Jin a kávézóban ült Minheevel, Taehyung édesanyjával. Egy ideig csendben kortyolgatták a kávét, mikor a nő megszólalt.

-Elrontottam a fiam és a lányom életét. A kisebbik fiamat... megöltem. Elcsesztem az egész életüket. Nem tudok semmit Taehyungról sem Eunjinről.-forgatja a kezében a bögrét.-Te tartod vele a kapcsolatot? Tudod mi van vele?

-Annyit tudok, hogy megölte az apját és azóta menekül. Szégyellem magam, amiért kitagadtuk. Barmok voltunk.-sóhajt egyet.

A csend újra rájuk telepedett, mikor megcsörrent Seokjin telefonja. Elővéve Yoongi nevét olvasta. A Minheere nézett, aki nem reagált, így felvette.

-Hyung! Mind összegyűltűnk! Márcsak te hiányzol!-kiált a telefonba Jungkook és Hoseok.

Jin meglepetten elmosolyodott. Végre...

-Srácok! Tényleg? Mindenki ott van?

-Még Taehyung is!-hallatszik Kook vidám hangja.

A férfi szeme felcsillant és szélesedett a mosolya.

-Beszélhetek vele?-egy kis mozgolódás és motyogás volt hallható.-Tae?

Csend.

-Taehyung..?

-Szia hyung. -szólal meg rekedt hangon. Jin majdnem elsírta magát örömében.

Megbeszélték, hogy hol és mikor találkozzanak. A többiek a háttérben visongtak a boldogságtól, közben azt ordibálták, hogy Együtt a banda!. Mikor letették a telefont, Jin visszafordult Minheehez, aki pár perc múlva részletesen elmesélte mit miért tett.

A férje folyton ivott, elitta az összes pénzüket, így a nő gazdagabb emberekhez fordult. Megtettek vele rengeteg mocskos dolgot, sok olyanra kényszerítették, amit önszántából soha nem tett volna meg, ám a főnöke így sem volt megelégedve. Kiadta neki a feladatot, hogy ölje meg a legkisebb gyermekét és hozza el a testét. Minhee tiltakozott, megpróbált kilépni, elszökni, de megfenyegették, hogy a nagyobb gyermekeit ők fogják megölni, ha nem teszinmeg. A nő idegileg összeroppant, de megtette. Megtette, majd hazaérkeztek a gyermekei. Eunjin, később Taehyung. Azóta bujdosik. Talán még saját maga elől is.

Mikor végeztek mindennel, elköszöntek egymástól és Jin kocsiba szállva elindult a megadott helyszínre. Hamarabb érkezett, mint a többiek, pont ahogy tervezte. Leült a kiszáradt medence szélére és lóbálni kezdte a lábát, közben visszaemlékezett a régi időkre.

-Hoseok! Kapd el!-kiált fel Jimin és felé dobta a labdát, ám Yoongi kapta el. Jungkook hangosan nevetni kezdett. Ő és Yoongi van egy csapatban, Hoseok és Jimin a másikban. Namjoon, Taehyung és én a padról figyeltük a többieket. Felkeltem, majd idehoztam a hűtődobozt. Letéve felkiáltottam.
-Srácok! Ebédszünet!
Mindenki azonnal idejött, vett magának egy üdítőt és egy szendvicset. Még evés közben is nevetgéltünk és beszélgettünk, még Taehyung is, pedig ő a napokban szokatlanul csendes volt.

Jin eldőlt és lehunyta a szemét. Továbbra is csak a jó emlékekre akart koncentrálni.

-Takarodj!-dörrenünk fel szinte egyszerre. Taehyung szemében könny csillant meg, mire a fejem kitisztult. Realizáltam, mekkora idióták vagyunk. De már késő volt.

Felnyüszítve a fejéhez kapott. Mit fog mondani Taehyungnak, ha újra meglátja? Sajnálom? Ez nagyon kevés ahoz képest, amekkora fájdalmat okoztak ők neki.

-Örökre együtt!

Az persze...

-Soha nem hagyjuk el egymást!

Jinből hirtelen felszakadt a régóta tartogatott sírás. Az egyik kezével a hajába markolt, a másikat a szája elé tette. Keserves zokogásban tört ki, mikor meghallotta a kocsi érkezését. Nem tudta lecsitítani magát, már késő. A folyam megindult, az a gát visszaragaszthatatlan. A többiek eleinte vidáman szálltak ki a kocsiból, majd ahogy meglátták a zokogó Jint, odarohantak és próbálták vigasztalni. Taehyung a kocsi mellett állt, riadtan figyelt. Nem értette, kissé kellemetlenül érezte magát. El akart menni, nem akarta zavarni az eddig vihorászó, most aggodalmas társaságot. Úgy érezte, ő csak bajt hoz a társaságra. Ha nem így volna, miért találtak rá Jinre zokogva?

