(10.02)

~Zsófi

~ Megint megjelent előttem Anonymus.
- Ma is gyönyörű vagy, Zsófi - üdvözölt, mire én zavartan néztem rá.
- Köszi.
- Édes, ha zavarban vagy - kuncogott.
- Nem veszed le a maszkod?
- Nem, mert ha levenném akkor talán elküldenél melegebb tájakra és nem merem megkockáztatni - hajtotta le a fejét. Közelebb léptem hozzá és az állánál fogva emeltem fel a fejét.
- Tiszteletben tartom, de hunyd le a szemed - kértem, mire vonakodva, de tette amit kértem. Az orráig felhúztam a maszkot és egy lágy csókot adtam ajkára. Meglepődött ezen, de mire észbe kapott volna én már visszahelyeztem a maszkot az eredeti helyzetébe.
- Ez mi volt?
- Egy csók szerűség - feleltem, mire megfogta a maszkjának az alját és elkezdte lassan felhúzni. Már majdnem láttam a teljes arcát... ~ az ébresztőm éles hangja szakította meg az álmomat.
- Francba, hogy ennek is pont most kell szólnia! - szitkozódtam, majd kikeltem az ágyból és a szekrényemhez csoszogtam. Kivettem a ruháimat és öltözködni kezdtem. Lementem a lépcsőn, de ráléptem a cipőfűzőmre és végiggurultam a lépcsőn.

~Lara

Nagyban ettünk Benivel amikor valami hangot hallottunk. Mindketten felálltunk és a hang irányába mentünk.
- Zsófi! - sikítottam rémülten mikor megláttam a földön feküdni.
- Zsófi, jól vagy?! - térdeltem mellé, mire könnyezve nézett rám.
- Rohadtul fáj a lábam - mondta. Ekkor jöttek le apáék is.
- Úristen! Kislányom mi történt?! - rohant le anya.
- Legurultam a lépcsőn és nagyon fáj a lábam!
- Feltudsz állni? - kérdezte apa. Felsegítettük Zsófit, de sikítva zuhant volna vissza, ha nem kapjuk el.
- Most azonnal megyünk a kórházba! - kapta fel Zsófit apa és kimentek a kocsihoz. Aggódva néztünk utánuk.

A szünetben Zoliékkal beszélgettem amikor megcsörrent a telefonom. Rögtön felvettem.
- Hogy van Zsófi? - kérdeztem rögtön.
- Eltört a lába és egy hónapig otthon kell maradnia fekvő gipsszel utána három hét járó gipsz - mondta apa.
- Szegény.
- Az. Legalább nem úgy járt, mint én 7-8 éves koromban.
- Miért te, hogy jártál?
- Fél év kerekes szék, egy szerencsétlen verseny miatt - válaszolt a kérdésemre.
- Uh...
- Igen. Mennem kell, majd otthon beszélünk. Szia - elköszöntem tőle én is utána leraktuk.
- Hogy van Zsófi?
- Eltört a lába - feleltem, mire mindketten felszisszentek.

~Zsófi

Miután hazaértünk a kórházból apa segített bemenni a földszinti vendég szobába (amíg gipszben van a lábam addig ott fogok "lakni"). Az ágyban fekve olvastam (Wonderland-et) amikor valami kaparászást hallottam az ajtó túloldaláról. Letettem a könyvet és értetlenül néztem az ajtó irányába. A kaparászás abba maradt, de ezután kopogtak.
- Gyere - szóltam, mire kinyílt az ajtó és egy németjuhász kölyök rohant be Karesszal a nyomában.
- Szia, Zsófi - köszönt Karesz.
- Szia. Jaj de cuki - hajoltam le, hogy lássam a kiskutyát.
- Szeretnéd megsimogatni?
- Igen! - vidultam fel, mire felemelte a földről a kölyköt és az ágyra tette.
- Milyen kis aranyos vagy! Bizony ám, bizony - gügyögtem, mire Molly megnyalogatta az arcomat.
- Szeret téged - mosolygott Karesz.
- Egyébként miért jöttél?
- Ööö... erre jártunk és gondoltam elhozom a leckét - kutatott a táskájában.
- Szóval, te mindig éppen az aznapi leckével a táskádban sétáltatod meg Molly-t? - néztem rá egy féloldalas mosollyal.
- Persze hisz kitudja mikor betegszik le egy osztálytársam - mosolygott ő is és mintha a feje pirosabb lett volna a megszokottnál.
- És véletlenül pont erre jöttetek sétálni mikor eszedbe jutott, hogy hopp Zsófi nem volt ma suliban ezért elviszem neki a leckét - kuncogtam.
- Pontosan.
- Hát jó én hiszek neked - simogattam tovább Molly-t. A leckét letetette a szekrényre és leült az ágy szélére.
- És meddig nem leszel suliban?
- Lara nem mondta? - csodálkoztam.
- Nem, mert annyian kérdezték tőle, hogy mi van veled, hogy nem akartam én is beállni a sorba.
- Ez kedves volt tőled. Úgy néz ki, hogy egy hónap fekvő gipsz utána három hét járó gipsz.
- Sajnállak.
- Na sajnálj, mert nem megyek vele semmire, de... azért köszi - adtam egy puszit az arcára mire még vörösebb lett a feje.
- Csak nem zavarba jöttél? - nevettem fel.
- É-én ne-nem jöttem za-zavarba - dadogott.
- Remélem hamar összejössz azzal a lánnyal aki tetszik neked - mosolyogtam rá kedvesen.
- Azt én is - mosolygott, majd az órájára nézett. Majdnem egy órát volt nálam.
- Mennem kell. Szia, Zsófi - vette le az ágyról a kis Molly-t és kiment a szobából.

~Lara

Karesz vigyorogva jött ki Zsófitól.
- Szia, hogy van?
- Jól - vigyorgott továbbra is.
- Ennyire örülsz neki, hogy vigyorogsz, mint a tejbetök?
- Aha.
- Hát jó. Szerencsés az a lány aki a barátnőd lesz, mert ha a barátaiddal így törődsz akkor őt a tenyereden fogod hordozni - mosolyogtam rá.
- Az biztos. De mennem kell, szia - ment ki a házból. Értetlenül néztem utána.

Este bevittem Zsófinak a vacsoráját és beszélgettünk egy kicsit.
- Karesz elhozta nekem a leckét.
- Igen?
- Ühüm - harapott bele a bundáskenyérbe.
- És nem tudod mi volt vele? Mert miután kijött fülig ért a szája úgy vigyorgott.
- Beszélgettünk és ennyi - vont vállat.
- Csak beszélgetettetek - bólintottam lassan, majd leesett.
- Hallod?!
- Nem süket vagyok.
- Jóna, szóval mi van, ha te...
- Én... ?
- Mivan, ha te vagy az a lány aki bejön Karesznak? - néztem Zsófira, mire ő csendben maga elé bámult.
- Biztosan nem. Karesz csak egy barát és különben is... mondta volna ha én jönnék be neki.
- Kitudja? Apa is sokat szerencsétlenkedett régen anyával - vontam vállat.
- És még utána is - nevetett.
- Meg azután is - nevettem én is. Miután Zsófi befejezte a vacsorát kivittem a tányérját és elmosogattam. Elmentem fürdeni utána lefeküdtem aludni.

<Eddig tartott>

Sziasztok, remélem tetszett ez a rész!

By: M.