Kei szemszög

Yamaguchi jött és kihúzott a partra, mert most kezdődik az edzés. Mindenki itt volt már, csak Kuroo-san és Kenma-san jöttek elé az egyik ház mögül. Kenma lehajtott fejjel.
Kuroo-san a tekintetét egyből megállapította rajtam és egy mindentudó mosollyal rámkacsintott. Én egy tsk kíséretével elfordítottam a fejem. Az egekbe vinné Kuroo-san egóját ha meglátná, hogy ezzel is elérte, hogy elpiruljak.
Bemelegítéssel kezdtünk ezért volt időm visszagondolni a tegnapi nap történéseire.

.....

Tegnap edzés után, még Yamaguchival kint ültünk a parton. Csak figyeltük a történéseket. Vagyis én csak figyeltem, de Yamaguchi folyamatosan beszélt nekem én meg csak döntögettem a fejem erre arra. Yamamoto még mindig mondták az egyre " jobb és jobb" ötletek, hogy mivel dobjuk fel a holnapi edzés, ezen kívül Hinata már egy ideje el ment a part egyik irányába és Kenma-san utánna. Igazából engem az nem érdekelt, ezért felraktam a fülesem amit idő közben kihoztam és el kezdtem hallgatni a random lejátszásí listám a telefonomon
Egy kis idő múlva a zenéhez nem odaillő zaj csapta meg a fülem. Lecsúsztattam a nyakamra a fülesemet és a zaj irányába fordítottam a fejem. Hinata és a király veszekedtek gondolom, mint mindig valami teljesen értelmetlen dolgon. Már raktam is volna vissza a fülesem még nagyobb hangerőre kapcsolva a zenét, de az tűnt fel nekem, pedig csak fél szemmel figyeltem őket, hogy Hinata sírva elfutott az ellenkező irányba. Nem tudom, hogy mi lelte őt, de nem is érdekelt, de még annyit láttam, hogy a király mérgesen betrappolt a házba és jó erőssen bevágta az ajtót. A szemem lassan a mellettem röpizős Nekomásokon akadt meg és az is feltünt, hogy Kuroo-san már egy ideje el ment. Gondolom Kenmához. Jobb is ha nem rajtam akar csüngni egész nap. Nem győzöm kerülni őt. Egy ideje fura érzés fog el ha vele vagyok, ami nagyon zavarja az egóm ezért inkább kerülöm akármennyire is csak lehet.
A zene világa már-már lassan beszippantott, de a szemem sarkából egy nagy, röplabda méretű foltot fedeztem fel. Sajnos mire felfogtam volna, hogy bizony a fejem felé repül egy elszabadult röplabda, már nem volt időm kivédeni, vagy kikerülni ezért nagy csattanással fejbe kapott. Én hátraestem és egyből a szememhez kaptam, mert azt érte az ütés. Kicsit zúgott a fejem, de azt láttam ahogy páran idesiettek, hogy jól vagyok-e. Yamaguchi mellettem, ült ( pedig már azt hittem, hogy rég elment) és most ott kapálózik, azt sem tudja mit kezdjen a torténtekkel. Úgy tűnik Yamamoto volt a bűnös, mert nagy hajlongásba kezdett miközben folyamatosan hajtogatta a "bocsánat" szót. Közben Sugawara-san is észrevette, hogy mi történt és mindenkit félretessékelve húzott fel a földről, egyenesen bevitt házba és lecseszett a konyhába az egyik székre. Igazából én ebből nem fogtam fel sokat, mert eltört a szemüvegem és hát nem látok valami jól az nélkül. Az egyik szemem alatt kicsit elvágta a szemüvegem üvege, amit Sugamama-san az itt talált orvosi eszközökkel le is kezelt. Na meg ugyanaz a szemem felett tisztán kivehető volt a labda nyoma, és hát tiszta vörös volt. Vagyis Sugawara elmondása szerint. Egy kis idő múlva az ajtó kicsapodására kaptam oda a fejem ami furcsa volt, mert nem akartak senkit sem beengedni. Kissé nehezen, de a haja körvonala alapján Kuroo-sannak tűnt az a személy. Hirtelen elindult felém a tarajos hajú barátunk és meg állt előttem. Gondolom felmérte a helyzetet, hogy mi történt.

- Sugawara, én vigyázok Tsukkira, te inkább nyugtasd le a többieket. - egyből hol Kuroo-sanra, hol Sugawara-sanra kaptam a tekintetem és valahogy nem jött ki egy szó se a számon. Suga egy hümmögés kíséretében elhagyta a termet. De gondolom fülig ért a szája. Remek! Itt hagyott Kuroo-sannal nekem meg lassan az egekbe szökik a pulzusom az miatt, hogy ketten vagyunk az egész teremben. Ő csak simán az ajtóhoz sétált és, hallottam a zár kattanását ami miatt a sokk kerülgetett.

- Kuroo-san.- kissé reszketett a hangom ami miatt megköszörűltem a torkom- Kuroo-san mire készülsz?

- Semmire. Csak szeretnék végre kettesben lenni veled.- le merem fogadni, hogy most valami fura levakarhatatlan mosoly terül el az arcán.- Mostanában kerülsz engem, nem? - mondta miközben az asztalról elvette a pamacsot amivel előbb Sugawara-san töröltette a szemem.

- Miért gondolod ezt? - kérdeztem miközben ő neki nyomta kicsit durván a szememnek a kezében tartott vattát ami miatt fájdalmasan felszisszentettem.

- Ha keresem a társaságod, akkor csak elmész Yamaguchival, pedig máskor csak ő keresi az alkalmat a veled való beszélgetésre. - finoman kezdte el tőrölgeti a szemem, ami valljuk be kellemes érzés volt.

