Ahogy beléptek, Ash részbeli megkönnyebbülésére egy nagyjából átlagos nappaliba érkeztek, az egyik oldalon a fal mentén jól felszerelt konyhával, a másik oldalon kanapéval, kisasztallal, fotellel és tévével... A szokatlan dolog a szoba mértani közepén elhelyezkedő állítható orvosi ágy volt, ami miatt valószínűleg az ablak mellé zsúfolták az addig ott elhelyezkedő étkezőasztalt a székeivel.

Amitől azonban elöntötte a fékezhetetlen düh az agyát, az az ágyon fekvő alak volt.

Felismerte rajta Shorter lila, punkra nyírt haját, csukott szemét, és nadrágját.

A feje mellett egy kis széken ült egy fiatalnak tűnő, világosbarna hajú lány, aki a feje fölött, a levegőben kecses mozdulatokkal matatott.

Eijivel egyszerre szörnyedtek el a látványtól... Ez nem lehet. Ilyen nem létezik, ő maga égette el a testét, látta a feldarabolt agyát, ahogy átlőtt mellkassal hanyatlott rá holtan a rémült Eijire!

- Ez mégis mi a fasz?! - kérdezte dühödten. Úgy érezte szétrobban a feje a fékezhetetlen haragtól. - Mit műveltek a testével?! Egyáltalán hogy a faszba lehet itt?

Haragosan indult meg Hecate felé és elé tornyosulva nézett mélyen fekete szemeibe.

- Mondtam. Nyugodj meg, és mindent elmondunk, most nem tudsz egyenesen gondolkodni.

- Mégis hogy nyugodjak meg? Elégettem a testét! Láttam hogy átmegy rajta a golyó, most meg az egésznek semmi nyoma! Ezt mégis mivel magyarázzátok?

Nem bírt magával, meglökte a nő vállát, de az meg se rezzent.

- Ash... Nyugodj meg - tette a kezét a hátára Eiji.

- Hogyan? Ezek a rohadékok ellopták a testét, hogy isten tudja milyen kísérleteket végezzenek rajta, azt sem tudom mit égettem akkor el!

- Ash, kérlek...

Felé fordult, és könnyes szemeibe nézett. Ő is ugyanúgy érzett mint Eiji, de nem tudott mit kezdeni ezzel a kétségbeeséssel, nem tudta máshogy elviselni csak ha haragba fojtja.

Lerántotta magáról a fiú kezét, majd előhúzta fegyverét és egyenesen Hecatéra fogta.

- Azonnal megmondod mit akartok tőle és hogy jutottatok ehhez a testhez!

- Lydia, nyugtasd meg.

Erre a szeme sarkából látta ahogyan Damien is Shorter feje fölé nyúlt, és meredten megtartotta ott a kezét, míg a lány felállt, és felé indult.

- Ne gyere közelebb, vagy lelövöm! - kiáltotta Ash.

- Nem igazán féltem Hecatét, meg tudja oldani - mondta kedves hangon a lány. Nem nézett ki többnek Ashnél. - Inkább érted aggódok.

Felemelte az egyik kezét, amire a szőke éppen meghúzta volna a ravaszt, mikor úgy érezte mintha teljesen elvesztette volna a kapcsolatát a fején kívül zajló eseményekből, csak az agyában állt a belső hangjaként a nagy, sötét semmi közepén, és hiába próbált, nem tudott arra koncentrálni hogy bármit érzékeljen a környezetéből.

- Engedj ki! Mi a franc történik?! - kiabálta a fejében, mire lágy hangú csitítást hallott, ami feltételezhetően Lydiához tartozott.

- Érzem hogy dühös vagy, kétségbeesett és elkeseredett, de nincs mitől tartanod, nem akarunk nektek rosszat... Segíteni szeretnék mindhármótoknak - suttogta szinte közvetlenül a fülébe.

Amint meg akart szólalni hogy felbőszülten felcsattanjon, szinte minden gondolat kirepült a fejéből és újra csitítást kapott.

Mi a franc történik vele?

