SHOWNU

Ma úgy döntöttem meglepem Hunniet, tehát vettem egy nagydobozós szívecskés csokit és útnak indultam.
Mikor odaértem csengettem, de miután 5 perc múlva sem jött senki, lenyomtam a kilincset, majd mivel nyitva volt, bementem. Körülnéztem de sehol nem volt, így felindultam a lépcsőn. Elhaladtam egy ajtó előtt ahonnan dudolászás és víz folyása hallatszott, tehát fürdőtt a drága. Nem akartam ráijeszteni, hogy rányitok így a szobájába vitt utam odaérve, pedig íróasztalára letéve a csokit ágyára ültem és telefonoztam. Pár perc múlva mozgolódást hallottam ezért, felnéztem és akkor egy törölközővel takart testű szépség tárult a szemem elé. Mikor meglátott megugrott és tányér szemekkel bámult.

- Hát te?- kérdezte kicsit olyan frusztláltan, amit nem értettem de legfőképp meglepődött.

- Tudod hiányoztál, ezért gondoltam megleplek.- mondtam és közben elhagyva ülő helyem és sétáltam közelebb szerelmemhez .

-De hisz tegnap láttál.- mondta nagyot nyelve és kicsit távolodva, amit ismét nem értettem emiatt még közelebb mentem.

- Igen, de akkor nem is beszéltünk meg semmi.- mondtam derekára téve kezem, amitől megrezzent és kicsit próbált hátrálni.

Ekkor kicsit megelégelve a távolságot, mely köztünk húzodik, magamhoz húztam és forró csókba vontam. Elején kicsit próbált ellenkezni, de aztán beadta derekát, és elkezdett vadul csókolni. Pár másodperc múlva már lassan, az ágyfele kezdtünk araszolni s, mikor odaértünk, szép lassan lefektettem rá, a kis vadmacskámat és főle másztam. De, amikor háta az ágyneműhözért hirtelen elvált ajkaimtől és megpróbált ellökni, mikor meglátta, hogy is vagyunk. Viszont nem engedtem, és ismét finom ajkaira tapadtam volna, mikor egy erőteljes mozdulattal lelökött magáról, illetve az ágyról és nagy koppanással értem földet. Na, hát ez rohadtul fájt és fel is idegesített egy kicsit. Mert, mióta kijött a fürdőből és meglátott konkrétan csak, küldeni akar. De, miért? Mi baja velem? Vagy mit rejteget? Ez érdekel talán, a leginkább, így úgy döntöttem rákérdezek.

- Most mi van? Mit rejtegetsz tőlem?- kérdeztem talán kicsit hangosabban, mert összehúzta magát.

- Én s-semmit.- mondta félénken.- Csak tudod, nem kellett volna letámadnod csak mert kanos vagy, én meg csak khm, így vagyok. -mondta már jóval bátrabban, de mikor realizálta, hogy meztelenül van a melléhez gyűrte a törölközőt, lábát pedig összetette.

- Hogy vagy? Talán kicsit ruha hiányosan? Tudod, szerintem nem igazán tudnál meglepni, ha levennéd azt a törölközőt.-mondtam perverz mosollyal arcomon, majd ismét közeledni kezdtem.

- Ne, gyere ide.- állt fel, majd próbált kiiszkolni viszont, elkaptam a zavaró tényezőt, mely testét takarta, és mivel ő a másik irányba ment, így félig lejött róla és rálátást nyertem formás fenekére és hátára. Nem fordult meg és nem szólt. Csak állt, és a rajta maradt anyagot, még inkább magához szorította.

- Mi baj van?- kérdeztem kicsit megenyhülve, de nem válaszolt.

Sóhajtottam egy kicsit, majd még mindig a törölközőt fogva, közelebb léptem hozzá és elkezdtem újra köré tekerni. Amikor már melléhez értem volna, gyorsan kikapta kezemből és  magára tekerte, majd jól magához is szorítva kiindult volna. Ha nem állítom meg és nem fordítom magam felé.
Én nem ítélem el azokat a lányokat akiknek nincsenek hű, de nagy mellei és Hunnienak pont tökéletesek voltak, igen voltak, mert most nincsenek egyáltalán. Ami nagyon foglalkoztat, hogy ennek mi aza oka.

