Sziasztok, itt is van a következő rész. Ha tetszik és várod a következő részt, jelezd egy csillaggal vagy egy kommenttel! 😁

Jó olvasást! 🐺

🤟🏻rocker 🤟🏻

/~~~~~~/

Másnap reggel Ashley és Aaron úgy indultak iskolába, mintha mi sem történt volna. A szüleikkel megállapodtak, hogy megpróbálnak összebarátkozni Scott-tal, és kiderítenek mindent, amit csak lehet. Sajnos vagy szerencsére a fiú nem olyan ostoba, mint ahogy azt elsőre gondolták a testvérek.

- Mit is terveztek pontosan? - kérdezte Scott Ashley-t a harmadik óra előtt. A lányt a szekrényeknél kapta el, elég gyanakvónak tűnt.

- Mármint? - kérdezett vissza Ashley, majd tovább kotorászott a szekrényében. Kivette a matekcuccát, aztán becsapta az ajtót.

- Mi ez a stílus váltás hirtelen? Eddig meg akartatok ölni, most pedig hirtelen mindketten a társaságomat keresitek - biccentette oldalra a fejét  a fiú egy határozott mosollyal, mintha a gondolataiban akarna olvasni.

- Csak rájöttünk, hogy nem szabad első látásra ítélkeznünk - mosolygott rá vissza Ashley.

- Aha, szóval, ha haza megyek nem fogom megérezni más szagát. Ugye? - Scott felvont szemöldökkel tekintett végig a lányon, akit ezzel sikerült elbizonytalanítania.

Mikor tanulok meg végre rendesen hazudni? - villant át a gondolat Ashley agyában. Hiába, a hazugság mindig is Aaron mestersége volt.

- Figyelj... - kezdett bele a magyarázkodásba, de Scott félbeszakította.

- Nem, te figyelj, csajszi! Engem nem érdekel sem te, sem pedig a szaros falkád. Új életet akartam kezdeni. Normálisat. Tudom, hogy a mi fajtánk sosem tud normális életet élni, de legalább megpróbálom. És ebben senki nem tud megállítani. Felfogtad? - lépett közelebb hozzá. Az arcuk szinte összeért, olyan közel voltak egymáshoz. A fiú szeme sárgán felvillant, majd fújtatva megfordul és eltűnt a folyosón hömpölygő diákseregben.

Dühös volt. Legfőképpen magára, amiért elszúrta a dolgokat. Ekkor hirtelen döntést hozott, ami talán túl kockázatos és totál őrültség, de egy próbát megért. Beleszimatolt a levegőbe, majd a fiú nyomát követve elindult utána. A második emeleten találta meg, éppen a mosdóból lépett ki. Mintha megérezte volna, mire készül a lány. Megtorpant, farkasszemet néztek. Szerencsére üres volt a folyosó, így senki nem láthatta őket.

- Meg ne próbáld! - figyelmeztette Scott hátrálva egy lépéssel.

- Ó, dehogynem! - morgott a lány, aztán futni kezdett felé.

Scott a hirtelen meglepettségtől mozdulni sem tudott. Későn reagált, Ashley pont akkor ragadta meg, mikor elfordult volna a másik irányba. Megragadta a pulcsiját és berángatta a legközelebbi szertárba. Scott próbált ellenállni, de a lány orrba vágta, így kissé kábultan kénytelen volt követni őt. Beléptek a helyiségbe, majd Ashley bezárta maguk mögött az ajtót.

- Mondd csak, orvos látott már? - kérdezte enyhe orr hanggal Scott.

- Nem, mert akkor lelepleződnénk - vigyorgott rá a lány. - Na, figyelj. Ez a mi területünk, szóval jó lesz, ha visszaveszel az arcodból. Igen, nyomozunk utánad, de csak azért mert nem mondasz semmit. Szóval, örülj, hogy még nem téptünk cafatokra. - hadarta el egy szuszra, és nagy levegőt véve váta a reakcióját.

