Jackson csendesen ült az ágy szélén, arcát kezeibe temetve. Míg újdonsült társai a következő lépésükön agyaltak, ő valami egész máson gondolkodott. Kívülről felvette magabiztos álcáját, belül viszont kisgyermek módjára retteget és legszívesebben édesanyja ölelő karjai közé szaladt volna. Csak a kérdés, melyik szülőjéhez menne?

Lelkét sötét gondolatok lepték el, melyeket kétségbeesetten próbált elüldözni, mégsem mozdultak egy tappottat sem, fekete varjak módjára károgtak. Nem hoztak semmi jót, csak halált és pusztulást.

'Jackson'

A fekete hajú riadtan kapta fel fejét.

'Nem találsz? Hát nem ismersz meg engem?'

A fiú kérdő tekintettel nézett körbe, ám a három másik angyalon kívül senkit nem látott.

-Ki vagy? - szűrte ki fogai között alig hallhatóan, tenyereit fejére szorítva.

'Ejnye, nem ismered fel saját magad, Jackon? Én te vagyok'

-Jackson! - rázta meg az említett fiú vállát egy aprócska kéz.

-Te meg...? - tágultak hatalmasra az angyal szemei. Az előtte álló tíz éves forma kisfiú aggódó szemekkel vizslatta az arcát. Jackson saját magát vélte felfedezni fekete tincsei, mogyoróbarna szemei és kellemes vonásai alapján.

-Jackson... - kezdett bele a gyermek remegő hangon - Én...

-Jackson! - rázta meg Taehyung pánikolva az angyalt, kinek szemei kipattantak, verejték cseppektől csillógó mellkasa szaporán emelkedett fel és alá, tincsei homlokára tapadtak, végtagjai meg-megremegtek.

-Jól vagy? - tette hátára kezét Baekhyun, Sehun pedig egy vizes zsebkendővel tért vissza, melyet a pánikrohamot kapott fiú homlokára szorított, kellemes érzést adva a felhevült angyal testének.

-I-igen - bólintott Jackson, ám arca teljesen mást mutatott - Mi-mi történt? - pillantott fel a felette aggódóan állókra.

-Itt ültél, mi terveztük az utunkat, egyszercsak pedig az összes izmodat megfeszítetted, majd a saját karod csontját törted szinte össze - mondta megilletődve Taehyung, alsó ajkát beharapva a végén. Nem akart félősnek tűnni, de Jackson igazán ijesztő volt, míg abban a különös állapotban szenvedett. Nagyon aggódott társáért, nem szerette, ha a számára fontos emberek rosszul érzik magukat és ez alól Jackson sem volt kivétel. Amint megtudta, hogy ő is angyal, rögtön bizalmába fogadta a naív fiú. Mert Taehyung az volt; felelőtlen és naív. Mindenben csak a jót látta, holott ez korántsem volt így. A nagybetűs Gonosz bármelyik sarokban ott leselkedhetett rájuk, bármilyen formát öltve.

Taehyung óvatosan megérintette a fekete hajú fiú sérült karját. Egy csúnya kékes-lilás folt éktelenkedett rajta, melyből ki lehetett venni az angyal saját ujjainak hosszú formáját. 

Segíteni szeretett volna Jackson-on, bár tudta, pár óra és hűlt helye lesz a zúzódásnak. Nagyot sóhajtva ült le a fiú mellé, ébenfekete szárnyain puhán végigsimítva.

A fiatal angyal irigy volt az idősebb ékességére, habár a piciny zöld szemű szörnyeteggel erősen küzdött, nem akart ilyen ördögi érzéseket táplálni magában. Taehyung meg volt győződve arról, ha hagyja nyerni az irigységet, megteszi első, bizonytalan lépését a Gonosz felé, melyet már soha nem tud megváltoztatni. És talán ez volt a második legnagyobb félelme. Az első a magány volt, mely nap, mint nap hasogatta tiszta szívét. Félt, hogy egyszer egyedül marad,  nem lesz senki, ki figyelne rá, szeretné őt, a barátja lenne. Eddig bátyja tartotta benne a lelket, még ha nem is találkoztak olyan gyakran, ám most megpillantotta két új társát, rájött, a két idősebb fiúban is támaszra lelhet. Egymás támaszai lesznek, jóban, s rosszban egyaránt.