- Most meg mit bámulsz?- kérdezte megtörten, de mégis keménységgel hangjában.

- É-én semmit sem.-mondtam zavartan, de szemem akaratlanul is melleit nézték.- Miért..?-mondtam és magamat is megleptem, hogy ezt hangosan is kimondtam.

Ekkor ő fogta magá,t és kiszabadul karjaim közül és elindult kifele. Na, basszus ezt jól elintéztem. Úgy látszik már szokásommá kezd válni. Törölközője felé kaptam, de bár ne, tettem volna. Mert ő épp felemelte kezeit, így nem volt min ellenkezzen kezem ellen, mely lehúzta róla az anyagot. Teljesen. Olyat láttam, amit nem akartam sosem, egy lánynál, akit szeretek.

- Mi. A. Franc??- törtem ki, kicsit sem nyugodtan és kultúráltan. Eközben ő kezeit magához kapta, és teljesen megsemmisülve összeesett, és sírni kezdett.- Te mi vagy?- kiabáltam kiborulva.- Válaszolj már! Miért? Én-én beléd szerettem erre......becsaptál.- teljes mértékig kikeltem magamból. Egyszer szeretek igazán, bele valakibe, erre becsap, ezzel meggyalázva.

- É-én nem csaptalak be, m-mert én is szeretlek, tényleg igazán.- most először nézett rám, és láttatva vörös és könnytől csillogó szemeit, de ez engem egyáltalán, nem érdekelt. Csak egy dologra voltam kíváncsi.
- Mi az igazi neved?- kérdeztem, furcsán nyugodtabban. Most először egy kicsit alább hagyott, a sírásával és kimondta.

- Kihyun.- mondta, majd ismét összetört és keserves sírásba kezdett. Ekkor nekem végleg túl sok volt, már minden, tehát kifele indultam a házból a törölközőt rádobva az összekörnyedt lá.... emberre.

Ahogy azon gondolkoztam, mennyire szeretem, csak még dühösebb lettem, de ezzel egyidőben hihetetlenül szomorú is. Azt hittem, hogy olyan 3-4 év múlva megkérem a kezét, és összeházasodunk és, majd lesz jó sok gyerekünk, akiket mind-mind szeretni fogjuk és boldogan élünk, míg megnem halunk. Viszont ez nem fog megvalósulni, mert én egy olyan lányba szerettem bele, aki igazából fiú.
Én nem, még az öcsémet ítéltem el. Remek, mit ne mondjak.
Ezzel a gondolattal léptem be a házba és csaptam be magam után, az ajtót vörös fejjel. Indultam is volna a szobámba, mikor egy meglepett Jooheonnal találtam magam szembe.

- Hát neked meg mi bajod? Nem Hunniehoz mentél?- kérdezte továbbra is meglepett arccal.

- De.- válaszoltam első kérdését, inkább hanyagolva.

- Akkor most minek vagy itthon?- kérdezte kisebb idegeséggel hangjában.

- Azért baszkikám, mert hazajöttem. Nem lehet?- keltem ki magamból. Nehogy már nem jöhetek haza úgy, hogy nem kérnének számon.

- Jól van na. Már nem is lehet kérdezte.- lett ő is ideges.- Na, de, ha hazajöttél akkor meg mi a frász csináltál Hunnieval??!- kérdezte aggodóan és mérgesen. Mintha sejtene valamit.

- Én semmit sem. Ő csapott be, nem én őt.- mondtam vagyis inkább kiabáltam.

- Oh gondolhattam volna, hogy nem vagy képes mellette maradni sokáig, és összetöröd.- mondta idegesen, mintha nem is hallotta volna, hogy nem az én hibám. Majd elindult cipőjét felvenni, majd miután megvolt felkapta deszkáját, és konkrétan kitépve az ajtót, elindult. Hát ez nagyon jó, a saját öcsém inkább,azt megy vigasztalni, aki engem megbántott ahelyett, hogy velem tenné. Nem mintha szükségem lenne rá, de, azért jól jönne, egy kis testvéri támogatás. Na, inkább hagyjuk a hűtőhöz sétálva, fogtam két sört és a szobámba indultam. Mert ilyen után, csak inni lehet.

