(04.27)

~Zsófi

Úristen! Ma végre kiderült, hogy kicsoda Anonymus!! Még most is alig hiszem el, hogy ő az! Ilyen nincs!!
Reggel nehéz szempillákkal bámultam egyenesen előre.
- Te meg mit csinálsz ott? - kiáltott fel a tetőre Miki. Nem válaszoltam, csak magam elé néztem. Egész éjjel fent voltam és kint ültem. Ekkor kijöttek Ottóék is. Miki mondott nekik valamit, majd felnéztek rám.
- Ez nálad normális? - kérdezte Ottó. Csak bólintottam.
- Mióta ülsz ott?
- Tegnap este óta - válaszoltam rekedtesen.
- Egész éjjel nem aludtál?!
- Nem - ráztam meg a fejem.
- Menj be aludni! - parancsolt rám Alex.
- És ha nem mi lesz?! - kérdeztem gúnyosan, mire megindult, de Dió visszafogta. Megráztam a fejem és bementem a szobába. Lefeküdtem az ágyra és rögtön elaludtam.

Valamikor délután egy sikolyra riadtam fel. Elbotladoztam az ablakig és kinéztem rajta. Larát pörgette valaki. Ez a valaki nem volt más, mint Nick. Ásítva csoszogtam vissza az ágyikómba amikor valaki berontott a szobába és kirángatott onnan.
- Hagyjál aludni! - duzzogtam, de Bogi nem szólt semmit csak Oliék szobájához ment. Halkan megálltunk az ajtónál és lassan benyitott. Karesz és Anonymus volt bent. Kikerekedett szemekkel néztem, hogy Anonymus levette a maszkját, de nem hittem a szemeimnek.
- Ne aggódj, már Karesz - nevetett...
- OLIVÉR?! - kérdeztem sokkosan, mire a két fiú rémülten kapta felém a fejét.
- Baszki, Zsófi megtudom magyarázni - kezdte Oli, de kirohantam a házból. Az istállóba mentem. Felnyergeltem Esperanzát és vágtatni kezdtünk.
- Zsófi! - kiáltott utánam Oli, de nem törődtem vele. Hogy tehette ezt velem? A legjobb barátom írt nekem kedves dolgokat és mondta sokszor, hogy szeret. Vágta közben kitört belőlem a sírás. Egyenesen a tóhoz mentünk. Ott leszálltam és leültem a földre. Csak az én sírásomat lehetett hallani. Ekkor egy puffanást hallottam. Rémülten hátra néztem és Karesz feküdt a földön Candy mellett.
- Jól vagy? - mentem oda hozzá.
- Ezt nekem kéne tőled kérdeznem - nézett rám fájdalmas arc kifejezéssel.
- Az lényegtelen. Segítek - adtam a kezem és felhúztam a földről. Leporolta magát, majd a kisírt szemeimet látva szorosan magához ölelt.
- Nem értem, hogy lehet Oli Anonymus. Beleszerettem a legjobb barátomba? - sírtam el magam megint.
- Sss... nyugodj meg - suttogta. A fejemet a vállába fúrtam és úgy zokogtam. Mikor kicsit lenyugodtam és már csak szipogtam elhajoltam Karesztől.
- Bocsi, de könnyes lett a felsőd - töröltem meg a szemeimet.
- Mindjárt nem lesz az - mosolyodott el, majd felkapott és befutott velem a vízbe, majd velem a karjában ugrott bele. Fellöktem magam a felszínre és kifésültem a vizes tincseimet az arcomból.
- Ez meg mi volt?
- Jobb kedvre akartalak deríteni - mosolygott kedvesen, mire a vízben megöleltem.
- Nincs nálad jobb barát - suttogtam a fülébe és elhajoltam tőle.
- Van nálam több jó barát is.
- De nekem nem. Szerencsés lesz az a lány, aki a barátnőd lesz - mosolyogtam rá.

~Karesz

Mosolyogva hajtottam le a fejem. De én azt akarom, hogy ő legyen az a szerencsés lány, aki a barátnőm lesz.
- Köszi - mondtam. Még ott bohóckodtunk a tóban amikor valami megharapta a lábam így közelebb ugrottam Zsófihoz.
- Auu!!
- Jól vagy? - kérdezte aggódva. A fejünk nagyon közel volt egymáshoz. Csak pár centi választotta el a szánkat.
- Ő, aha - feleltem a gyönyörű lila szemei és a nem túl telt halvány piros ajkai között kapkodva a tekintetemet.
- Karesz... A kezed...
- Mi van vele?
- Nem akarok bunkó lenni, de elvennéd a derekamról?
- Nem is fogom a derekad - emeltem fel a kezem. Zsófi rémülten nézett rám.

~Zsófi

Az a valami ami a derekamat fogta egyszercsak megszorított egy kicsit.
- Ááá - sikítva ugrottam Karesz nyakába, de ő nem volt erre felkészülve így tehát beledőltünk a vízbe. Ekkor valakik fentről röhögni kezdtek. Prüszkölve jöttünk fel a felszínre. A fiúk voltak azok.
- A nénikéteket azt! - locsoltam le őket vízzel. Így locsolkodtunk egy darabig, majd kiültünk a partra.
- Zsófi, hozol egy botot? Mutatni akarok valamit - nézett rám Ricsi.
- Menj te.
- Kérleeeeeeeeeeeeek - könyörgött, mire morogva felálltam és elmentem egy botért.

~Karesz

- Mikor akarod neki elmondani? - kérdezte titokzatosan Ricsi.
- Mit?
- Azt, hogy egy troll vagy - forgatta meg a szemeit Ottó, mire Dió nyakon csapta.
- Azt, hogy bele vagy zúgva! - pontosított Dió.
- Majd ha egy kacsa repül be a szobámba Budán!
- Mi van a kacsával? - kérdezte Zsófi értetlenül egy bottal a kezében.
- Semmi.
- Tessék itt a bot - adta oda Ricsinek, mire eltörte.
- Ezért kellett elmenjek egy nyamvadt botért?! - akadt ki.
- Bocs, Zsófi.
- Kabbe - mutatott be neki, mire mi elröhögtük magunkat. Felültünk a lovakra és visszamentünk. Mi Zsófival hátul mentünk.
- Jobban vagy már?
- Kicsit igen. Köszi, hogy elterelted a gondolataimat - mosolygott rám.
- Nincs mit - néztem előre. Mikor visszaértünk Oli oda akart menni Zsófihoz, de a lány egyszerűen kikerülte őt. Szomorúan hajtotta le a fejét.
- Sajnálom, Oli - álltam meg előtte.
- Nem a te hibád. Én vettem fel - rázta meg a fejét. Szomorúan mentem Zsófi után az istállóba.
- Szerintem beszélj vele - tanácsoltam halkan.
- Szerinted mit fog szólni hozzá?
- Tudd meg - mosolyodtam el. Lehajtotta a fejét és kiment.

~Zsófi

- Beszélhetünk? - nyitottam be Oliék szobájába.
- Persze - pattant fel rögtön.
- Ne haragudj, de én... én nem úgy szeretlek, ahogy te engem. Sajnálom.
- Semmi baj. És a tegnapi csókot én is sajnálom. Barátok? - nyújtotta a kisujját, mire mosolyogva összekulcsoltam vele.
- Barátok.

<Eddig tartott>

Sziasztok, remélem tetszett ez a rész!

By: M.