köszönés nélkül mentem el otthonról. Martin ma is várt engem.
- Szia, Zsófi - mosolygott kedvesen.
- Szia, ez már a második, hogy megvársz reggelente - mondtam a szemébe nézve. Mosolyogva beletúrt a hajába.
- Hát, egy ilyen csodaszép lányt megéri megvárni - felelte mosolyogva, mire én talán egy érett paradicsom színével versenybe szállhattam volna.
- Nem vagyok olyan hű, de csodaszép - ráztam meg a fejem és elindultam a suliba. Martin utánam jött.
- Ugyan már! Gyönyörű vagy és a szemeiddel sokkal, de sokkal szebb vagy!
- Nem hiszem.
- Pedig ez az igazság! Figyelj, most nyomban csapjon el egy kamion, ha te nem vagy gyönyörűszép - állt ki az út közepére, mire én rémülten húztam vissza onnan.
- Te hülye vagy!
- De nem láttam erre felé egy kamiont se, tehát gyönyörűszép vagy!
- Nem vagyok az és zárjuk le ennyivel.
- De miért nem tartod magad szépnek? Más lányok akik nálad rondábbak azt hajtogatják, hogy mennyire szépek, de te meg rondának titulálod magad. Miért? - váltott komolyabbra.
- Mert nem érzem magam szépnek. Általánosban egy srác azt mondta, hogy olyan ronda vagyok, hogy 68 millió macskával fogok megöregedni, mert nem lesz egy olyan épeszű srác sem aki szerelmes lesz belém - meséltem neki. Csendben hallgatott. Szó nélkül mentünk tovább a suliba. Kint a suli előtt megállított és szembe fordított magával.
- Szerintem az a srác hülye volt, mert nem nehéz beléd szeretni - amint ezt kimondta az ajkait az enyémre tapasztotta.

~Olivér

- Te az nem Zsófi? - kérdezte Ricsi, mire odafordultam. Martin csókolt egy lányt, aki kísértetiesen hasonlított Zsófira. Lara nem lehetett, mert ő az előbb ment be így már csak Zsófi maradt. Miután elengedte a lányt, már láttam, hogy tényleg Zsófit csókolta. Rögtön odamentem hozzájuk.
- Zsófi bemennél? - kérdeztem kissé idegesen.
- Miért? Nem vagy senkim!
- Zsófi kérlek!
- Jó - dünnyögte és bement. Martin mosolyogva nézett utána.

~Zsófi

Nem értem mi baja volt Olivérnek. Annyira magamba merültem, hogy nekimentem Larának.
- Baj van? - kérdezte az arcomat fürkészve.
- Olivér a baj!
- Összevesztetek?
- Már mikor! Most meg Martin... áh! - indultam fel a lépcsőn, mire a lány utánam jött.
- Mi volt Martinnal?
- Megcsókolt, de erre Olivér elzavart onnan.
- Mivan?! Martin megcsókolt?!
- Igen, de nem értem, hogy ez miért olyan nagy probléma.
- Martint már egy éve ismerem és hidd el nekem, hogy ő nem az igazi oldalát mutatja neked - fogta meg a vállamat.
- Honnan ismered?
- Tavaly meghúztak magyarból és tesiből - mosolygott kínosan.
- Tesiből?! Azt meg, hogy a francba sikerült? - nevettem el magam.
- Nem szerettem vinni a cuccomat - vont vállat. Ekkor csengettek.
- De azért vigyázz Martinnal. Csak kihasznál - futott fel az elsőre. Elgondolkodva mentem angolra.

- Nézd, Zsófi nem szeretném, hogy tartsd vele a kapcsolatot. Még barátokként se! - állt előttem Oli a második szünetben.
- Mégis miért?
- Kihasznál! Ő nem szereti a lányokat igazán. Csak kihasználja őket. Leginkább egyéjszakás kalandok érdekli őt. Nem hozzád való. Te törékeny vagy - magyarázta Oli.
- De ez az én életem.
- Igen, tudom, de én csak figyelmeztettelek rá, hogy milyen is valójában Oláh Martin.
- Köszi, de nem kértelek rá.
- Jó - ment el. Odamentem a szekrényemhez kivenni az irodalom füzetemet, de egy lap lógott ki belőle.
Szia, gyönyörűm! Nagy hibát követsz el azzal a tuskóval! Jobbat érdemelsz nála <3 Anonymus
Megint írt Anonymus. De vajon ismerem őt? Ezen agyalva mentem irodalomra.

