Reggel nyűgösen keltem ki a biztonságot nyújtó takaróm alól. Résnyire kinyitottam az ajtóm és kinéztem rajta. Apa ruhái eltűntek szóval lesz egy nyugodt reggelem. Végre. Megmosakodtam és felöltöztem egy kényelmes ruhába. Bepakoltam a dolgaimat és felkapva egy almát az asztalról indultam útnak az iskolának csúfolt helyig. Bent már nagy nyüzsgés volt. A késő diákok is bent voltak már. Fura, hogy senkinek sem tűnt fel, hogy Troye nem járkál minden nap itt a folyosón. Csak nekem van ilyen hiányérzetem. Gondolatmenetemből egy test rántott ki, akinek neki mentem.

- Ne haragudj! Nem figyeltem! Bocsánat!- hadartam a lánynak, aki csak sokkosan méregetett.

- Sem-semmi baj!- nézett mélyen a szemembe. Kék szemei voltak és hosszú barna haja. Szép volt.

- Connor vagyok- nyújtottam felé a kezem, miközben segítettem neki összeszedni a lapokat, amik kiestek a kezéből.

- Rose- fogja meg a kezem. Kicsit elpirult, ami minden fiú számára vonzó. Minden heteroszexuális fiú számára vonzó egy lányban. Csak, hogy én homoszexuális vagyok, és a fiúkon szeretem a pírt. Főleg Troye arcán. Ott a leggyönyörűbb. Kár, hogy ő nem érez irántam semmit. Mert ez nem egy tündérmese. Sajnos.

- Új vagy itt?- kérdeztem meg a barna hajút.

- Igen tegnap jöttem! Nem tudod véletlen melyik a 10. ab terme?

- Gyere, akkor osztálytársak vagyunk!- azzal elindultam a terem felé. A lány leült az első padba én pedig hátra sétáltam és leültem az utolsó padba. Elővettem egy füzetet és kinyitottam, majd csak bambán bámultam magam elé és a délutánon gondolkoztam. Lélekben már Troye mellett ültem a széken. De a testem menthetetlenül itt poshad. A tanár hangosan csapta be maga mögött az ajtót jelezve az osztálynak, hogy megérkezett. Kezembe fogtam egy tollat és hevesen írni kezdtem, amit diktál. Nem vagyok valami remek tanuló, de igyekszem rendesen tanulni, hisz apámtól nem sok mindenem lesz. Pár unalmas óra után elindultam Troye osztályának terme felé. Óvatosan benyitottam, még nem jártam itt. Aaron mindig itt várt kint. Az egész osztály kiabált és futkározott. Elindultam Aaron felé, aki csak mosolyogva intett. Elhagytam pár padot, majd az egyiken a terem végében megakadt a szemem. Elkértem a fiútól a papírokat és visszafele megálltam a padnál. Tele volt firkálva egy csomó mindennel. Ez volt Troye padja. Szebbnél szebb üzenetek sorakoztak rajta: „Homokos buzi" „Felvágtad már az ered?" „Melyik fiú döngetett tegnap este, buzikám?" Felháborító, hogy ilyen diákok is vannak itt.

- Na, te is szeretnél írni a kis taknyos Sivan gyereknek?- kocogtatta meg a vállam egy szőke hajú fiú.

- Te írkáltad a padra?- néztem rá halál komolyan.

- Ja, meg pár haverom- rágta tovább a rágóját. Már lendítettem volna felé a kezem, de megálltam. Nem ér meg ennyit. Plusz magamtól rabolom az időt. Intettem Aaronnak, majd dühösen távoztam az iskolából. Az utamat egyenesen a kórház felé vettem. Szinte már kocogtam, úgy siettem. Berobbantam a fehér épületbe és a pulthoz léptem.

- Jó napot! Troye Sivanhoz jöttem- mondtam a recepciós hölgynek.

- Hozzátartozója?

- Nem.

- Akkor kérem, menjen el!- nézett rám unottan.

- Most miért? Eddig bemehettem! Van belépő kártyám is! Kérem, nézze meg! Ott van a többi között!

- Sajnálom, nem engedhetem be!- mondta miközben rám sem hederített. Idegesen felpattantam és a lift felé kezdtem menni. Beszálltam egy csapat idős emberrel és felmentem egyenesen a tizenegyedik emeletre. Kiszálltam és futó lépésekkel közelítettem meg a szobát. Nyitottam volna be, de kártya nélkül sajnos ne tehetem. Előhúztam a táskámból a telefonom és megnyitottam az üzeneteket.

Én: Betudnál engedni? A recepciós csaj nem volt hajlandó kiadni a kártyám. Látta, 14:23

Az ajtó lassan kinyílt, majd Troye mosolygós arca jelent meg. Kék kezeslábasa volt rajta. Haja kócosan állt összevissza. Kerek keretes szemüvege kicsit féloldalasan állt rajta, ami ha lehet még aranyosabbá tette őt.

- Gyere!- húzott be az ajtón. Visszafeküdt az ágyra és megpaskolta a mellette lévő helyet. Leültem és ránéztem. Kék szemei csillogtak. Megfogta a kezem és szemeibe nézett.

- Holnap haza mehetek!- ujjongott. Kezemet erősen tartotta.

- Ez remek hír!- öleltem meg a törékeny fiút. – Új a körmöd?- kérdeztem tőle, hisz körmei most világos kék színben pompáztak.

- Igen! Szép lett? Nekem nagyon tetszik!- nézte elbűvülten a kék körmöket.

- Ha neked tetszik nekem is tetszik!- mosolyogtam.