Aye! ❤

Gondolom az feltűnhetett, hogy én Allistornál nem a Scottish Gaelic nyelvágat használom, hanem a Scottish Englisht. Ez azért van, mert az utóbbi szívemhez közelebb áll, (és nem törik ki a nyelvem, ha megpróbálnám kimondani, mint a Scottish Gaelic-ben. Túl sok ógörög, óskandináv, és héber szó van 😅)

Ezt csak azért írtam ki, hogyha néhányatokat érdekelne a két nyelv, akkor tudjátok, hogy én a Scottish English nyelvágat használom. A fanfic végére már pár szónak tudni fogjátok a jelentését, és nem kell visszakeresni, sőt, a mögéírt fordítás se kell. Úgy tervezem, hogy a jövőben a leghasználtabb szavakat, kifejezéseket nem feltétlenül írom ki, hogy felmérjem mennyire jegyezhetőek meg. Nyugalom, nem vagyok egy kettős ügynök, aki másodállásban nyelvtantanár XD

Csak egy kíváncsi tinédzser. Nem is szaporítanám a szót, ugorjunk a legmélyébe! ❤

*Egy kis magyarázat*

Mielőtt bele is ugrunk, szeretném, higy elképzeld a mostani énedet.

A bizonyos múltban te nyolc éves voltál, Arthur kilenc, Sean kilenc, Dylan nyolc, és Allistor tíz. (Emberévek. Most az országévekbe ne menjünk bele)

Azóta viszont eltelt tíz év. Így, kedves Reader-chan, te tizennyolc éves vagy, Arthur tizenkilenc Seannel egyetemben, Dylan tizennyolc, és Allistor húsz.

Sokat nőttél, de sajnos így is egy fejjel alacsonyabb vagy a skótnál, amit ő ki is használ. Dylannel vagy egy magasságban, Arthur viszont egy centivel alacsonyabb nálad. Sean is egy égimeszelő, bár magasságotok közt csak egy fél fej van.

Kiskorod óta szereted a szoknyát, de mostanában inkább egy fekete farmert veszel fel. Ritka alkalmakkor még ugyan felveszel elegáns ruhát.

A hajadból nem vágattál, csak a végeit, hisz sajnos töredezettek. Így a hátad közepéig ér. A kedvenc hajviseleted a fonat, amit Sean élvezettel fon neked. Egyszer Arthur is megpróbálta, csak annak katasztrófa lett a vége. Ellenben Sean tudja, mit csinál.

Általában a csizmádban közlekedsz, ami szintén fekete, csak egy fehér csík van az oldalán, horizontálisan. Semmilyen ékszert nem hordasz.

Akkor ugorhatunk a cselekménybe!

*Jelen*

Éppen kora reggel volt, amikor a redőny résein át a Nap sugarai befurakodtak, és sajnos pont a szemedre estek a fények.
Te ezt gyorsan észrevetted, és kinyitottad gyönyörű (szemszín) szemeidet, amiben kis (kedvenc szín) színű vonalkák látszottak.

Felkeltél az ágyadból, mint egy lény, aki a zombi-apokalipszis áldozata lett sajnálatos módon, és odavánszorogtál a redőnyhöz, majd felhúztad azt. Meggondolatlan döntés volt részedről, mert be ömlött az aranysárga fényáradat.

A szemedet védelmi reakcióként összehúztad, majd besétáltál a fürdőbe, hogy leöblítsd az arcodat.

Pár perc múlva felöltöztél. Felvetted a fekete farmered, hozzá a csizmádat, valamint egy rókás pólót, és bekopogtál a szomszéd szobába.
-Naw, bejöhetsz. - szólt a skót az ajtó mögül.
-Alliiiiiiiis, guid mornin!(Jóreggelt!) -és ráugrottál az ágyára.
-Naaw, Lassie, hagyj aludni! - húzta magára a takarót.
-Nope! - mosolyogtál.
-Ch, mégis hány óra lehet?
-Hajnali 5! - mondtad boldogan.
-Hooooogy whit? (Mi?)
-Na, felkelni! - szálltál le az ágyáról, majd kinyitottad az ablakot.
-Ch. Jó, mindjárt.

Odabaktattál az ajtóhoz, majd kiléptél rajta.
-Első fázis kész. Most jöjjön a második fázis. - suttogtad magadnak.
Osonva mentél Dylan szobájához. Feltépted az ajtót, ő meg hátrahökkölt meglepetésében.

-Jóreggelt!
-De miért törsz be hozzám? A frászt hoztad rám! - sóhajtott.
-Azért, hogy felkelj!
-De hát csak hajnali öt ór-
-De nem érdekel! Éhes vagyok! - erre kaptál válaszul egy nevetést.
-Nem ez az ok, nyugalom. -mosolyogtál.
-Akkor?
-Seannek ma van a névnapja. Kell segítség a reggelihez, amit az ágyába szeretnék vinni neki, csak nem tudok főzni.
-Oh. Na várj, mindjárt felöltözöm.
-A hallban találkozunk, jó? - mondtad.
-Fine.

Azzal kimentél a szobából, hisz ott volt még Arthur, akit értesíteni kell. Vagyis lehet, hogy nem kéne. Végülis főzésről van szó.

