Hirtelen egy kéz érintését érzem a hátamon, mire odakapom a fejemet.
Egy borzasztóan ismerős ábrázat fúrja a tekintetét az én szemeimbe.

Hirtelen lefagytam. Ez Ő?! Az nem lehet!

-YiAn? - a meglepettségtől szóhoz se jutottam. Miután észhez tértem, rögtön a nyakába ugrottam.

-Váá... - mivel nem számított rám, ügyesen feldöntöttem. - Szia - vigyorgott a képembe.

Körübelül 2 éve, hogy utoljára YiAnt láttam. Akkor ment el az osztályunkból. Nagyon hiányzott, mert olyannak érzem magam mellett, mint egy harmadik testvért, az öcsém mellett (De inkább YiAnt választanám).

Az történt mint mindig, ha valaki nagyon messzire megy sok időre. Megbeszélitek, hogy minden nap beszéltek, aztán már csak hetente, végül csoda ha havonta írtok egymásnak. Mi már szinte nem is beszélünk. Ismerős?

Lassan végignéztem: a szeme, ami még mindig szürkéskék. Magasabb lett mint én, amin nem nagyon lepődtem meg. Az össze-vissza álló, barna haja, ami nem tükröz természetes hatást, gondolom festeti, de ez meglepő. A ruházata teljes mértékben az itteni trendet tükrözi, de ő nem az a tipikus 'tömeg' ember.

YiAn gyerekkori legjobb barátom, és volt osztálytársam ül velem szemben. Nem gondoltam, hogy újra találkozunk, de ez most nem is baj.

-Férfiasodtál - töröm meg a csendet.

-Te se vagy már a kicsi Melike, aki régen voltál. De mesélj, van most fiú a képben?

YiAn az, akivel bármiről tudok beszélgetni, és ez alól a szerelem-téma se kivétel.

-Van persze. Szoktam beszélgetni a poszterekkel - nevetem el magam.

-Kpop mi? - kérdezi mosolygósan. Ez az amit szeretek benne: hogy mindennek látja a jó oldalát.

Szégyenlősen bólintottam, mire meglökte a vállam

-Tudod, hogy erre nem divat szidni a kpopot. De egyébként merre laksz?

-Arra. - böktem egy irányba - Egy 5 emeletes tömbházban. Nagyon tetszik, otthonos, nagyon.

-Mennyire megy a koreai? - váltok témát.

-Ezt most komolyan kérdezted? Koreainak születtem, és itt élek évek óta. Miért ne menne?

-Akkor majd segítesz megtanulni a nyelvet. Én is megtanítottam neked a magyart! - kezdem el biztosítani, hogy segítsen nekem.

-Aha, persze... azért is töröm még mindig a magyartot - viccelődik - De nagyon szívesen segítek neked!

-Köszi Oppaaa - kezdem el cukkolni.

-De te vagy az idősebb - kezd el méregetni.

-De csak 3 nappal! Úgyse hívhatok senkit Oppának... - kezd el 'szomorkodni'.

-Tudod, hogy utálom... Megmutatod, hol laktok? -tereli gyorsan a szót, sikeresen.

-Persze! -csillan fel a szemem, és elindulunk a házunk felé.

-Váó! Tényleg szép egy ház, és még modern is - dicséri meg a szobám, majd úgy ahogy van, leveti magát az ágyamra. Máris otthonosan közlekedik.

-Meli, kivel beszélgetsz...? Szia Jiji Hyung! - jön be a szobámba Bálint is, az öcsém.

-Szia Pulsz! - a srácok máris a beceneveiken szólítják egymást - Mizu?

-Semmi... nem is tudtam, hogy Koreában laksz!

-Pedig igen - neveti el magát - nőttél, és az arcod is egyre karakteresebb. Lassan olyan magas leszel, mint én. - YiAn mindig is szeretettel beszélt a fiatalabbakkal. - Magatokkal hoztátok a Fifát? - váltott rögtön témát.

-Aha, kinnt van a nappaliban. Játszunk? Meli úgyse játszik velem egy ideje. Azt mondja, unalmas.

-Mert az! - vágott közbe, és egy nyelvnyújtással díjjazom, hogy mindig ilyenekről kell beszélnie. Menjetek, játszatok! Addig is nyugtom lesz - mondom morogva, de belül boldog vagyok, hogy Bálint nem engem fog nyaggatni.

A fiúk kimentek a szobából, én pedig elnyújtóztam az ágyamon, és elővettem a telefonom. Olyan öt perce birizgálhattam, mikor anya megszólal:

-Ebééééd! Gyertek! YiAn gyere, kaphatsz te is.