- Tudom hogy nagyon felzaklatott amit láttál, de ahhoz hogy mindent megérthess meg kell nyugodnod és végighallgatnod minket. Senki sem fog bántani sem téged, sem pedig Eijit, ígérem... Úgyhogy ellazíthatod az izmaid és vehetsz mély levegőket.

Meglepő módon gondolkodás, vagy ellenkezés nélkül elhitte amit mondott neki a lány. Már olyan volt, mintha nem is kívülről, hanem belülről, a gondolataiból szólt volna. Azzal hogy megígérte hogy nem esik baja Eijinek egy hatalmas, elviselhetetlen kő esett le a szívéről.

- Jól van, jól csinálod - mondta nyugtató hangon. - Legvégül pedig a mellkasod szorítása is lazul ahogyan megnyugszol, nincs mitől tartani... - Így csitítgatta egyre távolabbról kellemes, dallamos hangjával, amitől tényleg ellazult és csillapodott a feszültsége, míg végül elkezdett visszatérni a külvilágba, ahol a teste és az emésztő dühe eltűnt, mintha megkönnyebbült volna mindettől a leírhatatlan tehertől.

Mikor újra felfogta amit látott már leeresztette a pisztolyát, és visszarakta a nadrágjába, a lány pedig visszaült a helyére és újra Shorter feje fölött kezdett mozgolódni az ujjaival.

- Jól van, mondjátok el amit akartok - tette keresztbe a kezét gyanakvóan. Bár a dühe elszállt, még mindig bántotta a lelkét a helyzet.

Damien hátralépett és a falhoz dőlt ahogyan Hecate belekezdett.

- Akkor kezdem az elején. Ő itt Lydia Vensys, a képessége az elme. Egyetlen érintés után képes hatást gyakorolni és hozzáférni bárkinek az emlékeihez, érzéseihez, tudatához, befolyásolni, vagy megváltoztatni azt. - Ettől már most újra ökölbe szorult Ash keze... Tehát tényleg rosszat akarnak Shorternek. Rohadékok. - Érintés nélkül korlátozottak a képességei, de úgyis elég nagy erővel bír. Ő is démon, velünk dolgozik, most az ő lakásában vagyunk, és legfőképp ő végzi Shorter gyógyítását.

- Gyógyítás, meg a faszom - szűrte a fogai között Ash. Tönkreteszik és meggyalázzák a holttestét, nincs ebben semmi gyógyítás.

- Hallgass végig kérlek. Miután megkapta a banánhalat, ugyebár teljesen a hatása alá került, és mivel Eiji arcához kalibrálták a drog hatását így szíven kellett lőnöd ahhoz hogy megmentsd Eijit és megszabadítsd Shortert a fájdalmaitól. Mi azután kerültünk a képbe, hogy elkezdték kivonszolni a testét. Miután akkor Dinonál elég hatalmas káosz volt és minden figyelmét rád, meg a seggnyalásra fordította, kis segítséggel elhoztuk a testét Lydia kérésére és kicseréltük egy random hasonmás hullával, neki az agyát szedte ki Frankenstein doki és azt égetted el aznap. Mi alig néhány perccel azután hogy leadtad a halálos lövést egy ismerősöm segítségével begyógyítottuk a sebet és újraélesztettük, Lydia pedig mesterséges kómába helyezte a képessége segítségével.

- Ti élőhalottat csináltatok belőle?! - csattant fel újra Ash.

- Nyughass drága, dehogy. Szerinted ha valaki fuldoklik a vízben, majd mikor kihalásszák és defibrillátorral újraélesztik az zombi? Csak mert mi ezt tettük. A banánhal hatását azonban nem egyszerű semlegesíteni. Ha hagyjuk hogy azonnal magához térjen, legjobb esetben járt volna úgy mint Griffin, sokkal inkább abban az állapotban maradt volna ahogyan utoljára láttad amíg véget nem vet az életének. Lydia az elmúlt két hétben azon dolgozott hogy a tudata minden részletéből kitörölje a banánhal hatását, hogy felépülhessen mikor magához tér, emiatt kértelek és kérlek rá hogy ne dühöngj és próbáld meg átgondolni a helyzetet. Az elmúlt három napban Lydia egyáltalán nem aludt hogy minél hamarabb visszahozhassa közétek Shortert, és hogy ezt minél épebb lelki állapotban tegye, és nem kér érte semmit se ő, se mi. Egy másik ügyben szeretnénk segítséget kérni, de az ennek nem függvénye. Az elsődleges úgyis az hogy Shorter épségben felébredjen, szerintem ez közös érdekünk.

