Annak ellenére hogy az elmúlt hetek még a pokolnál is borzalmasabbak voltak Ash számára, ha nem is mutatta ki teljesen őszintén, de nagyon jól érezte magát amikor Eijivel kettesben maradtak.

Bárhol is voltak, úgy érezte otthon van.

Habár minden jó tulajdonsága ellenére a főztjén még lehetett volna mit csiszolni, az általa készített reggeli szendvics mégis a legjobbnak érződött amit valaha evett.

Kivételesen a kimerültségnek hála tovább aludt mint a japán fiú, amit bár lelkesen az orra alá is dörgölt, nem bánta. Egyáltalán nem bánta volna azt sem, ha egész életükben így ébredtek volna fel, csak maradjon vele örökre... Akkoris ha ez csak egy idealizált tündérmese, olyan szívesen hitt volna benne, ha egy világban éltek volna. Nagyon szívesen ébredt volna minden nap hátralevő életében arra, hogy az ő arcát látja maga mellett.

A gondolattól mialatt öltözött beletemette az arcát a kezébe.

Mégis hogy képzelte hogy Eijinek valaha teljes élete lehetne mellette? Hogy valaha boldog lehetne vele? Egy tömeggyilkos ex-prostituálttal, aki még a saját legjobb barátját is gondolkodás nélkül szíven lőtte.

Kegyetlen volt, hidegvérű... Egy szörnyeteg, aki azt sem tudja már magáról lassan hogy kicsoda. Csak azt hogy valamilyen oknál fogva arra kárhoztatott, hogy egész életét a földi pokolban töltse megszégyenülve, és megfosztva minden szeretettől.

Ahogy felvette fehér pólóját, Eiji benyitott a hatalmas, modern hálóba, így gyorsan megrázta a fejét hogy elhessegesse ezeket a gondolatokat egy időre.

- Még mindig elég szarok a szendvicsek amiket csinálsz - vigyorgott rá a fekete hajúra.

- Ha nem tetszik a fiatalúrnak, akkor béreljen egy házvezetőnőt, vagy fogja be - pillantott rá játékosan a fiú.

Még hogy fiatalúr...

Rosszallóan rázta meg a fejét. Ezt a büszkesége nem hagyhatta annyiban.

- Ó, apuci, kérlek bocsáss meg, én igazán nem akartam szemtelenkedni - mondta drámaian ahogy a homlokára emelte kezét, leomlott az ágyra, és még színpadiasan el is fordította a fejét. Ha ő szórakozik, akkor azt Ash sem hagyhatta csak úgy annyiban.

- Apuci, meg a fene - nevetett fel Eiji.

- Mi van apuci, talán nem tetszik? - vonta fel a szemöldökét. - Hiszen te mondod mindig hogy te vagy az idősebb.

- Ma elég pimaszon ébredtél - mosolyodott el kedvesen, amitől mélyen legbelül melegség és kétségbeesés töltötte el a szőke szívét.

A japán fiú is helyet foglalt mellette és boldogan méregette.

- Biztos hogy nem írták el a születési anyakönyvi kivonatodat? Nincs az az univerzum amiben te mindössze tizenhét vagy - állapította meg konklúzióként.

- Elírás, meg az anyám kínja! - pattant fel kicsit tettetett haraggal, de a következő pillanatban már tompa, alig észlelhető léptekett hallott kívülről, leolvadt a jókedv az arcáról és fegyverét a hálószoba nyitott ajtaja felé szegezte.

Dino emberei lennének? Hogy a francba juthattak be így, mindenféle riasztás nélkül?

Eiji ezt látva szintén megkomolyodott, és összeráncolt szemöldökkel figyelte felváltva Ash-t és az ajtót.

Nem hagyhatta hogy bántsák Eijit.

Amint feltűnt egy ismeretlen női alak az ajtóban, gondolkodás nélkül húzta meg a ravaszt kétszer egymás után, de az idegen rá se hederített.

- Aha, azt hiszem jó helyen járunk - bólintott a fekete-vörös átmenetes hajú nő, aki mellett megjelent egy fehér hajú, jégkék ruhákba öltözött, egészen izmos férfi. Nem volt az a monstrum alkat akivel Ash ne bírt volna el közelharcban, de látszott rajta hogy dolgozott a testén. - Az azért mit ne mondjak kicsit fájt hogy így fogadtak, most nézd meg a szerencsétlen padlót. - Lepillantott a nő a parkettára, amibe szemmel láthatóan belefúródtak a golyók... Azoknak nagyon nem oda kellett volna menniük, biztos volt benne hogy nem oda célzott, ennyire pedig ezer százalék hogy ilyen távolságból nem vétett célt.