MINHYUK

A tegnapi nap után, úgy éreztem kicsit nyugodtabb a lelkem, hogy nincs harag köztem és Shownu között. Illetve örülök, hogy Hunnie is boldog mellette. Igazán aranyos kis párt alkotnak. Mikor ezen gondolkoztam, ismét rámtört az-az emlék, amitől nagyon zavarba jövök, főleg, mert részeg voltam viszont, sajnos nem bántam meg, amit tettem. Azaz, hogy megcsókoltam egy fiút. Egy fiút, aki nem más, mint Changkyunnie. Igen időközben erre is rájöttem illetve reggel mikor Hunnie hívott, akkor őt ölelve keltem. Ami, nem kicsit hozott zavarba főleg, mikor azon kaptam magam, hogy gyönyörű vonásait kémlelem. Nagyon furcsák az érzések, melyek bennem kavarognak, és nem tudom megmagyarázni sem, hogy mit érzek, ami egy kicsit kikészít. E gondolat menet végét, az jelezte, hogy telefonból hirtelen elkezdett csengeni a Beautiful című szám, ezzel az egész szobát, hangossá téve. Felkaptam fejem és elkezdtem keresni, ami eltartott egyideig, mert nem tűnt fel, hogy mellettem volt. Nos, igen kicsit vaksi vagyok, de hát ez van. Tehát miután megtaláltam, a képernyőre se nézve vettem fel, mert tudtam ki hív, Hunnie mert csak nála ez a csengőhangom, hisz ő egy szépség. Viszont, mikor felvettem és meghallottam szipogását, a vonál másik végén, nagyon megijedtem. Mi történhetett?

- Hunnie mi a baj? Hol vagy?- kérdeztem aggódva, főleg, mert miután kiejtettem nevét, még jobban sírásni kezdett.

- Gy-gyere át kérlek-k.- sírt továbbra is, én pedig tudtam, tényleg nagy baj van.

- Már rohanok is.- mondtam, majd miután csak egy halk okét, mondott már szaladtam is a cipőmért, majd rohantam, ahogy csak bírtam.

Gyors tempómnak köszönhetően négy perc alatt odaértem, és csengetés nélkül rontottam be a lakásba, egyenesen szobája felé menve. Az ajtó előtt egy törölköző hevert, amit felkaptam és beléptem a szobába, ahol egy szekrény előtt sírva guggoló Hunniet találtam. Ledobtam az anyagot és odamentem hozzá.

- Hunnie nyugi. Itt vagyok. Sss.- öleltem magamhoz.

- Nyugi-nyugi. Itt vagyok.- öleltem magamhoz, így nyugtatva a teljesen összetört személyt.- Mond, mi történt?- kérdeztem halkan, mikor enyhült a sírása.

- S-shownu...- kezdte. Én pedig kezdtem eléggé feldühödni.- m-megtudta.- mégis micsodát tudott meg? Nem értem, de megvárom, míg lenyugszik és elmondja.

- Gyere menjünk le, főzők neked teát, aztán elmondod rendben?- kérdeztem eltolva magamtól, és a szemébe nézve, melyektől kirázott a hideg. Ugyanis  könny áztatva szemeiben rengeteg fájdalom, félelem és csalódottság kavargott. De nem akartam, hogy bármi jelét is lássa ijedségemnek, így lassan talpra állítottam és magamhoz ölelve lefele indultam vele. Mivel a nappali és a konyha egészen nyitottan van és teljesen rálehet látni a kanapéra, ültettem és a konyhába indultam. Már majdnem kész is voltam, mikor ajtó nyitodást és csukodást hallottam, majd gyors lépteket, melyek végül megszüntek és helyettük aggodó hangot hallottam. Egy nagyon ismerős aggodó hangot, ezért megfordultam. Jooheont láttam szemeim előtt, amint Hunniet ölelve kérdezve, motyog hozzá. Gyorsan befejeztem a teát és odasiettem. A bögrét letéve, a kanapé előtt lévő kis asztalra, pedig rákérdeztem.

- Te meg mit keresel itt?- mikor kimondtam, összerezzent és rám nézett.

- Oh én nem tudtam, hogy itt vagy.- mondta zavartan, és egy kicsit dühösen.