Idő közben becsengettek, hivatalosan is elkéstek az órájukról. Abban a pillanatban Ashley-t ez érdekelte a legkevésbé. Le akarta rendezni ezt az ügyet végre, mert már elege volt.

- Még nem is alakultál át, igaz? - kérdezte hirtelen Scott, ezzel megtörve a rájuk borult csendet.

- Honnan veszed ezt? - vonta fel a szemöldökét felé fordulva. - Egyébként szerintem már begyógyult a sebed, szívesen! - tette hozzá, mikor meglátta, ahogy Scott még mindig az orrát fogta.

- Igaz - sóhajtott és elvette a kezét. - És onnan veszem, hogy tudom. Látszik rajtad, én is így néztem ki anno. Bizonytalan vagy, talán már át tudnál változni, de félsz, hogy nem tudod majd kezelni.

Ashley magában igazat adott neki, de esze ágában se volt kimondani hangosan. Scott rávigyorgott, mikor nem kapott választ és ezt nyereségnek könyvelte el.

-Idegesítő vagy! - forgatta meg a szemét Ashley, de ezzel csak annyit ért el, hogy Scott jól kiröhögje. Már majdnem megkérdezte mi ilyen vicces, mikor kopogtak az ajtón.

- Nyissák ki! Azonnal! - hangzott az utasítás ellentmondást nem tűrő hangon.

Ashley elforgatta a kulcsot a zárban, mire az kivágódott és megjelent a matektanár, Mr. jones. Idegesen toporgott az ajtóban rájuk várva. Bizonyára hallotta a hangokat kívülről.

- Nincs órájuk? - kérdezte halkabban. De majd felrobbant mérgében. Ashley-nek fogalma sem volt miért mérges rájuk a tanár, mert igazából semmi komolyat nem tettek (ha a késéstől eltekintenek).

- Ööö...De, csak tudja Scott megbotlott és...Beütötte az arcát. - hebegte a lány zavartan és a fiúra nézett jeletve, hogy segítsen már.

- Ó, igen. Tudja...kicsit csámpás vagyok és összeakadtak a lábaim! - felelte fájdalmas arccal, majd az orrához emelte a kezét.

- Tanulószoba. Órák után! Meleg ajánlom, hogy onnan ne késsenek! - dörrent rájuk, aztán kirángatta mindkettejüket a szertárból.

/~~~~~~/

Ashley a nap végére komolyan várta a tanulószobát. Még sosem járt ott, mindig csak Aaron beszámolóját hallgatta, ahogy az ügyeletes tanárt kijátszva megszöktek a haverjaival és inkább focizni mentek. Szerinte ez csak egy kamu, de nem akarta elrontani bátyja kedvét a negatív véleményével.

Aaron egész nap a nyakában loholt és arról faggatta mégis mit csinált, hogy Scott hirtelen közeledni kezdett felé. Elgondolkodott, de végül nem mondta el neki mi történt. Csak a vállát vonogatta és azt mondogatta, hogy fogalma sincs. Úgy tűnik hatott a kis műsora.

- Nézd, Ash. Az oké, hogy a tesódnak hazudsz, de nekem azért elmondod mi volt a szexi vöröskével? - érdeklődött kíváncsian Peyton órák után, mikor a szekrényeknél álltak.

Peyton a második ok, amiért annyira várta a tanulószobát. Tőle egyszerre két témát kellett hallgatnia. Az egyik Scott volt, a másik szintén ő, csak a szörnyes változatban. Amiről persze ő nem tudta az igazságot.

- Scott elesett, betörte az orrát, bevittem abba a francos szertárba, hátha tudok segíteni neki. Ennyi. - zárta le a témát, erősen hangsúlyozva a "szexi vöröske" nevét. Valamiért utálta, hogy a barátnője így nevezi Scott-ot.

- Ahaa, de...Mit kerestél a másodikon, mikor nekünk a földszinten volt óránk?? - Peyton elkerekedett szemekkel nézett rá, mire Ashley megforgatta a szemét.

