Liam

-A beteg szíve megállt műtét közben... mi mindent megtettünk...-Niall és Harry szinte egyszerre estek össze. Én elkaptam a szerelmemet, de Harry a földre rogyott. Az orvos rögtön leguggolt és rázogatni kezdte Harryt, majd mikor nem reagált a földön fekvő fiú semmit az orvos nagyot sóhajtott és felállt.-Locsolják fel őket!
-Azonnal doktor úr!-sietett el egy nővérke. Nem érdekelte apámat a dráma és magával rángatott minket. Nivel a hátsó ülésen voltunk, végül őt nem locsolták fel, mert hamarabb eljöttünk. Eric nem akart minket elengedni, de anyám meggyőzte őt. Nem érdekelte, hogy akár bajunk is eshet miatta. Mikor megálltunk a ház előtt apám a visszapillantóban ránk mosolygott.
-Megvolt már?-kérdezte, miközben a szemöldökét kezdte emelgetni.

-Mi közöd hozzá?-kérdeztem, miközben kiszálltam a kocsiból és elindultam a szerelmemet cipelve. Apa utolért.
-Azt mondtad, hogy a tiéd.-mormogta.-Ha azt akarod, hogy a tiéd legyen, akkor minél hamarabb meg kell húznod.
-Neked is nagyon bejött anyánál.-forgattam meg a szemeimet, majd letettem a szobámban lévő franciaágyra a szerelmemet.-Nem kérek a tanácsaidból, de azért köszi. Majd én eldöntöm, hogy mikor jött el az ideje és kész. Ne szólj bele az életembe!
-Az apád vagyok, jogom van hozzá!-kiáltott rám apu.
-Ha eddig nem viselkedtél úgy kérlek, ne most kezdd el.-taszítottam ki az ajtón.-Nem kell, hogy beleszóljatok az életembe... se neked, se anyának, se valamelyik kurvádnak és legfőképp Ericnek nem kell.
Fellocsoltam a szerelmemet. Ijedten nézett körbe, de kissé megnyugodott, mikor meglátott. Magamhoz öleltem és rögtön sírni is kezdett.

-Nem hiszem el, hogy meghalt. Ha nem ugrik elém, akkor még mindig él... az én hibám volt.... engem akart megvédeni. A legjobb barátom miattam halt meg.-bömbölte. A szívem szakadt meg érte.
-Nem a te hibád.-suttogtam, majd a nyakhajlatába csókoltam. Egy aprócskát nyögött és megremegett... a kezeim vándorolni kezdtek a testén és az ölembe húztam őt. Összeért a nemi szervünk ruhán keresztül és ez nagyon felizgatott engem. A csókjaink íze mézédes volt. Hirtelen felindulásból erősen megmarkoltam a fenekét, ami azt eredményezte, hogy egy hatalmasat nyögött. Levettük egymásról a felsőnket és a padlóra hajítottuk őket. Fordítottam a helyzetünkön, így most ő az ágyon feküdt és én felette támaszkodtam. Rámarkoltam ruhán keresztül a büszkeségére, mire végigszántotta a körmeit a hátamon.

-Lihhahhm...-lihegte Niall alattam, de én továbbra is csak foglalatoskodtam a lábai között.-Akarlahhk... mhosst!

Eleget tettem a kérésének, levetkőztettem, majd mindenféle felkészítés nélkül belevágódtam. Fájdalom torzította el az arcát... alig tudtam türtőztetni magam, hogy ne kezdjek el mozogni.
-Nagyon szűk vagy...-motyogtam az ajkaira.-Szeretlek.
-Nagyon fáj...-motyogta sírva, miközben a körmeit a hátamba vájta.-Én ezt nem bírom... csak kezdj el mozogni, majd túl leszek rajta.
Nem tettem, amit kért. Kihúztam magam, majd elővettem a síkosítót az éjjeli szekrényem felső fiókjából és bekentem vele három ujjam. Belevezettem először az egyiket, majd ollózni kezdtem vele... meg sem mukkant, csak figyelte, hogy mit is művelek(mindegyik ujjnál ez történt)... mikor már elég tágnak találtam őt, bekentem magam síkosítóval és a bejáratához helyezkedtem. Összekulcsoltam az ujjainkat a feje mellett és megcsókoltam, mikor belé vezettem magam ismét, mikor kicsit elhajoltam tőle, egy apró mosolyt küldött felém.
-Már nem fáj annyira.-suttogta, majd ismét csókot követelt. Az aktus után a mellkasomon fekve lihegett.-Szeretlek.
-Én is szeretlek. Szeretlek, mindennél jobban.-nyomtam egy puszit a homlokára, majd elnyomott minket az álom.

Phill

Mikor kinyitottam a szemem ismét szembe találtam magam Louis barátaival. A lány odasietett hozzám és megfogta a kezem.

-Hogy van?-kérdezte.-Fáj valamije?
-Hogy van Louis?-kérdeztem.

-A műtét közben leállt a szíve, mindent megtettek az orvosok, így sikerült újraéleszteni.-magyarázta a fiú, miközben a barátnőjét hátulról megölelte.-Kómában van, nem tudják felkelteni. Harry mellette van, a legjobb barátja pedig azt hiszi, hogy meghalt. De most válaszoljon! Hogy érzi magát?
-Borzalmasan. Miattam majdnem meghalt Louis.-suttogtam, mire hirtelen kivágódott az ajtó és Louis bongyorkája sietett be.
-Remélem, hogy most örülsz. Remélem, hogy csodásan érzed magad.-pillantott rám szúrós szemekkel. Nemlegesen megráztam a fejem, miközben közelebb ért hozzám.

-Tudod én nem akartam lelőni senkit, azt mondták, hogy csak egy golyó van a pisztolyban, de a tár tele volt. Soha nem akartam, hogy Louis megsérüljön, ezért akartam elhozni tőletek... mert tudom, hogy nem akarta, hogy úgy lássátok, amire rákényszerítettem. Azt hittem, ha megszégyenítem előttetek, akkor elengeditek őt és csak a jó pillanataira fogtok emlékezni.-suttogtam, mire a bongyorka intett a fejéve, így a szerelmespár kiment.
-Bármennyire is megszégyenítetted, bármennyien megfektették, bármennyire megváltozott... én még mindig szeretem őt. Az én hibám, hogy idáig jutott, tehát, ha kurva lesz ezentúl, én akkor is mellette maradok és szeretni fogom... mert ez a dolgom. Mellette kell lennem és védelmeznem őt.-magyarázta bongyori.
A monológja után kiment a szobából, egyedül hagytak engem a csenddel és félelmetes volt, ahogy hallottam az óramutató járását. Azt hiszem, hogy feleslegesen kínoztam őt a barátai előtt... nem fogják őt elhagyni soha...