(12.05)

~Zsófi

Reggel kikeltem az ágyból és öltözködni kezdtem. Miután kész lettem lementem reggelizni. Alig vártam már a délutánt, mert a tesi tanárok januárig minden pénteken délután elvisznek minket korcsolyázni. Reggeli után Larával elmentünk a suliba. A fiúk kint beszélgettek, de hiányosak voltak.
- Hol van Alex és Oli?
- Betegek lettek - felelte Dió.
- Szegények - mondtam, majd mikor kezdtünk fázni bementünk a suliba melegedni. A terembe belépve szembe tűnő volt a csekély osztálylétszám.
- Betegek?
- Ja - felelte Peti. A nap unalmasan telt Bogi és Karesz nélkül (ők is betegek lettek). Délután Larával vígan készülődtünk a korizásra, majd visszamentünk a sulihoz, mert ott volt a gyülekező. Mikor mindenki megvolt elindultunk a koripályára. Mindenki kapott egy korcsolyát, felhúztuk és mehettünk is a jégre. Lara nagyon ügyes volt. Csak úgy siklott a jégen, ahogy Hanna is.
- Látszik, hogy ötéves kora óta műkorcsolyázik - siklott mellém Dió.
- Eléggé - bólintottam mosolyogva. Mikor kicsit fáztam mentem pár kört, hogy mozgásban legyek. Nyugodtan siklottam amikor valaki nekem jött én meg majdnem elestem, de valaki elkapott. Felnéztem az illetőre, de eléggé meglepődtem. Anonymus volt az. Most nem maszkban volt hanem egy kendő, egy baseballsapka és a kapucnija volt rajta.
- Jól vagy, hercegnőm? - kérdezte aggódva.
- Igen, köszi, hogy elkaptál.
- Én köszönöm, hogy jó fogás vagy - kacsintott. Felálltam és kissé zavartan néztem rá.
- Nem beteg vagy?
- Látni akartalak, ezért jöttem - amint kimondta elöntötte a pír a fejemet.
- Nahát, csak nem zavarba jöttél, szépségem? - nevetett. Ismerős volt nekem az a nevetés.
- Zavarba, én? Badarság - siklottam el, mire utánam jött.
- Akkor miért pirultál el?
- Mert melegem van - mosolyogtam rá.

~Anonymus

Olyan aranyos ez a lány amikor mosolyog. A kendő alatt fülig ért a szám, de ő ezt a szememen láthatta is.
- Min mosolyogsz?
- Édes vagy - feleltem őszintén. Most Anonymusként könnyen bókolhatok neki meg minden, de amikor "civilben" vagyok előtte akkor nem megy, mert félek, hogy kinevetne ezért. Nem akarom ezzel elrontani a barátságunkat.
- Jössz? - nyújtottam felé a kezemet, mire értetlenül nézett rám. Nevetve fogtam meg a kezét és az ujjaimat az övéire kulcsoltam. Az arca még vörösebb lett. Kézen fogva koriztunk. Olyan boldog voltam, csak sajnos ezt a szép pillanatot is el kellett rontania valakinek. Ez a valaki Martin volt.
- Lám lám - siklott elénk. Zsófi elakarta engedni a kezem, de nem hagytam neki.
- Mit akarsz, seggfejkém? - kérdeztem gúnyosan.
- Beszóltál? - indult felénk, de kicsúszott a lába alóla és taknyolt egy nagyot a jégen. Akik látták mind felröhögtek.
- Megérdemelted... balfasz - hagytuk ott Martint.
- Most rád fog szállni - nézett rám Zsófi.
- Dehogy fog. Higgy nekem.
- Azért köszönöm - ölelt meg, mire viszonoztam az ölelését. Jó volt a karjaimba zárni életem szerelmét.

A korizás után Lara a barátaival ment haza, de én Zsófit kísértem.
- Biztos nem találgathatok?
- Mit mondtam erről? - vontam fel a fél szemöldökömet.
- Kérlek!
- Egyet mondhatsz, de nem árulom el, hogy jó vagy nem.
- Alex vagy - mondta ki határozottan. Sejtelmesen megvontam a vállamat.
- Kitudja - feleltem.
- Nem nevetnélek ki, esküszöm!
- Nem baj, de még nem szeretném felfedni magam. Majd egyszer.
- Legalább a neved kezdőbetűjét áruld el.
- A nevemből mondok egy betűt?
- Oké!
- A.
- Mi?
- A nevemben van "A" betű.
- A teljes nevedben?
- A teljes nevemben - mosolyogtam. Mikor a házukhoz értünk megálltam előtte.

~Zsófi

- Csukd be a szemed - kérte, mire tettem amit kért. A kezét a szememre tette, hogy véletlenül se lessek, majd egy puha és meleg ajkat éreztem a számon. Nem csókolt, csak egy puszit adott a számra. Mint az álmomban, csak fordítva. Miután elvette a kezét csodálkozva néztem rá.
- Ez meg mi volt?
- Ez? Ez kérlek szépen egy szájra puszi volt - válaszolt és látszott a szemén, hogy vigyorog. Éreztem, ahogy még vörösebb lett a fejem.
- Ilyen amikor Zsófi zavarba jön - nevetett, majd köhögött egy kicsit.
- Bocs - mondta két köhögés között.
- Jól vagy?
- Aha, csak ez a nyavalya - fejezte be a köhögést.
- Sajnállak. Várj - tekertem le a nyakamról a sálamat és a nyakába tekertem.
- Köszi.
- Nincs mit és amikor tudod visszaadod - mosolyogtam rá, majd elindultam be. Még visszanéztem rá utána bementem. Lara mosolyogva figyelt.
- Láttam ám - mosolygott Lara. Nevetve megráztam a fejem és felmentem a szobába. Végig dőltem az ágyon és mosolyogva gondoltam vissza arra, hogy kézen fogva koriztunk. De közben éreztem valami fura bizsergést a hasamban. Martináll nem éreztem ilyet.  Talán ez a szerelem?

<Eddig tartott>

Sziasztok, remélem tetszett ez a rész!

By: M.