- Mennem kell. Holnap találkozunk! - rázta le a lányt és sietve átment a tesiterembe.

Megkönnyebbülten felsóhajtott, mikor leült a teremben elhelyezett padok egyikébe. Tíz perccel később megjelent Scott. Levágta magát a mellette lévő padba, elővette a fizika cuccát és az fölé görnyedve csinálta a házit.

- Most komolyan házit fogsz írni? - kérdezte tőle Ashley felvont szemöldökkel.

- Mivel mást nem tudunk itt csinálni. Legalább otthon nem kell ezzel foglalkoznom - vonta meg a vállát fel sem nézve.

Ashley bólintott, bár ő ezt nem láthatta. Néhány perc unatkozás után, úgy gondolta jobb lenne itt megcsinálni a házit, hogy az teljen az idő is. Fél óra múlva az ügyeletes Mr. Jones kijelentette, hogy neki el kell mennie az igazgatóhoz és mindjárt jön.

- Itt maradtok! - parancsolt rájuk, azzal felvette a táskáját és elhagyta a termet.

Ismét csend telepedett rájuk. A tollak sercegésén, és az egyenletes lélegzésükön kívül mást nem lehetett hallani. Tíz perc elteltével Scott hangosan felsóhajtott és hátradőlt a padjában.

- Milyen lett? - emelt fel egy lapot, amit ezután a lány felé fordított.

Egy farkast ábrázolt, ami egy magas, égbe nyúló sziklán ült. Éppen vonyított. Mögött a hold bevilágította az egész lapot. Mintha egy profi készítette volna. Tehát nem is házit írt a srác, realizálta magában Ashley.

- Azta! Nagyon jó lett! - bólintott elismerően Ashley. - Holt tanultál ilyen jól rajzolni?

- Nem tanultam. Ez csak jött magától - felelte kifejezéstelen arccal.

- Ügyes vagy! - gratulált neki.

- Kösz. Na, nekem elegem van. Neked nem? - váltott témát hirtelen. Felállt és odasétált a tanári asztalhoz.

Ashley kérdőn nézte, ahogy leül Mr. Jones helyére és felteszi a lábát az asztalra, teljesen kényelembe helyezve magát.

- Na, diákok. Szabad foglalkozás! - kiáltotta el magát hirtelen, s karjait kitárva hátradőlt.

- Vigyázz mert... - figyelmeztette őt a lány, de végig se mondta, Scott hirtelen meginogott, majd székkel együtt hanyatt vágódott. Egy pillanatra mind a ketten csak bámultak egymásra, végül Scott elkezdett röhögni. Ashley követte, a hasát fogva az asztalra támaszkodva röhögte ki.

Kerek öt percen keresztül nevettek, amíg Mr. Jones be nem toppant. Ráüvöltött a gyerekekre, hogy üljenek vissza a helyükre. Engedelmesen visszaültek ugyan, de a rázkódó válluk elárulta, hogy valójában nagyon nevetségesnek találják a helyzetet. Igazából az is volt. Miután vége lett a tanulószobának, összepakoltak és hazamentek. Mr. Jones dühös tekintettel követte őket, ahogy kifelé lépkedtek.

- Mérges ránk. Siessünk ki innen! - hadarta neki Scott suttogva, mire megszaporázták a lépteiket, konkrétan kiestek az ajtón a folyosóra.

Szótlanul elhagyták az iskolát, majd elköszöntek egymástól és haza mentek. Ashley egy pillanatra megijedt, hogy Scott megérzi majd, hogy apja ott járt, de szinte azonnal meg is nyugodott. Valójában még ő maga sem tudja biztosan, hogy apja járt Scott "otthonában". Ahogy sétált az utcán hazafele, rájött, hogy ez a fiú valójában nem is olyan rossz srác. Persze nem akarta elkiabálni, még bármi megtörténhet...