(01.28)

~Zsófi

Reggel vörösre dagadt szemekkel ébredtem. Egész éjjel sírtam, mert akiben vakon megbíztam elárult. Nehezen kimásztam az ágyból és lementem a konyhába.
- Jó reggelt, aranyom - tett az asztalra egy tál gofrit anyu.
- Nem vagyok éhes - mentem a csaphoz tölteni egy pohárba vizet.
- Valamit enned kell.
- De nem vagyok éhes - néztem rá miközben beleittam a vízbe.
- Jó.
- Kivel szeretnél kemoterápiára menni? - kérdezte hirtelen apa, mire a pohár kicsúszott a kezemből. Innen lassított felvételben érzékeltem a világot. A pohár földet ért és millió apró szilánkra tört. A hideg víz a meztelen lábamra fröccsent és szétterült a földön.
- Zsófi! - rántott el a szilánkok közül apa. A lábaim remegtek a kemoterápia gondolatától is.
- Jól vagy? Nem ment szilánk a lábadba? - kérdezgetett apa, de képtelen lettem volna válaszolni.
- Nem - suttogtam.
- Mi nem? Nem vagy jól, vagy nem ment szilánk a lábadba?
- Nem megyek.
- Hova?
- Kemoterápiára nem megyek - néztem rá.
- Kicsim, talán ez az egy megoldás van arra, hogy meggyógyulj.
- De nem! Nem akarom, hogy lássátok a szenvedésemet! Nem akarom, hogy kihulljon a hajam és, hogy élő zombi legyek! Nem akarok előttetek tönkremenni! - sírva rogytam volna össze, ha apa nem kapott volna el.
- Ne sírj, csillagom - ölelt magához apu, de nem segített, mert tovább sírtam.
- Nem lesz semmi baj, ha nem akarod akkor nem kell menned. Nem erőltetjük rád - simított ki egy szőke tincset a könnyáztatta arcomból. Nem mondtam semmit csak szorosabban öleltem.

Délután Karesz áthozta a leckét.
- Szia, Zsófi.
- Szia.
- Hoztam a leckét - nézett rám, de nem tudtam levenni a tekintetem az arcáról.
- Valakivel flörtöltél és nem tetszett neki? - nevettem fel az arcát látva.
- Nem, csak az udvaron fociztak és arcon talált a labda - magyarázta a piros folt eredetét.
- Sajnálom - néztem rá.
- Nem probléma. Fogsz jönni suliba?
- Nem tudom, de én szeretnék menni. Kezd unalmas lenni a nap 24 órájában a házban lenni. Ráadásul minden reggel hallom, hogy mivel jár a terhesség.
- Terhes vagy? - kerekedtek ki a szemei, mire felnevettem.
- Nem én, hanem anya - nevettem tovább.

~Márk

Zsófi szobája előtt mentem el, amikor hallottam nevetni. Ez nem hamis volt, hanem igazi szívből jövő nevetés. Régen hallottam így nevetni. Megálltam az ajtónál és hallgatóztam.
- Nálad jobb barát nincs a világon - hallottam Zsófi hangját.
- Vannak nálam jobbak is - mondta egy fiú. Hm... mivel megnevettette a lányomat ezért nem ölöm meg. Mikor kijött a srác kissé rémülten nézett rám.
- Jó napot, uram. Csak Zsófinak hoztam a leckét - magyarázkodott a srác.
- Köszönöm.
- Mit?
- Azt, hogy megnevettetted a lányomat. Utoljára talán decemberben hallottam így nevetni - mosolyogtam rá.
- Semmiség. Zsófi a barátom és bármit megtennék érte - mosolyodott el ő is.
- Rendes gyereknek tűnsz ööö...
- Karesz.
- Szóval Karesz, maradj mindig ilyen jószívű a barátaiddal.
- Rendben, uram - bólintott.
- Ennyire öregnek tűnök? - mutattam végig magamon, mire Karesz sebesen megrázta a fejét.
- Akkor tegezz és szólíts Márknak, jó?
- Igen uram... vagyis Márk.
- Örülök, hogy megismerhettelek.
- Én is. Visz... vagyis szia - indult le a lépcsőn.
- Apu! - szólt a szobából Zsófi. Rögtön bementem.
- Igen, mi a baj? - rémültem meg, de mosolyogva nézett rám.
- Köszönöm, hogy nem támadtad le, hanem jófej voltál vele - kelt ki az ágyból és megölelt.
- Hallottad?
- Igen. Ez mindennél többet jelent nekem - nézett fel rám mosolyogva.
- Rendben, drágám - pusziltam a hajába utána kimentem a szobájából. Mosolyogva mentem le.

~Zsófi

- Tényleg ezt csinálta?
- Igen és olyan jól esett, hogy nem letámadta, hogy „Mit képzelsz ki vagy te, hogy a lányom közelébe mersze menni, hm???” hanem tök normálisan beszélgetett vele.
- Ritka pillanatok egyike - nevetett Lara.
- Pontosan - csatlakoztam a nevetéshez.

Este lent vacsoráztunk, amikor apának csörögni kezdett a telefonja. Megtörölte a száját és elment felvenni. Mi is hallottuk a beszélgetést.
- Szia. Mi? Ne hadarj, mert nem értem! Aha. Igen? De hát ez remek! És mikor? Gratulálok, gondolom mentek ünnepelni is. Egy hétre? Mi is? Hát nem tudom, mert Zsófi... oké értettem. Nem, nem kell seggbe rúgnod! Még mindig én vagyok az idősebb, Mesi! Jó, oké akkor megmondom nekik. Jó, szia! - tette le és visszajött hozzánk.
- Na, Klau ma lábra állt és tett néhány lépést - mosolygott apa.
- Igen?!
- Igen és Mesi nagynénétek azt szeretné, ha a hétvégén elmennénk egy közös kiruccanásra.
- És hova mennénk? - kérdezte Beni.
- Egy hétre elmennénk... spanyolországba - na ettől a hírtől mindenki belelkesült. Még Beni is. Ezután már csak az egyhetes spanyol kiruccanásról beszélgettünk. A családból csak ketten beszélnek spanyolul (anya és én). A vacsora után letusoltunk utána elmentünk aludni.

<Eddig tartott>

Sziasztok, remélem tetszett ez a rész!

By: M.