Baekhyun elgondolkozva figyelte öccse messzeségbe pillantó tekintetét. Nem tudta mi jár színes elméjében, de kíváncsi volt testvére gondolatira. Taehyung mindig is okos volt, a maga módján persze. Voltak furcsa elképzelései, feltételezései, ám azokra is mindig adott valami választ, ami elgondolkodtatta a másik felet.

-Hyung! Szerinted a mesék igazak? - kérdezte nagy szemekkel pislogva bátyjára egy kisfiú, szárnyakkal hátán.

-Dehogy! Hát akkor minek hívnák meséknek? - pillantott le öccsére az idősebb, miközben lökött egy újabbat szárnyával magán, így lendületet adva a különös fára felszerelt hintára.

-De mindennek van igazság alapja! Te is szoktál meséket írni és mikor felolvasod, mindig van benne valami olyan, ami megtörtént veled, vagy valaki mással. Tehát beleszövöd a valóságot a mesébe. Szerintem mindenki ezt csinálja, nem? A saját gondolataikból alkotnak egy történetet, de tudatlanul beletesznek valós dolgokat - nevetett fel Taehyung, majd kiugrott a hintából, hogy fogócskázzon bátyjával. Baekhyun viszont csodálkozva meredt testvére után. Hogy lehetett valaki ilyen okos, mikor csak hét éves volt?

-Taehyung? - érintette meg bátyja a vállát az említett személynek

-Hm? - emelte el tekintetét Jackson-ról.

-Menjünk aludni. Késő éjszaka van, már mindenki fáradt. Nem tudnánk elindulni, ha akarnánk sem. Inkább pihenjük ki magunkat.

-Rendben, igazad van - bólintott az angyal, majd felállt és kérdőn körbepislantott. - Hol fogunk aludni?

-Felvisszük a szobánkba Jackson-t, ott több az ágy és senkit nem akarunk egyedül hagyni - válaszolta meg Taehyung kérdését Sehun.

Pár perc múlva, mikor a szőke hajú fiú felsegítette Jackson-t és a többiek is végeztek kommandós munkájukkal (a testvérpár biztosította a terepet, nehogy meglássák újdonsült társuk szárnyát), végre nyugovóra térhettek.

A kifáradt Jackson feküdt az egyik ágyra, a másik kettőre pedig Taehyung és Sehun került. Baekhyun saját maga ajánlotta fel, hogy majd alszik ő a kicsi kanapén, úgyis ő a legalacsonyabb négyük közül.

Taehyung és Sehun egyből elaludtak, míg Jackson és Baekhyun nem tudta álomra hajtani fejét. Az előbbi a furcsa hang, az utóbbi pedig a kényelmetlen fekvőhely átka miatt.

-Tűnj innen, tűnj innen, tűnj innen. Tűnj innen!

Baekhyun némán hallgatta az angyal halk kántálását. Tudta, hogy a többiek alszanak, csak ő hallja ezt a félelmetes mormolást. Végül nem bírta tovább és csendben felállt, majd odasomfordált a forgolódó angyalhoz.

-Jackson - simította a fiú homlokára a kezét, de rögtön vissza is húzta - Jézusom! Te lángolsz!

Riadtan nézett körbe a sötétben, valami használható után kutatva. Ám hamarosan rájött, hogy itt aztán nem ér ő semmit a cseppnyi orvostudámányával.

-Sehun. Sehun! - ébresztgette az angyalt kéttségbeesetten.

-Hagyjál! - mordult rá az idősebbre, majd befordult a fal felé.

-Sehun! Kellj már fel az Isten szerelmére is! - kiáltott fel, rácsapva az említett hátára.