- Tehát azt mondod hogy Shorter életben van? - kérdezte Eiji tágra nyílt szemekkel.

Ez Asht is érdekelte. Ha igaz hogy nem halt meg... Ha még él, és van esélye teljes életre az végre feloldozta volna. Akkoris, ha semmi garancia nincs arra hogy nem csalódott benne akkorát Shorter hogy soha többé ne akarja látni. Nem érdekelte mindez, még ha nem is találkoznak többé, a tudat hogy élhet épp elég lett volna a szőkének.

- Ha az eddigiekből nem lenne világos, igen. Van szívhangja, van keringése, kitűnően funkcionál az összes szerve. Még nincs tudatánál, amiatt amit említettünk, mert nem akarjuk meghagyni a kockázatát annak hogy a banánhal maradványa a szervezetében kísértheti, tehát nem érzékeli a környezetét. Orvosilag nézve gyakorlatilag mesterséges kómában tartjuk.

- Shorter! - Odarohant hozzá Eiji és megragadta a kezét. - Meleg... Meleg a keze - pillantott Ashre könnyes szemekkel.

Erre már ő is odalépett a test mellé. A bőre a megszokott sárgás-barnás árnyalatú volt, semmilyen jelét nem mutatta sápadtságnak. A mellkasa lassan, egyenletesen, kicsiket emelkedett fel és le folyamatosan.

Kicsivel Eiji keze fölé helyezte két ujját, a lila hajú csuklójára, hogy megtapintsa a pulzusát, ami ütemesen lüktetett.

Tényleg életben volt.

- Shorter... - suttogta Ash, könnyeit nyelve. Nem halt meg. Nem ölte meg... Megmentették. Ezek a gondolatok olyanok voltak, mintha mázsás súlyokat vettek volna le a szőke mellkasáról akkora megkönnyebbülést jelentettek. - Magához is fog térni?

- Természetesen - szólalt meg ezúttal Lydia, még mindig elmélyülten dolgozva. - Mikor felébred olyan lesz mint régen. Nem tüntetem el az emlékeit a történtekről, ahogy az ahhoz fűzött érzéseihez sem nyúlok, nem fogom manipulálni, joga van hozzá, érezzen bármit. Azt a szenvedést és károkat tüntetem el csak amiket a drog okozott, és amilyen hosszútávú hatása lenne, mert azt senki sem érdemli.

- Ez még mennyi idő?

- Szerintem nagyjából holnapra elkészülök, már az utolsó simításokat csinálom, aztán még kell egy biztonsági átnézés, néhány helyen meg kell erősítenem az idegeket, de ez legrosszabb esetben is két napot jelent. Eléggé a végén vagyok a dolognak.

Már... Holnap újra láthatná Shortert? Újra beszélhetne vele, újra érezhetné hogy a közelében van, újra lenne valaki akiben megbízhat és akit nem kell féltenie.

Azt viszont nem kockáztathatta hogy bármi történjen vele ezalatt az idő alatt míg nincs magánál, mert azt sosem bocsátaná meg magának.

- Van rá lehetőség hogy itt maradjak addig?

Eiji erre gyilkos pillantásokat vetett Ashre. Ő csak védeni akarja... Egy ilyen helyen, ismeretlen démoni lényekkel, Shorter mindenki által elpusztítottnak hitt testével a lehető legveszélyesebb pontján lenne az univerzumnak.

- Ha te maradsz, én is - nézett bele mélyen a szőke világoszöld, ékkőszerű szemébe eltökélten és ellentmondást nem tűrően.

- Az túl veszélyes - jelentette ki válaszképp rendíthetetlenül. - Nem hagyhatom.

