Rámeredtem. Magas, fekete hajú, olajdbarna bőrrel, a hajába mintha áramot vezettek volna. És izmos volt. Nagyon. A fehér egyenruha feszült rajta, szemöldökét ráncolja, és karba teszi a kezét. Tiszteletet parancsoló jelenség volt, annyi szent.

Csak beképzelem azt hogy Mercurio irigykedve nézi? 

-Te ki vagy?- összevontam a szemöldököm. Igyekeztem minél szigorúbban nézni, ahogy az öcsémre szoktam amikor rosszalkodik. Bár nem sok hasonlóság van kettőjük között. 

-Iron. A nevem...Iron. Iron Hierro. -mintha picit zavarban lett volna. Ennyire nem akartam megijeszteni. Csak egy kicsit. Vicces volt ahogy a nagy colos izmos srác arcán ijedtség és zavartság látszik. 

Főleg úgy hogy miattam, akit nagy kegyelemmel középmagasnak lehet nevezni, vékony vagyok és ezüstszínű hajam van, ami azért nem tiszteletet parancsoló. 

Ja, és Mercuro karjaiban fekszek. Roppant komolyan nézhetek ki. 

-Nos, üdv Iron Hierro. Köszönjük a segítséged, és üdvözlünk köreinkben. 

Biccentettem, Merucrio letett egy paplanlupacra. Lassan körbenéztem. Raktár. Némi kaja, ruhák, ilyesmi. Valószínűleg vészhelyzeti búvóhely és utánpótlás. Sonja kissé sokkosan ül, Eve pedig ruhákat keres ami jó rá. Weasel pedig valamit evett. Nem akarom tudni mit, de láthatóan ő sem. Bár ahogy nézem lassan bármit megenne.

Minden furán nyugodt volt. Elmosolyodtam. 

A szökéses dolog nem úgy sikerült finoman szólva ahogy akartuk, de kint vagyunk és ez a fontos.

Szabadok vagyunk. Megkereshetem a családom.