Gray

Egy zötykölődő kocsiban tértem magamhoz. A fejembe éles fájdalom nyilallt, odakaptam a kezem. A fájdalom ettől nem tűnt enyhülni, viszont nedveset tapintottam a tarkómnál, és ahogy visszahúztam, láttam, hogy véres.

-Mi a rák?- mordultam fel, majd rögtön el is némultam, amikor észrevettem, hogy társaságom van. Egy furcsa minotauruszhoz hasonló bika -három szarvval, és nyolc szemmel- békésen szunyókált a mellettem lévő ketrecben. Felhorkant -vélhetőleg az előbb hallatott felháborodásom miatt-, ám aztán legnyagyobb szerencsémre csak megigazgatta a fejét és aludt tovább, anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét. Nagyot sóhajtottam, és visszatértem a fejsérülésem problémájához. Odanyúltam, hogy egy kis jéggel csillapítsam a fájdalmat, ám a csuklóim körül izzani kezdett a mágia-bilincs, így két dolgot is konstatáltam egyszerre. Egy, meg vagyok kötözve, és kettő, nem tudom használni a jégmágiám.

*A rohadt életbe...* gondoltam magamban, nem kockáztatva meg hogy a mellettem békésen szunyókáló bikapajtás esetleg mégis felriadjon édes álmából, és inkább körül néztem. A szörnyön kívül volt még egy rongyokba öltözött aprócska lány, tíz évesnek néztem. Az ő karjait is mágia-blokkolókkal kötözték meg, és egykedvűen bambult ki az ablakon. Amikor észrevette, hogy bámulom, kíváncsian nézett rám. Már éppen nyitottam volna a szám, hogy lepisszegjem, jelezve, hogy egyikünk sem szeretné, ha a szomszédom felébredne, és végig üvöltené az utat ám, megelőzött, és csöppet sem halkan megkérdezte:

- Na felébredtél?- megborzongtam a hangjára. Felnőtt hangszíne volt, a kinézetétől idegen, és a hanghordozása azt sugallta, hogy sokat látott már életében. Mi tagadás kényelmetlenül éreztem magam a közelében.

-Szerinted? Még javában alszom... - válaszoltam olyan érzelem mentesen, ahogy csak tehettem.

-Milyen humoros vagy...

-Köszönöm.

-Nem bóknak szántam.- mikor látta, hogy nem fogok válaszolni, úgy döntött egy sokkal személyesebb témát hoz fel.

-Szörnyűeket álmodsz. Az a sok vér... és ki volt az a lány? Első tippre az anyádat mondanám, de ahhoz túl fiatal. Pedig úgy kapkodtál utána mintha az anyukád akarnád... Igazán vicces volt nézni. Itt van még a közelben? A szerelmed? Bár tuti egy barát miatt nem sírnál úgy mint egy három éves kis hülye...

-Fogalmam sincs, miről beszélsz...

-Deee tudod te azt!- nevetett fel- Ez a kedvenc részem. Amikor összerakjátok, hogy mi történik.

Nevetett. A hangja csilingelő volt, így már inkább illett a kinézetéhez, ám amit mondott, koránt sem nyugtatott meg. Két sötét kis varkocsa az ölébe hullott, annyira összegörnyedt a nevetéstől. és minden egyes pillanattal ahogy folytatta, a gyomrom egyre lejjebb liftezett a lábaim felé.

-Te látod az álmaimat.- Úgy némult el, mintha elvágták volna a hangszálait.

-Folytasd!

-Meg gondolom mindenki másét is. Ezért van ez a furcsa szag... Valami gyógynövényes altató bájital.

-Folytasd!

-Mindenkit bedrogoztak. Vagyis nem véletlenül vagy itt. Felteszem nekik dolgozol valamilyen módon. Már azoknak, akikhez visznek/ akik visznek valahova. Felteszem információkat gyűjtesz a rabokról, mert később fontos lesz.

-Talált.

-De te is rab vagy mert meg, vagy kötözve. Miért csinálod?

Elmosolyodott. Általánosságban a legkedvesebb gesztus, amit tőle láttam, mégis ennél jobban semmitől nem rázott még ki a hideg.

