(09.04)

~Zsófi

Reggel az ébresztőm hangja helyett másra ébredtem.
- Zsó, kelj fel! - rázta a vállamat Beni.
- Hagyjál már - morogtam álmosan.
- Elfogsz késni - hagyta abba a rázogatást, mire szinte kiugrottam az ágyból. Beni elkezdett röhögni.
- Mit röhögsz? - kapkodtam ki a ruháimat.
- Még csak negyed hét - röhögött tovább.
- A qrva anyádat! - kiabáltam dühösen.
- Zsófia! - hallottam anya hangját. Nem tűnt vidámnak.
- Bajban vagy tesó - ment volna ki a szobámból Beni, de anya visszarángatta.
- Idefigyeljetek! Ne nyúzzátok egymást, mert rohadtul nem könnyű egyedül két gyerekkel és már vagytok annyira idősek, hogy besegítsetek a ház körül, szóval szépen kérlek titeket ne civakodjatok! Ne hordjatok el engem semminek, mert a végén olyat mondok, ami talán Benit szíven üti, de Zsófit biztosan, tehát ne akarjátok, hogy veszekedjek veletek! Világos?! - hadarta anya hol dühösen, hol fáradtan.
- Engem semmi sem érint szíven! - tette karba a kezeit Beni.
- Majd ha kihúzod a gyufát akkor szíven üt, meg a kezem a nyakadon fog csattanni - ekkor belőlem kitört a nevetés.
- Ne röhögjél már, Zsó!
- Zsófi!
- Bocsi - hagytam abba. Miután anya és Beni kimentek a szobámból elkezdtem készülődni. Elhiszem, hogy nehéz neki, de azért kamasznak se könnyű lenni. Miután felöltöztem köszönés nélkül mentem el otthonról. A kapu előtt Martin várt engem. Meglepett a látogatása.
- Szia, Zsófi - mosolygott a fiú.
- Szia, hogy-hogy itt vagy?
- Gondoltam elkísérlek a suliba - mosolygott, mire én zavartan bámultam rá. Ezen elnevette magát és megfogta a kezem, majd elindultunk. Én annyira meglepődtem, hogy szinte megnémultam. A suli előtt Olivérék kint dumáltak. Köszönés nélkül mentem el mellettük (Martin köszönt nekik). A suliba belépve Martin elengedte a kezem és elköszönt, majd a haverjaihoz ment. Szó nélkül indultam fel. A folyosón megláttam Larát Zolival beszélgetni. Tanakodtam, hogy odamenjek-e, de végül nem mentem. Kikerültem őket, de elkaptam egy mondatot Laráék beszélgetéséből, amitől megtorpantam.
- Akkor dühös voltam rá, apa mellé állt és ez zavart - mondta Lara. Elgondolkodtam rajta végül elindultam. Nem kellene beleütnöm az orrom mások dolgába. A terembe belépve rögtön a helyemre ültem.
- Szia, Zsófi! - köszönt mosolyogva Karesz.
- Szia - köszöntem én is. Ekkor Bogi jött hozzánk.
- Igaz?! - kezdte köszönés nélkül. Értetlenül néztem rá.
- Micsoda igaz?
- Az apád?!
- De kicsoda?!
- Márk! - visított Bogi.
- Mi? Milyen Márk? - próbáltam tudatlannak tűnni, mert nem akartam, hogy tudják Pataki Márk a világhírű koreográfus az apukám.
- Pataki Márk! Aki most amerikában van egy forgatáson - magyarázta.
- Nem, nem az apám - vontam vállat. Vajon mit kapnék azért, hogy letagadtam a saját apámat?
- De hát te is Pataki vagy...
- Igen, de tudod, hogy hány Pataki vezeték nevű ember él a világon? Nagyon sok - feleltem.
- Igaz, akkor bocsi. Csak hallottam, hogy egy kis srác arról beszélt, neked ő az apád...
- Milyen kis srác? - hunytam le a szemeimet.
- Hát barna haja és barna szemei voltak. Nálad talán fél centivel lehetett magasabb, de menőnek tűnt - gondolkodott. Kétségtelen, hogy csakis Beniről beszélhetett. Kitekerem a nyakát annak az idiótának!

Délután alig vártam, hogy hazaérjek. Amint beléptem a házba rögtön felmentem Beni szobájába. Kopogás nélkül mentem be, de egy csajjal csókolózott. Így hát amilyen lendülettel bementem, olyan lendülettel csuktam be magam előtt az ajtót. Párat pislogtam és bementem a szobámba. Bent letettem a táskámat és az ágyamra dőltem.  Ekkor valaki berontott a szobámba. Beni volt az.
- Kopogni luxus??
- Miért járt el a szád? 
- Miről?
- Apáról! A barátnőm hallotta, hogy valakinek azt mondtad, hogy Pataki Márk az apánk!!
- Ezt most úgy mondod, mintha szégyellnéd apát - húzta össze a szemeit Beni.
- Nem arról van szó, hogy szégyellem. Csak nem akarom, hogy tudják ki az apám...
- Tehát szégyelled.
- Nem szégyellem!
- Aha, persze - ment ki a szobámból. Egyedül maradtam. Ekkor csörögni kezdett a telefonom. Apa hívott. Nagyot nyelve vettem fel.
- Szia.
- Szia, Zsozsó - köszönt apu.
- Hogy vagy?
- Jól és ti?
- Öhm... mi is megvagyunk - kamuztam.
- Az jó.
- Mikor jössz haza? Hiányzol!
- Nem tudom kincsem. Már kezdik megtanulni a koreográfiát, de azt mondta a rendező, hogy nekem is ott kell lennem, majd a premieren - mesélte apu.
- Hát jó. Nagyon hiányzol.
- Ti is aranyom, de nem tudok mit csinálni a helyzettel.
- Elhiszem. Mennem kell tanulni, szia apa - tettem le, meg sem várva, hogy elköszönjön tőlem. Ledobtam a telefonomat az ágyra és hátra dőltem. Néha azt kívánom bárcsak ne lenne apa ilyen sikeres, mert akkor többet látnánk.

Este leültünk vacsorázni, de kissé feszült volt a levegő köztem és Beni között.
- Na jó, történt valami amiről nem tudok? - törte meg a feszült csendet anya.
- Nem semmi - hazudtam, miközben félve sandítottam az öcsémre, de ő nem válaszolt.
- Beni?
- Tényleg nem történt semmi - nézett anyára, majd szúrósan nézett rám.
- Csak éppenséggel a drága egyetlen nővérkém... - kezdte, mire félve néztem rá. Farkasszemet néztünk egymással.
- Kopogás nélkül nyitott be a szobámba amikor Elzával voltam bent - fejezte be a mondatot, mire észrevétlenül fújtam ki a bent tartott levegőt.
- Nem szakítottarok?
- De, csak beszélgetni jött és...
- Csók lett belőle - fejeztem be helyette.
- Legközelebb kopogj, ha nem akarsz olyat látni amit nem szeretnél - nézett rám anya.
- Okés.
- Mi is voltunk fiatalok az apátokkal. Benjit mindig ki kellett zárni a szobánkból esténként, hogy...
- Hagyd abba! - szóltunk anyára, mire elnevette magát.
- Jól van értem - nevetett anyu. Vacsora után elmentem fürdeni utána bementem a szobámba és lefeküdtem az ágyba. Egy órával később elnyomott az álom.

<Eddig tartott>

Sziasztok, remélem tetszett ez a rész!

By: M.