- Mit akartok? - kérdezte még mindig rájuk szegezve a fegyvert.

- Első körben azt hogy ne pazarold ilyen gyorsan és gondolkodás nélkül a golyókat mert akár meg is ölhetsz valakit, másod körben pedig bocsánatot kérni amiért így rátok rontottunk váratlanul egy ilyen órában, bár a lövöldözéssel azt hiszem kvittek is vagyunk, meg én személy szerint egy reggelit valami erőssel, de nem tudom hogy ez miért lényeges - sorolta a nő értetlenül elgondolkodva.

- Nem... - szívta meg a fogait az idegtől Ash. - Mi a faszért vagytok itt?

- Ja, hát akkor ezt mondd! Én Hecate Asmodeus vagyok, ő pedig Damien Auclair, és azért vagyunk itt, mert érdekes információk birtokában vagyunk rólatok, a banánhalról és Shorter Wongról.

A neveik egyáltalán nem hangzottak ismerősnek. Sem a kinézetük, a stílusuk, vagy Hecate hangja. Annyira sem rémlettek neki, hogy látta volna valaha az utcán, vagy egy összetűzésben őket, ami aggasztó volt. Az is különös volt hogy a férfi meg se szólalt, feltételezhetően csak testőrként volt ott, ami pedig arra engedett következtetni hogy a nő nem olyan jól tudja megvédeni magát, és hogy számoltak azzal hogy harcolni is fogtak.

Shorter említésére megfordult vele a szoba. Ahogyan szóba hozták a nevét, azonnal lepergett előtte újra az egész jelenet... Gyűlölte magát ezért.

- Na és mit tudtok? - bökött feléjük a pisztollyal.

- Te Ash Lynx vagy, születési neveden Aslan Callenreese, tizenhét éves, születési helyed Manhattan. New yorki bandavezér, ex-prosti és gyermekkereskedelem áldozata, a híres megszelídíthetetlen vadmacska. A bátyáddal, Griffinnel nőttél fel, akinek mikor katona volt beadták a banánhalat, és soha nem épült fel belőle, nem olyan rég halt meg. Dino Golzine kollekciójának a legértékesebb darabja, akit mióta vállon lőtted megszállottan el akar pusztítani az öreg, ennek a megnyilvánulása volt Shorter Wong halála miután beadták neki a banánhalat, Eijire támadt és szíven kellett lőnöd. Folytassam? - sorolta önelégült fejjel.

Nem könnyű hozzájutni ezekhez az információkhoz, de kis kutatómunkával nem is lehetetlen. Ez viszont azt jelentette hogy felkészülten érkeztek, és bár úgy tűnik egyáltalán nem csak ajtóstól rontottak a házba... Csak adja a hülyét a nő, de sütött róla a ravaszság. Ash úgy döntött, hogyha nem mutatnak valami megdöbbentő bizonyítékot arra hogy mit keresnek ott, nem bízhatnak bennük, de abban is biztos volt hogy nem ok nélkül jelentek meg náluk.

- Nem kell, ott voltam - húzta össze a szemét. Mindent tudtak róla ami fájt neki. - De ez még mindig nem árulja el hogy mit akarok itt. Ha nem tudtok semmi értékelhetőt mutatni, akkor vagy elmentek magatoktól, vagy küldelek titeket egy egészen más helyre.

- Ahh, jól van jól van, nem kell így fenyegetőzni. Ahhoz viszont hogy tovább haladjunk a beszélgetésünkben, meg kell esküdnötök, hogy azt amit most mutatni fogunk csakis a mi külön engedélyünkkel áruljátok el bárkinek, különben milliók élete kerül veszélybe ezzel rossz kezekben.

- Esküszünk, meg a faszom! - Ekkor már elszakadt Ashnél a cérna, és a nő lábára célozva húzta meg a ravaszt, de az hamarabb elugrott.

- Hecate - szólalt meg most először a férfi. A hangja teljesen nyugodt volt, meleg és bársonyos. - Mutassuk meg nekik, nem fogják elmondani senkinek. Lydia is megmondta, nem várhatjuk hogy előre bizalmat szavazzanak nekünk ha berontunk hozzájuk.

Néhány másodpercig csak feszült csendben meredt mindenki a férfira. Hecate mintha magával viaskodott volna keresztbefont karral, mígnem sóhajtott egyet és megszólalt:

- Jó, de akkor ha bármi balul sül el a te felelősséged, én mosom kezeim.

- Ez csak természetes - engedett el Damien egy halvány mosolyt ahogy bólintott.