-Mert szeretem kínozni az embereket. Ajándékképp, mivel ilyen ügyes voltál, azt is elmondom, hogy Sakaku-san titkos földalatti arénájába viszünk titeket, ahol élet halál harcot fogtok vívni egymással. Ha szerencséd van, ma este egy koszos, földbe vájt cellában fogsz aludni, én pedig újra láthatom majd a kis barátnőd!

-És ezt miért is kell tudnom?

-Mert imádom mások rémálmait nézni...- Majd nemes egyszerűséggel kimászott az ablaknyíláson, és pár pillanat múlva hallottam, ahogy két apró kis mezítlábas talpa landol a tetőn, majd előre sétál és feltehetően leugrik a bakra, mivel utána nem hallottam egy jó ideig felőle.

A mellettem lévő alak ébredezni kezdett, ezért, hogy ne vonjam magamra a figyelmét, gyorsan elnéztem. Ami azonban ez után történt, az lehet hogy még jobban meglepett, mint a világ legijesztőbb tízévese.

-Merre megyünk?- kérdezte a bika olyan bársonyos, tiszta, mély és mégis valahogy kellemes hangon, hogy végig futott a hátamon a hideg. *Na erre aztán tényleg nem számítottam* gondoltam magamban, mielőtt választ adtam volna neki.

-Valami arénába.

-Harc?

-Harc. Életre-halálra.

-Az jó.- sóhajtotta, ám ez a "minimális" levegő is olyan erővel áramlott ki hatalmas tüdejéből, hogy ha varázslat nem tartotta volna össze, fogadni mertem volna, hogy szétfeszíti az alattunk egyébként vidáman robogó kocsit. -Harzvog ért harc.

-Van aki hiányoljon?

-Nincs.

-Család, barátok?

-Volt egy nőstény,de nem tetszett Harzvog ajándéka, Harzvog most egyedül.

-Értem. Hát őszintén sajnálom pajtás...

-Én nem vagyok a pajtásod, ember!- felé kaptam a fejem, és nagy szemeket meresztettem rá.

-Te az előbb nem...?

-Nem vagyok olyan ostoba, mint azt gondolod, ember! Azonban együttérzést mutattál, így megbízom benned egy időre.

-Oh... hát... részemről a megtiszteltetés.- motyogtam, de rá sem hederített.

-Tudod hova megyünk?

-Mondtam már, hogy...

-Ennél többet kérek!

-Valami Sakaku-san nevű csóka menedzseli a helyet ahova visznek, illegális aréna lehet ahova rabszolgákat visznek egymással harcolni gondolom szórakozás gyanánt. De ez csak egy tipp.

Elgondolkodva nézett rám. Szinte láttam ahogy nagyon lassan dolgozza fel az információkat, majd összesen ennyit mondott.

-Értem.- Aztán megint magával ragadták az álmai.Éreztem az enyhén émelyítő szagot, és pár perc múlva én is követtem.

***

Legközelebb arra riadtam fel, hogy megálltunk. A kocsi hátső ajtaját szélesre tárta a lányka, akinek a lelke majdnem olyan fekete volt, mint a haja. Csak rámnézett, és újból elmosolyodott. Éreztem, ahogy a hideg végig fut a hátamon, de nem szóltam semmit, inkább nagyot ásítva kiléptem az erősen vakító napfényre. Mögöttem az egyik csóka akivel harcoltam, még mielőtt elfogtak volna (szép kis monokli volt a szemén, a szája pedig kicsattant, és erősen sántított, amin nem tudtam nem mosolyogni.

-Tetszik amit látsz?- Lépett mellém a rémálom.

-Mi is a neved?- váltottam témát. Nem akartam sokat elárulni magamról, így is kisebb szorongatta a szívemet a gondolat, hogy belelát az álmaimba.

-Cassandra. A tiéd?

-Már úgyis tudod nem?- egy pillanatra meglepődve nézett rám, tényleg csak egyetlen másodpercig, aztán visszarendezte az arcvonásait a jellegzetes sunyi vigyorába, és rávágta.

