Másnap a megbeszéltek szerint mentünk a suliba. Henry megmutatta, hogy hogyan kell figyelmenkívűl hagyni a gúnyos megjegyzéseket.
-Szóval ha szeretnéd figyelmenkívűl hagyni a sértő megjegyzéseket, akkor meg kell próbálnod meg nem hallani őket.
-És ezt mégis, hogy tegyem?- kérdeztem szkeptikusan.
-Csak próbálj meg nem odafigyelni rájuk. Mondjuk úgy, hogy összeszorítod a fogaidat, miközben próbálsz nem rájuk nézni.
-Rendben- mondtam majd elpróbáltuk, Henry mondott valami sértőt én meg megpróbáltam úgy lereagálni ahogy ő mondta, miközben csak értetlenül bámult rám.
-Így jó?
-Aha..csak próbálj meg ne olyan arcot vágni, mint akinek szorulása van.- válaszolta, majd mentünk az órára.
Irodalomóra volt az első óránk, nem igazán volt a szívem csücske nem utáltam, de nem is rajongtam érte. Főleg verseket, novellákat és regényeket tanultunk, illetve azok íróit, költőit. Volt olyan is, hogy elemezni kellet egy művet különböző szempontok szerint. Ez a része pont nem érdekelt soha, de amikor arról volt szó, hogy el kellet olvasni valamilyen könyvet azt már jobban szerettem. Bár nem voltam egy könyvmoly és olvasni is csak unalmamban szoktam, vagy amikor feladtak valamit kötelező olvasmánynak. Mert azokból mindig volt egy számonkérés óra elején. A mostani órán egy elég érdekes történet olvastunk, ami arról szólt, valamikor a középkorban élt egy mester. Elég szigorúan tanította a diákjait. Reggeltől-estig dolgoztatta őket pihenő nélkül és mindig azt mondta: ,,Ahogy a fém erősíti a kardot, úgy a mester a diákot" nagyon komolyan gondolhatta amit mondott. Ennek ellenére a diákjai nagy sikereket értek el, mert soha nem adta fel őket. Kicsit morbid, de érdekes volt Henry-t viszont egyáltalán nem érdekelte inkább aludt. Soha nem rajongott az irodalomért, sőt kimondottan utálta gyakorlatilag úgy volt vele, mint én a törivel. Nem is szeretett olvasni, mert unalmasnak tartotta. A kötelezőket sem olvasta el soha mindig rólam vagy másról próbált puskázni, persze amikor azt hagytam neki, hogy rólam lessen.
Következő óránk matek volt, utána tesi amin kidobósoztunk én az arcomba Henry meg a gyomrába kapott egy labdát. Majd töri kétszer egymás után amit végig aludtam.
Otthon már éppen a lefekvéshez készültem, de Henry odajött hozzám kezében egy mértan tankönyvvel majd összefonta a karjit.
-Henry?- kérdeztem álmosan.
-Mivel betartottam az igéretemet, így most rajtad a sor.- mondta, majd a kezembe nyomta a könyvet.
-Most?-kérdeztem.
-Igen most.
-Rendben- azzal leültünk az íróasztalhoz, Henry elővet egy papírt én meg kinyitottam a könyvet és elkezdtem magyarázni.- ha megakarod érteni, akkor először az alapokkal kell tisztába lenni. Nyugi nem olyan bonyolult, mint amilyennek gondolod.- majd elkezdtem magyarázni az alap fogalmakat és egyenleteket.
Ez így volt reggel suli előtt Henry tanított engem, én pedig őt este suli után. A hogyan hagyjuk figyelmen kívül órák egész jól mentek, de a mértani órák már nehezebben mentek. De nem adtam fel, eszembe jutott a történet amiben volt egy mester aki ugyan nagyon szigorú volt, de nem mondot le a diákjairól. Én is hasonlóan tettem (csak kevesebb keménységgel) és úgy tűnt sikerrel járok.
Egy nap mikor az ebédlőbe mentünk pár gyerek tett néhány gúnyos megjegyzést nekem, de ahelyett, lereagáltam volna inkább azt tettem amit Henry mondott. Összeszorítottam a fogaimat és kifújtam a levegőt és mentem tovább. Csak azután eset le, hogy mi történt nagyon megörültem, hogy sikerült leráznom a sértő megjegyzéseket, örömömben megöleltem a bátyámat.
-Most minek ölelgetsz, nincsenek itt anyájék!?
-Csak köszönetet szeretnék mondani, hogy megmutattad nekem, hogy hogyan kell figyelmenkívűl hagyni a sértő megjegyzéseket. A minap pár gyerek tett rám néhány sértő megjegyzést, de nem reagáltam le. Hála neked, úgyhogy köszönöm Henry! Köszönöm!
-Nagyon szívesen, de most már kérlek elengednél, mert kezd ez egy kicsit kínosá válni.- azzal eltolt magától és mentünk órára. Matek volt azon belül is mértan és dolgozatot írtunk, egész könnyen ment nekem. Majd másnap megkaptuk az eredményeket az enyém ötös lett Henry pedig örömében felsikított mivel neki négyes lett.
Óra végén odajött hozzám és megölelt, ami fura volt hisz ez nem rá vall.
-Köszönöm! Köszönöm szépen!
-Nagyon szívesen- válaszoltam.
-Neked hála végre sikerült! Te egy isten vagy Will! Egy isten!- ordította majd elengedet- Khöm! Akkor menjünk a kövi órára, gyerünk Will.- mentem volna csak annyira meglepett, hogy Will-nek hívott kétszer is (mivel a családom inkább csak Billy-nek hívott), hogy meg se mozdultam.- Mivan odaragadtál?- szólt nekem Henry.
-Nem csak meglepett, hogy Will-nek hívtál.
-Mert ez a neved. Nem?
-De csak...
-Hát akkor meg minek vagy úgy oda.- vágott közbe.- Inkább gyere mert nem akarok miattad elkésni. Jössz már?!
-Megyek- szóltam, majd utána rohantam. Egész nap csak Henry mai viselkedése járt a fejemben, először olyan volt, mint ha kicserélték volna teljesen másként viselkedet, majd hirtelen visszatért a régi énjéhez.
Ennek ellenére örültem, hogy megérte mind a kettőnknek egymással bajlódni, ahogyan nálunk mondani szokás: ,,Ahogy a fém erősíti a kardot, úgy a testvér a testvért.