Viszont az agyam és a szívem nem értett egyet. Szívem azt digtálta, hogy IGEN legyek vele, mert az univerzum nekem teremtette, ezt a férfit. Az agyam viszont azt, hogy NE, mert teljesen másik kontinensen élünk és esélj sincs rá, hogy együtt lehessünk max az összeköltözés. De az is teljesen macerás, s még korai lenne. Anya szereti Tomot ő biztos, hogy nagyon akarná a kapcsolatunkat, de apa biztos ellenezné, ami miatt nem is hibáztatnám. A szívem akarja, az eszem ellenzi. Nagyon régen volt már ez az érzés, oly elveszettnek tűnt már, s most hirtelen újra itt termett. Aztán tovább gondolván nekem elkezdődik a suli, neki a forgatások, megy mindenfele, ezzel teljesen szétszakítva egymást, s menne romba a kapcsolatunk. Ami sok veszekedéshez vezetne. Úgyhogy ésszerű döntést kell hoznom. De kimondta, hogy tudok?

-Pamela! -lengette meg szemeim előtt tenyerét Robi. -Hát nem csodálatos? -mosolygott.

-Ja, de igen-igen... -biccentettem kelletlenül feleszmélve gondolataimból.

Megtámasztottam állam tenyeremen, majd hallgattam, ahogy a többiek összesúgnak. Néhány hangfoszlányt  sikerült elcsíptem.

-Talán a sokktól reagál így! -e mondatott Elizabeth súgta Chris Evans füleibe.

Nagyot sóhajtva tekintetem anyára siklott, aki összehúzott szemekkel figyelte reakciómat. Amikor szemeink egybeforrtak felvonta szemöldökét,majd egy halovány biccentéssel jelezte, hogy menjünk. Előre buktattam fejemet, s íriszeimmel szorosan a földet néztem. Nem néztem föl, miközben jól éreztem, hogy a kíváncsi tekintetek lyukat furnak hátamba. Csak gyorsan anya után eredtem.

A bárból kiérve nem szoltunk egymáshoz egészen, addig még a szálloda társalgójába értünk, ahol ugyan ültek emberek, de nem igazán értettem mit beszéltek, mert nem egyezett meg az anyanyelvünk. Elsa leült a kanapéra megpaskolta a mellette lévő helyet, én pedig kelletlenül helyet foglaltam. Felhúzta jobb combját, jobb karját megtámasztotta a kanapé háttámláján, s mutatóujjával egy göndör fürtyét csavargatta. Nem szólt semmit, csak érdeklődve figyelt és várta, hogy egyszer megszólaljak. Ami nem jött el, így megtörte a maró, szinte már kínzó csöndet.

-Nem ezt a reakciót vártam Pamela Hemsworttől! -jelentette ki kimért hangon. -Azthittem, hogy majd könnytől ázott szemekkel várod, hogy Tom Holland visszajöjjön te pedig boldogan ugorhass nyakába és ajkaira forró, romantikus csókokat nyomhass.

-Szerinted szívem szerint nem ezt tenném!?

-Akkor, miért nem ezt teszed?

-Nem ilyen egyszerű anya! -temettem arcom tenyereim közé.

-Dehogyisnem! -fogta meg csuklómat, majd elhúzta orcámból, s államnál megfogva felemelte fejemet, hogy kék szemeibe nézhessek. -Mégse ezt sugalod! -szomorodott el és nagyujjával megsimította állam szélét.

-Az a gond, hogy az eszem és a szívem nem ugyanazt diktálja... Teljes harcba állnak egymással!

-Mit digtál a szíved? -mosolyodott el szelíden.

-Azt, hogy igen! Tommal kell lennem, mert amióta találkoztunk a szívem hozzá húz! -rebegtettem meg pilláimat szerelmesen.

-És mit digtál az eszed?