- Nem mindegy, hogy én mikor keresem Yamaguchi társaságát és mikor nem?- közben letette a pamacsot és csak nézett. Lassan az egyik kezét ráhelyezte a combomra ami miatt kicsit megremegtem és éreztem, hogy kis pir szökik az arcomra. Kuroo-sannak gondolom tetszett ez a reakció, még hallottam is ahogy halkan elkuncogja magát. El kezdte súrolni a kezét a lábamon ami miatt egyre jobban zavarban éreztem magam.

- Kuroo-san, légyszíves leveszed a kezed a combomról?- kérdeztem, miután egyre jobban kezdtem megunni a cselekedetét.

- Miért? - ennyit kérdezett és még mindig nem hagyta abba a tevékenységét ami miatt egyre jobban kezdett égni a fejem. Rájöttem, hogy vele bizony nem fogok menni semmire ezért felálltam és próbáltam megkeresni az ajtót. De csak neki mentem valaminek. Miért ilyen rossz a szemem? Ki akartam tapogatni, hogy pontosan minek is mentem neki. Egyre jobban tapogattam de annak a valaminek nagyon ember formája volt. El kezdtem hátrálni de az a személy a kezét hátravezette a hátamra és szoros ölelésbe fogott. Megpróbáltam eltolni magamról, de nem nagyon sikerült. Pár káromkodás el is hagyta a számat de Kuroo-sannal ez esélytelen úgyhogy inkább hagytam magam. Nem tudom miért de lassan én is a hátára vezettem a két kezem, amit csak halk kuncogás követett.

- Kuroo-san elengednél?- kérdeztem egy kis idő múlva, mert nem tűnt úgy, hogy szándékában áll elengedni. Hirtelen még szorosabban ölelt magához, ami miatt éreztem a szívem kihagy egy ütemet. Mi ez az érzés? A szíverésem hirtelen felgyorsult és éreztem, hogy kissé kipirúl az arcom. - Kuroo..-san- a végét kicsit akadozva mondtam, ami miatt még jobban zavarban éreztem magam ezért nem szóltam inkább semmit.
Egyszer csak megfogta a vállam és eltolt magától és mélyen a szemembe nézett amit nem tudtam hirtelen mire vélni. Most tűnt fel, hogy milyen szép sárga szeme van. Mint egy macskának. Egy nagy, fekete kandúrnak. 

- Gondoltam.. - ennyit motyogott egy idő után az orra alatt. Hirtelen az állam alá nyúlt és felemelte a fejem. - Tsukki~ tiszta vörös az arcod! - ezt mondván kicsit elkuncogta magát. Vagyis rajtam, mert ez amikor elért a tudatomig a testem szinte lángrakapott. Miért szeret engem ennyire zavarba hozni? Miért jó ez neki? - Talán nem többet érzel irántam egyszerű barátságnál? - na itt telt be az a képzeletbeli pohár.

- Mire kell véljem a cselekedeteidet Kuroo-san? - mondtam neki ezt a szokásosnál kicsit nagyobb hangerővel ami miatt kicsit megrezzent, hiszen ez nállam nem gyakori. - Élvezed ha zavarba hozol? És mivan akkor ha többet érzek? Hmm? - amikor ezt kimondtam a számhoz kaptam a kezem. Ezt bizony nem akartam kimondani. Ki csúszott. Hol van ilyenkor a határozott és megfontolt Tsukishima Kei? Kuroo-san ezeket halva meglepődött. Egy kis ideig szemeztünk de a következő lépésére nem számítottam. Megfogta az állam és az ajkimra tapadt. Nem tudom mi ütött belém de akaratom ellenére viszonoztam az édes csókját. Lassan de érzékien mozgatta ajkait az enyémen. Érezni lehetett, hogy ebben bizony már van tapasztalata. A levegő hiánya miatt váltunk el. Lihegve néztem az arcát, amit nem láttam tisztán de a zavarodott arcvonása teljesen kivehető volt ami most az én egóm növelte. De szerintem én sem nézhettem ki máshogy. A meghitt pillanatot az ajtón kopogtató személy zavarta meg. Az edzők voltak, hogy rámnézzenek. Mert úgy tűnik csak most értesültek a helyzetről. Kuroo-san egy kis tétovázás után beengedte őket és egyből vittek a szemészetre, hogy egy szakember is megbizonyosodjon a szemem állapotáról, biztos ami biztos és, hogy valamit kezdjenek a törött szemüvegemmel. Kuroo-san csak bámulta ahogy lassan éltünök a látószögéből (?) de még az utolsó pillanatban megvillogtatta mosolyát és rámkacsintott köszönés képen. Ezt még befelyezzük ha alkalmunk adódik rá.

Jól van na.. Ezt nem terveztem ilyen hosszúra xd ez lett most a leghosszabb rész amit írtam eddig. De gáz van.. Nagyon fogy az inspirációm mindkét sztorimban. De semmi vész úgy is lesz ötletem. De amikor neki kezdek a következő résznek még nem tudom, hogy az mivel fog végződni. Az lehet ha megvan a fejemben az alapsztori és, hogy mit szeretnék a végkimenetelnek, de az az közötti reszeknél bajok vannak.. De ha egyszer bele jöttem akkor csak úgy jönnek az ötletek és hamar megírom.
Holnap kezdek neki az Asanoya következő részének.
Kicsit elszabadult a fantáziám Tsukkival.. Most néztem végig szinte harmadszorra a Dakaretai Otokot és Tsukkinak kicsit Takato-san beütése lett. Vagyis én úgy képzeltem el miközben írtam.

Amúgy amikor egy zárójelben egy kérdőjelt rakok, az nállam azt jelenti, hogy nem vagyok biztos, hogy az a kifejezés helyes-e. Csak gondoltam szólok -.-

Hola~