- Az feltűnt, de miért vagy itt?- kérdeztem bedühödve. Mert mikor, ránéztem a bátyja jutott eszembe és, hogy az a szemét miatt, van ilyen állapotban barátnőm.

- Mikor az a kretén bátyám hazaért, olyan volt mint egy bedühödőtt, szomorú medve és, mikor rájöttem, hogy ő Hunnietól jött, jöttem, ahogy tudtam, mert tudom milyen hülye, és bunkó.- mondta amin, egy kicsit elmosolyodtam.- Ezért, ha nem baj itt maradnék.- mondta, mire én azt mondtam volna, hogy inkább menjen, de mivel látszott, hogy aggódik, így nem volt annyira ellenemre és Hunnie is szerette volna, amit ki is mondott.

- M-maradjatok mind, a ketten létszi.- mondta, mindketten bólintottunk. Fogtam a teát, majd mellé baloldalára telepedve, kezébe adtam azt.

- Igyál, aztán, ha jobban vagy, kérlek mond el mi történt rendben?- kérdezte, mire ő bólintott és elkezdte inni, a meleg italt.
Miközben itta Jooheon a jobb oldalára telepedett, majd csendben vártuk, hogy barátnőnk belekezdjen a  mondandójába.

Pár perc múlva, el is kezdte, mi pedig csak hallgattuk. Próbálta nyugodtan végig mondani, de sokszor újra könnybe lábadtak szemei, ekkor pedig, mint jó és támogató barátok exemmel, simogattuk hátát nyugtadtuk. Igaz, elég legtöbb csak döbbenten és teljesen tudatlanul bámultunk, de akkor sem szóltunk.

-Akkor pedig Shownu megkérdezte, hogy akkor mi a nevem, én pedig hiába próbáltam elmagyarázni, nem hallgatott meg, csak miután kimondtam nevem, rámdobta a törölközőt és elment.- fejezte be miközben a beszélés közben, újra megeredt könnyeit, törölte le. Hát, ezt sosem gondoltam volna és őszintén szólva ezt most, így nagyon nehéz felfogni, de akkor sem kiabáltam volna, úgy, mint ahogy az említett kretén is tette. Megértem, hogy nehéz ez, így, de ha igazán szereti, akkor megkellett volna értenie.- Megértem, hogy most ti is itthagynátok, szóval nyugodtan menjetek, csak kérlek ne kiabáljatok, jó?- mondta, mire teljesen meglepődtem, de aztán észbe kaptam, mert mióta elmondta, azóta csak mindketten ültünk és halgattunk.

- Dehogyis megyek el.- előzött meg a másik.- Igen, ez most eléggé furcsa, de akkor sem hagylak itt, mert más vagy.- mondta mellyel teljesen egyet értettem.

- Igen, pontosan te sem ítéltél el sohasem, így nekem sincs erre jogom, és nem is akarlak elítélni, tehát nem mozdulok innen.- mondtam lágy mosollyal arcomon, majd egy röpke másodpercre összenéztünk Jooheonnal és megöleltük Hunniet, vagyis nem is tudom, hogy akkor most milyen néven is kéne szólítanom.

- Köszönöm, hogy vagytok nekem.- ölelt minket, ismét sírva, viszont most már boldogsággal hangjában.

- Lehetne..- mondtam viszont, Jooval egyszerre, amin mindhárman elmosolyodtunk. Így, hát bólintottam, hogy mondja csak.

- Oké, szóval kérdezhetek valamit?- a kérdezett pedig igent bólintott, tehát folytatta.- Akkor most öhm, mi a neved? Csak, mert azért nem hívhatunk továbbra is Hunnienak nemde?- kérdezte zavartan.

- Az igazi nevem Kihyun.- mondta, kicsit mosolyogva.

-Még,  így is szép neved van.- mosolytam rá, mire egy kicsit elpirosodott. Rámolyosogtunk, majd átkaroltuk.- Nem nézünk valamit a tvben?- kérdeztem.

- De nézzünk.- felelte Kihyun. Hm furcsa még, de majd megszokom. Tényleg szép név,  még ha fiú név is, de hát ő is, az, így hát nem lehet Hunnie. Belegondolva ez, azért megmagyaráz pár dolgot pl. miért is volt mindigis olyan férfias, de mégis nőies hangja és, hogy miért nem, hallották még énekelni. De nem baj most már minden rendben lesz, legalábbis remélem. Igazán megszomjaztam, így felálltam a kanapéról, és konyhába indultam.