-Az eszem viszont azt, hogy ne, mert teljesen máshol élünk, ahol még a távkapcsolat se könnyítene és kitudja, hogy Tom hol forgat, ami miatt mégnagyobb akadály az egész. Összeköltözni meg baromság lenne, mert lehet, hogy csak egy hirtelen fellángolás az egész! -biggyesztettem le ajkamat, s tehetetlenül ültem anyával szemben.

Elsa emészgette a hallottakat én pedig vártam, vártam, hogy mint anyuka bölcs tanáccsal lássa el nagylányát szerelem kapcsán. Egy kis idő után megszólalt.

-Szerinted melyik erősebb? A szíved vagy ésszerű érved? -döntötte oldalra fejét kíváncsian.

-Én úgy érzem, hogy...

✵✵✵

Telt az idő, mégis olyan sokáig tartott mire a fiúk visszaértek. Anyával megbeszéltem a dolgokat, amikről mindenképp szeretnék Tommal beszélni.

Viszont a rengeteg idővel, kint az erkélyen ülve, fülemben dübörgő zenével sikerült összegeznem az eltelt 1 hónapot, amit itt és Byron Baybe töltöttem.

Azt biztos, hogy nagyon sok érzelem kerített hatalmába. S voltak olyan érzéseim is, amiket már nagyon régen éreztem és fájdalmas volt őket viszont látni. Talán a legrosszabb a szerelem volt. Hirtelen kialakult szerelem, amit Thomas Stanley Holland váltott ki belőlem ebben az 1 hónapban. Néha utáltam, néha aggódtam, néha imádtam, néha kívántam, néha pofán vertem volna, néha megcsak a szeretetéért esedeztem. Mégis mellette voltam a legboldogabb, még azok ellenére is, amit Ő és Sophia tett. Sophiáról eszembe jutva. A második érzelem, amit nagyon rég éreztem az a fortyogó düh. Nem azt mondom, hogy nem voltam ezidáig dühös, mert Susanéknál megtaláltam a nyugodtságot. Nem erről szó sincs! Csak Sophia kiváltotta belőlem, azt a gyűlöletet, hogy szívem szerint nem csak egy pofont adtam volna neki, hanem pszichopata módjára megtéptem volna, 5x bevertem volna a képét, majd félholtan elástam volna. Éljen a féltékenység! Ohh, a harmadik emóció. A drága, idegösszeroppanásra kéztető féltékenység. Minden lány barátja. Ugye? :) Hogy hányszor éreztem Tom közelében, hogy mennyi gyönyörű lány megnézte magának és hogy ő mennyi gyönyörű lányt megnézett magának. Olyankor éreztem magam a kínézetem alapján csövesnek, kívülállónak, e szállóda imidzsének megrontójának. És mint egy elbaszott réti kutya úgy ballagtam Tom -kibaszott jópali, ahww- Holland mellett. A sok pudli mellett elsétálva. Hehehehehe... Esküszöm nem vagyok flúgos! Ez a top3 érzelem, amit már nagyon-nagyon régen éreztem. Még arra is jutott idő a várás folyamán, hogy összegző táblát csináljak.

Összegzés:

Byron Bay:   ✺Szerintem nagyon         szép hely főleg a tengerpatja naplementekor, viszont vágyok vissza Sydney-be.

Hemsworth család:         ✺Ahoz képest, hogy a legelején megismerni se akartam őket, mert elkönyveltem őket egy béna családnak, hogy úgyse lesznek jobbak, sőt még rosszabbak lesznek Susanéktől kellemes csalódás volt. Örülök, hogy megismerhettem őket, mert igenis különlegesek. Különleges a 2 fiú, különleges India Rose. Különleges Elsa. És különleges Chris is. Nem önteltek, nincsenek elszállva maguktól a sikerük miatt. Mint egy átlagos nagy család, aminek öröm a tagja lenni. Sokat köszönhetek mindegyikőjüknek. Szeretem őket nagyon! :)

Camamber:              ✺Csodálatos egy lovacska. Igaz még nem sok tapasztalatom van vele, de érzem, hogy káprázatos lesz. Imádoom!