- Ebben esetben viszont Ash, kérlek folytasd nyugodtan amit elkezdtél, és lőj le egészen nyugodtan.

A kérést nem igazán értette. Eddig ágált azellen hogy bárhova lövöldözzön, most meg kéri hogy lője le? Meghalni ment volna oda? Lehet Dino egy embere aki megunta a játékait és azt akarja hogy keresztbe tegyen neki ezzel... Bármi is az indoka erre a kérésre, nem értette mit akart vele, de nem tetszett neki a dolog.

- Na, mire vársz, elfelejtetted hol a ravasz? - tárta szét türelmetlenül a karját. - Oké, akkor másképp fogalmazok - bólintott ahogy a másodperc tört része alatt húzott elő a háta mögül egy pisztolyt, amit egyenesen a rémült Eijire szegezett. - Lőj, vagy én lövök - helyezte az ujját az elsütőbillentyűre.

Gondolkodás nélkül húzta meg többször egymás után a ravaszt, egyenesen a nő szívére célozva.

Várta, hogy Eiji elszörnyedjen, a nő holtan essen össze, a vére pedig beszennyezze a korábban lövések nyomaival elcsúfított padlót... De nem történt semmi. Nem volt puffanás, ahogy Hecate eldőlt, Damien sem mozdult, a golyók pedig csak a nő mögött repültek bele a falba, mintha átmentek volna rajta... Nem is rajta, hanem sokkal inkább azokon a fekete, örvénylő féreglyukszerű képződményen ami megjelent a vöröshajú előtt és mögött.

Teljesen elszörnyedt a szőke. Ahogy oldalra nézett, Eijin is legalább ugyanaz a tanácstalanság mutatkozott mint rajta.

Ilyen... Ilyen nincs. Ilyen a legvadabb tündérmesékben van, nem a való világban. Átverésnek kell lennie. Kell lennie egy csapdának benne, egy kivetítőnek, vagy tükröknek amik illúziót keltenek, bárminek, de ez nem lehetett igaz.

- Azt hiszem újrakezdem a bemutatkozást - húzta ki magát önelégült mosollyal az arcán a nő, a hangja pedig megkomolyodott. - Az én nevem Hecate Asmodeus, démon. Képességem az átjáró és a tűz. Ő itt mellettem Damien Auclaire, az Auclair ház feje, sárkány. Képessége a levitáció. A banánhal nevű drog és Shorter Wong ügyében jöttünk, és szeretnénk ha velünk jönnétek.

- Ez valami elcseszett tündérmese? - nevetett fel Ash. - Méghogy sárkányok és démonok...

Erre Hecate és Damien összenéztek, majd mindketten a szőkére emelték a tekintetük.

A nő széttárta a karját és egyik pillanatról a másikra tűz gyulladt a kezében és körülötte. Damien szeme szinte világítóan jégkékké változott és ahogy felemelte az egyik kezét, az ágy kivételével a szoba minden bútora elemelkedett a földtől, majd darabjaira esett szét a levegőben.

- Miért, talán annak tűnik? - kérdezte elvigyorodva, majd az egész testét lángba borította.

Ash és Eiji elveszetten egymásra pillantottak. Ilyen nincs... Mindketten teljesen hitetlennek és letaglózottnak tűntek. A szőke szíve majd kiugrott a helyéről, azt hitte összeomlik a mellkasa.

Ez nem lehetséges... Elentmond a fizika törvényeivel, mindennel amit valaha ismert...

- Ha démonok élnek köztünk hogy nem tud róla senki? - kérdezte gyanakvóan.

- Úgy hogy emberek vagytok. Nem akarjuk hogy tudjátok. Elrejtőzünk, nem fedjük fel magunkat, mégis szerves részei vagyunk az életeteknek. De ha az emberiség megtudná hogy léteznek démonok és más természetfeletti szörnyek, kitörne a káosz és a háború, ti pedig kihalnátok. Hiába vannak csúcs technológiás fegyvereitek, a mágia erősebb. Felülírja a természet törvényeit, amikre az emberek nem képesek. Formálja, és befolyásolja a világot. Az emberek viszont mohók és beszarik. Ahogy megtudnák hogy mi létezünk, utánunk erednének és maguknak akarnának hogy használjanak és elpusztítsanak. Az katasztrófa lenne, legfőképp az embereknek. Ezért akartuk hogy megesküdjetek hogy nem mondjátok el senkinek. Ha megteszitek, azonnal meg kell hogy öljelek mindkettőtöket. Most viszont az emberek belekontárkodtak a démonok mágiájába, és ez egyre több mindenkinek szúr szemet az alvilágban. A banánhal nem véletlen hogy olyan egyszerű összetevőkből áll és mégis olyan pusztító. Az egy darabot hordoz a mi világunkból. Egy apró töredék, és már ennyivel képesek lennének az összedönteni a világot. Ebben kellenek emberek hogy segítsenek, egyedül nem fogjuk tudni feltűnésmentesen elintézni, ha pedig a fejesek megtudják mészárlást rendeznek, és mindenkit eltörölnek a föld színéről aki valaha kiejtette a száján azt hogy banánhal, beleértve titeket és az egész bandátokat.

