Két hete poshadok itt. Szörnyen unalmasan telnek napjaim, de legalább délutánonként élvezhetem a zöld szemű barátom társaságát. Most is őt várom. Hirtelen kinyitódott az ajtó és az említet fiú lépett be rajta. Mint mindig ma is remekül festett. Szőkés haja kuszán pattogott feje búbján miközben az ágyam felé igyekezett. Mosolyogva tette meg azt a kis utat is. Tisztelem benne, hogy akármi történik vele, mindig mosolyog.

- Na, mehetünk sétálni?- nézett rám.

- Szerintem igen, de még meg kell várnom az orvost, mert nála van a kilépőm.

- Rendben! Sikerült ma leverned az idős bácsit sakkban?- kezdte komolyan kérdését, de egy édes nevetésbe torkollott.

- Nem. Az idős úr elképesztően ügyes, pedig azt hinné az ember már nincs olyan éles és gyors logikája.

- Hát van ilyen!- borzolta össze az így is kócos hajam. Az orvos villámként suhant végig a szobában egy papír köteggel a kezében.

- Na, Troye! Itt a kilépő kártyád- nyomta a kezembe a műanyag kis kártyát. – Vigyázz magadra! Te, pedig fiatalúr ne vidd messzire! Nem bírja még a hosszú sétákat főleg nem ennyi fekvés után.

- Igen is Uram!- emelte homlokához egyik kezét és az orvos felé fordult. Akaratlanul is elnevettem magam vicces cselekedetén. Leengedte kezét és felém nyújtotta azt. Egy hete már bot és korlát nélkül is tudok sétálni, de azért még nem vagyok olyan magabiztos. Sokszor imbolygok még mindig. Felvettem egy mackónadrágot és egy fehér pólót. Majd Connor kezét fogva léptem ki a szobám ajtaján. A kórházból kiérve mélyet szippantottam a friss levegőből. Út közben még felvettem egy fekete pulcsit, ami így utólag visszagondolva nem is volt olyan nagy hülyeség, mert hát elég hűvös van már. Kezeimet a zsebembe dugtam és úgy evickéltem Con mellett.

- Hova menjünk?- kérdezte rám tekintve.

- Hova szeretnél menni?- kérdeztem vissza.

- Nekem mindegy, ezért kérdeztelek téged.

- Kávézni lenne kedved? Van itt a környéken egy nagyon aranyos kis kávézó és isteni a kávéjuk, ha gondolod.

- Remek, akkor menjünk oda!- azzal kézen ragadtam és a kis kávéház felé kezdtem vezetgetni. Pár perc sétálgatás után már a hely előtt álltunk. Lassan nyitottam be az apró helységbe, ahol alig lézengett néhány ember. Leültem egy számomra szimpatikus utcára néző pult elé. Az ablak a hőmérséklet különbség miatt egy kicsit párás volt, így igazán hangulatos volt. Az üveghez emeltem a kezem és ráírtam: WILD. A felszolgáló kihozta az itallapokat, amit szorgosan tanulmányozni kezdtünk mindketten. Nagy nehezen és sok drámázás közepette kiválasztottam, hogy iszok egy sütőtökös lattét. Connor választása, pedig egy levendulás forró csokira esett. Kívánságainkat hamar kézhez kaptuk, így gyorsan merülhettünk el mennyei ízeiben.

- Ez nagyon jó- jelentette ki a mellettem ülő fiú, aki úgy szorongatta a bögréjét mintha az élete múlna rajta. Magamba jót mosolyogtam rajta, ilyenkor hihetetlenül aranyos tud lenni.

- Mondtam, hogy jó hely- szóltam neki. Felém fordította zöld szemeit és melyen az enyémbe nézett. Ezt a szép pillanatot egy üvegnek koppanó madár törte meg. Mindketten megugrottunk és elnevettük magunkat. Az asztalon megrezdült a telefonom és felvillant a kijelző. Feloldottam és tátva maradt a szám. Egy kép volt, amin Egy hete Connorral ülök a parkban. A fiú látva, hogy lefagytam belelesett a telefonomba.

- Ezt mégis ki küldte?- nézett rám érdekesen. Karjain az izmok egy kicsit megfeszültek. Ami elképesztően jól néznek ki. Hogy lehet valaki ilyen izmos?

- Fogalmam sincs- válaszoltam őszintén. Pár óra beszélgetés után ijedten néztem a telefonom kijelzőjére.

- Szerintem indulni kéne- törtem meg a beszélgetést. Elővette a telefonját és ő is ijedten nézte azt.

- Basszus, már otthon kéne lennem!- kiáltott fel. Gyorsan fizettünk, majd kiléptünk a helyről.

- Menj csak haza, majd vissza sétálok egyedül!- mosolyogtam rá.

- Dehogy! Visszakísérlek, az kell mégy, hogy valami történjen veled!- fogta meg apró kezem. A kórházig vezető út kellemes csendben telt. Felkísért a szobámig és ott egyedül hagyott.

*Connor szemszöge*

Sietve szedtem lábaimat az utcákon. Ha apám otthon van tuti meg leszek verve. Már lassan egy órája otthon kéne lennem. Villámsebességgel fordultam be az utcánkba onnan pedig már futottam. A ház ajtaja előtt megálltam és kizártam azt a kulcsommal. Halkan léptem be az otthonomba. Levettem fekete vans cipőmet és a cipőtartóra helyeztem. Kabátomat csak leraktam a szék támlájára és beljebb evickéltem. Apa egy üveg vodkával ült a kanapén és engem nézett.

- Hol voltál eddig?- csattant fel, amikor már nem számítottam rá.

- Csak sétáltam egy kicsit. Ugye nem baj?- néztem rá félve. Szemei vörösen csillogtak az alkoholtól és a dühtől.

- Baj? Az- azzal megindult felém mire én automatikusan hátrálni kezdtem, de a hideg falnak ütköztem. Felkapta az asztalról a virágos vázát és felém hajította. A váza a mellkasomnak ütközve szilánkokra tört. Esetlenül rogytam a szilánkokkal teli földre. Apám csak röhögött egyet és kisétált. Pár perc után felálltam és felsiettem az emeletre. Levetkőztem, majd vettem egy forró zuhanyt miközben kiszedtem a szilánkokat a bőrömből. Ezek után felvettem egy laza pólót és befeküdtem az ágyamba. Elővettem a telefonom és megnyitottam az üzeneteimet.

Én: Jól érezted magad?

Troye: Nem is érezhettem volna jobban magam! Haza értél?

Én: Igen már itthon vagyok. Nem szúrtak le, hogy későn mentél vissza?

Troye: Nem, csak mondták, hogy legközelebb igyekezzek visszaJ Téged?

Nem szép dolog hazudni, ugye? Ebben az estben nem mondhatok igazat. Nem kell még az én terheimet is a vállára raknom.

Én: Nem szúrtak le! :)

Troye: Biztos? Nem szoktál mosolygós fejeket pakolni.

Én: Tényleg! Ne agyalj ilyen fölösleges dolgokon! Pihenj!

Troye: Igen is főnök! Akkor megyek és alszok egyet! Jó éjt, Connor!

Én: Jó éjt, Troye!

Azzal erőtlenül dobtam le a telefont magam mellé. Magamhoz szorítottam egyik párnámat és magamra húztam a takarómat.