Másnap rettenetesen fájt a fejem és a hasam. Kisétáltam a szobámból és lefelé vettem az irányt. Erősen kapaszkodtam a korlátba ügyelve arra, hogy le ne essek onnan. A konyhába vonszoltam magam és letettem a fenekem egy szimpatikus székre. Az asztal közepén egy rózsaszín papír hevert. Gyorsan kezembe kaptam, majd kinyitottam.

„ Szia, Kincsem! Bizonyára már észrevetted, hogy elmentünk. Reggel Connor már járt itt. Mondtam neki, hogy ma nem mész. Sőt a héten sem mész. A hűtőben hagytam neked kaját és este csináltam még egy kis makarónit, hogyha gondolod, ehetsz belőle! Egyél sokat és pihenj. Délután kettő körül Connor ott lesz! Puszi: Anya."

Ránéztem az órára, ami már fél tizenkettőt mutatott, így inkább visszamentem és felvettem valami ruhát magamra. Kínlódások közepette újra levánszorogtam a földszintre és elővettem a makarónit, amit anya hagyott nekem. Nyomtam rá ketchupot és a nappaliba mentem. Leültem a hatalmas kanapéra és szabad kezembe vettem a tv távirányítóját. Bekapcsoltam és kerestem egy szimpatikus csatornát. Leraktam magam mellé a kapcsolót és enni kezdtem. Végezve a kajával remegve felálltam és a konyháig csoszogtam az út közben felvett papucsomba. Beraktam a mosogatóba a villámat és a papírdobozt pedig kidobtam. Visszamentem a kanapéra. Kényelembe helyeztem magam és elaludtam. Később a csengő fülsüketítő hangjára lettem figyelmes. Kivonszoltam magam az ajtóig és a kulcsot a zárba téve kizártam azt.

- Nem rendeltem pizzát, bocsi- motyogtam az ajtó előtt álló személynek. Az illető nevetni kezdett. Ránéztem. Connor állt előttem tökéletes mosolyával az arcán.

- Bocsi nem azt hoztam!- húzott magához. Mélyet szippantottam kabátja illatából. Egy darabig csak egymást ölelve álltunk az ajtóban.

- Nem jössz be?- motyogtam a kabátjába. Elengedett, majd belépett a lakásban. Levette cipőjét és kabátját. Bezártam magunk mögött a bejárati ajtót és utána bicegtem. A kanapéról rám nézett.

- Jól vagy? Segítsek?- ugrott fel onnan és elém sietett. Átdobta a vállán az egyik kezem és fogta azt, majd a másik kezét a derekamra rakta. Nehézkesen, de visszajutottam a nappaliba.

- Elhoztam a házit és az órait is- nyújtott felém egy adag papírt- Az egyik osztálytársadat megkértem, hogy írja le neked és adja oda nekem.

- Köszönöm!- néztem rá hálásan.

- Amúgy, hogy vagy? Elég rosszul nézel ki- nézett rám. Most legyek őszinte?

- Egész jól- hazudtam neki.

- Nem kell hazudni. Látszik rajtad, hogy nem vagy jól!- mért végig alaposan. Kirázott a hideg, így magamra húztam a takarómat.

- Tényleg jól vagyok!- erőltettem egy mosolyt az arcomra.

- Jó! Kérem a „B" verziót!- szólt hozzám ellentmondást nem tűrő hangon.

- Nagyon fáj a hasam és fejem is sajog. Boldog vagy?- hajtottam le a fejem. Mamuszomat kezdtem kémlelni. Most valahogy sokkal izgalmasabbnak tűnt a sima szürke szőrös anyag.

- Voltál már orvosnál?

- Nem.

- Akkor menjünk!- állt fel. – Ebben jössz vagy átöltözöl?

