Yoongi hyung csak ennyit mondott.
-Elkezdődött.

Akkoriban nem értette, hogy mire gondol, de idővel rájött. Mindenre.

Egy háború vette kezdetét. Köztük. Egy lány miatt. Soha nem gondolta volna, hogy a köztük lévő feszültség ennyire elfajul.

Attól a naptól kezdve folyamatosan rémálmok gyötrik.

Egy égő zongora. Yoongi után futok az úton, a nevét kiabálva. Eszeveszettül rohanok legjobb barátom nyomában, hiába kiabálok, hiába szólítgatom, nem hall meg és nem látja a közelgő veszélyt. A hangok eltompulnak. Hirtelen megáll az út közepén. Hangos fékcsikorgás. Utolérem Yoongit, s ellököm az autó elől. Éles fájdalom nyilalt az oldalamba.

-Hyung!- ül fel az ágyában izzadtan, zihálva, felzaklatottan.

Könnyes szemmel körbe nézett a szobájában. Megbánta, hogy otthagyta.

-Olyan idióta vagyok, amiért eldicsekedtem neki, hogy az a lány belém szerelmes. És kigúnyoltam. -motyogja maga elé.

Kimásztott az ágyból és a nappaliba csoszogott. Csak állt a szoba közepén és szidta magát.

Borzalmas barát vagyok. Nem is vagyok barát. Egy szélhámos, áruló, bunkó fasz. Igen. Ezek a megfelelő szavak rám. -gondolja.

-Fel kell keressem Yoongi hyungot. De hol találhatom meg? Hogyan kezdjek neki? Ez nehezebb lesz, mint gondoltam... Sokkal nehezebb.

Meghallotta az esőcseppek tompa kopogását az üvegajtón és az ablakokon. Kinéztett az udvarra, mely' sötét és kopár volt. Az esőcseppek halvány, szürke csíkot festettek a fekete éjszakába. Halkan behallatszódott a kutyák ugatása és az autók zaja. Élesen hasított a tompa hangok közé, egy tűzoltóautó szirénája. Kíváncsisága felülkerekedett az önmarcangolásán, így az ajtóhoz rohant. Felkapt a cipőjét, az esőkabátját és az esernyőjét. Kirohant a házból, s követni kezdte a vészjósló szirénákat.

Jelszó a folytatáshoz: Festmény