-Mi van, hyung?! - kelt fel szemeit dörzsölgetve, de rögtön vissza is dőlt a párnájába, mikor Baekhyun felkapcsolta a villanyt.

-Hyung...? - kérdezte álmatag hangon Taehyung, odabotorkálva bátyjához. - Jackson! - sikított fel és remegő kezekkel mutogatott a vergődő, csukott szemű angyalra.

-Tudom, ezért próbálom kirángatni az ágyból ezt a lusta dögöt! - hangsúlyozta ki a 'lusta dög'-öt a legidősebb.

Sehun végre hajlandó volt felkelni, mikor meghallotta Jackson szenvedő nyögéseit.

-Miért nem szóltatok előbb?! - csattant fel a szőke, mikor meglátta az angyalt. Idegesen rohant oda a szenvedőhöz és óvatosan ébresztgette, először finoman rázogatta, majd pofonokat is adott.

-Sehun, te...! - kiáltotta Baekhyun, de öccse odaugorva mellé befogta száját.

-Hyung azt akarta mondani, ne ütögesd Jackson hyungot, mert úgysem fog felébredni - eresztette el testvére törékeny testét Taehyung, közben aranyosan mosolyogva Sehun-ra, kit saját magukban kineveztek felcsernek.

-Egy próbát megért - vonta meg a vállát a szőke nyugodtan. Egyedül Taehyung érezte úgy, senki nem veszi komolyan társuk szenvedését.

-Ne aggódj, hyung. Mi itt vagyunk veled - fogta meg a kezét az érzelmes fiú Jackson-nak, ki már kevésbé vergődött lázálmában.

-Hol van az a kendő? - nézett körbe Sehun kérdőn.

-Tessék, a komódon volt - nyújtotta oda Baekhyun az angyalnak, aki rohant is bevizezni a puha anyagot.

-Szerinted mi baja van? - fordult bátyja felé a legfiatalabb.

-Fogalmam sincs. Talán még mindig a szárnyai miatt van. Ki tudja miért nőtt ki neki? - csóválta meg a fejét Baekhyun, mire barna tincsei lágyan lengedeztek a levegőben. - De figyelj TaeTae. Szerintem mindenkinek meg van a szerepe ebben a játékban - váltott komoly hangnemre a legidősebb.

-Játék? - ráncolta homlokát Taehyung elgondolkozva. Ő nem hallott semmi féle játékról, legalábbis olyanról, amiben részt is venne.

-Ühüm. Sehun például a felcser, de többre még nem jöttem rá - biggyesztette le ajkát az idősebb, majd szemeit összehúzva meredt Jackson verejtékező testvére.

-Oh, értem. Akkor ez egy mese! Valaki megálmodta, leírja a történetet és mi vagyunk a szereplői!

-Ugyan TaeTae, nem erre gondoltam! A játék csak egy kifejezés volt, nem igazira gondoltam - ám Baekhyun hiába győzködte öccsét, testvérének szeget ütött a fejében ez a kis gondolat. - De erről egy szót se a többieknek! - súgta még oda bátyja, majd le is zárta a beszélgetést, mikor Sehun visszajött a benedvesített kendővel.

-Az micsoda? - kérdezte kíváncsian Taehyung, a szőke felcser válla fölött átnézve.

-Ez? Ja, csak találtam a táskámban és van egy olyan érzésem, hogy most hasznát vesszük - vonta meg a vállát Sehun, miközben felemelte a furcsa, fekete színű folyadékkal teli injekcióstűt.

-Azt ugye nem...?

-Dehogynem, hyung. Be fogom adni Jackson-nak - felelte a szőke Baekhyun kimondatlan kérdésére, majd az ájult fiú egyik szárnyát óvatosan kinyújtotta. - Fogjátok le, hátha felébred és nem tetszene neki a szuri - utasította a testvérpárt, kik lopva egymásra pillantottak, majd néma megbeszélés után, úgy döntöttek, megbíznak Sehun-ban. Hiszen ez az egész lényege. Csak ők vannak egymásnak, nem kérhetnek segítséget mástól és pontosan emiatt létfontosságú a bizalom. Az a törékeny érzelem, mely génjeikbe van ültetve, mely akár tönre is teheti őket.