- Nem megyek sehova!- mondtam halkan szinte már suttogva. Hirtelen megindult felém. Ide érve térhajlatomhoz nyújt, majd a hátamhoz. Felemelt és felcipelt a lépcsőn keresztül a szobámig. Lerakott az ágyra és felém fordult.

- Melyikben vannak a ruháid?- nézett rám kérdően. Szándékosan nem válaszoltam neki. Ő csak türelmesen nézett rám, mintha nem idegesíteném azzal, hogy némán ülök és bambulok.

- Troye, melyikben vannak a ruháid?- kérdezte meg ugyanolyan nyugodtan, mint elsőre. Pár percig némán áll előttem várva válaszomat, majd megunva a várakozást leült mellém az ágyamra. Átkarolta a vállam és fejét az enyémnek döntötte.

- Miért nem válaszolsz?

- Mert nem akarok elmenni sehova! És te vagy olyan illedelmes, hogy nem turkálsz a szekrényembe- néztem rá. Mosolyogva felállt és a szekrénysoromhoz indult. Kinyitotta az első ajtót ahol a sulis dolgaimat tartom, majd sorra nyitogatta a fa bútort. Miután az összes fiókot és ajtót kinyitogatott elhúzta a tolóajtót. Elé tárult a ruhatáram nagy része, amit rendesen megnézett, majd egy fekete farmert kapott elő. A vállfáról levett egy szürkés kék felsőt és egy régebbi farmer kabátom. Betolta az ajtót és visszaült mellém. Ölembe rakta a ruhákat.

- Vedd fel!

- Zoknival kezdem az öltözködést- jelentettem ki mire nagyot sóhajtott.

- A zoknik hol vannak?- mosolygott rám. Én is csaltam egy kis mosolyszerűt az arcomra és nem válaszoltam. Édesen felnevetett és megforgatta a szemét. Sorra húzogatta ki a fiókokat. Az utolsó fiókban meg is lelte, amit keresett. Elővett egy sima fekete zoknit és hozzám vágta azt. Hirtelen felnevettem, amin ő is nevetni kezdett. Amennyire tudtam felhúztam a térdemet és megpróbáltam felvenni a zoknit. Látva a szerencsétlenkedésem oda jött és egy könnyed mozdulattal felrántotta azt hófehér lábamra. Segített felöltözni, majd levitt a kezeiben a földszintre. Megfogtam a telefonom és a lakás kulcsom és zsebre vágtam őket.

- Felvegyelek a hátamra?- nézett rám, ahogy ügyetlenül a hasamat fogva bóklásztam.

- Nem bírsz el!- néztem a fiúra, aki pár lépéssel előttem járt.

- Ne nevettess. Rémisztően sovány vagy! Rossz rád nézni. A póló nagy rád, de az a passzos nadrág megmutatja, hogy nagyon vékony vagy! Gyere ide!- azzal a hátára mutatott. Lassan oda vánszorogtam ő pedig felkapott a hátára. Átkaroltam a nyakát, hogy le ne essek. A húsz perces utat végig a hátán töltöttem. Ő végig beszélt hozzám én pedig végig a halálom szélén voltam. Egyrészt rettentően fájni kezdett a hasam másrészt akkor esett le, hogy Connor hátán vagyok. A rendelő előtt lerakott és előre engedett. Reménykedtem, hogy rengetegen lesznek, és későn kerülünk sorra. De amilyen mázlista vagyok, csak ketten voltak előttem. Két velem egy idős lány ült egymás mellett és érkezésünkre felkapták fejüket. Mindkettő szeme feltűnően megakadt Connoron, majd amikor Con elég közel leült mellém és átdobta a karját a vállamon összesúgtak és undor ült ki az arcukra. Abban a pillanatban behívták az egyiket és nem sokkal a másik is bemehetett. Az utolsó lány is kijött, így nagyot nyelve felálltam. Connor jött mögöttem szorosan, de az ajtóban az orvos kiküldte. Lassan leültem az ágyra és néztem magam elé.