Mire megfordultam apa valahogyan az orrom előtt állt.

- Hát te hova?- nézett rám nem túl nyugodtan. Ahogyan beszélt áradt belőle az alkohol szag, ami marni kezdte a szememet. Lassan tettem egy lépést a másik irányba, majd gyorsan futni kezdtem minden szó nélkül. Apám is megindult, de hamar orra esett, hisz nem volt valami józan és hát ilyenkor az ember lábai sem úgy működnek igazán, ahogyan azt szeretnénk. Ami jelen esetben csak nekem kedvezett. Egy sarokkal arrébb megálltam és a térdemre támaszkodva próbáltam megnyugodni és rendesen levegőt venni. Néhány perc múlva kiegyenesedtem és elindultam Troyehoz. Nem sokkal később már arra eszméltem fel, hogy az utcájukban sétálok. Megálltam a hatalmas tornácos kertes ház előtt és nagy levegőt véve felsétáltam az ajtóhoz. Kezemet a csengőre helyeztem és vártam, hogy valaki ajtót nyisson. Hirtelen kivágódott az ajtó és Troye bátyja állt meg előttem.

- Connor, te vagy az?- pislogott nagyokat és alaposan végig mért.

- Én lennék- mosolyodtam el kínosan.

- Nagyon megváltoztál- konstituálta a dolgot sokadik végig pásztázás után.

- Hát az meglehet. Troye itt van?- kérdeztem meg végül.

- Igen, fent ül a szobájában és rajzolgat. Nyugodtan menj fel!- mutatott az emelet felé. Biccentettem egyet és beléptem a házba. Rendes gyerekként levettem a cipőmet. Hátamon a táskával felsétáltam az emeletre. A folyosón lévő tükörben még utoljára megpillantottam maga és megborzoltam a hajamat. Ha már az arcom nem néz ki, sehogy a hajam álljon rendesen. Megálltam a jól ismert barna ajtó előtt és bekopogtam.

- Gyere!- szólt ki az ajtó mögül az az édes hang. Benyitottam a szobába és megpillantottam őt, ahogyan az ágyon ülve rajzolgat. Körülötte mindenhol grafitok és színes ceruzák hevertek. Pár lap is el volt dobálva a hatalmas ágyon.

- Szia!- törtem meg a csendet és felkapta a fejét.

- Szia!- csukta gyorsan össze a füzetét és arrébb söpört mindent az ágyról. Megpaskolta maga mellett a helyet jelezve, hogy üljek le. Sóhajtva lehuppantam az ágyra és kezébe nyomtam a házival és az órai munkával teleírt papírt, amit megköszönve eltett a fiókjába.

- Hogy vagy?- néztem bele gyönyörű kék szemeibe.

- Remekül- mosolyodott el. –Te? Minden rendben? Nem válaszoltál- döntötte meg egy aprót a fejét.

- Persze, jól vagyok. Azért nem válaszoltam, mert a tanár elvette a telefonom, ne haragudj! Ja és megnyerted a matek versenyt!- újságoltam el neki a jó hírt.

- Komolyan?- sápadt el egy pillanatra, majd a nyakamba ugrott. Hirtelen felszisszentem, mert a mellkasomon lévő sebek égni kezdtek ő, pedig gyorsan elhúzódott.

- Ne haragudj! Nem akartam- pislogott rám, de szemei még mindig csillogtak a boldogságtól.

- Semmi sem történt- tártam szét a kezemet, mire újból átkarolt. Szorosan a karjaim közé zártam a fiút és azt kívántam bárcsak ne kéne soha többet elengednem. Simogatni kezdtem a hátát, mire csak jobban szorított magához.

- Megnézed mit rajzoltam?- emelte meg a fejét.

- Persze - bólintottam, bár legbelül átkoztam a válaszomat, mert el kellett engednem a karjaimból. Lelkesen lehajolt a lelökött mappáért meg a füzetért és ragyogó szemekkel átnyújtotta mindkettőt. Felnyitottam a füzet borítóját és ráérősen átlapoztam az egészet és leesett állal nézegettem őket.

- Szeretnék benevezni egy pályázatra és nem tudom, melyiket adjam be. Igazából ezen a kettőn gondolkodom- mutatott nekem két rajzot egy-egy külön lapon. Az egyiken egy fiú feküdt egy hatalmas fa alatt mellette pedig egy kutya ült. A másikon, pedig egy vörös macska feküdt és egy barna hajú fiú nevetett. Mindkettő rajz eszméletlenül szépen volt megrajzolva, és ha nem mondta volna, hogy ezek rajzok azt hiszem, hogy fotók.

- Szerinted melyiket adjam be?- húzta el a száját.

- Mindkettő eszméletlen jó, de nekem ez tetszik a legjobban- fordítottam felé a füzetet és annak azon lapját, amelyen a két fiú ült a kávézóban.

- Ne, Connor! Az emberek nagyon rosszindulatúak! Nem hinném, hogy egy ilyen kompromittáló rajzzal kéne nevezni. Meg hát az amúgy sem lett olyan jó!- kapta ki a kezemből a könyvet.

- Miért gondolod azt, hogy elítélnék a rajzodat?- néztem rá.

- Mert az emberek elítélik a melegeket. Ők ketten pedig a rajz alapján tuti melegek. Ilyennel nem lehet nevezni- rázta aranyosan a fejét.

- Szerintem gondold meg!- vettem elő a matek könyvem. Felcsaptam a post it mentén és elővettem a tolltartómat, majd abból egy tollat.

- Ha mondtad volna, hogy sokat kellene tanulnod, nem tartottalak volna fel!- hajtotta le a fejét és tovább rajzolgatott a füzetbe.

- Nem tartottál fel- ráztam meg a fejem, majd írtam tovább a példát.

- Az ott nem jó!- mutatott rá a lapomra.

- Mégis miért?- kérdezetem vissza, mert tényleg nem értettem, hogy mi a hiba.

- Mert a középső tagot mindig kétszer vesszük. Te pedig csak egyszer vetted így az egész borul- magyarázta és kikapta a kezemből a ceruzát, majd átírta azokat, amiket rosszul írtam. Megköszönve vissza vettem a kezembe a ceruzát és megoldogattam sorba az összes példát, majd Troye kikapta a kezemből és nézni kezdte.

- Ez rossz. A többi jó, de azt mindenképpen javítsd ki- húzta át az én megoldásomat. Visszaadta a lapot és megmutatta mit rontottam el.

***