Ha Barkhyun-nak igaza volt és Sehun tényleg felcser, nem véletlen, hogy azt az injekciót találta a táskájában.

Taehyung mereven figyelte, ahogy a vékony tű beleszúródik a fekete tollak közé, majd átfúrja az érzékeny bőrréteget, bejuttatva a fekete folyékony anyagot Jackson szervezetébe.

Az ájult fiú szárnya megremegett, majd utánna el is lazult. Sehun hatalmasat sóhajtva dőlt el a földön. Úgy tűnt, segített az injekció.

-Honnan tudtad, hogy azt kell használni? - vonta fel egyik szemöldökét Baekhyun, mikor már újra a sötétben feküdtek, ki az ágyon, ki a kanapén.

-Nem tudtam. Csak éreztem - felelte kimérten a felcser, szemeit lehunyva koncentrált az alvásra. Már nagyon fáradt volt, az életet adó Nap pedig nemsokára előbújt, megmutatva gyönyörű táncot járó sugarait, ő pedig még az előtt akart volna egy pár órácskát pihenni.

-Furcsa - mondta Baekhyun egy hatalmas ásítás közben.

-Az - kontrázott rá Taehyung, majd mégjobban magára húzta takaróját - Jóéjt.

-Szép álmokat - hunyta le mogyoróbarna szemeit Baekhyun is, Sehun pedig már egy másik univerzumban járt.

Végre a legidősebb is el tudott aludni a csöndben, habár a kanapé továbbra sem volt úl kényelmes.

*

Jackson hajnalban kelt, igazán kipihenten. Megdörzsölve a szemeit mászott ki ágyából, szárnyaira gondosan ügyelve, nehogy beverje őket. Bár, ha összecsukta különös végtagjait, egész kis helyen elfértek.

Nem értette miért aludt jól, hiszen tisztán emlékezett arra a borzalmas álomra, melyben egy hang szólította őt és csak nagy erőfeszítések árán tudott ellenállni neki.

'Jó reggelt, Jackson.'

A fiú szíve gyorsabb ütemre kapcsolt, pulzusa az egeket verte.

'Ugyan, nem kell ennyire megijedni tőlem. Nem vagyok olyan ijesztő.'

-Tűnj el a fejemből - mormolta idegesen Jackson.

'Sajnálom, de nem is tudok és nem is akarok.'

-Mit akarsz?

'Hogy én? Semmi különöset. Csak szórakozni.'

-Akkor menj máshova szórakozni!

'Már mondtam, nem tudok elmenni. De, ha esetleg nem értenéd, elmagyarázom.'

-Már alig várom - mondta gúnyosan Jackson, ügyelve arra, ne ébressze fel társait.

'Ezt nem hallottam. Szóval, te el tudsz innen menni? Ki tudsz menni a fejedből?'

-Már, hogy tudnék?

'Na látod! Ahogy te sem tudsz, én sem vagyok képes rá.'

-Szuper. Akkor legalább maradnál csöndben. Eddig nem voltál itt, akkor most se legyél.

'Eddig is itt voltam, csak nem beszéltem hozzád.'

-Jobb is volt...

'Mondd csak, Jackson. Kíváncsi vagy rám?'

-Talán.

'Akkor menj oda a fürdőszobai tükörhöz.'

-Remélem nem akarsz átvágni - sóhajtott Jackson, majd halkan belopakodott a fürdőbe.

'Mit látsz?'

-Saját magam - vonta meg unottan a vállát a fiú.

'És most?'

Jackson szemei hatalmasra tágultak. Tükörképének ajkai gúnyoros mosolyra húzódtak, majd ujjatlan felsőjét (amit fel tudott venni még szárnyai mellett is) felhúzta oldalánál. Két szó állt ott, gyönyörű angyalírással írva.

A Gonosz