-Hát persze.

-Nem, fogalmad sincs.-világosodtam meg-Még a te képességeidnek is van egy határa. Felteszem ha nincs elég közel az illető, vagy nem koncentrálsz eléggé, nem látod az álmait Eltaláltam?- vigyorogtam rá ugyanolyan pimaszul. Az arca eltorzult és a fogát csikorgatta. Tudtam, hogy közel járok.

-Ezt még nagyon meg fogod bánni!-sziszegte.

-Óh, már alig várom!- nevettem rá gondtalanul, mintha bizony nem a feltehetőleges vesztőhelyemre vinnének. Csak összeráncolta az orrát majd elvonult, hogy az eddig a bakon ücsörgő három fogvatartónk egyikét szórakoztassa. Az egy ideig tűrte, ám mikor Harzvog bilincsével próbált dűlőre jutni elege lett a csacsogásból, és nemes egyszerűséggel arcon csapta a lánykát. Cassandra megtántorodott, de azt arcán széles vigyor terült el, így hamar elapadt az imént támadt lelkesedésem. Rossz előérzetem támadt, amit sehogy sem tudtam leküzdeni.

***

Elindultunk befelé. A társaság legkisebb tagja navigált el bennünket és őreinket egy barlangjárat-rendszerben, amiről később kiderült, hogy gy hatalmas labirintus tele földalatti cellákkal, ahol a rabokat tartják, fogadótermekkel, ahol a számos vendégsereg tartózkodott amikor épp nem egymás belét kiontó rabszolgákat néztek, és egy hatalmas kör alakú homokkal lefedett porond, ahol szerencsétlen kiéheztetett fogvatartottak gyilkolták egymást.

Olyan sokáig meneteltünk csöndben a sötétben, hogy óráknak tűnt, mire elértünk egy meglepően a környezethez nem illő, vörös, párnázott ajtóhoz. Amikor beléptünk, nem lepett meg, hogy a főgórénak tűnő alak ült tőlünk jobbra egy magas íróasztal előtt. Undorító kis ember volt, és kicsit elég konkrétan értem. Csodálkoznék, ha meglett volna 110 centi. Pár szál haja átfésülve és lenyalva az egyébként a jövőmnél sokkal fényesebben csillogó feje búbján. Napszemüveget hordott, holott a becsléseim szerint kilóméterekkel a felszín alatt voltunk. Méregdrága öltönyben feszített és ahogy elvigyorodott a mini-ördög láttán, kivillantak arany fogai -volt ugyanis egy pár neki.

-Cassie drágám! Csakhogy! Mesélj, kiket hoztál ma, galambom!

-Előbb vedd le a bilincset, apuci!-nyafogta a megszólított, nekem pedig hirtelen okádani támadt kedvem, holott órák óta mardosott az éhség.

-Jaj bogaram, ne légy ennyire dühös, tudod, hogy csak azért van rajtad ilyenkor, hogy ne öld meg a beszállítóimat. Nagyon nehéz ám hetente harminc újoncot kiképezni!- duruzsolta a kis kövérkés féreg, aki feltehetően Sakaki-san lehetett, miközben leszedte a bilincseket a kislányról. Amikor lekerültek róla, boldogan ugrott a nála nagyjából hatvan évvel idősebb fószer ölébe. Körülkémleltem, és nem hittem a szememnek. Rabtársam arcán enyhe undort láttam, ám némi elutasítást is, mintha nem akarná beleártani magát az emberek dolgaiba. Az őrök azonban, a kis hapsi testőreit is beleértve, olyan arcot vágtak, mintha ez egy mindennapos dolog lenne. *Valószínűleg az is* gondoltam undorral. Ez az érzelem azonban kiülhetett az arcomra, mert a főnök felém fordult és megtudakolta Cassandrától:

-Kik a vendégeink hercegnőm?

-Harzvog, a bikaember, és ez a gonosz mágus!- vinnyogott a kislány. Legszívesebben képen töröltem volna, de mint kiderült, jobban tettem hogy nem, ugyanis Sakaki elkomorodott.