Erre meglepő módon játékosan ördögien elmosolyodott Hecate ahogy kettejükre nézett.

- Első körben ennél biztonságosabb helyen nem is lehetnétek. Lent van a Hex, onnan senki ember fia akit én nem engedek nem juthat fel ide. Az épületekben a környéken hemzsegnek az embereim, ha pedig valaki mégis eljutna addig hogy megpróbáljon bejutni, belőni, vagy bármit bejuttatni, én magam húzattam fel eköré a lakás köré egy pajzsot ami bármit megfog aminek nem engedélyeztem korábban hogy bejusson. A második körben pedig akkor maradhatsz ha Eiji is maradhat. Neki is ugyanannyi joga van itt lenni mint neked, ez így fair.

Kellett némi gondolkodási idő Ashnek mire döntésre juthatott. Abban igaza volt hogy az eddigiekből ítélve biztos hogy nagyon jó a biztonsági rendszerük ebben a lakásban, de nem tudta biztosra venni hogy Hecate és Damien nem tervez ellene semmit. Lydia elég elhivatottnak tűnt Shorter ügyében, és mivel elég fiatalnak és törékenynek tűnt így őt nem találta veszélyesnek, sőt, inkább szimpatikus volt neki, de ennyi még nem volt elég ahhoz hogy elfelejtse a kétségeit.

Eijinek azonban úgy tűnt elég volt hozzá, és türelmetlenné is vált, amitől hirtelen vágott közbe Hecate és az Ash szótlan, mégis halálos vitájába.

- Maradunk! - jelentette ki önszántan.

- Akkor megmutatom a szobákat - vigyorodott el a nő, majd mielőtt elindultak néhány sokat mondó pillantásokat váltott Lydiával és Damiennel.

Ahogy pedig a viszonylag tágas nappali másik felében lévő folyosó felé vették az irányt Ashen volt a sor hogy szúrós pillantásokkal bombázza a japán fiút.

Szíve szerint jól leszidta volna amiért ennyire gondatlan volt. Minek töri egyáltalán hogy vigyázzon rá ha Eiji meg utána mindent elkövet hogy meghaljon? Ha nem is az a céljuk ezeknek hogy megtámadják őket, a fiú akkoris egyenes utat biztosít nekik hozzá.

- Itt a fürdő - nyitott be az egészen szép kialakítású helyiségbe az első ajtón jobbra. - A másik oldali hálóban egyelőre nem alszik senki, ott majd valószínűleg Shorter fog egy pár napig mikor felébred.  A fürdő utáni szoba lesz a tietek, mi Damiennel a tietekkel szemben lévő hálóban leszünk, a szemben lévő hálóban pedig Lydia alszik. Nézzetek szét, vagy dőljetek le, nekem mindegy - vont vállat ahogy sarkon fordult.

- Még vissza kell mennünk a lakásunkba néhány dologért. - Meg lecseszni Eijit amiért szükségszerűen mindig halálos veszélybe sodorja magát minden tiltás ellenére, de ezt már csak magában tette hozzá Ash ahogyan elindult a kijárat felé, de Hecate a nappaliban megállította.

- Mindannyian jobban járunk ha nem úgy mentek.

- Hanem? - vonta fel a szemöldökét Ash.

- Így.

Ezzel Hecate az egyik kezével maga mellé mutatott, ahol megjelent egy ugyanolyan fekete örvény amilyennel a golyókat eltérítette mikor rálőtt.

- Na nem! Az ki van zárva hogy azon az izén keresztül megyünk!

Gondolkodás nélkül karon ragadta Eijit, és az ajtó felé kezdte volna vonszolni, de a vörös hajú elkapta a vállát és visszahúzta.

- Ne nyekeregj már, hanem menjél, vagy én doblak át!

Egyszerre meglökte mindkettőjüket a hátuknál, így átestek az átjárón.

- Mindjárt jövünk.

Ezzel Hecate is átlépett a fekete örvényen, ahol a két döbbent fiú állt.

Tényleg átjutottak... Az imént még Shorter mellett álltak a Lydia lakásában, most pedig ott voltak Ashnél. Hihetetlen...

