- Troye - kaptam el a göndör hajú fiú karját a folyosón. - Ezt nézd!- mutattam felé a ma kikapott ötös matematika dolgozatomat. A fiú csak kikapta a kezemből és csillogó szemekkel vizslatta azt.

- Nagyon ügyes vagy!- nyújtotta vissza a lapot. Idegesen megigazította a kabátját és a táskájának a kilógó szálával kezdett el szórakozni. Felvontam az egyik szemöldökömet és nem törődve, hogy közösségbe vagyunk megfogtam a kezét és kisétáltam vele az udvarra.

- Baj van?- néztem rá aggódóan.

- Nem, miért is lenne?- eresztett meg egy nem túl őszinte mosolyt. Kezét kihúzta az enyémből és beledugta a farmerja zsebébe.

- Nekem elmondhatod- emeltem meg a lehajtott fejét.

- Nem szeretném- csillantak meg a szemeiben a könnyei. Gyorsan kikerült és befutott az épületbe. Utána futottam és lihegve forgolódtam a tömegbe Őt keresve. Hirtelen megpillantottam kék kabátját a mosdóba beillanni. Sietősen a mosdó felé vettem az irányt. Igyekeztem nem fellökve mindenkit odaérni, de kis esély volt erre, hisz szünetben mindig rengeteg ember tartózkodik a folyosón. Az ajtó elé érve megragadtam a kilincset és feltéptem azt. Bent két velem egy idős fiú állt Troye kapucniját fogva. Érkezésemre a göndör megfordult és lehajtotta a fejét. Megindultam az őt fogó fiú felé, mire az átadta a másiknak Troye felsőjét. Megálltam előtte és öklömet meglendítve találtam el az arcát, mire gyomron akart rúgni, de sikerült arrébb löknöm. Lihegve a falnak dőlt és felvont szemöldökökkel nézett rám.

- Mit akarsz Connor?- kérdezte erélyes hangon.

- Engedd el!- biccentettem a sarokban kuporgó Troyera.

- Mégis mit kapok én azért, hogy elengedem?- tett felém egy hatalmas lépést.

- Mit akarsz?- kérdeztem meg immáron kissé ingerülten.

- A következő öt irodalom beadandó, plusz az elmaradtamat is megírod- nyújtotta felém jobbját, várva a belegyezésemet. Magamra erőltettem egy hamis mosolyt és megráztam a kezét, hisz mégis csak Troye-ról van szó.

- Tod, hagyjad ott!- kiáltott oda a másik fiúnak, aki egyből elengedte a felsőjét, majd intett az ajtó felé és kiléptek. Troye mellé siettem és leültem a földre. Átdobtam a karom a vállán és felé fordultam.

- Bántottak?- néztem bele kékségeibe és próbáltam magam egy kicsit lenyugtatni, habár a hangomon ez talán nem annyira hallatszódott.

- Nem- nyöszörögte talán még az ijedségtől vagy a sokktól.

- Na, gyere!- gyorsan felpattantam és igyekeztem a kezeinél fogva felsegíteni a fiút. Gyorsan leporoltam a ruháját és újra kézen ragadtam, mintha mi sem történt volna az elmúlt öt percben. Kitártam a mosdó ajtaját, majd elkísértem a következő órájának a terméhez. A terem előtt hirtelen megtorpant és kikapta a kezét az enyémből.

- Nem kell bekísérni!- nézett fel rám hatalmas szemeivel.

- És mi van akkor, ha lógni akarok és be ülök a te órádra?- húztam mosolyra az ajkaimat.

- Connor! Nem lóghatsz! Emlékszel mit ígértél körülbelül egy hete?- húzta fel édesen a szemöldökét közben pedig picit megcsóválta a fejét.

- Sok mindent ígértem neked mostanában- kacagtam fel jogosan, hisz tényleg sok mindent ígértem. Talán többet, is, mint amit tudok teljesíteni.

- Azt ígérted, hogy nem lógsz, nem szerzel hármasnál rosszabb jegyeket és tanulni fogsz rendesen!- sorolta mindezt és közben számolta a kezén jelzésképp, hogy még hány millió ilyet tudna felsorolni.

- Egy óra még nem a világ vége, igaz?- próbáltam enyhíteni a dolgon, de van, akinél nem lehet.

- Dehogynem! Menjél órára!- lökte meg aprót, a vállaimat, finoman jelezve, hogy már igazán mehetnék innen.

- Délután megvársz?- néztem bele a szemeibe és magamban kétszer elmondtam a miatyánkot annak ellenére, hogy tudtam, hogy megfog várni, még akkor is, ha azt mondja nem.

- Meg, csak menjél már!- lökött rajtam még egy kicsit, amivel sikerült elérnie, hogy egy lépést hátrább tegyek.

- Egy ölelés?

- Egy ölelés- karolt át végül vékony kezeivel. Igyekeztem az ölelés alatt nem összeroppantani, hisz nála vékonyabb embert nem láttam még e földön és szerintem nem is fogok. Lassan elengedve őt, indultam a saját termem felé, ahol a szokásos emberek csapták a nagyobbnál nagyobb és fülsértőbb zajokat, hogy minden tanár felfigyeljen rájuk és, hogy még véletlen se legyen soha több lyukasóránk.

Sokáig tartott? Tudom.

Rossz lett? Igen, tudom.

De itt van? IGEN.

Szóval, azért remélem tetszett. Ha, igen hagyj magad után valamit kérlek.

ALEXA