- Mindjárt jövök csak iszok.- mondtam még félúton. Besétáltam, majd elővettem egy poharat magamnak, és a vízért nyúlva öntöttem magamnak, majd már csavartam volna rá a kupakot, mikor is egy poharat raktak elém, én pedig hirtelen, meg is ugrottam kicsit.

- Kaphatok én is?- nézett rám kedvesen Jooheon, melytől hirtelen csak bambulni tudtam. Annyira szeretem ezt a nézését, és már annyira rég láttam.

- Öhm persze.- kaptam észbe, mert már vagy egy perce, csak bámultam a melletten álló fiút. Öntötten neki, majd tényleg elraktam az üveget és inni kezdtem. De, persze nem én lettem volna, ha nem nézek ismét a fiúra, és ez álltal nem látom meg, milyen szexi is mikor iszik.( Senki ne kérdezze miért érzem így.) Szóval leittam magam. Mikor pedig ezt meglátta felnevetett, viszont mivel tele volt a szája kiköpte, vízet ami hála istennek nem a pólómra érkezett, hanem ellöktem a fejét és, így a padlóra ment.
Ettől pedig mindketten néztük, egymást, majd nevettünk.

- Bocsi.- mondta, megtörölve száját.- Ezt pedig feltakarítom.- mutatott a kis tócsára, melyet ő csinált. Elindult egy felmosóért, majd mikor visszért, neki látott. De, hát az inkább volt szétmosás, mint felmosás, így kikapva kezéből, inkább megcsináltam én, míg ő az asztalhoz ült. Felmostam, majd én is vele szembe leültem. Már olyan 5 perce csak ültünk, mikor megszólaltam.

- Szereted őt?- kérdeztem, csak úgy váratlanul.

- Kit?- kérdezte.

-  Changkyunt.- mondtam és, mikor kimondtam a nevét nagyot dobbant a szívem.

- ..Igen szeretem őt...is.- mondta amit, gondoltam legalábbis az elejét. Mi az, hogy is?

- Hogy érted azt, hogy őt is??- kérdeztem teljesen értetetlenül. Én, ezt nem értem.

- Úgy, hogy őt is szeretem és még egy valakit.- mondta egészen természetesen.

- Ti hárman vagytok, egy pár?- kérdeztem bambán. Végülis azzal nincs semmi baj sem, csak meglepődtem.

- Ja öhm nem ....- mondta kicsit gondterhelt arccal.- Igazság szerint a másik illető kilépett, az életemből, de máig nem tudom, miért.- mondta és felemelve tekintetét, mélyen szemeimbe nézett. Ekkor pedig megtörtséget fedeztem fel szemeiben, melyek azt kérdezték, hogy miért hagytál el? teljesen megilletődtem.

- Oh é-értem.- mondtam ki nagy nehezen, még mindig a szemeiben látott érzések hatása alatt.- Tudod lehet ő nem akart elhagyni, de valaki megfenyegette, hogy hagyjon el. Nem lehet?- mondtam és magamat is megleptem vele, de igazából, úgy éreztem muszáj elmondanom.

- Mégis ki tenne ilyet? Hisz őt nem nagyon ismerte, olyan aki engem is és nem is nagyon tudták az emberek a kapcsolatunkat, tehát nem igen lehetett, aki nem akarta volna a kapcsolat létezését..hacsak- gondolkodott el.- á nem lehet a bátyám, a bűnös hisz, azt mondta elfogadott.- mondta, de látszott rajta, hogy inkább reménykedve mondja, mint magabiztosan.

- De mivan, ha téged el is fogadott nagyjából, de a szerelmedet nem. Hisz, mit tett Hunnieval vagyis Kihyunnal is.

- Az a szemét nem elég, hogy az életemet is szétbarmolja még egy ilyen kedves teremtést is, mint Kihyun! Kinyírom azt a barmot!- mondta dühösen, és már majdnem megindult, mikor visszafogtam.

- Felesleges úgyis már annyian utálják. De most már tudod...

