A sebek a múltra emlékeztetnek, de nem kell meghatározniuk a jövőt.

Nem mi döntsük el, hogy mi legyen a sorsunk, hanem a sors dönt helyettünk, sokszor érezzük úgy hogy aki a legfontosabb az életünkben, szándékosan hagyott itt minket, de mindenre van magyarázat hogy miért tette, és én se vágyok másra csak hogy magyarázatot kapjak, gondolataimból
anya rázott ki.

- Rosie, induljunk mert le késed a gépet, mondta

- Rendben menjünk, mondtam

Forksból elköltöztünk amikor 7 éves voltam, nem bírtam ahogy a sok emlék folyton rájuk emlékeztet, most viszont döntöttem, vissza megyek Forksba de csak egyedül, anya és Dakota nem tudnak vissza térni oda, elszeretnék felejteni, de nekem nem megy, visszatérek lehet hogy ezzel újra feltéptem a sebeimet, de nincs más megoldás, sok minden hiányzik de legjobban az erdő, a tiszta friss levegő, és hogy minden olyan titokzatos, anyáék elköszöntek tőlem én pedig felültem a Forksba tartó gépre, nem tudom hogy milyen lesz új sulit kezdeni, ezeken gondolkodtam
majd egyszer csak le kezdtek csukódni szemeim és elaludtam.

Arra keltem hogy egy nő kelteget hogy megérkeztünk, megkaptam a csomagjaimat majd a régi házunk felé vettem az irányt, amikor megérkeztem még mindig ugyan olyan volt,

vettem egy nagy levegőt majd benyitottam, a házban minden olyan volt ahogy eljöttünk, semmi sem változott, azon kivűl hogy poros, elindultam fel az emeletre majd be nyitottam a szobámba. Ott is minden olyan volt amikor elmentünk, a fényképek a helyükön voltak, majd a pillantásom egy képre esett amin én és Jason voltunk akkor még csak 4 évesek voltunk, még egy kicsit nézelődtem majd elmentem fürödni,
utána indultam vissza és befeküdtem az ágyba, holnap lesz az első napom a suliba, akit ismerek az egyedül Doris vele mindig tartottam a kapcsolatot, kicsit félek de legalább lesz akit ismerek, ezekkel a gondolatokkal szenderültem álomba. Reggel gyorsan felkeltem, felöltöztem, irtam egy üzenetet Dorisnak hogy indulok a suliba, majd elindultam, amikor
ki léptem megpillantottam az erdőt, ugyanis az erdő a házunk mellett van,
lassan megérkeztem a sulihoz és alaposan körbe néztem

az udvaron a diákok csoportokban álltak, majd egyszer csak ki szúrtam hogy Doris jön velem szembe, amikor hozzám ért megölelt.

- Rosie annyira örülök hogy itt vagy, nagyon megváltoztál hosszab lett a hajad, mondta mosolyogva

- Nekem is hiányoztál Doris, mondtam

- Amúgy, nem csak te leszel új diák,
mondta

- Miért? kérdeztem kíváncsian

- Azt mondták hogy 5 fiú fog jönni, és már itt is vannak, mutatott a hátam mögé, én pedig hátra fordultam de bár ne tettem volna, ugyanis olyat láttam hogy nem bírtam felfogni

elkerekedett szemmekel vizslattam az ismerős mogyoróbarna szempárt, és arcvonásokat, míg nem megbizonyosodtam hogy ő az, ő volt Jason volt, ahogy ő is rám nézett meglepett arcal nézett engem, majd szemeiben a felismerés jeleit láttam.

-Rosie mi az? jól vagy? kérdezte aggódva

- Doris ő volt az, felismertem, az egyikük Jason, mondtam elcsuklott hanggal

"A halál békés, könnyű. Az élet nehezebb."

Ha tetszett ⭐-ag vagy komment ❤