-Ő tette ezt az arcoddal kisbogaram?

-Igen!

-Nem!-kiáltottam, de mintha a kis ember meg se hallotta volna, folytatta.

-Ejnye ejnye, drága varázslóm, nem szégyelled magad? Egy ilyen szép hölgyet bántani?- Amikor nem válaszoltam, legközelebb már nem hozzám intézte a szavait.

-Mit tudunk róla?

-Jégmágus, a Fairy Tail tagja, és rendkívül erős, ha szabad így mondanom.

-Hát azt látom, hogy jól helyben hagyott titeket!- nevetgélt a tulaj, majd rácsapott Sandra combjára, amitől megint elkapott a hányinger. A kis rémálom azonban értette a célzást, és lekászálódott a gazdája öléből. Az hozzám lépett, körbejárt, alaposan megnézett mindenhol, és közben olyasmiket motyogott hogy "kidolgozott izomzat" meg "erős, nagyon erős"

-Rendben- állt meg végül előttem öt-hat kör után. -Jó anyag vagy. Sok pénzt hozhatsz még nekem. Mennyit kértek érte?

-5 millió ékkő.- válaszolt rezzenéstelen arccal a monoklis fazon.

-Sok az ezért a kis csenevész máguskáért. Az sem biztos hogy jól használja a mágiát.

-Engedelmével, uram, kiemelkedően jó mágus, elég sok szenvedésünkbe telt befogni. Ha nem hiszi, csak vessen egy pillantást ránk...

-Pénzéhes gazemberek vagytok- legyintett Sakaki- Egy-két plusz millió megér nektek pár felszíni sérülést. De mivel kedves vagyok, adok a kettőért együtt ötöt.

-Nyolc.

-Hat, és ez az utolsó ajánlatom! Így is jóval több mint amit másnak fizetnék, de jó érzésem van ezzel a kettővel kapcsolatban. Nagy pénz jön ma este a házhoz...- zárta le a vitát a kis köpcös, és csengetett. Pár pillanat múlva egy ugyan olyan, ám vele átellenben lévő ajtón, mint amin mi beléptünk, benyitott egy magas, vékony öltönyös srác. Velem egy idős lehetett, szőke haja hátrafogva, szemüveg az orrán, és kisimult vonásai voltak. Mégis legalább nem éreztem rosszindulatúnak, úgyhogy messze a legszimpatikusabb tagja volt a társaságnak. Nem mintha ettől jobb lett volna a helyzet.

-6 millió ékkő- parancsolta a gazdája. Ő meghajolt, és sző nélkül átnyújtotta a kezében lévő aktatáskát a mögöttünk lévőknek. Azok megköszönték, és távoztak.

-Nagyszerű! És most munkára!

-De apuciiiii...

-Igen igen, galambom ne haragudj!Szóval a büntetésed...- fordult hozzám megint gondolkodva-Haaa... túléled a ma esti debütálásod, elengedem a dolgot. Cassandra csúnyán nézett rá, de Sakaki mintha rá sem hederített volna, elvezetett minket azon az ajtón amelyen bejöttünk

***

   Beléptem az arénába. Bal kezemben az alig öt perce kapott kétkezes kard. Pajzsot nem kaptam, sem semmilyen páncélt. *Tényleg azt akarják, hogy meghaljak* jegyeztem meg magamban. Egyébként nem zavart, hogy csak fegyverem volt, ha nem lett volna a csuklómon az immár szétválasztott, mágiablokkolóként használt karperec, magam is csak ennyit csináltam volna jégből.