- Honnan tudhatjuk hogy bízhatunk bennetek?

- Megmutattuk magunkat, ezzel a saját kezetekbe adtunk a legerősebb fegyverünk és a döntést. Mi már megszavaztuk a bizalmunkat és megtettük az első lépést. Első sorban azonban nem emiatt jöttünk, ezügyben ráértek döntést hozni, de nem fogjuk egyik utat sem erőltetni. Ha nemet mondtok, felszívódunk és mintha soha nem is találkoztunk volna. Mi főként amiatt jöttünk, mert szeretnénk ha velünk jönnétek, Shorter Wong ügye miatt.

- Shorter Wongnak nincs semmilyen ügye. Megöltem, meghalt. Kész. - Ahogy kimondta, leszegezte a tekintetét... Még mindig fájt neki a tudat hogy nincs többé.

- Most ezt mondod. Ígérem, ha velünk tartotok megváltozik a véleményed. Mi már megelőlegeztük a bizalmat, most titeket kérlek rá.

- Én-én megyek - szólalt meg Eiji bizonytalanul. - Én szeretném tudni mit tudtok Shorterről...

Damien ránézett a japán fiúra és egy kedves mosollyal bólintott.

- Ash? - emelte rá Hecate a tekintetét.

Nem hagyhatta hogy egyedül menjen velük Eiji... Ezek a lények még valószínűleg vele is könnyedén elbánnának, nem hogy a fiúval... Nem volt választása.

- Rendben - bólintott gondterhelten sóhajtva.

- Akkor gyertek - intett a fejével a nő, majd elindultak a kijárat felé.

Hecate és Damien mögött haladva Ash dühös pillantásokat vetett Eijire.

- Miért mentél bele? - kérdezte halkan, de ingerülten.

- Ők... Természetfeletti lények. Ha tudnak valamit arról, hogy Shorter min mehetett keresztül, vagy olyat, ami neked megkönnyíti a halála feldolgozását, akkor szeretném tudni... Szeretnék a hasznodra lenni.

- Hihetetlen vagy - fordította el rosszallóan a tekintetét.

Fogalma sem volt hogy mivel érdemelte ki hogy Eiji ennyire törődik vele. Nem volt jó ember, kedves, vagy szerethető, ő mégis bármit is tett, bármekkora szörnyeteg is kiáll mellette, ez pedig jobban kétségbeejtette mint bármi más. Nem akarta hogy az ő szerencsétlen élete miatt haljon meg egy ilyen ártatlan lélek.

A lefelé vezető út a liftben kínos csendben telt. Damien és Hecate sokatmondó pillantásokat váltottak, Eijin látszott hogy kicsit félt attól ami következik, de próbálta leplezni, Ash pedig folyamatosan pörgette az agyát hogy ha beütne a krach hogyan tudná kimenekíteni a fiút két ilyen lény karmai közül, de nem tudta a korlátaikat, vagy hogy egészen pontosan mire képesek. Bármire gondolt, mindig abba a szituációba ütközött, hogy ha eltereli a nő figyelmét, akkor Damien fogja megállítani a képességével, ha a sárkány nem figyel, akkor pedig a nő pillanatok alatt hamuvá égetheti őket.

Összességében két dologra jutott: hogy Hecate küzdelmi szempontból veszélyesebb, és hogy semmi esélyük ellenük, így mikor leértek gondterhelten kémlelte a két alakot.

- Ez a mienk - mutatott Hecate egy hófehér méregdrágának kinéző sportkocsira. A márkája egyáltalán nem volt ismerős Ashnek, az emblémája egy összetekeredett sárkány volt. - Üljetek hátra.

A nő a vezetőülés felé vette az irányt, a férfi pedig behuppant az anyós ülésre.

- Te ülj ide - mutatott Eijinek az anyósülés mögé, és hála az égnek most nem ellenkezett, így Ash beült Hecate mögé. Mivel hátul szeme tudtával még neki sincs, így ha úgy alakul a helyzet, hátulról le tudja lőni vagy lefogni. Ha nem tudja hogy pontosan hol van, akkor még ő sem tudja felgyújtani.

