-Mennyi időnk van mire vissszaérnek?- kérdeztem halkan. Megijedtem. Már megint túl gyorsan történnek a dolgok, és nincs rá befolyásunk. 

Utálom ezt az érzést. Nagyon. 

-Nagyjából egy óra. Vagy annyi sem. - Iron körbenézett rajtunk.

-Sonja hogy állsz? Menni fog?- nézem a barátnőmre, aki bizonytalanul az ajkába harapott. 

-Nem tudom... Kimerített az előbbi. Az áldóhely nagyon legyengített. El is ájulhatok ha sokat használom egyszerre. 

-Oké. Nyugi. Mindenkinek. Lehet hogy nem is kell majd ennyira Sonja. Találtam egy kupac szöget. Kinyírjuk a kerekeiket. Aztán bemegyünk. 

-Lassan a testtel Menyét. Sok idő míg kicserélik a kerekeket. Az alatt megtalálnak minket. És itt vannak a pótkerekek, azokon ülsz. 

-És..ha Sonja eléjük vizionál egy sziklát? Biztosan megállnak.

-Hiába lenne, Eve. Ha egy sziklát eléjük varázsolok akkor megállnak, de tudni fogják hogy mi vagyunk azok. regisztrálva vannak a képességek.

-Akkor? 

-Nem tudom.

-Az első kocsit kell csak megállítani... Nem? Akkor a többi is megáll.

-De ez nem balesetveszélyes? Meg is halhatnak, és akik a kocsikat vezetik a társaink.

-Nem tehetünk mást. Ha itt maradunk nekünk végünk.

-Állj! Bocsi. Na, mi lenne ha kitörném egy kővel az ablakát? Sonja elrejtene engem, én meg megdobom egy kővel. Attól csak befékez.

Elgondolkoztunk Mercurio ajánlatán, majd megszólaltam.

-Hát...jobb most nincs.

-De ha meghal aki bent ül?- kérdezte Sonja bizonytalanul.

-Nos, reméljük a Menyét tud célozni- mondta komoran Iron.