  A tömeg harsogott. A másik oldalon éppen velem szemben most lépett be Harzvog. Rávillantottam egy apró félmosolyt, amit ő úgy ahogy viszonzott, de ennél többet nem tehettünk. A bemondó újból elkezdte a bemutatásunkat a pénzes közönségnek, buzdítva őket, hogy tegyék meg még a közdelem megkezdése előtt a tétjeiket. Nekem villámsebesen cikáztak a gondolataim. Erőben jóval Harzvog alatt voltam, így azzal nem nyerhettem. Ő viszont valószínűsíthetően ezt a technikát akarta alkalmazni, így volt egy kis támpontom. Nem tudom, mikor szólalt meg a kürt, csak azt vettem észre, hogy volt útitársam feje felé emelt fejszével, a súlyához képest meglehetősen gyorsan halad felém. Nem volt időm gondolkodni, ösztönösen hajoltam el, éppen időben,hiszen a következő pillanatban meglendítette a kétélű harci fejszéjét, így az majdnem levitte a fejem. Ugrottam, és a következő csapást nagyon nehezen, de hárítottam. A számításaim bejöttek, a kard valószínüleg nem bírt volna el sokkal több ilyen ütést, ebben rokonlélekre találtam, ezért kivédés helyett inkább az elhajolós, gyorsan vágós technikát akartam alkalmazni. Csak hogy igen nehéz volt, mivel a barátom tényleg meglepően gyorsan mozgott. Egymás körül táncoltunk, jó darabig, felváltva támadtunk, és védtünk vagy hajoltunk el. Éreztem hogy fárad, a mozgása lassult. Úgy éreztem, el jött az én időm. Én is lassítottam a mozgásom, szándékosan, és folyamatosan. Úgy látszott, megtévesztem, mert a következő pillanatban, amikor vízszintesen meglengette a baltáját, kissé leengedte a védelmét, én pedig oda sem nézve felé csaptam.
  Elbődült, de olyan erővel, hogy remegett a lábam alatt a talaj. Mikor felkaptam a tekintetem, a földön térdelt, a jobb alkarjából szíve ritmusával együtt lövellt ki lüktetve a vér, ő pedig térden állva dajkálta jobb kezét, ami fél perce még a teste része volt. Így álltunk jó ideig. Aztán a tompa, távoli moraj hírt adott magáról: a közönség tombolva kívánt a "szörnyeteg" halálát. *Ha nem  viselkedtek rendesen, kénytelen leszek áramot vezetni a csinos kis karpereceitekbe!* jutott eszembe Féreg fenyegetése. Harzvogra emeltem a tekintetem. Mind a nyolc szeme büszkén szegeződött rám, ám vádlásnak nyomát sem láttam a tekintetében.
-Kérlek, jégmágus!- olvastam le a szájáról. A szívem szakadt meg, de aztán eszembe jutott a bilincs alatt rózsaszínen fénylő, bőrömbe égetett kör, a Juviával közös érzékkapcsolat jele. *Ha meghalok, őt is rántom magammal!* Ez a gondolat megtette a hatását. Újból felemeltem a kardom, és Harzvogra rohantam. Láthatólag meglepte amit tettem, mert a következő pillanatban már a hátán feküdt, én pedig felette álltam, kardom csupán egy centire tartva a nyaki ütőerétől.

-PUSZTULJON!- üvöltötte egy emberként a tömeg. Én azonban csak Harzvogot láttam, és az ő okos, nyugodt szemeit. Szinte alig hallottam a kéréset a hangorkánon keresztül.

-Tedd meg, ember!- suttogta- Tedd meg, és a legdicsőbb halált halom, amit a fajtám csak kívánhat, kiérdemelve egy helyet az isteneim mellett. Csonkán már nem tudok harcolni. Ha nem te teszed meg, valaki más fogja, én pedig nem akarok más kezeitől meghalni, csak egy becsületes győztesétől.
 
   Az arcomon lefolyt egy apró könnycsepp.
-Én nem vagyok gyilkos!
-Itt máshogy nem fogsz túlélni! Gondolj az asszonyodra! Vissza kell térned hozzá! Nekem nincs senkim!