- Rendben. De miért nem szóltál? Megoldhattuk volna együtt!

- Mert nekem fontos volt a munka, hisz valahogy fenn kell tartanom a lakást, és azt mondta kirúg, ha nem lesz vége köztünk.

- De ki is rúgott!- akadt ki.

- Azért, mert te haragszol rá, és ő meg azt hitte, azért mert tudod mit tett. Na, de várjunk te miért is haragszol rá?- mondtam és ez tényleg érdekelt.

- Mert azt hittem, azért hagytál el, mert ő elcsábított.- sütötte le szemét.

- Engem ő sose tudna elcsábítani, amikor már évek óta beléd voltam szerelmes.

- Gondolhattam volna, de annyira szomorú voltam, hogy nem gondolkoztam tisztán. Sajnálom.- mondta én pedig újra kezdtem, rájönni miért is szeretem.

- Nincs semmi baj, én sajnálom, hogy engedtem a bátyádnak, csak a munka miatt.- mondtam szomorúan.

- Én is hibás vagyok. Nem kellett volna, azt hinnem a bátyám "vonzalma" miatt hagytál el, és főleg nem kellett volna engednem azt, hogy emiatt tönkre menjen, a kapcsolatunk.
Mert én még mindig szeretlek, szóval ööö lennél újra a párom?- mondta majd a végére összedöntötte a homlokunkat. Ekkor vettem csak észre, hogy ő időközben mellém telepedett.

- I-igen.- mondtam visszatért dadogásommal. Remek, már megint ez.
Viszont nem volt időm ilyenekkel, ostromolni magam mert puha ajkakat éreztem sajátjaimon. Olyan rég éreztem ezeket, az ajkakat és olyan jól esnek. De várjunk csak.
-De mi van Changkyunieval? Hisz, őt is szereted és ő is a párod legalábbis most én vagyok, az, de vele még nem szakítottál ha fogsz egyáltalán jaj, de olyan arany....- nem tudtam végig mondani mert ismét megcsókolt.- os.

- Igen, és pont azért fogalmam nincs, mi legyen, mert én mindkettőtöket szeretlek és sajátomként akarlak titeket tudni.
Viszont, ez így nem jó, basszus.- temette kezeibe arcát gondterhelten.

- Ez a helyzet nagyon furcsa, de figyelj meglehet oldani.... valahogy.- mondtam bíztatóan legalábbis próbálkoztam. Azért, hogy hatásosabb legyen, magamhoz öleltem. - Mit szólnál, ha elmennénk sétálni?- kérdeztem.

- De mi lesz Kihyunnal? Csak mert, nagyon úgy néz ki, hogy elaludt.- mutatott a kanapé felé. Elváltam páromtól, jaj de jó mondani, hogy párom, de mindegy.
Szóval felmentem Kihyun szobájába, egy takaróért és ráterítettem, majd konyhába indultam és elkezdtem összedobni, egy kis kaját illetve teát. Közben folyamatosan magamon éreztem Méhi tekintetét. Ezt a becenevet is, milyen rég használtam. Legalábbis én, mert Changkyunnie is, így hívja. Nagyot sóhajtottam. Mi lesz a kapcsolatukkal? Sőt, mi lesz velem? Mert emlékszem, hogy megcsókoltam és, azóta is mikor rágondolok szaporán ver a szívem, akárcsak Jooheonnál. Miért ilyen nehéz ez. Aish.. Befejeztem a főzöcskézést, majd írtam egy kis cetlit, amit a kanapé előtti asztalkára tettem, Kihyunnienak, majd Jooval együtt elhagytuk a házat.
Nem szóltunk csak, mentünk a park felé.
Nem mondanám, hogy kínos csend alakult ki kettőnk között, mert érezni lehetett, hogy mindketten gondolkozzunk. Mikor odaértünk és felnéztem, egy padra tévedt tekintetem.
Ott ült ő. Chanykyun, akit úgy érzek nem csak én láttam meg mert a mellettem álló is rajta legeltette tekintetét. Mikor visszanéztem, az ott ülő bizonyára megérezte a tekintetünket mert ránk nézett, bennem pedig ekkor fogalmazodott meg az, amit eddig nem igazán gondoltam.
Én szeretem őt......is.

Bye
Wonkyun🐻🐰