-Most merre? Egyáltalán hol keressük a többieket? - kérdezte elkeseredett hangon Taehyung a két idősebb fiút. Remélte, ők talán nem olyan tanácstalanok, mint ő.

-Nem tudom, csak menjünk, amerre a lábunk visz - vonta meg a vállát Sehun, miközben a hatalmas fákat vizslatta, amint azokat megvilágítja az égbolt kék tengerén úszó nap.

-Nekem van egy ötletem - virult fel Baekhyun arca, majd egy kisebb széllökés által arcába fújt tincseit egy apró, mégis kecses mozdulattal söpörte ki.

-Tényleg? Mi lenne az? - kapott az ötleten az angyal öccse, ki csodálattal figyelte testvére minden egyes mozdulatát. Mert Taehyung felnézett bátyjára, számára ő volt a tökéletes példakép, olyanná szeretett volna válni, mint a barna hajú angyal. Törődő, kedves, előrelátó, figyelmes, vicces és együttérző. Pedig Taehyung már rég ilyen volt, csak ezt nem fedezte még fel. Bármennyire is azt hitte, bátyja és közte ég és föld van, képtelen lett volna beismerni, hogy személyiségük nagyon is hasonló. De talán nem is lett volna jó, ha ezt észreveszi, hiszen akkor a tökéletes angyal illúziója megtörik, akár egy tükör az emberi kézben, mely soha nem von semmi jót maga után.

-Üljünk le egy padra, majd ott elmesélem - gyorsított léptein Baekhyun, így hamarosan el is foglalta a hideg padot, ami farkasszemet nézett a kis park halastójával.

Baekhyun egy mélyet lélegzett a friss levegőből, mely kicsípte arcát, így egy-egy apró foltot hagyva orcáján, majd lassan kifújta azt, hogy aztán csodálhassa lehelletének szürke leplét.

-Szóval? Mi az ötleted, hyung? - ébresztette fel mélázásából Sehun, ki közelebb húzódott az idősebbhez, hogy átfagyott testrészeit némileg felmelegítse. Taehyung bátyja másik oldalán foglalt helyet, úgy pillantva testvérére nagy és kíváncsi szemeivel.

-A kötelék, mely összeköt minket a többi társunkkal. Sehun-ah-nak igaza volt. Ha megyünk, amerre a lábunk visz, el fogunk jutni a többiekhez - vett elő Baekhyun egy zsebkendőt kabátja zsebéből, majd kifújta orrát.

-Ez egy nagyszerű ötlet! - kiáltott fel boldogan a legfiatalabb, mire bátyja halkan felkuncogott.

-Ugyan, TaeTae. Ezt bármelyikőnk kitalálta volna - simogatta meg öccse feje búbját, szeretetét kifejezve vele.

-De mégis te voltál az első.

-Az igaz - hallatszott megint Baekhyun csilingelő nevetése, mely még az idegen járókelők arcára is egy halvány mosolyt csalt. Taehyung mindig is azt hitte, bátyjának van egy titkos képessége. Kacagásával bármelyik ember szívét meg tudja melengetni, de még az angyalok is dalra fakadnak tőle. Ígyhát a fiatal angyal is elkezdte halkan dúdolni magában egyik kedvenc dalát. Nemsokára a másik kettő is rákezdett mellette, így a csendes park némaságát, az ő lágy hangjuk színesítette be, mint az egyszínű eget, néhanapján a szivárvány.

-Tényleg bízunk az ösztöneinkben? - szólalt meg Sehun először, mikor már kiértek a zöld parkból.

-Én bízom benne - jelentette ki Taehyung magabiztosan. Bátyja soha nem tévedett még, hát most sem tette azt.

-Más választásunk nem nagyon van - rántott egyet válláján lógó sporttáskáján Baekhyun.

-Akkor nektek mit mondanak az ösztöneitek, merre menjünk?

-Mindhárman mutassunk rá az irányra, melyet helyesnek vélünk, rendben? - nézett a két magasabbra Baekhyun.

-Rendben.