-Tik-tak, tik-tak! Lassan lejár az idő bajnok! Add meg a kegyelemdöfést!- hallottam a bemondót. Az arcomon még egy csepp követte az előzőt.
-Ég veled, Harzvog!
-Veled is, ember!
-Gray. Gray Fullbuster.
-Hát akkor veled is, Gray Fullbuster!
  Elmosolyodott. Ez volt az utolsó dolog, amit láttam belőle. Felemeltem a kardot, majd belevágtam a nyakába. Innentől összefolytak a dolgok. Kiesett a kezemből a fegyver, és felpillantottam a karzatra. A közönség tombolt, de én megint alig hallottam belőle valamit. Aztán valaki berohant, és a magasba emelte ökölbe szorított bal kezemet. Aztán kiráncigáltak a porondról, és egy közeli cellába vezettek. Ám nem maradtam sokáig ott, ugyanis a Gazda hivatott. Összeszedtem magam, és amilyen magabiztosan csak tudtam, elindultam az őrök mögött.
   Amikor beléptem Cassandra és Sakaki látványa fogadott, ahogy éppen egymással vannak elfoglalva. Még egy ilyen zaklatott állapoban is felfordult a gyomrom.

-Csakhogy itt vagy!- üdvözölt a Féreg negédes mosollyal, amihez a kis rémálom a saját gúnyosát párosította. -Azért hívtalak ide, hogy a ma esti teljesítményed megbeszéljük. Nagyon tetszett amit a bikával eljátszottatok. Ez a dráma! A vendégeim imádták! Az egekbe szöktek az árak! - Nem szóltam semmit, de a fogamat csikorgattam. *Hát ennyit ér neki egy élet! És ha vissza akarok térni Juviához, minden este meg kell neki adnom ezt az örömet... Vajon megéri egyátalán? Ha megint a karjaimban tarthatom, de egy gyilkossal éli le az életét?* De nem volt sokkal több időm gondolkodni, mert hirtelen elkomorodott az arca.
-A büntetésedtől azonban sajnos nem tekinthetek el...
-Milyen büntetéstől?
-Amiért bántottad az én kis harangvirágomat!- majd Cassandrához fordult- Rád bízom, galambom, ne verd el nagyon, még szükségünk lesz rá!
-Hát persze apuci!
  Közben az őrök egy falrézhez vezettek, ahol a karpereceimet rákapcsolták két láncra, arccal a falnak, így a karjaim rétsútmagasan álltak el a testemtől. Ajtócsukódást hallottam, majd csak a kis görcs hangját.
-Végre kimentek!- amint ketten voltunk, rögtön levetkőzte aranyos modorát.- És most megtudod milyen a földi pokol. Ugyan Apuci azt mondta, hogy maximum 50 ütés, de te olyan ügyes nagy fiú vagy, biztos kibírsz kétszer ennyit is!- hallottam a hangján, hogy elvigyorodott, majd a következő pillanatban  csattanást hallottam, és éles fájdalom szelte ketté a hátamat  a bal vállamtól a jobb csípőmig. Az összeszorítottam a fogamat, de egy nyögés még így is elhagyta a számat.
-Nem rossz kezdet! De tudsz te ennél hangosabbat is!- nevetett fel gonoszul, majd újra ütött, ezúttal az ellenkező irányban. A fájdalom erősödött, és éreztem ahogy a korbács felhasítja a bőrömet. A karperec alatt felizzot a jel, bennem pedig tudatosult, hogy ami most jön, azt Juvia is el fogja szenvedni, bárhol is legyen. Össze szorítottam a fogam és csak egy dologra tudtam koncentrálni: hogy életben maradjak érte.
   A negyvenedik után már nem számoltam.

~~~
Sziasztok... Megint elnézést szeretnék kérni amíg sokáig nem voltam. Nem, nem végeztem a teljes fanficcel. De nem tudom mikor lesz rá időm, dolgozom, cserkészkedek, suliba járok, és jeleneleg űzöm a "100 anime egy év alatt" saját készítésű kihívásomat. Nagyon remélem, hogy most, amikor ezt kirakom, megint képes leszek többet írni, és jövő héten esetleg kirakni a következő fejezetet...
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy nektek hogy tetszik ez az újfajta fordulat a könyvben. Kérlek írjatok minél több kommentet, érdekel a véleményetek, és az igazat megvallva, örülnék, ha tudnám, hogy kik olvasnak még...
Ha már itt vagytok: HP fanok, van egy új fanficem eddig 2 fejezettel, roxfortos környezetben, légyszi csekkoljátok meg azt is!
xoxo: Meredith-sama