WONHO

Fogva a fejemet mentem a pult mögé takarítani. Miért nem mondta el Minhyuk, hogy mi is volt a baja? Vagy, hogy egyáltalán mi volt vele és Jooheonnal, akivel ráadásul nem is vagyok annyira jóba, de ez most nem számít. Amit még jobban nem értek, hogy Changkyun miért volt annyire szomorú? Inkább nem gyötörtem magamat és neki álltam letöröli a pultot. Lassan sikáltam, hogy csillogjon és holnap ne kelljen vele foglalkozni. Annyira belemélyedtem a gondolataimba, hogy nem vettem észre, hogy valaki belépett az étterembe és megállt előttem. Csodálkozva felnéztem és egy Hyungwonnal találtam magam szembe. A mosolya rögtön lefagyott, amikor meglátta a szomorú arcomat. Átjött a pult másik oldalára, ahol én voltam és megölelt.

-Mi a baj Baby Bogyó?- kérdezte. A nyakába fúrtam az arcomat és úgy szorítva őt, ráztam meg a fejem, majd elmondtam neki, mi történt. Egy ideig csendben hallgatott, majd mikor Changkyunnal való beszélgetésemről beszéltem közbe szólt.

-Lim Changkyun?- kérdezte döbbenten.

-Igen, ő az unokaöcsém, miért? Ismered?

-Oh, az..elefántos mindenit. Igen ismerem...nem kérdezett tőled valamit olyan egy-két héttel ezelőtt?- egy kicsit gondolkoztam, de eszembe jutott valamit.

-De...kért tanácsot az egyik barátjának, hogy eltudja hívni azt a fiút aki neki tetszik és, hogy a fiú pinc...- nane, ugye nem saját magamnak adtam tanácsot? Ugye nem? De, ahogy látom igazam van, mert Hyungwon is döbbenten nézett. Összenéztünk, majd hirtelen kitört belőlünk a nevetés. Mosolyogva bámultuk egymást. Majd mellettem álló beállt segíteni így gyorsan befejeztük a takarítást, majd hazamentünk. Viszont, ahogy kiértünk nem tudtuk eldönteni, hogy mivel menjünk, busszal vagy gyalog. Végül a járnű mellett döntöttünk. Megálltunk egy buszmegállóban, majd amikor megjött a busz, felszálltunk rá és leghátulra leültünk. Hyungwon szorosan mellém simult, így érezhetem a finom férfiasan mennyei illatát. Kibámultam az ablakon, de hirtelen egy fejet éreztem a vállamon és egy kezet simulni az enyémhez. Mosolyogva pillantottam le a mellettem ülőre, majd simogatni kezdtem finoman a kezét.

-Jól vagy?- kérdeztem aggódva.

-Persze, minden rendben.- piszkálgatta a karkötőmet, amit tőle kaptam.

Egymás mellett sétáltunk, ahogy leszálltunk a buszról. Ő a földet bámulva gondolkodott én pedig zsebre tett kezekkel figyeltem.

-Tudod, soha nem gondoltam volna azt, hogy valakibe bele fogok szeretni, nagyon rövid idő alatt, de neked sikerült.- rám mosolyogott, majd megsimogatta az arcomat.

-Ennek örülök.

-Remélem nem zavart annyira, hogy kezdetekben, mindig zaklattam a barátaidat, hogy hol és hogy vagy.- felnevettünk boldogan.

-Oh, semmi baj, már megszokták. Amúgy meg csak beteg voltam, akkoris, amikor először "összefutottunk".

-Akkor azért estél össze másnap. Már mindent értek. Kérdezhetek valamit?- kérdezte félénken.

-Persze nyugodtan.

-Lennél a barátom?- nagy mosollyal az arcomon a nyakába ugrottam.

-Igen, igen, igen.- csak hajtogattam egyfolytában. Szorosan öleltem magamhoz boldogan. Egymás szemébe néztünk, majd egyre közelebb hajolt, míg végül megcsókolt. Lassan ízlelgettük a másikat.

Egymás kezét fogva mentünk hozzám, ahol, amint beléptünk a házba levetkőztünk, majd egyesével elmentünk fürdeni. Aztán leültünk enni valamit. Pár perc múlva már mindegyikünk egy-egy szendvicset eszegetett.

-Még megsem kérdeztem. Te mit dolgozol?- kérdeztem kíváncsian. Egy nagyot sóhajtott, majd elmondta.