-Akkor egy...kettő...három - számolt vissza. Taehyung csukott szemmel koncentrált, míg elméjébe nem villant egy irány. Mintha egy hang súgta volna melyik a helyes út. A számolás végén pedig, határozottan mutatott balra.

Félve nyitotta fel pilláit, de hamarosan kétszeresére tágultak szemei. Mindhárman ugyanabba az irányba mutattak, mire arcukon egy megkönnyebbült mosoly jelent meg.

-Akkor meg is van merre megyünk - jelentette ki boldogan a számoló és el is indult a mutatott irányba, a többiek pedig követték szó nélkül.

Ezt a műveletet megcsinálták minden egyes fordulónál és az összesnél ugyanarra az irányra gondoltak, Taehyung pedig kezdte úgy érezni, nem is lesz olyan borzalmas hazatérni. Egyre jobban élvezte a két társával töltött időt, az együtt nevetéseket és a menekülést, mikor egyiküket véletlen felismerték.

Este egy motelben szándékoztak megszállni, míg nem folytatják tovább utukat Szöulban.
Baekhyun intézte a szoba kivételét, természetesen egyet mindhármuk számára. Nem akart senki sem egyedül lenni az esetleges kockázatok miatt, miket a megszállott földönkívüli üldőzőik okozhattak. Ki tudja mikor kerül elő egy újabb.

A kis lakásba érve Taehyung egyből levetette magát a kétszemélyes ágy egyik felére. Már nagyon fáradt volt az egész napos gyaloglástól.

-Vajon a többiek már keresnek minket? - ült le a pótágyra Sehun, amit Taehyung tökéletesen látott, balra fordított fejének hála.

-Engem biztosan. Már másfél napja, hogy elmentem - sóhajtott fel a kifulladt angyal.

-Szerintem minket még nem - süppedt be az ágy Taehyung mellett és bátyja hangját hallotta másik oldaláról. - Mára kimenőt kaptunk, biztos azt hiszik elmentünk a szüleinkhez és még nem értünk vissza. Majd holnap reggel fogják észrevenni a hiányunk.

-Igazad lehet. De ez nekünk csak jó - dőlt hanyatt Sehun, bár hangja teljesen másról árulkodott, mint amit mondott. Szomorú volt és fáradt.

-Adjátok ide a telefonotokat - szólalt meg pár perc csönd után Baekhyun.

-Miért? - kapta fel a fejét a szőke kíváncsian.

-Meg kell őket semmisíteni, mert annak segítségével bemérhetnek minket - magyarázta a legidősebb, majd felállt és kezét nyújtotta a készülékekért.

-De hyung! Ha megsemmisítjük őket, attól még tudni fogják honnan intéztünk utoljára hívást - vette elő mobilját Sehun.

-Akkor mit csináljunk?

-Mi lenne, ha becsempésznénk valaki autójába vagy valahova és az az ember a tudta nélkül vinné a telefonjainkat egy teljesen másik irányba lehetőleg. Több idő lesz, míg rájönnek a csalásra.

-Rendben, ez tényleg jobb ötlet - bólintott Baekhyun, majd már nyúlt is a két fiatalabb telefonjáért. Taehyung csak csodálattal figyelte a többieket. Neki sosem jutott volna eszébe ez.

A három angyal végül közös megegyezés alapján együtt ment ki a szobából, a biztonság kedvéért.

Halkan surrantak ki az éjszaka leplébe, majd le az emelet lépcsőjén, mely a két szintes motel oldalán ékeskedett. Egyből megcsapta őket a hideg téli szellő, ezért mégjobban arcukba húzták kapucnijukat. Kívülről nézve elmentek volna három kezdő bűnözőnek, kik most készülnek kirabolni a nagyi sarki boltját.

De viccet félretéve, tényleg igyekeztek észrevétlenek maradni, bár ez elég nehéz volt, ha egy Kim Taehyung van velük, ugyanis a fiú háromszor orrabukott majdnem a lépcsőben. Egyedül Sehun gyors reakcióinak köszönhette testi épségét.

