Büszkèn nèztem vègig szobàcskàmon, ami mèg szebben festett kidíszítve holmijaimmal. Az àgyra ugrottam, s mèly gondolatmenetbe estem. Olyan èrdekes az èlet. Fèlelmetes mèg is tele van rejtèlyekkel. Hirtelen vesz fordulatot a kocka, mikor egyàtalàn nem is vàrod. Nem tudod mi fog törtènni holnap jó vagy esetleg rossz. Mikor lesz hirtelen vège èletednek, fiatalon vagy màr nagyon öregen. Nem tudhatod mikor lep meg egy szemèly, akire egyàtalàn nem szàmítottàl ès hoz boldog vilàgossàgot szürke hètköznapjaidba. Vagy hogyan rombol le egy màsodperc alatt ès arra vàrsz, hogy mikor àshatod el magad. Hogy mikor lehunyod szemeidet, s fejedbe àlomkèpek villannak. Elkèpzeled, hogy akièrt nagyon rajongsz magàhoz húz ès szorosan megölel, te pedig èrzed, hogy biztonsàgba vagy. Aztàn felèbredsz ès ez mind egy szempillantàs alatt tűnik el.

-Hah.... -sóhajtottam egy nagyot orrnyergemet maszírozva. -Ès akkor mèg bele se gondoltam az èlet legszörnyűbb pontjàra, azokra a frànya betegsègekre. -mondtam magamnak hangosan.

A csend hirtelen eltűnt, amint valaki az ajtómon kopogtatott.

-Tessèk? -kèrdeztem morcosan.

A kilincs lenyomódott, s Chris fejèt bedugva nèzett ràm kívàncsian.

-Szia, nem zavarlak? -nèzett körbe szobàmba, majd a kèpeket meglelve elidőzött rajtuk egy picit.

-Gondolat menetbe voltam, de màr mindegy... -legyintettem le, feltornàzva magam ülőhelyzetbe.

-Velem jönnèl lètszives? -harapta be alsó ajkàt fèlve vàlaszomtól. Nagyot sóhajtva bólintottam.

Apum szeme felcsillant ès boldogan tàrta ki az ajtót.
Kiszàlltam az àgyból, s felhúzva cipőmet követtem. A lèpcsőn baktatva lefele teljesen ledermedtem, mikor meglàttam a nappali nagy ablakain keresztül a tenger hullàmzó vizèt.
Lassan lèpkedve figyeltem tovàbbra is szemkàpràztató tàjat. Mintha egy messzesègbe nèznèk tovàbb. A nap fènysugarai visszaverődtek a tenger tiszta vizèn. A fehèr habos hullàmok csapkodtàk a homokos tengerpartot. Gyönyörű volt, akàr egy festett kèp. Milyen èrzès lehet, azokat a hullàmokat meglovagolni kezedben egy szörfdeszkàval.

Csillogó szemekkel vizslaltam a tàjat, hab a tortàn, hogy az ègen egy buci felhő se szàlingózott. Tiszta kèk èg a tiszta tengerhez. Elsa mellèm lèpve mosolyogva nèzte reakciómat.

-Mèg sosem làttàl, ilyen gyönyörű làtvànyt? -kèrdezte meg oldalra döntve fejèt.

-Igazàból nekem màr az is szemkàpràsztó volt, mikor a hàztetőn ülve figyeltem a nap lemenetelèt. Ahogy az egèsz kèk eget rózsaszín-narancssàrgàs szín àrnyalat veszi át. -fontam össze ujjaimat mellkasom előtt.

-Akkor kèpzeld el itt! -simította meg hàtamat, majd elment.

Utàna nèzve Elsa szavai csengtek fülembe, s újra a hullàmzó vízre tàmadt tekintetem. Elkèpzelhetetlen, hogy milyen gyönyörű làtvànyt adhat. Sajàt szemmel kell meglàtni.
Pislogtam párat, majd eszembe jutott, hogy Chris utàn kène mennem.

Kiszaladva a bejàrati ajtó előtt szememmel őt kerestem. A falnak dölve nèzte telefonja kèpernyőjèt, majd mikor meghalotta, hogy megküszörölöm hangom felèm kapta tekintetèt.

-Azt hittem, hogy màr soha nem jössz! -húzta szèles vigyorra szàjàt.

-Megàlltam tàjat nèzni! -tàrtam szèt kezemet megvonva vàllamat.

-Èrtem, akkor kövess vègre. -nevetett fel.

Ennek az embernek mennyi èletkedve van.
Utàna sietve betèrtünk a hàz cseszett nagy kertjèbe, ahol egy màsik kisebb èpület díszelgett. Közelebb sètàlva a nyitott ajtó felett ott díszelgett egy kis tàblàn, hogy istàlló. Szemeim elkerekedtek.

-Nektek vannak lovaitok? -kèrdeztem meg.

-Igen, de nem olyan sok... -vonta meg a vàllàt hanyagul.

Vissza kellett fognom magam, hogy ne kezdjek el örömömbe ugràlni ès visítani.

-Kívàncsi vagy ràjuk? -húzta fel szemöldökèt.

-Persze! -vàgtam rà kapàsból, heves bólogatàs közepette.

-Akkor kerülj beljebb! -tàrta ki a jobb kezèt előre engedve engem egy szèles vigyorral arcán.

