(01.31)

~Zsófi

Ha valaki nekem a tegnapi nap folyamán azt mondta volna, hogy csak egy napot töltünk Madridban akkor megkérdőjeleztem volna, de a mai után... inkább kezdem az elején.

Reggel boldogan keltem fel. Gyorsan felöltöztem utána mentem reggelizni.
- Mi a terv mára? - kérdeztem.
- Úgy terveztük, hogy megnézzük a nevezetességeket - mosolygott anyu. Ekkor csörgött apa telefonja. Elvonult felvenni. Pár perccel később kissé idegesen jött vissza.
- Sajnálom, de nem lehet.
- Miért? - kérdeztem letörten.
- Haza kell mennünk, mert a nagyi rosszul lett és leesett a létráról.
- Mi?!
- Majd elmondom a reptérre felé. Szólok Mesiéknek - ment át. Mi pedig csomagoltunk. Ennyit az egy hétről.

- De jól van? - kérdezte Klau a repülőn ülve.
- Ádám csak annyit mondott, hogy a mentősök bevitték azóta vizsgálják - nézett hátra apa.
- Remélem jól van - mondta anyu.
- Azt én is - sóhajtotta apa szomorúan. Amint megérkeztünk Magyarországra először hazamentünk onnan meg a kórházba. A nagyi a másodikon feküdt, mi meg felmentünk. Bementünk hozzá.
- Jól vagy nagyi? - kérdezte aggódva Beni.
- Igen, csak port töröltem megszédültem és leestem a létráról. Ennyi az egész - mosolygott ránk.
- Hányszor mondjam el, hogy ne mász fel a létrára, mert a végén leesel? - kérdezte szigorúan apa.
- Jó, de unatkoztam otthon!
- És Ádám?
- Boltba volt, de mire visszaért addigra én már a földön feküdtem.
- Néha megőrjítesz - rázta meg a fejét apa.
- És te hányszor kergettél az őrületbe fiacskám? Hm?
- Erre nem válaszolok.
- Na ugye. De, hogy vagytok?
- Anya, ne terelj!
- Én csak kérdeztem - vont vállat a nagyi. Még bent voltunk nála, de utána hazamentünk.
- Apa, elmehetek a parkba?
- Jó, de Lara...
- Vele megyek - pattant mellém.
- Akkor jó - engedett el minket, mire felvettük a kabátunkat és elmentünk a parkba sétálni. Csak sajnos találkoztunk egy nem kívánt személlyel.
- Forduljunk meg, Zsófi! - rémült meg Lara. De sajnos késő volt.
- Szia, szerelmem - köszönt Anonymus. Egy rózsa is volt nála.
- Hagyj békén, nem akarlak látni - fordultam el tőle.
- Mi a baj?
- Semmi csak nem bírlak látni.
- Mert?
- Ne játszd a hülyét! Tudod miről beszélek!
- Nem, nem tudom.
- Mondtam, hogy ne mondd el senkinek erre te elmondtad Alexnek így mindenki tudja! - fakadtam ki.
- De... Én nem mondtam el neki - rázta a fejét.
- Zsófi menjünk - kezdett húzni Lara.
- Mi a baj lányok? Nem értek semmit - értetlenkedett.
- Persze, persze - ráztam meg a fejem és elindultam Larával a nyomomban.
- Dehát én tényleg nem mondtam semmit senkinek! - kiáltott utánam, de nem törődtem vele. Hazamentünk. Otthon egyből felmentünk a szobánkba. Leültünk az ágyra és csak néztem Larát.
- Mi a baj?
- Semmi, semmi.
- Látom, hogy van valami. Nekem elmondhatod - mosolyogtam rá kedvesen.
- Amikor mondtad, hogy mit csinált Anonymus akkor találkoztam vele és leszedtem a kendőt az arcáról...
- Szóval tudod, hogy kicsoda Anonymus? - szaladt fel a szemöldököm a döbbenettől.
- Ühüm.
- És kicsoda? Mondd már - sürgettem.
- Anonymus álarca alatt... - kezdte, de valaki benyitott. Ez a valaki anya volt.
- Mit kértek, majd vacsira? - kérdezte anyu.
- Nekünk mindegy.
- Rendben - ment ki, mire Lara telefonja csörögni kezdett.
- Esküszöm letiltom!
- Ki az?
- Nick.
- Vedd fel. Hátha komoly.
- Nem bírom látni azt az embert - rázta meg a fejét.
- Próbáld meg azért. A kedvemért - néztem rá boci szemekkel.
- Hjó - vette fel.

~Lara

- Szia Lara! Végre felvetted!
- Nem önszántamból. Mondd mit akarsz?
- Tudnánk találkozni?
- Hol?
- Park?
- Jó, tíz perc múlva?
- Tökéletes! Ott várlak - ezzel letette. Sóhajtva másztam le az ágyról.
- Na?
- Meg se szólalj - néztem rá, majd kimentem.

A parkban Nickre vártam. Pár percen belül meg is jött. Még mindig piszkosul jól nézett ki... viselkedj Lara!
- Szia, örülök, hogy eljöttél -  mosolygott.
- Mit akarsz? - próbáltam ridegnek tűnni, de nehezen ment.
- Az a lány aki decemberben ott volt... az az exem volt. Nem bírta elfogadni és még mindig azt hiszi járunk, de nem! Már nem szeretem, mert ő egyfolytában megcsalt engem ezért szakítottam vele.
- Miért higgyek neked?
- Hazudtam én már neked valaha? - fogta két keze közé az arcomat. Szomorúan hunytam le a szemeimet.
- Mi a baj? - kérdezte, mire én elmondtam az egész eddig történteket. Nick csendben hallgatott és nem szakított félbe. Mikor befejeztem azt hittem, hogy elmegy a problémáim miatt, de nem ez történt.
- Sajnálom, hogy ezeken kellett átmenned - hajtotta le a fejét szomorúan Nick.
- Ne sajnáld, végtére csak az ikremről van szó akit szeretek - kezdtem könnyezni.
- Ne sírj, Lara - törölte le a könnyeimet.
- Te mit tennél, ha a családodban valaki rákos lenne? Teljesen össze vagyok törve! Miattad is és most már Zsófi miatt is - tört ki belőlem a sírás, mire magához ölelt. Ott nyugtatott, mire nehezen megnyugodtam. Eltolt magától, hogy lássa az arcomat majd mélyen a szemembe nézett.
- Még mindig szépek a szemeid - mosolyodott el, mire én halványan elmosolyodtam.
- Sajnálom, hogy megbántottalak akkor... de te... Már akkor megtetszettél nekem mikor először megláttalak - nyögte ki, mire zavartan bámultam rá.
- Micsoda?
- Szeretlek, Pataki Lara - hajolt hozzám és megcsókolt. Döbbenten csókoltam vissza, mire ő belemosolygott a csókunkba.
- Lennél a barátnőm? - kérdezte miután levegő hiány miatt elváltak egymástól az ajkaink.
- Igen - mosolyogtam és szorosan megöleltem. Életem legboldogabb napja volt a mai!

<Eddig tartott>

Sziasztok, remélem tetszett ez a rész!

By: M.