A parkolóba érve sietősen néztek körbe, annak a reményében, hogy találnak valakit, ki ezt a viszonylag késői időpontot választotta a kocsikázásnak.

Jó pár percig álltak ott fagyoskodva, míg Sehun-nak elege nem lett.

-Soha nem fog jönni senki! És fázom, éhes és szomjas vagyok, ráadásul pisilnem is kell! - nyafogott felnőtt férfi létére társainak, kik csak lepisszegték szegény angyalt és előre mutattak. Mint egy végszóra, egy kicsi Fiat érkezett meg a parkolóba, a három angyal pedig megkezdhette kommandós akcióját, szemük fényét le nem véve a járműről.

A többi autó között szlalomoztak behajlított térdekkel, míg a kiszemelt áldozat meg nem állt. Baekhyun legalacsonyabbként magára vállalta a becsempészést, így a másik kettő távolabbról figyelte gyors mozdulatait.

A nő kiszállt az autóból, majd a csomagtartóhoz ment, hogy kiszedje apró, rózsaszín bőrőndjét. Baekhyun ezt kihasználva az anyósülés oldalára kúszott és próbálta minnél halkabban kinyitni az ajtót, ám ez nem jött össze.

A nő zavart tekintettel indult el lassan, mire a két szemlélő pánikba esett. Taehyung agyán megannyi lehetőség futott át, ám nem volt ideje sokáig gondolkodni.

-Elnézést, segíthetünk valamiben? Esetleg hozott magával egy nehezebb bőröndöt? - bukkant fel a nő mellett hirtelen az angyal, mire az újonnan érkezett ijedten rezzent össze - Bocsánat, nem akartam megijeszteni.

-Oh, jó estét! Semmi gond, nem az ön hibája. De nem kell segítenie, köszönöm. Nem hoztam sok csomagot, csak két éjszakára maradok - szabadkozott a harminc év körüli nő.

-Értem. De ha bármire szüksége lenne, csak szóljon a recepciónál. Reméljük nem lesz semmi kifogásolható. További jó estét - köszönt el Taehyung és csak remélni tudta, hogy kívülről nem tűnt olyan esetlennek, mint amilyennek érezte magát belülről.

-Rendben, köszönöm. Önnek is - intett egyet a nő, majd az előző esetet el is felejtve ment vissza a csomagtartóhoz.

-Huh, köszönöm, öcskös - borzolta össze testvére haját Baekhyun - Ügyes voltál.

-Igen, nagyon - vigyorgott Sehun is - És neked, hyung, sikerült betenned az autóba a telefonokat?

-Ühüm.

-Viszont van egy kis gondunk - nyitotta ki a kulccsal szobájuk ajtaját Taehyung, mire társai kérdőn néztek rá.

-Mi az?

-Az a nő azt mondta, két éjszakát fog itt maradni, az pedig túl sok idő.

-Ezt én is hallottam. De akkor mit csináljunk? Hogyan vegyük rá, hogy hamarabb menjen? - tárta szét karjait Baekhyun. Végre azt hitte sikerült elintéznie, erre csak jönnek sorba a problémák. Egy hajszálat fújt ki szemeiből, ami újból emlékeztette, hogy ráférne egy vágás lenőtt frizurájára.

Sehun egy ördögi kacajt hallatott, mire a testvérpáron borzongás futott át, akár egy macskán, mikor kutyát lát.

-Hallottatok már az ijesztő szellemekről ebben a motelben?

Nemsokára már az egész terv meg volt a fejükben. Nem kellett sok minden hozzá, csak pár pohár, egy zseblámpa és jómaguk.

Baekhyun bekopogott a nő szobájába, ami szintén a második emeleten volt, nem is olyan távol sajátjuktól.

-Tessék? - nyitott ajtót az igen álmos kinézetű nő.

-Elnézést, hogy ilyen későn zavarom, itt szálltam meg ön mellet és láttam, hogy nemrég érkezett, ezért gondoltam megkérdezem. Ön nem hallotta azokat a furcsa hangokat?

-Öhm, nem, mikre gondol?