Délután csendesen mentem haza.
- Van valami gond? - kérdezte Martin.
- Olivér és Lara is azt mondták, hogy te csak kihasználod a lányokat... ez igaz?
- Dehogyis! Csak nem akarják, hogy egy két évvel idősebb srác legyen a barátod. Higgy nekem, Zsófi - fogta két keze közé az arcomat.
- Rendben, hiszek neked.
- Köszönöm! - ölelt meg szorosan. Miután elengedett megfogta a kezembe és hazakísért. A házunk előtt megálltunk és lágyan megcsókolt. Ezúttal is meglepődtem rajta, de visszacsókoltam.
- Szeretlek, Zsófi. Lennél a barátnőm?
- Dehát még alig ismerjük egymást.
- Majd megismersz. Na mit gondolsz?
- Jó, de tartsuk egy darabig titokban oké? Nem szeretném ha a szüleim megtudnák.
- Rendben, ameddig szükségesnek érzed addig titok lesz - puszilt meg, majd elment. Bementem a házba. Anyát a konyhában találtam.
- Szia, anyu - köszöntem neki.
- 10 percet késtél! - nézett rám szigorúan.
- Egyenesen hazajöttem!
- De valahol mégis megálltál - tette karba a kezeit.
- Nem vagyok már kislány! Miért van az, hogy ha mások...
- De engem nem érdekelnek mások! - szakított félbe a szülők egyik kedvenc mondatával. Nem érdekelnek mások! Morogva fordítottam neki hátat és felmentem a szobámba.
- Zsófia, gyere vissza! - szólt utánam lentről, de becsaptam az ajtómat. Az ajtónak támaszkodva csúsztam le a földre. Ekkor a telefonomon csörögni kezdett a facetime. Apa hívott.
- Mondd - szóltam bele kedvtelenül.
- Mi a baj?
- Semmi csak anyával kicsit összekaptunk. Ennyi - feleltem.
- Jaj kincsem! Egy évre elmegyek és fél évvel később már anyáddal kaptok össze. Miért?
- Nem tudom. Talán, mert hiányzol neki is, Beninek is és nekem is!
- Tudod, hogy most nem mehetek haza, bogaram - rázta meg a fejét szomorúan apu.
- Tudom - töröltem le egy kósza könnycseppet.
- Kicsim, kicsim, ne sírj! Nem szeretem, ha sírsz!
- Nem tehetek róla! Szar, hogy nem vagy itt!
- Tudom, én se repesek a jelenlegi helyzettől, de ha igazán hiányolsz akkor az instán van fent rólam pár hülye kép. Nevess egy jót a te idióta fiatal apádon - nevetett, mire elmosolyodtam. Mindig is megtudott nevettetni.
- Rendben. Apu, le kell tennem, majd később beszélünk, jó?
- Rendben. Szia, csillagom! - miután leraktuk kimentem a szobámból és lementem, de a konyhából hangokat hallottam.
- Drágáim, nézzetek a kamerába! Naaa, nem vagyok olyan rossz apa. Heni! Rám mosolygott! - hallottam egy videóról apu hangját.
- Anyu? - mentem ki, mire ijedtében lecsapta a telefonját.
- Igen?
- Sajnálom, hogy felrohantam. Ne haragudj rám, csak kicsit igazságtalannak gondolom, hogy...
- Tudom és én is sajnálom, csak sajnos meg van rá az okom, hogy így féltelek titeket.
- Miért? - nem válaszolt. Leültem mellé és megfogtam a kezét.
- Anyu, nekem bármit elmondhatsz.
- De még nem tudom, majd egyszer elmondom ígérem - mosolygott rám halványan.
- Rendben - viszonoztam a mosolyát. Ezután segítettem neki a vacsora elkészítésében. Vacsi után elmentem fürdeni utána lefeküdtem aludni.

<Eddig tartott>

Sziasztok, remélem tetszett ez a rész!

By: M.