(05.19)

~Zsófi

Reggel olyan fél hat fele arra eszméltem fel, hogy egy kéz karolta át a derekamat. Óvatosan megfordultam és szembe találtam magam Karesszal. A szemei csukva voltak és halkan szuszogott. Fura, de... kicsit megnyugtatott a közelsége. Kicsit közelebb bújtam hozzá és így megcsapott a kellemes illata és... miért gondolok én ilyenekre?! Ő a legjobb barátom! Nem szabad ilyeneken agyalnom! Inkább megpróbáltam visszaaludni. Legközelebb arra ébredtem, hogy valaki ébresztgetett engem.
- Mmm még öt percet apu - motyogtam álmosan és megfordultam.
- Nincs öt perc, mert elfogunk késni - hallottam Karesz hangját. Rögtön kipattantak a szemeim és Karesz kockás mellkasáról az arcára vezettem a tekintetemet.
- Mi?! Mennyi az idő?
- Hét óra, tíz - nézett az órájára. Villámsebességgel pattantam ki az ágyából és rohantam a fürdőbe felöltözni. Annyira siettem, hogy fél lábon ugrálva jöttem ki onnan.
- Mehetünk?
- Aha - bólintottam és kimentünk az ajtón. Szinte száguldottunk a suliba. A fiúk még kint beszélgettek. Akkor nem késtünk el.
- Hát ti? Hogyhogy együtt jöttetek? - kérdezte Dió.
- Az egy hosszú sztori - legyintettem. Még beszélgettünk egy kicsit utána bementünk a suliba.
- Együtt? - vigyorgott Ricsi. Értetlenül bámultam rá.
- He?
- Te és Karesz...
- Nem! Csak barátok vagyunk! - mentem be a terembe. Ott leültem a helyemre és kifújtam magam.
- Szia - ült a mellettem lévő padba Bogi.
- Szia - mosolyogtam rá.

A nap szörnyen unalmasan telt. Legalább holnap után péntek. Délután elmentem a mekibe egyedül. Ma is Gabe volt a kasszás.
- Szia, Zsófi! Mit adhatok? - kérdezte széles mosollyal az arcán.
- Szia, mmm egy kis colát és egy csokis mcfreeze lesz.
- Jó, itt fogyasztod vagy elviszed?
- Itt eszem meg.
- Okés - készítette össze. Kifizettem és leültem az egyik asztalhoz. Alig voltak bent páran. Nagyban ettem a fagyimat, amikor Gabe jött ki hozzám.
- Ízlik?
- Ühüm - mosolyogtam rá.
- Akkor jó. Mit csinálsz ma?
- Matekot és kémiát kéne tanuljak - húztam el a számat.
- A két legrosszabb tantárgy - nevetett fel Gabe.
- Az biztos - nevettem én is. Elég sok mindent megtudtam róla. Pl egyke, szereti a macskákat és szeret úszni.
- Egyébként kontaktlencse?
- Hogy?
- A szemeid azért lilák vagy...
- Természetes lila.
- Nagyon jól áll. Különlegesebbé tesz - mosolygott.
- Köszi - kavargattam a colámban a jeget. Amikor megittam az utolsó kortyot a pohárból elvittem a tálcát és elköszöntem a fiútól. Kiléptem a gyorsétterem ajtaján és egyenesen hazamentem. Otthon Lara azonnal berángatott a szobába.
- Mi volt tegnap?! - kérdezte izgatottan. Értetlenül néztem rá.
- Mire gondolsz?
- Tudod te!
- Nem, nem tudom - ráztam meg a fejem.
- Ott aludtál Kareszéknél a vihar miatt! Mi volt?
- Semmi. Kellett volna lennie valaminek?
- Zsófi! Tudom, hogy van valami amit nem mondasz el!
- Ahj, az éjjel féltem, átmentem Karesz szobájába és ott aludtam egy ágyban vele. Ennyi! - fejeztem be, mire Lara visító rohamot kapott.
- Nyugodj már le! Nem történt semmi!
- Zsófi, ha ezek után is azt mondod, hogy ti csak BARÁTOK vagytok és se te, se ő nem érez a másik iránt semmit akkor felcsapok oroszlán idomárnak.
- Jó keresgélést - biccentettem, mire arcon csapott egy párnával.
- Megérdemelted.
- De istenem mit akarsz mit mondjak? Hogy úristen olyan jó kockái vannak Karesznek, sőt jobbak, mint Alexnek és az illata is olyan mámorító... - kalandoztam el, mire Lara vigyorogva nézett rám.
- Valami ilyesmire gondoltam, hogy tudjam bejön neked - kezdett ugrálni az ágyamon.
- Lara! Nyughass már különben hozok egy nyugtatópisztolyt és tele lövöm azzal mindenedet, hogy lecsillapodjál!
- Tudtam, hogy bejön neked! Tudtam tudtam tudtam tudtam tudtam tudtam tudtam!! - ugrált tovább, mint egy ötéves aki kitalálta, hogy mit kap karácsonyra.
- Nem jön be!
- Zsófi, az előbb árultad el magad! Ne próbáld meg tagadni! Legalább előttem ne, kérlek - ült le az ágyra miután kipattogta magát.
- De én nem akarom. Ő a legjobb barátom és milyen lenne az már? Ráadásul ott van a házinyúlra nem lövünk elv is - hajtottam le a fejemet. Lara nem mondott semmit csak megölelt.
- Azt hiszem tudom mire van most szükséged - tolt el magától.
- Igen?
- Ühüm - bólintott mosolyogva.

A lovardánál voltunk. Egyenesen bementem Mistralhoz. Fogtam a nyerget, a kantárt és a többi dolgot, hogy felnyergeljem a drága lovamat. Mikor kész volt kivezettem a karámba. Felültem rá és lovagoltam egy kicsit. A gondolataim összekuszálódtak és csak azok a kérdések kavarogtak bennem, hogy helyes amit érzek? Nem hiszem. Nem akarom, hogy elromoljon emiatt a barátságunk. Hogy a bánatban szerethettem bele? Sajnos a kusza gondolataimmal voltam elfoglalva és nem figyeltem, mert ekkor Mistral felágaskodott én meg leestem róla rá a kezemre. Pokolian fájt. Ott feküdtem a fűrészporos pályán és a kezemet fájlaltam. Igyekeztem visszanyelni a könnyeimet, de nem sikerült.
- Zsófi, jól vagy?! - rohant hozzám Nick.
- Nem - könnyeztem.
- Hol fáj? Nagyot estél, lábra tudsz állni? - bombázott a kérdéseivel.
- A jobb kezem nagyon fáj - álltam fel.
- Rendben most rögtön szólunk az apukátoknak - indult velem vissza. Felhívta apát aki azonnal elindult értünk. A lovardából a kórházba mentünk ahol megmondták, hogy eltörtem a jobb kezemet. Remek. Begipszelték és az írásra tekintettel nem mehetek suliba. Otthon felmentem a szobába és lefeküdtem az ágyra.
- Hülye gondolatok!

<Eddig tartott>

Sziasztok, remélem tetszett ez a rész!

By: M.