-Nem hallott még az itteni legendáról? - vágott csodálkozó arcot Baekhyun, ami tökéletesre sikeredett színészi tehetségének köszönhetően.

-Nem, milyen legenda? - tárta nagyobbra az ajtót a nő kíváncsi tekintettel.

-Megengedi? - mutatott be az apró lakásba az angyal, mire a nő bólintott és ezt Baekhyun betudta ellenállhatatlan sármjának és jóképű arcának.

-Ön...csak nem? - tette a szája elé kezét a nő.

-Oh, nem-nem. Rengetegen összetévesztettek már vele, de én nem vagyok Byun Baekhyun - emelte fel kezeit, közben jót szórakozva a helyzeten.

-Jaj, sajnálom, csak annyira hasonlít rá - kezdett el szabadkozni egyből, mire Baekhyun álla kis híján a földig leesett. Ez a nő vagy nagyon naív, vagy ennyire hülye.

-Semmi gond. De visszatérve a legendára. Érdekli önt?

-Persze! Szeretném tudni mégis milyen helyre jöttem - igen, a barna hajú angyal most állapította meg, hogy akivel épp beszélget, az hülye is és naív is.

-Tehát, azt mondják, megszállt itt egy szerelmes pár, még jó pár éve. Csak egy éjszakára maradtak volna, ám mikor második éjszaka sem jöttek ki a szobájukból, a gondnok kénytelen volt betörni. De ami ott fogadta, az leírhatatlan volt. A szerelmes pár holtan feküdt az ágyban, halálra rémült tekintettel. Az ajtó viszont végig zárva volt és a biztonsági felvételek sem mutattak senkit, aki betette volna oda a lábát. A pár mégis ott hevert holtan. Azt mondják, lelkük még mindig itt van, keresve gyilkosukat, hátha egy nap visszatér és bosszút tudnak rajta állni - fejezte be az elcsépelt rémtörténetet Baekhyun, mikor is elérkezett Sehun és Taehyung ideje. A két angyal az üvegpoharakat összeütve és közben ijesztő hangokat kiadva járkált fel-alá az ismeretlen nő szobája előtt, akinek több se kellett, máris kezdte összepakolni nemrég kiszedett ruháit.

-Most hova megy? - állt fel a székről Baekhyun, közben próbálva visszatartani feltörő kacaját.

-El! Én nem maradok egy ilyen helyen!

-Hát, ön tudja - vonta meg a vállát a történet mesélő, majd figyelte a nőt, kinek nevét azóta sem tudta meg.

Az utolsó csepp a pohárban mégis az volt, mikor a rettegő nőt követte ki a szobából és az megpillantotta az alulról megvilágított Sehun-t, aztán sikítva rohant az autójához.

Baekhyun-ból és a többiekből pedig kitört a nevetés és önfeledt kacajuk bejárta a csendes éjszakát, akár egy visszhang a barlangot.

Taehyung hirtelen hagyta abba a nevetést, valami megmagyarázhatatlan érzés miatt. Lábai mintha maguktól cselekedtek volna, karjai és feje is saját akaratukból fordultak balra.

Lassan indult el, majd egyre gyorsabban, míg végül rohanni kezdett, nem foglalkozva a mögötte felhangzó kiáltásokkal társai szájából. Nem tudta hova megy, csak futott, mintha az élete múlna rajta. Egészen a földszintig loholt, ahol megállt egy ajtónál és egy pillanatra hezitált. Vajon helyes, amit most tesz?
Ám nem foglalkozott ezzel a kérdéssel több ideig, kezét lenyomta a fém kilincsen, mire a faajtó nyikorogva nyílt ki. A szobában világosság fogadta, ő mégsem állt meg nézelődni. Egyenesen a következő nyílászáróhoz sietett. Immár gondolkodás nélkül nyitott be.

-Taehyung... - tette bátyja a vállára kezét, ám a szó hamar beléfagyott.

A fürdőszoba hideg csempéjén egy fiatal fiú feküdt, arccal lefelé. Hátán egy pár szárnnyal.