- Biztos hogy te akarsz vezetni? - kérdezte Damien.

- Bírok magammal, nyughass. Még nem halt meg mellettem senki a kocsiban akit nem akartam megölni.

Roppant megnyugtató volt ezt hallania... Sokat hozzátett ahhoz hogy teljes bizalmatlansággal üljön mögötte. Minden mozdulatát figyelemmel követte, miközben Eijire is pislantott. A legkevésbé sem bízott bennük, sőt, sokkal inkább rossz előérzete volt.

Ahogy elindultak aggodalmai részben bebizonyosodtak, ugyanis a nő igencsak sportosan vezetett, de nem tűnt túl veszélyesnek, annak ellenére hogy a mellette ülő Damien erre a stílusra elég szúrós pillantásokat vetett rá.

Egy alig tíz perces autóút után megérkeztek egy bérház földszintjén kialakított szórakozóhelyre, amin hatalmas, vörös-fekete betűkkel villódzott hogy Hell Hex.

Reggel révén nem tűnt túlzsúfoltnak, azt sem vette volna biztosra Ash hogy ide jöttek és nem lejjebb az utcába, bár a pokol igencsak démonos dolognak hangzott. Nagyjából képben volt New york szórakozóhelyeivel, erről annyit tudott hogy bűnügyi szempontból nem volt túl kiemelkedő, de mégis elég népszerű volt, amit kissé ellentmondásosnak talált... A népszerű szórakozóhelyeknek mindig van valami köze illegális ügyletekhez, legyen az lopás, korrupció vagy a maffia.

- Kiszállás - mondta Hecate ahogy kipattant az autóból, Ash pedig szorosan utána követte, és nem túl feltűnő, de a lehető leggyorsabb léptekkel Eiji mellett termett. - Az enyém a hely - jegyezte meg ahogy a Hex ajtaja felé közelített miután bezárta a kocsit, és aminek az üvegén pirosan világító betűkkel állt hogy zárva. A nő benyitott, a többiek pedig Ash-sel zárva a sort követték.

Az egész, nem túl hatalmas hely bíbor és fekete színekben díszelgett, és takarítószerek friss illata töltötte be, a nappal miatt világos, fehér fényekkel. Néhány sztriptízrúd is helyet foglalt, körülöttük asztalokkal, a terem másik végében pedig egy bárpult terült el, amit egy sebhelyes arcú férfi törölgetett, meglátva őket, biccentett Hecaténak, aki köszönt neki, de különösebben nem vetettek ügyet egymásra.

Egy személyzet feliratú, selyem bevonatú ajtón át egy teljesen tipikus, a hely stílusához hasonló közösségi térbe értek, amin egy újabb ajtón áthaladva lépcsőzniük kellett, egy régi lépcsőházban, amit teljesen átitatott a dohos szag.

A hely egyre kevésbé tetszett neki, és a környezetből egyre inkább arra következtetett hogy ez csapda, amibe ő fütyölészve belesétált, méghozzá Eijivel.

Egyre feszültebbé vált, és várta mikor törnek rájuk fegyverekkel és mikor próbálják őket megölni vagy elrabolni. Minden lépcsőfokkal, minden emelettel egyre hevesebben vert a szíve.

- Itt vagyunk - állt meg a harmadik emeleten egy lakás előtt.

Ahogy kinyitotta az ajtót és beléptek egy apró előtérbe amit egy újabb ajtó választott el a lakás többi részétől szinte belefulladt az aggodalomba, de úgy kellett tennie mint aki teljesen közömbösen kezeli a szituációt, bár szíve szerint menekült volna.

Szorosan Eiji mögé állt, ha rajta múlik még át is karolta volna. Minél közelebb volt hozzá egy olyan apró helyiségben annál jobb.

- Még mielőtt belépünk... Van néhány dolog amire ki kell térnem, főképp miattad - pillantott Ashre Hecate. - Olyan dolog lehet ott, amit elsőre lehet hogy nem fogtok teljesen érteni, vagy elhinni, azonban minden tettünkre megvannak a jogos okaink, és szeretném ha hagynátok hogy ezeket ismertessük, mert amit elsőre gondolni fogtok valószínűleg nem a valóság.

Mi az élet ez a faszság? Már csak arra bírt gondolni a szőke hogy tudni akarja mi folyik odabent, mert a feszültség lassan dühbe fordult át benne.

A türelmetlenség arra késztette, hogy belemenjen mindebbe... Amire Hecate kinyitotta az ajtót, és beléptek a nappaliba.