Visszamentél Allistorhoz.
-Aye~, visszajöttél? - állt oda melléd, majd a könyökét a fejedre tette.
-Nem vicces. És igen, mert elfelejtettem mondani, ho-

Megpuszilta a fejed búbját.
Te elvörösödve próbáltál kinyögni egy értelmes mondatot, ami valljuk be: nem nagyon sikerült.
A mutatóujjad még mindig a levegőben volt, mert szerettél gesztikulálva magyarázni.
-Szóval, pár perc múlva találkozunk a hallban. - fordítottad a fejedet vele szembe.
-Oké, törpe.
-De nem vagyok törpe, te vagy a zsiráf!

Ezt szó nélkül hagyta, de mosolygott.
Szemedet forgatva léptél ki, és sétáltál Arthur szobájába.
-Art, ébresztő. Art. Ébresztő. Art. Art. Art. Ébresztő. - mentél oda az ágyához, és ő már régen ébren volt, csak eljátszotta, hogy alszik.

Letérdeltél mellé, és belecsíptél a karjába.
-MI A BLOODY HELL!? - kiáltott fel.
-Sh, ne üvöltözz már. 5 perc múlva legyél a hallban.
-Fine. - sóhajtott, hisz tudta, hogy ellened harcolni semmi esélye nincs.

Még visszamentél a szobádba, és felvettél egy pulóvert, amin egy kawaii krumpli volt.

Rendberaktad a fonatod, és beletűztél egy hópehely formájú hajcsattot.
Odaérvén a hallba (előszoba) megláttad Allistort és Dylant beszélgetni. Dylan éppen elmagyarázta, hogy miért vagytok itt.
-Arthur? - kérdezted a fiúkat.
-Passz.
-Azt mondta, hogy 5 perc múlva itt lesz. 4 perc eltelt. - böktél az órádra.
-I'm here! - hallottátok meg az említett hangját.
-Na, akkor a terv. Sütni fogunk! - amikor ezt kimontad, kaptál két értetlen arcot.
-Jajj, ne csináljátok már! Találtam a padláson még körülbelül két hete egy tök jó receptet!
-Hát jó, de mégis mit csinálunk? -kérdezte Arthur.
-Boxty-ír krumplis palacsintát! - mosolyogtál.

-Jól hangzik. Hol a recept? - kérdezte érdeklődve Dylan. Benne partnerre találtál.
-Itt van nálam. Először is kell nekünk rengeteg krumpli, tönkölybúzaliszt, vaj, joghurt, szódabikarbóna, napraforgóolaj, és néhány fűszer az ízesítéshez. - olvastad a megviselt papírt.
-Aye~, akkor ajánlom figyelmetekbe a konyhát. - mutatott a konyha felé Allistor.
-Jó ötlet. - nevettél fel.

Pár perc múlva rajtad volt egy sötétkék kötény, és Dylannel kerested a krumplikat, míg Arthur forralt vizet, és Allistor kereste a fűszereket.
-Allis, megtaláltuk a krumplikat! Levennéd légyszi, és felkockáznád? Én addig megsózom a forralt vizet. -Oké, persze. - mosolygott rád.
-Jó, a recept szerint most hagynunk kell kihűlni. - mondtad Arthurnak, mire ő bólintott.

*Pár perc múlva*

-Hogy áll a krumplipüré, Dylan? - kérdezted, miközben épp nyitottad ki a lisztet, ami nem éppen úgy sikerült, ahogy azt tervezted. Odahajoltál, hogy közelebbről lásd a rést, és egy hirtelen mozdulat miatt egy kicsi az arcodra ment, és a kötényedre. -Allis, tudnád forralni a napraforgóolajat? Csak egy kanálnyi kell. - fordultál oda hozzá, mire ő megérintette az orrodat.
-Aye~, te hogy lettél lisztes? - nevetett, majd letörölte egy zsebkendővel az arcodon lévő lisztet.
-Őstehetség vagyok. - pirultál el, mosolyogva.
-Art, mondd hogy kiszedted a krumplit a sós vízből. - sóhajtottál.
-Akkor nem mondok semmit. - hajtotta le a fejét.
-Jajj, nem azért, nem nagy gond! Na, szedd le, és tördeld össze. Én addig a másik adag krumplit lereszelem. Ja, és facsard ki alaposan belőle a nedvességet, oké? - mosolyogtál rá, mire ő is felélénkült.
-Oké.

*Pár perccel később*

-Jó, most 3-4 percig kell sütnünk. - folytattad a magyarázást, amire a fiúk nagyon figyeltek.
-Szerinted finom lesz? - rakta be a sütőbe a készülő palacsintát Arthur.
-I hope so. (Remélem igen.) - levetted a kötényt, és felültél az egyik bárszékre. Figyelmedet az órádra szegezted, ami 7-et mutatott.
-Hét óra! Pedig ennek csak fél órának kellett volna lennie... - gondolkoztál hangosan.
-Aye~, de Arthur leverte a tálat, amibe a víz volt. És szerencsétlenkedtünk sokáig, szóval...
-Jó, de az véletlen volt.
-No mindegy. Ó kész lett! Szedd ki, Dylan! - ujjongtál.
-Okay.

A krumplis palacsinta gyönyörű aranybarnára sült. Már csak meg kell fűszerezni, és felvihetitek a névnaposnak.

~~~~~Folytatjuk~~~~

Aye! <3

Remélem tetszett! :) Vajon mit fog szólni Sean az ajándékhoz? Vajon finom lesz, vagy hőseink valamit elbénáztak? XD Kiderül a következő részből.

Addig is legyetek kalózok! :3

Aye! <3