-Köszönööm - hallom a szomszéd szobából.

Kimentem, és elkezdtem teríteni. Az ebéd unalmas volt, a szüleim végig a srácot faggatták.

Ebéd után visszamentem a szobámba, hogy beszéljek Diával. Nagyon örült nekem, és iszonyatosan irigyelt is, hogy közelebb vagyok a biasaihoz, mint ő. Ez van.

Miután beszéltünk, itt már be is sötétedett, így elkészültem, és lefeküdtem aludni.

Másnap miután kinyitottam a szemem, a második dolog ami eszembe jutott, hogy mikor ment haza YiAn?! (Az első az volt, hogy miért kell felkellni reggel)

Annyira emlékszem, hogy még Diával beszéltem este... meg hogy lecsukom a laptop tetejét. Onnantól képszakadás.

Kikászálódtam az ágyból, és mezitlen lábamat a hideg padlóhoz érintettem.
Körbenéztem a szobában: az asztalom, amin MÉG nincs káosz. (Majd lesz). Az asztal fölött két óriási ablak van. Az ajtó mellett egy nagy szekrénytükör áll, benne pedig ruhák vannak.

Felálltam, lesétáltam a lépcsőn, és reggeli gyanánt ettem egy pudingot, és egy almát.

-Körbe kéne néznem a neten, tánciskola után kutatva, mivel nagyon nem bírok már magammal. Ha nem mozgok, tiszta hiperaktív leszek - gondolkozok hangosan visszafele a szobámba.

Már 15 perce nézelődök a neten, és nem találok egy normális tánciskolát se. Csak ilyen Entertainment-eket, amik őszintén szólva, nemtom mik...
Oda lehet ilyen 'gyakornoknak' jelentkezni. Nemtudom... lehet jelentkezek egy ilyen helyre.

...

Felnézek a feliratra: BigHit.
Ide szeretnék járni, de ha nem vesznek fel, megpróbálom máshol is, hiszen annyi ilyen cég van, mint ember a földön (na jó, azért annyi nincs).

-Gyere - kezdtem el YiAn kezét húzva egy irányba, amerre a recepciót sejtettem. Igen, YiAnt is magammal kellett ráncigálnom tolmács gyanánt.
Azt mondta, őt errefele ismerik, mert az ügynökségek között ő a 'kapocs' amin keresztül a cégek kommunikálnak. Szokott leveleket, üzeneteket is szállítani, de néha-néha segít egy-két gyakornoknak is.

-Jó napot kívánok! - Köszönt a mellettem álló egy meghajlás kíséretében. Ügyetlenül megismételve gesztusát üdvözöltem én is a recepciós hölgyet.

-Miben segíthetek? - kérdezte a nő YiAn felé fordulva.

YiAn elbeszélgetett vele, és mikor meghallottam a nevem, egy kicsit meghajoltam a nő felé. Sajnos többet nem értettem...

Miután kiléptünk az épületből, rögtön megtámadtam.

-Mit mondott? Mondj el mindent! Légyszi!

-Először is. Nagyon örül, hogy jelentkeztél, és nekik nem probléma, hogy nem tudsz koreaiul, csak majd járnod kell különtanárhoz is. Addig, amíg nem leszel gyakornok, kénytelen leszek neked tolmácsolni. Elmondta, hogy a meghallgatás 2 nap múlva lesz, akkora kell visszajönnöd, és akkor megmérik a tudásod, hogy mennyit kell még fejleszteni rajtad, és hogy egyáltalán megfelelsz-e az elvárásoknak.
Másodszor: ki kell választanod milyen szakot szeretnél: vokál, rapper, táncos, koreográfus, dalszövegíró, és még egy csomó, ami nem jutott eszembe, viszont azok nem hiszem, hogy érde...

-Koreográfus! - jelentettem ki a szavába vágva - Jól tudod, hogy egész kicsi korom óta ez szeretnék lenni. Most lehet esélyem is van!

-Jó, akkor koreográfust kell majd megjelölnöd a papíron. Meg kell majd mutatnod, hogyan táncolsz, és egy táncot hogyan tudsz megkoreografálni. Ez lesz bent a feladatod. Okés?

-Igen - bólintottam határozottan.

Sziasztok! Elég sokat késtem eddig, de szerintem megérte. Eddig most csak előkészítem a történet alapját, azért lett ilyen kis semmicske.
A mostani alkalommal végre sikerült egy 1000+ szavas részt megírnom, amire büszke is vagyok. Erre fogok törekedni a továbbiakban is.
Tündi