-Egy modell ügynökségnél dolgozom és amikor elvittelek fotózkodni az nem volt véletlen. A cég vagy nem is tudom ki kitalálta, hogy mi lenne, ha hétköznapi emberekkel csinálnánk képeket és hála, magunk választhattunk.

-Tényleg? Ez nagyszerű.- mosolyogtam.

-Annyira azért nem. Bár a munka szar, de amit kapok pénzért megéri.

-Értem és Changkyunnal, hogy találkoztatok?

-Ez egy nagyon vicces történet ugyanis, nem is tudom olyan tizenhárom tizennégy évesek lehetünk, amikoris anyuékkal elmentünk egy vidámparkba. Nekem nagyon elkellett mennem WC-re és, amikor elmentem apáék kint vártak. Bementem az egyik fülkébe és elvégeztem a dolgomat. Kijöttem kezet mostam, majd bejött az ajtón Changkyun és...- itt nagyon elkezdett nevetni aranyosan- odalépett hozzám, majd félénken megkérdezte, hogy..."Szia, sajnálom, hogy ezt kérdezem meg, de nem tudod, hogyan kell szarni?" én annyira nevettem, majd elmondtam, mire kinyögte, hogy ez csak egy feladat volt mert a barátaival felelsz vagy merszeztek. Aztán pár nap múlva megint találkoztunk és nagyon jóba lettünk. Azóta pedig nem nagyon volt olyan nap mikor nem beszéltünk volna valahogyan.- ezután fogtuk magunkat és bementünk a szobámba. Lefeküdtünk lekapcsoltam a villanyt. Betakaróztunk és háttal fordultam immáron páromnak, aki átölelte a derekamat. Nagyon boldogan, mosolyogva aludtam el.

MINHYUK

Egy nem kis reggeli meglepettség, rosszullét, apró megvilágosodás és fájdalomcsillapitó után. Sprinteltem, ahogy csak tudtam Hunniehoz amint felhívott, viszont Wonho nélkül. Azt hittem ő is jön és már réges-rég fent van de nem, mert amint benyitottam hozzá, valakivel aludt.

Ahogy mondta Hunnie az egyik virágcserép alatt volt a kulcs, így betudtam menni a bejárati ajtón, majd felfutottam a szobájához. Beakartam nyitni, de eszembe jutott, hogy ez az ajtó, sincsen nyitva.

-Hunniee...- kiabáltam be. Egy kis szöszmötölés után, meghallottam a kétségbeesett hangját.

-Itt vagyok.

-Hol van a szobádhoz a kulcs?- kérdeztem.

-Azt hiszem a konyhában az egyik szekrény tetején, keresd meg. Észre fogod venni.

-Rendben.- leszaladtam, és keresni kezdtem. Szinte minden szekrény tetejét megnéztem, amikor is rábukantam. Visszamentem, kinyitottam és bementem az ajtón. Hunnie az ágyán ült és megkönnyebülten fellélegzett.

-Végre.- odajött hozzám és megölelt.

-Minden rendben?- kérdeztem.

-Igen, most már igen. Segítesz ezeket levinni?- egy nagy adag táska kupac vettem észre az ajtó mellett.

-Hová költözöl?

-Azt megtudod később, de kérlek vigyük le őket.- gyorsan lehoztuk, majd mikor mentünk volna ki, megszólalt a csengő. Remélem Wonho az. De imáim nem hallgattak rám, ugyanis amikor Hunnie kinyitotta az ajtót Shownu állt ott. Egymásra néztünk, míg én mérgesen és szomorúan bámultam, addig ő egyszerre csalódottan, bűnbánóan és szomorúan.

-Szia, te vagy az én életmentőm.- szólt Hunnie a fiú felé.

-Mi történt?

-Kocsival vagy ugye?- kérdeztem.

-Igen, de miért kérded?

-Gyere gyorsan vigyük az autóba a bőröndöket.- mondtam és bepakoltunk, aztán elindultunk valamerre. Hunnie megmondta a pontos címet, így Shownuval együtt arra felé mentünk.

Ahogy odaértünk Hunnie kiszállt a kocsiból és a házhoz futott, majd csengetni kezdett volna, de kinyilott az ajtó és egy férfi állt ott. Megölelték egymást, majd Hunnie hátra fordult és intett nekünk, hogy szálljunk ki mi is. Így tettünk majd beléptünk a házba.