Seokjin felállt és odament Taehyunghoz. Szorosan magához ölelte a srácot, közben a vállába potyogtatta a könnyeit.

-Annyira sajnálom Tae! Nagyon!-sírdogál.

-Pedig te nem tettél semmit...-motyogja a fiatalabb.

-Miért küldtünk el téged? Még a saját kérdésemet sem tudom megválaszolni! Egy idióta voltam! Nagyon nagyon sajnálom Taehyung. Bár biztos vagyok benne, hogy nem tudom rendbe hozni mindazt, amit miattam, miattunk át kellett élned.

Taehyung nem válaszolt, csak szorosan magához szorította Jint. Csak most teljesült a csapat igazán. Valaki elkiáltotta magát, hogy kicsi a rakás, nagyot kíván, így mindenki az ölelkező emberekre vetette magát. Mindannyian nevetni kezdtek, még Taehyung arcára is mosoly kúszott. Miután feltápászkodtak, a Jin által vett rágcsákat megették, közben régi emlékeket idéztek fel.

-Hoseok hyung ezt kérdezte tőlem az ideúton, hogy félek-e.-szólal meg Jimin.

-Mit válaszoltál rá?-néztek rá a többiek.

-Nem félek.

-De hazudott. Tudom. Ismerem annyira, hogy ezt meg tudjam róla állapítani?-rázza a fejét Hoseok

-Igen? Akkor hol voltál, mikor én azt hittem halott vagy?-fordul felé Jimin.

-Ezt már megbeszéltük.-Inti le a srácot, aki le is nyugodott.

Jungkook elővette a füzetét, a ceruzáját és a festékeit. Yoongi mellé ült, a vállára hajtva a fejét elmosolyodott.

-Fess nekem.

-Mit?

-Egy madarat.

-Madarat?-vonja fel a szemöldökét Kook.

-Azt. Ahogy repül, szélesre tárja a szárnyait és kimerültségig száll. Amikor leereszkedik, az összes gondját már az égben hagyta, amit elvitt a szél.

Jungkook gondolkozott egy kicsit, majd elkezdett festeni. Miközben ő festett, a többiek a naplemente alatt tüzet raktak és azt körbeülve ismét beszélgetni kezdtek.

-Milyen szupererőkkel akartok rendelkezni?-szólal meg Namjoon.

-Időutazás-motyogja Taehyung és, kicsit hangosabban, Jin. A két srác összenézett.

-Akkor tekerd vissza az időt.-néz a szemébe Tae.

-Miért?

-Hogy rendbe tudd hozni, amit tettél!-sziszegi. Levette a pulcsiját, majd a pólóját. A teste tele volt sebekkel. Hol egy zúzódásnyom, hol egy hosszú vágás hege van. -A nagyja nem az én művem! Egyetlen egyszer bántottam magam! A buszon, ahogy haladtam a kilátó felé, hogy megöljem magamat, mert TI mind eldobtatok. Jinben és Namjoonban csalódtam a legnagyobbat. SAJNÁLOM, HOGY A SAJÁT ÉS A HÚGOM KIBASZOTT BŐRÉT MENTETTEM AZ ISZÁKOS APÁNKTÓL! De az anyám még hátra van.

Pár percig csend volt, majd Seokjin felállt és elé lépve visszaöltöztette.

-Találkoztam anyáddal. Azt mondta sajnálja és nem tisztában van vele, hogy nem tudja rendbehozni. Én is tudom. Egy dolgot tudok tenni, mivel nem tudom visszaforgatni az időt. Itt leszek melletted. Itt leszünk melletted. Soha többet nem hagyunk magadra.-igazgatja Taehyung pulcsiját. Megsimogatta a srác ideges arcát, aki el is rántotta a fejét, de pár feszült perc után magához rántotta a Hyungját és hozzábújt. Halkan szipogva markolt a felsőjébe és végül kiengedte ő is a könnyeit.

A többiek mind köréjük álltak és egy hatalmas csoportos ölelés lett belőle.

-Szükségem van rátok srácok... köszönöm, hogy visszajöttetek-mosolyodik el sírva.

Vége