Leadtam a jelzést Evenek, Sonjának, de Mercuriot nem láttam. Remélem rájön. Nem akarom itthagyni. De hogyan jutunk majd ki észerevétlenül? Mindenhol őrök vannak! Nem tudunk elfutni! Ijedten pillantottam körbe. Figyelem elterelés...De mivel? Mivel és hogy?! Mit tegyünk?

Aztán...Találkozott a tekintetem. A Kísértetével. Hatalmas, mély, fekete szemei voltak, amik döbbenten néztek rám. Mintha villant volna. Aztán tátogott valamit.

"Segítek" 

Aztán felsikoltott és összeesett. Értetlnül álltam. Majd láttam, hogy ahogy a katonák köré gyűltek, futólag rám kacsintott. Itt az alkalom! 

Futni kezdtem, és láttam hogy a többiek is így tesznek. Lihegve megálltam egy folyosón. Igen, itt lesz az én kijáratom. Futva elindultam az egyik mellékfolyosóhoz. Olyan nagy ez az épület! Mint egy ultramodern kastély. 

Beszaladtam a folyosóra. Minden.. Túl simán megy. Hol van mindenki? Odamentem a szellőzőhöz. Pont a fejemnél van a nyílása. Remélem betudok mászni. Ne itt bukjon el a terv! 

Leszedtem a szellőző tetejét és készültem bemászni.

Hirtelen valaki elránt, így csak az arcom mellett suhan el az altató lövedék. A vörös pihék megcsiklandozták az arcom. Ijedten ránéztem a "megmentőm"-re. A..a tiszt?! Aki átadta az üzenetet a szüleimről. Mit keres ez itt?! És miért segít? 

Ekkor..Rámmosolygott. Letérdelt hozzám. Ugyanolyan sötét szeme volt mint a kísértetnek, és kedvesen rámmosolygott. Akaratlanul is az jutott eszembe hogy milyen szép arca van. Olívaszínű bőr, meleg szemek, határozott arc, amit fekete, hullámos haj keretez. 

-Bocsáss meg ha megijesztettelek. Nem kell félned. Kiju...

-HÉ! MI FOLYIK OTT?!

Egy őr... Nem is, egy tizedes. A fiatalabbik lassan felállt, de nem engedte el a karom. Előbb még kedves arca megkeményedett.

-Semmi.

-Alexei Miracle kapitány, miért kommunikál a rabbal?! 

Alexei... Eddig  nem is tudtam a nevét. Megfeszült az arca. És..világítani kezdett a szeme. Pont mint... a Kísértetnek. Odahajolt, a tizedes elhőkölt.

-Nem látott semmit tizedes. Leléphet. 

A tizedes elment. Olyan volt mint egy robot. Alexei kicsit megingott,majd rámmosolygott. 

-Hatásos mi? Sajnos az Áldóhely nekem sem tesz semmi jót. 

Elakadt a lélegzetem. Nem bírtam megállni, és megnéztem a csuklóját. Ott..Ott vannak a sebei. Pont mint nekem. Mint minden gyereknek itt. Lehajolt, majd a haját felhúzta a homlokából, így ott is látszottak.  

-Maga..Maga is..? Hogy lehet...? Dehát...

-Igen Catherine. Sajnálom amit veletek tettem. Tudod..rossz családba születtünk a húgommal, akit ti Kísértetnek hívtok. De most sietned kell mielőtt megtalálnak téged.

-És ön?

Szomorkásan elmosolyodott, de nem felelt. Tudta, hogy tudom mi lesz vele. Hisz mindenkinek elmondták mi lesz a felnőttkorú lázadókkal és árulókkal.

Ötös fokozaton kapnak az Áldóhelyen. 

-Na, menj. Segítek.

-Várjon! Lefotózhatom?

Döbbenet suhant át az arcán, majd katonásan beállt, és halványan elmosolyodott. Gyorsan lefotóztam, de a könnyek elhomályosították a szemem.

Ez a férfi meg fog halni értem. Csak hogy én elmehessek. 

-Köszönöm. 

Alexei nem mondott semmit, csak felkapott, és felsegített a lyukba.

De mintha még utánam suttogta volna:

"Fuss Catherina, és szállj el mint az angyalok"