Argentína:  ✺Nagyon, de nagyon szép hely és örülök, hogy eljöhettem ide! Egy élmény volt!

Sophia:               ✺Tyű, de nagyon utálom, azt a lányt! Soha, de soha ne kerüljön a szemeim elé, mert élve biztos nem marad!

Harrison Osterfield:   ✺Annyira örülök neki, hogy megismerhettem! Szerintem nagyon különleges egy személyiség, akinek káprázatosan szép szemei vannak! Nagyon remélem, hogy lesz Melison! ;)

Mindenki:       ✺Egy olyan csapat tagja lenni, ahol szinte már családttag vagy a világ legkellemesebb érzése. Olyan személyek körében lenni, akik elfogadnak úgy ahogy vagy és olyan amilyen vagy! Nagyon remélem, hogy egyszer mindenki megtapasztalja!

És végül

Tom Holland:               ✺Őt, hogy lehetne összegezni? A megtestesült tökéletesség, akit nem lehet nem szeretni és akire ránézel, s elájulva terülsz szét a padlón? Akinek ehez a cseszett jó külsőhöz egy nagyon illedelmes, vicces, szívemelengető, úri, szeretetteljes személyiség is társul? Egyszerűen, ezt a fiút nem lehet összegezni, mert ha azt leírnám betelne a naplóm. Egy szó. IMÁDOM!

A gondolataimat egy köhintés szakította meg. Tudtam eljött az idő. Eljött az idő, hogy Tommal beszéljek. Felnézve kihúztam fülesemet, majd a kanapén hagyva Hollandhoz léptem. Nyújtotta kezét segítségemre, amit hálásan elfogadtam, s szám szélét harapdálva átléptem a másik erkélyre. Végig pásztáztam a srácot. Ugyanolyan helyes volt, mint amikor elment, főleg, hogy megvillantotta eget rengető mosolyát is. Elhúztam tenyerem övéből és hátam mögé rejtettem.
Szólásra nyitottam számat, viszont Tom íriszeivel találkozva azonnyomban be is csuktam. A remény olyan hevesen lángolt, hogy teljesen elvesztettem a magamban megbeszélt dolgokat.

-Na? Milyen voltam? -törte meg a kínos szituációt magabiztosan.

-Nem látszik? Megse tudok szólalni? -húztam el számat kínomban.

-Egyszerűen már nem tudtam visszatartani, hogy ne mondjam el, hogy ez az 1 hónap alatt milyen érzéseket váltottál ki belőlem! -lépett felém, s megfogta kezeimet, majd mélyen szemeimbe nézett. -Nagyon szeretlek Pamela és azt akarom, hogy barátnőm legyél!

-Tom én... -nem tudtam egy szót se mondani, mert a könnyek úgy gyűltek össze szemgödreimbe. -Én is szeretlek, de... -nem tudtam befejezni, mert Holland magához húzott, s gyengéden, szenvedélyesen megcsókolt. Viszont nem csókoltam vissza, hanem eltoltam magamtól.

És talán, akkor láttam legelsőnek, azt hogy teljesen összetörtem egy fiút, már azelőtt, hogy mondtam volna válaszomat. Tudta... A könnyek végig folytak arcomon, s hátráltam.

-De? -kérdezett rá csalódottan, darabokra tört szívekkel. Én is ugyanígy éreztem. Darabokra hullott rózsaszín felhőkkel.

-Sajnálom Tom, de nem lehetünk együtt! -ezzel a kijelentéssel otthagytam a fiút, Argentínát, az elmúlt 1 hónap eseményeit.

Az eszem győzött.

Sziasztok Raptorok!🦖

Meghoztam, a befejezést úgy, ahogy alapjáraton megterveztem, viszont miattatok nem így írtam meg. De rájöttem, hogy muszáj ilyen befejezés, mert a második évadnak semmi értelme nem lenne. Viszont remélem, hogy így is tetszett és nagyon, de nagyon várom a visszajelzéseket!❤️😪