Nem tudta felfogni hogy ilyen létezik, és az embereknek fogalmuk sincs róla. Valószínűleg nem hagyták volna annyiban és minden áron el akarnák rabolni hogy eltulajdonítsák a képességét. Bár arról fogalma sem volt hogy ez lehetséges-e, őszintén szólva még mindig sokkhatás alatt volt amiért nem tudott semmit arról ami körülötte zajlott.

Eijivel összeszedték a feltétlen szükséges holmijaikat, Ash személy szerint néhány plusz tárat is a pisztolyába és pár fegyvert amiket belerejtett egy táskába, és alig tíz perccel később már visszatértek az átjárón keresztül, ami másodjára is ugyanannyira bizarr és hihetetlen volt mint legutóbb. Ilyen nincs hogy ezt csak úgy, egy legyintésre csinálja... Nem lehet. Hogy nem szúrt ez még szemet senkinek? Hogy titkolja ezt egyáltalán? Lehetetlenség.

Teljesen hüledezve indultak el a szobájuk felé, mögöttük a saját hálójába tartó Hecatéval.

Ahogy benyitottak a helyiségbe, semmi különös nem volt benne pár szekrényen, és egy franciaágyon kívül...

- Franciaágy? - kérdezte Ash elkerekedett szemekkel.

- Ha nem tetszik előbb nődd ki a pattanásaidat aztán panaszkodj arra hogy van hol aludnod - forgatta meg a szemét a nő.

Bár tudta a szőke hogy a korára célzott, ezzel mégis személyes sértésnek vette amit mondott. Soha életében nem emlékezett rá hogy lett volna pattanása.

- Mintha annyival idősebb lennél nálam, banya.

Mégis hány éves lehetett? Tizenhat, vagy tizennyolc?

- Ó, tényleg? - pördült meg sejtelmes vigyorral az arcán és keresztbe tett karral visszaindult a nappaliba. - Hallottátok mit mondott a tökmag? "Alig vagyok idősebb nála!"

Ahogyan utána eredt Ash is, láthatta hogy Lydia és a még mindig az ablak előtt támaszkodó Damien is enyhén mosolygott, majd ketten egymásra pillantva halkan nevettek is, ami kifejezetten kihozta a sodrából Asht. Főleg úgy hogy Lydia pedig aztán kinézett vagy tizenöt-tizenhat évesnek... Damien még csak-csak, ő a huszas évei közepe felé járhatott, de a két lánynál egyáltalán nem értette mire fel a jókedv.

- Lelkem, tudod te hány évesek vagyunk? - kérdezte vigyorogva Hecate.

- Mit tudom én, Lydia lehet vagy tizenhat, Damien a huszonöt körül, te meg gondolom tizennyolc - vont vállat, de egy hangos nevetést kapott erre a vörös hajútól, amitől már egyenesen villámokat szóró pillantásokat vetett rá.

- Semmi gond, csak kerek száz évet tévedtél... Én száztizennyolc vagyok, Lydia száztizenöt, Damien pedig kapaszkodj meg, néhány év múlva ünnepli a jubileumi kétezer-nyolcszázadik születésnapját. Szóval tökmag, ki is az "alig öregebb"?

Atya ég... Hogy lehetnek még mindig ilyenek? Lehetetlen hogy valaki eddig éljen ilyen állapotban. A Damien korát biztos hogy kitalálták, nem lehetséges hogy valaki eddig éljen, lehetetlen, csak át akarják őket verni.

- Persze, én meg el is hiszem - forgatta meg a szemét Ash.

- Pedig igaz. Damien az archaikus Athénban született, mi pedig Lydiával a századforduló körül. Damien sárkány mivoltából kifolyólag nem öregszik, mi pedig annak idején, mikor még képeztek minket egy öregedést gátló szer kísérleti patkányai voltunk.

Még mindig hitetlenül pislogott Ash is és Eiji is rájuk. Ilyen tényleg lehetetlen... Még a száz év az épphogy hihető, de a majdnem háromezer év teljesen kizárt.