-Sziasztok én JiYong vagyok ő pedig itt mellettem JongDae.- intett nekünk egyet.

-Mi lenne, srácok ha egy kicsit magatokra hagynánk titeket? Olyan félóra és itt vagyunk csak valamit megszeretnénk beszélni Hunnieval. Remélem nem baj.- mondta JongDae, mi pedig bólintottunk és leültünk a kanapéra...a kanapé két szélére. A két férfi és Hunnie elmentek, mi pedig csendben néztünk magunk elé. Nem tudom mennyi ideig ültünk, amikoris Shownu megszólalt.

-Sajnálom Minhyuk.

-Mit?

-Hogy kirúgattalak a semmiért és, hogy Jooheonnal nem engedtem, hogy járjatok, de az utolsót sajnálom a legjobban.

-Kérdezhetek valamit?- kérdeztem.

-Persze, nyugodtan.- felé fordultam és úgy szóltam.

-Miért nem engedted meg, hogy járjak az öcséddel?- sóhajtott egyet és végig a szemembe nézve mondta. Döbbenten hallgattam, majd mély levegőt vettem és barátian megöleltem.

-Sajnálom tényleg, tegnap vissza is vettelek dolgozni és nyugodt szívvel megengedem, hogy járj azzal a féleszűvel.

-Most már mindegy, van neki más, akivel boldog.- döbbenten nézett.

-Kicsoda?

-Egy fiú, akivel jóba vagyok, de nem haragszok rájuk sőt, örülök, hogy együtt vannak, mert aranyosak és látszik, hogy nagyon jól érzik magukat.

-Oh, értem. Remélem minden jól fog alakulni.

-Köszönöm, de...te miért jöttél Hunnieékhoz?- mosolyogva kérdeztem.

-Hát öhmm...nem volt bent a suliban így gondoltam betegen fekszik vagy nem is tudom, ezért gondoltam megnézem.

-Tetszik neked?- bólintott egyet.

-Mióta ismeritek egymást?

-Talán..10 éve találkoztunk először és egyből jóba lettünk.

-Értem.- ezután szóltunk egymáshoz, de eszembe jutott valami.

-Oh, a francba.- szólaltam meg.

-Mi az?

-Nem szóltam Wonhonak, hogy mi van velem, biztos aggódik.- felkeltem a bútorról és elővéve a telefonomat megnéztem, hányszor hívtak. Vagy hússzor és mind Hoseoktól. Gyorsan visszahívtam. Egy ideig kicsengett, majd felvette.

-Hol az anyámban vagy Lee Minhyuk?

-Hunnieéknál, bocsánat, hogy nem hívtalak.- kértem bocsánatot. Amióta történt vele valami, azóta nagyon félt mindenkit, hogy ne legyen semmi baja.

-Semmi baj, de legközelebb hívj.- hallatszodott a hangján, hogy sírt.

-Rendben.

-Nagyon szeretlek ezt remélem tudod.

-Igen, én is szeretlek hyung. Vigyázz magadra, aztán majd mesélj arról a fiúról, aki az ágyadban volt.- nevettem fel.

-Haha, nagyon vicces vagy. Amúgy emlékszel arra a srácra, aki miután elkapott állandóan bejött az étterembe és kérdezgett felőlem? Na, ő volt az.

-Hogy micsoda?- felnevetett, majd válaszolt.

-Igen ő az, de most le kell tennem.

-Nem baj, de amúgy mi is volt a neve?

-Hyungwon.- azzal letette a telefont. Mosolyogva visszaültem Shownu mellé, aki kíváncsian vizslatott.

-"Én is szeretlek, hyung"? Ugye ti....

-Nem dehogyis.- felröhögtem.

-Akkor jó.- rám vigyorgott, majd hirtelen kinyílt az ajtó és egy nagyon boldog Hunnie jött ki rajta, de látszott rajta, hogy csalódott is. Shownu nyakába ugrott és szorosan ölelgették egymást. A két férfi is kijött, majd szerelmesen átkarolták egymást. Nagyon édesek voltak. Vajon mi is ilyenek lettünk volna Jooheonnal vagy nekem lesz valaha olyan akivel ilyenek leszünk? Egy ideig beszélgettünk, majd sajnos el kellett mennünk, így kipakoltuk Hunnie dolgait, aztán mentünk is haza Shownuval.

Bye
Wonkyun🐻🐰