Mindeközben

*Connor szemszöge*

Gyorsan szedtem az iskola felé a lábaimat. Nem foglalkoztam sem a piros lámpákkal sem, hogy fáj mindenem. Hála a jó istennek épp csöngő előtt egy perccel estem be a kapunk. Iparkodtam a termem felé. Épphogy beértem. Nagyot sóhajtva ültem le a székemre. A kapucnimat jobban a fejemre húztam, hogy senki se lássa az arcomat. Az kéne még, hogy valaki kifaggasson. Kicsit késve ugyan, de barátom is levágódott mellém. Pár perc múlva meglökte a vállam, így kiesett a kezemből a tollam. Idegesen hajoltam a tárgy után. Ránéztem.

- Mi van?

- Veled meg mi lett? Hol veretted össze magad?- suttogta miközben a kezére firkálgatott.

- Elestem- vontam meg a vállam remélve, hogy elég lesz neki ennyi.

- Figyelj, nem vagyok hülye! Ezt már nem veszem be! Mi lett veled?

- Semmi- válaszoltam mogorván. Felnéztem a táblára és írni kezdtem. Óra végén össze csaptam a füzetem és a fejem a padra hajtottam.

- Mr. Franta bent marad?- kérdezett a tanárnő. Egy kicsit felemeltem a fejem.

- Igen, tanárnő!- azzal ő kilépett én pedig vissza feküdtem a padra. Pár keserves percig szenvedtem, majd valaki leült mellém.

- Connor, minden rendben?- szólalt meg Rose.

- Nem, semmi sincs rendben- motyogtam a pulcsim ujjába.

- Tudok segíteni?

- Aranyos vagy, de nem csak én tudok magamon segíteni. Köszönöm!- fordítottam fel a fejem.

- Jézusom!- kiáltott fel.

- Sss... ne kiabálj, légy szíves! Szét megy a fejem!- fogtam meg az említett testrészem. A lány arcára döbbenet ült ki. Látszott rajta, hogy milliónyi kérdés kavarog benne, de egyiket sem tette fel, aminek igazán örültem. Nem akarom senkinek sem elmondani. Kezeit a vállamra rakta és lassan simogatni kezdett.

- Azért remélem jól vagy- sóhajtott egyet miközben folytatta eddigi tevékenységét.

- Persze, megleszek!- erőltettem magamra egy halvány mosolyt. - Hány óránk is lesz ma?- emeltem rá a tekintetemet.

- Hat, azt hiszem- oldotta fel a telefonját. – Igen, hat óránk van ma.

- Köszönöm!- hajtottam vissza a fejem az összefont karjaimra. A csöngő is megszólalt közben és Rose is elment. A tanár menthetetlenül berobogott és bele is fogott a tananyag tovább adásába. Lelassulva irkáltam a füzetembe néhány felírt dolgot utána, pedig csak szenvedtem. Mikor majdnem bealudtam már megrezdült zsebemben a telefonom. Óvatosan körbe néztem, majd ezek után előhúztam a készüléket. Megnyomtam a „home" gombot és feloldottam.

Troye: Délután átjössz hozzám?

Elmosolyodtam és apránként kezdtem el pötyögni minden apró betűt.

Én: Nem fogok zavarni?

Troye: Dehogy fogsz zavarni. Akkor jössz?

Én: Ühüm. Köszönöm!

Troye: Mégis mit?

- Mr. Franta, mégis mit csinál?- csapta rá a tanár a padomra a tankönyvét.

- Semmit, tanár úr!- próbáltam menteni a menthetőt.

- Kérem a telefonját! Óra után itt marad velem!- nyújtotta a kezét. Vonakodva ugyan, de átnyújtottam a fekete tokban ülő fekete készüléket és nagyot sóhajtva hátra dőltem a széken és kifújtam a bent tartott levegőmet. Óra végéig igyekeztem minden táblán lévő dolgot lemásolni, nehogy az legyen, hogy elkéri a füzetemet. Nem járnék túl jól és hát megbukni sem kéne, mert apától aztán az utcán is alhatnék. Az óra végét jelző csengő megszólalt és mindenki pakolászni kezdett, ahogyan én is. Csendben ültem a padomba és vártam, míg mindenki elhagyja a termet. A tanár is ugyanott ült és valószínűleg ő is azt várta, amit én.

- Jöjjön ide!- intett nekem. Lassan felálltam és vállamon a táskával az asztal elé sétáltam.

- Elnézést kérek az órán történtekért!- hajtottam le a fejem és reméltem megértő lesz velem szemben, hisz tavaly láthatta, hogy vért izzadtam neki az ötösért.

- Én nem haragszom, sőt örülök, hogy nem aludt el- nevetett fel halkan. – Ha baj van, tudja, hogy itt bárkinek szólhat. Rendben? Tudjuk, hogy nem könnyű csonka családban élni, de ne kanászodjon el. Maga többre is képes annál, amit most produkál.

- Nem megy most minden tökéletesen otthon, de igyekezni fogok!- vallottam be azt, amit nem igazán szeretek kimondani, de ez az igazság.

- Tud maga valamit Mr. Sivanról? Egy-két osztálytársa mondta, hogy maga tud róla valami- forgatta a kezében a telefonomat.

- Igen, szoktam vele beszélgetni. Nem olyan rég műtötték meg, most otthon van és lábadozik- mosolyodtam el a fiú gondolatára.

- Adja át neki, hogy üdvözlöm és megnyerte az országos matematikát. Ez pedig a magáé- nyújtotta felém a telefonomat.

- Átadom és köszönöm!- csúsztattam a zsebembe a készüléket és kilépdeltem a teremből.

***

Komótosanlépdeltem az egyhangú szürke járdán és közben egy-egy kavicsba is belerúgtam,majd megálltam a házunk előtt. Lassan felsétáltam a tornácra és kinyitottam azajtót. Lerúgtam a cipőmet és felsiettem a szobámba. Gyorsan átvettem a pólómategy narancssárga kötött pulóverre és a nadrágomat is átvettem egy egyszerűfekete nadrágra, majd felhúztam egy másik fekete sárga csíkkal díszített zoknitis. A táskámban benne hagytam, amiből ma házink van és bedobáltam a holnapravaló könyveket és füzeteket. Muszáj tanulnom. Behúztam a fekete táska cipzárjátés újból a vállamra kaptam. Letrappoltam a lépcsőn és felhúztam a feketecipőmet leakasztottam a kulcsomat a fogasról és becsuktam magam mögött abejárati ajtót.