- Igazat mond Hecate, tényleg annyi idősek vagyunk amennyinek állít - szólalt meg váratlanul Damien. - Én személy szerint az ókori Görögországban születtem, ahogyan az imént említette az archaikus Athénban, hallottam Arisztotelészt és Platónt szónokolni, és személyesen ismertem Alexandroszt.

- Ezeket bárki mondhatja aki tud egy kicsit is Görögországról.

- És rendelkezik is több ezer évnyi emlékkel róla? - nézett rá egy pillanatra Lydia. - Elhiheted, eddig csak párszor láttam a fejét, de abba a rengeteg emlékbe bele lehetne fulladni. Ilyenkor hálát adok azért amiért a sárkánypikkely visszaveri a mágiát.

Rendben, ez már jogos volt, bár még mindig nem hitt nekik Ash száz százalékig, ez már egy elfogadható érvelés volt.

- Na jó, felőlem folytathatjátok a gyanakvósdit, de én eszek valamit, mert éhen halok ha ez így megy tovább - jelentette be ünnepélyesen Hecate és megindult a konyharész felé, aminek a távolabbi részében ahogyan kiderült egy hűtő volt beépíteni. - Aha... Tehát nincs semmi kész kaja. - Ezzel bevágta a hűtőajtót, majd a mellette lévő fiókból elővett egy műzliszeletet, amivel visszaindult a kanapé felé, amire háttal mindenkinek lehuppant. - Egy szerencsés kiválasztottnak ma le kell mennie a boltba, vállalja valaki, vagy megint sorsolunk?

- Tekintve hogy kicsit le vagyok kötve jelenleg és ma szerintem megint nem fogok enni, én ebből kimaradok, de aki megy az hozzon espressót - jelentkezett Lydia. - Ha már itt tartunk, Damien adnál egy kávét? Mindjárt lehervad a fejem ha nem iszok valamit.

A férfi egyetlen intésére kinyílt a hűtő, majd egy dobozos kávé repült ki belőle ami után be is csukódott az ajtó, és még repülés közben felbontotta önmagát a fém doboza, útja végén pedig egyenesen belerepült Lydia kinyújtott kezébe.

- Köszi.

- Damien? - kérdezte Hecate.

- Nekem most nem jó, tizenegytől lesz egy megbeszélésem. De te elmehetsz, mert azt mondtad csak este lesz munkád.

- Mintha dolgoznék bármikor nappal - szűrte ki a foga közül. - De jól van, megyek én akkor - állt fel sóhajtva és megette az utolsó falatját a műzliszeletből, aminek a papírját egy apró, pontosan akkora méretű átjárón keresztül dobta ki amekkora a keze volt.

Kicsit kelletlenül húzta ki az öve hátuljára dugott pisztolyt amit ledobott az ágyra, majd megnézte a pulóvere alatt elrejtett tőrt, mikor két újabb átjárót nyitott, az egyikből egy divatos barna bőr hátizsákot húzott elő, a másikból pedig a telefonját, amit zsebre is vágott.

- Akkor egy óra és jövök, ti addig rendezkedjetek be - nézett Ashre és Eijire, majd már át is lépett egy újabb feketelyukon.

- Én meg megyek a hálóba a megbeszélésre - indult meg Damien a Hecatéval közös szobájukba.

- Menjünk mi is - intett a fejével Ash Eijinek.

- Én meg... Maradok és csinálom ugyanazt amit már lassan két hete, ha bárkit érdekel - sóhajtott Lydia.

Ő volt az egyetlen aki nem tűnt unszimpatikusnak a három újonnan megismert démon közül, de valószínűleg ezt csak azért érezte így Ash mert ő segített Shorternek. Már csak azt kell meglátniuk hogy ténylegesen felébresztik-e a lila hajút, vagy csak egy átverés az egész.

Teljesen tisztában volt azzal hogy elvakítják az érzései Shorter kapcsán és ennyi miatt nem lett volna szabad ilyen közel engednie őket magához és Eijihez, de ha van egy apró, elhanyagolható esély is arra hogy újra lássa a barátját, azt meg akarta ragadni... Akkoris, ha ez rossz döntés volt.