Hetek teltek el, és semmi sem történt.
Lassan kezdtem megnyugodni. A kisöcsém születésnapját végig nevettem. Sonja is újra a régi volt Annyira hiányzott ez. Mintha lassan mindenki lehiggadt volna. Azonban ez nem tartott örökké.
  Emlékszem, éppen vacsoráztunk. A tévé ment, de inkább csak háttérzajnak, és mert az egész család kedvenc filme ment benne. Aztán hirtelen átkapcsolt.
  Az elnökünk volt rajta. Térden volt, és éppen fegyvert szorítottak a fejéhez. Megvolt kötözve, a fejét lehajtotta. Hogy lehetséges ez?! Ekkor egy másik embert mutattak.
Harmincas éveiben járó, barna hajú férfi. A halántékán egy sebhely volt. Mosolygott, de a mosolya kellemetlenül széles volt, mintha mindjárt a torkomnak ugrana.
Elegáns öltónyben ült, egy üres fal előtt. Ekkor megszólalt.
-Jó estét mindenkinek! Elnézést az esetleges riadalomért. Phany elnöke vagyok. Mivel maguk sajnálatos módon nem akartak hozzám csatlakozni, így erőszakhoz kellett folyamodnom, de ígérem, kárpótlást kapnak. Elhozom a mennyországot maguknak, mindenkinek. Kérem ne ellenkezzenek, mert nem akarom hogy bárkinek baja essék.
Higgyék el, csak jót akarok. Mindenkinek. A gyerekeknek is.
Nem lesz felesleges ember. A gyerekek különleges intézetbe járnak majd, ahol kellőképpen segítünk nekik uralni a képességüket.
Éppen ezért minden fővárosi gyermeket kérünk mához egy hétre, 9 órára a központi parkba gyülekezni. Nincs szükség semmire. Elvisszük őket egy bentlakásos intézetbe, de ígérjük, nem lesz bajuk.
Ezután minden várost és falut is tájékoztatjuk, hogy mikor kell nekik. -ekkor a férfi tekintete elsötétült- Minden, ismétlem minden gyermek kell, 6- 17 éves korig. Aki nem jelenik meg..nos sokkal kellemetlenebb módon fogjuk elvinni.-újra elmosolyodott- A viszont látásra!
Dühösen néztem a tévét. A kisöcsém sírt, anyáék pedig... Féltünk. Mindannyian. El fognak minket vinni valahova, és ha nem megyünk csak magunknak ártunk. Ez nem igazság!

--Egy hét múlva--

Ott álltam a főtéren Sonjával. Egy órája. Az összes többi gyerekkel együtt. Folytott suttogás hallatszott, alig mertünk beszélni. Sonjával fogtuk egymás kezét ahogy kiskorunkban. Fellszálltam egy kicsit. A mellékutcák is tele voltak gyerekkel értelemszerűen. Hogy fognak ennyi mindenkit elvinni?

Éppen elgondolkoztam azon, hogy nem e hazugság az egész amikor gépzúgást hallottam. Egy hatalmas gép állt meg pontosan felettünk. Szájtátva néztük. Erre tényleg ráférhetett majdnem mindenki. Lassan leeresztettek egy lépcsőt amin pár katona szaladt le.
-Kettes sorba! Egyszerre csak két ember induljon el! Ha tolakodni kezdtek...- itt befejezte, de érződött a fenyegetés. Főleg azért mert egy hatalmas pisztoly volt nála.
Lassan felmentünk, ahol elvették minden tárgyunkat, ékszerünket, majd leültettek minket. Semmit nem láttunk a külvilágból.
Nem tudom mennyi ideig utazhattunk. Sonja egész végig fogta a kezem.
Egy hatalmas fehér épülethez érkeztünk, amit kerítés vett körbe, és sík pusztaság
Akkor még nem is sejtettem, milyen borzalmakat rejt.