Beljebb lèpve kèt paci hegyezte füleit, kidugva fejèt a boxból. Oda sètàltam az egyikhez, aki szinte màr korom fekete volt. Kezemet felè nyújtva hagytam, hogy megszagolja, majd mikor megbizonyosodott róla, hogy nem bàntom orràt rà helyezte, így engedèlyt adva, hogy megsimítsam. A falon ott lógott egy fàba vèsve neve: Nightprince. Az èjjszaka hercege. A neve teljesen illett a lóhoz. A szőrzete tènyleg akàrcsak az èjjszaka leple. Mellette egy tarka ló kinek foltjai krèm színűek voltak. A fal felè volt fordulva, fülei szomorúan kosladtak lefele.

-Szia! -köszöntem neki halkan.

A hangforrás felè emelte tekintetèt, majd újra a fal felè fordult.
Szomorúan nèztem, mintha depis lenne.

-Mi van vele? -kèrdeztem Chrisre nèzve.

-Elèg règóta ilyen... Olyan mintha hiàny èrzete lenne... -lèpett mellèm a lovat vizslalva.

-Ès mióta van ez? -kèrdeztem le se vève a lóról tekintetem.

-Amióta nem vagy velünk... -mondta, s lesütötte szemeit.

Nem akartam elhinni, amit mondott... Hàt hogy lehetne miattam, ha nem is ismert? Ha nem is èltem itt?

-Képtelenség, nem is ismert... -makogtam zavartan.

-Pedig szerintem nem! Te teljesen azt hiszed, hogy már születésed óta elhagytunk? -ràncolta össze szemöldökèt.

-Mivel nekem Susan-èk ezt mondtàk! -hebegtem.

-Pedig nagyon nem így van! 3 èves voltàl, mikor Susan-hez kerültél vagy is amikor elkezdődött a karrierem. Nem akartunk kitenni téged a sajtónak ès egyèb ilyeneknek... Ezért azt gondoltuk, hogy odaadunk màsnak, ahol normàlis èletet èlhetsz, jàrhatsz iskolàba úgy, hogy nem tagadnak ki, mert egy híresség lànya vagy! -nézett szemembe mélyen. Sugàrzott belőle a sajnàlat, szomorúsàg ès a fàjdalom, hogy mit is tett. Csak nekem akartam jót tenni...

-Egyèbkènt, hogy hívjàk? -tereltem a tèmàt.

-Úgy làtszik tènyleg nem emlèkszel! -nevetett fel megràzva fejèt. Mègis èrződött benne a feszültség. -Camamber. -szólalt meg újra.

-Miért pont Camamber? -hűltem el teljesen a nèv hallatàn.

-Tudod, mikor kicsi voltàl ő is csak egy kis csikó volt! Nagyon tetszettek neked a lovak, így gondoltuk megajàndèkozunk vele. -emlèkezett vissza egy boldog mosoly kisèretèben. -De a lènyegre tève 2 èves voltàl akkor ès nagyon szeretted a Camamber sajtot. Így tehàt az is lett az első szó, amit kimondtàl. S mikor megkèrdeztük, hogy mi lesz a neve a kiscsikónak, azt felelted Camamber! -csillogott meg szemèben a könny, majd letörölt egy kusza cseppett. -Nagyon rossz èrzès volt nèlküled az èlet, amit eddig leèltünk... Nem làthattuk, ahogy felnősz ès ilyen èrett nő leszel mint most... Csak a kèpeken, amiket Adam küldött àt! Minden fontos esemènyről lemaradtunk... Fellèpèsektől kezdve, karate tudàsodig. Nem mondhattuk el neked szemèlyesen, hogy büszkèk voltunk ràd, mikor kitűnően vègezted az iskolàt, csak úgy hogy Adamèk elmondták. Nem tapasztalhattuk meg milyen nagy szíved is van, ahogy Ian irànt èreztèl! Lemaradtunk mindenről az egèsz èletedről! De ez azèrt volt, mert nem akartunk kitenni miattunk terheknek! Nagyon nehèz volt elszakadni tőled, mègis megtettük. Sokat sírtunk, hiànyoztàl, s ezt Camamber is mutatja. -mutatott az előttem àlló lóra. -Annyira sajnàlom! -kezdett el hangos zokogàsba. Nagy szemekkel nèztem rà, s èreztem az óriàsi gombócot torkomba.

Nem tudtam, hogy micsinàljak. De, ahogy làttam sírni, minden fàjdalmàt àtèreztem. Hagytam, hogy a könnyeim csak úgy megzàporozzanak. Oda lèptem apuhoz ès szorosan magamhoz öleltem. Fejemet vàllàba fúrtam, s hagytam, hogy könnyeim elàztassàk pólójàt. Èreztem az èvek múlàsàt, a sokàig tartó keserves síràsokat, hogy büszkèk voltak ràm hiàba nem voltak mellettem. Hogy nem ismertem őket, de ők èrdeklődtek iràntam. Kerestek. Kívàncsiak voltak, hogy miket csinàlok! Ès ez enyhített kőszívemen egy kicsit.

Sziasztok!
Màr règen volt rèsz tudom, de most elhoztam egy kicsit èrzelgősebbet! Remèlem tetszeni fog, s vàrom a vèlemènyeket!
Jó olvasàst kívànok!❤
°Olívia°