Mikor először megláttalak... Tudtam, hogy meg kell ismernem téged. Vágytam arra, hogy ismerjelek, bármilyen személyiséged is legyen.

Egy zongora előtt ültél, az ujjaid a billentyűkön. De nem játszottál. Csak nézted a kottát. Látszott rajtad, hogy félsz. De mai napig nem tudom mitől. Pedig nagyon sok mindenen mentünk keresztül, s tudtunk meg a másikról sok sok titkot.

Meg tudnám számolni a tíz ujjamon, mennyi titkot mondtál el. Nem volt sok, de annál inkább sötétebbek.

Emlékszem, a legjobb barátomba szerelmes lettél. Jungkookba. Rengeteg lány ölt volna azért, hogy járhasson vele, de téged választott. Téged, kiért a szívem dobogott. Legelőször.

Mindig a kedvedben jártam. De Jungkook sem volt rest. Hozta neked a sok virágot és bonbont. Elvitt randizni, nem is tudom hányszor. Én pedig vetten magamnak minden egyes randitok előtt, egy doboz cigarettát. Hogy miért? Nem tudtam elviselni, azt a tényt, hogy te nem engem szeretsz. Mást. A legjobb barátomat. Aki már nem is a legjobb barátom. Csak egy ember. Egy idegen. Ki elvette tőlem az első szerelmemet, aki legelőször dobogtatta meg a szívem. A szívemet. Amiről eddig nem is tudtam, hogy létezik.

És most... Te valahol a nagyvilágban élsz, dolgozol vagy esetleg tanulsz. Éled a kis életedet és nem emlékszel rám.

Jungkook miatt.

A rohadék miatt.

Aki szétválasztott minket.

Aki a pokolba taszított.

Aki megvonta tőlem a zongorát is.

Aki felgyújtotta a házam.

Jelszó a folytatáshoz: Zongora