Juvia idegesen állt a tükör előtt. Sehogy sem tetszett az összeállítás ami rajta volt, pedig magukkal a ruhákkal nem volt semmi baj, és tökéletesen passzoltak egymáshoz. A lányt ennél valami sokkal más jellegűbb dolog zavarta. Nem érezte jó magát, ha az aznapi randira gondolt, amire újdonsült barátja invitálta. A kapcsolatuk voltaképpen nem volt teljesen friss, hiszen már egy hónapja együtt voltak. Az idejük nagyrészét azonban külön töltötték, és ez nem is volt meglepő senki számára, hisz míg Juviának fel kellett gyógyulnia a súlyos sérüléseiből, Gray újabb munkákra ment, hisz most, hogy kapcsolata van, érdemes félretenni a jövőre. Ezt persze magának sem vallotta volna be, hisz a gondolattól kényelmetlenül érezte volna magát, így csak a tudatalattija ösztönözte, hogy több munkát vállaljon, és mivel minden visszatértekor egy fokkal egészségesebb, és kipirultabb lány ugrott a nyakába, egyátalán nem bánta azt a három napot, amit külön töltöttek.

Juv végül sóhajtott egyet, elküldte agya hátsó fiókjába azt a képtelen ötletet, hogy lemondja a napot, és kilépett az ajtón. Meleg Júniusi szellő köszöntötte, ahogy kilépett a Fairy Hills kapuján, ettől végre kicsit elmosolyodott. Miközben a vasútállomás felé vette az irányt, megpróbálta kibogozni bonyolult érzelmeit, amik szinte folytogatták amióta Gray elhívta a vidámparkba. Leginkább bizonytalan volt, és nem tudott mit kezdeni a helyzettel, hogy már nem csak „te" és „én"-ként léteznek, hanem „mi"-ként. Butaság volt, hiszen amióta találkoztak a sráccal, ez volt minden vágya, de talán pont ez volt, ami távol tartotta az áhított boldogságtól. Talán olyan régen élt a boldog tudatlansággal vegyes izgalommal, hogy mikor végre övé lett a férfi akit szívéből szeretett, úgy érezte magát mint a gyerekek karácsonykor: „Ennyi? Ezért vártam ilyen sokat?".

Amint így tépelődött magában, elért az állomásra, és meglátta a barátját, aki éppen neki háttal állt, és egy ismeretlen lánnyal beszélgetett. Juviában persze azonnal feltámadt féltékeny énje, és miközben a fejében különböző kínzási módok után kutatott, és lassan odalépkedett a párocska mellé, megjelentek a féltékenység fekete lángjai az aurájában:

-Zavarok? -kérdezte a legijesztőbb hangján amit csak produkálni tudott. Ahogy a megszólítottak felé fordultak, teljesen ledöbbent, ugyanis amit ő szemérmetlen flörtölésnek vélt a távolból, az valójában kétségbeesett kérdezősködés volt. Gray arca amikor realizálta, hogy megjött a barátnője, aggódóból azonnal megkönnyebbültre váltott, hogy aztán boldogság, majd kicsit később bosszússág vegye át a helyét.

-Kicsim! -ölelte át a lányt, de csak hogy gyors köszönetnyilvánítás után az ismeretlen lányhoz (aki jobbnak látta elhúzni a csíkot egy ilyen kötözni való idióta mellől) megint visszaforduljon hozzá -Hol voltál? Már egy órája várok rád!

-Otthon? Minek jöttél ki ilyen korán? Az nem az én bajom, ha szeretsz korán kelni!

-De hát hétre beszéltük meg az állomáson a találkozót, hogy fél nyolcra ott legyünk a park előtt!

-Tisztán emlékszem, hogy nyolcat mondtál, még meg is erősítetted amikor visszakérdeztem! Nem várattalak volna egy órát!

-Oké, ezt majd fent megbeszéljük, de most siessünk, mert ha itt vitatkozunk, akkor ezt a vonatot is lekéssük! -Azzal csak megragadta a lány karját, és mielőtt az válaszolhatott volna, elrobogott vele a szerelvényig. Az éppen elindult, mikor ők az utolsó pillanatban felugrottak.

Az út csak egy kötelező smalltalkot tartalmazott, egyébként mindketten nagyon kényelmetlenül érezték magukat, hiszen a veszekedés tulajdonképpen egy jelentéktelen dolgon pattant ki. Gray rosszul érezte magát, nem akarta a lány szemére hányni a késést, hiszen egy óra végül is nem olyan sok, és nem is unatkozott. Az idegesség őrölte fel, hiszen nagyon pontosan előkészített mindent a mai napra, azt akarta, hogy minden tökéletes legyen *de* gondolta *ez még nem mentség arra, hogy leüvöltsem a fejét!*. Juvia pedig az átkozott női hajlamait átkozta, *Miért kellett nekem egy óráig készülődnöm? Ha csak felkapom a tegnap este kiválasztott cuccom, feldobok egy natúr sminket, és felkötöm a hajam, kész vagyok 15 perc alatt, és bár a vonat attól nem jött volna hamarabb, legalább nem aggódta volna halálra magát!*.

x

Fél óra múlva oda is értek. A vidámpark hatalmas volt, és az Amagi Brilliant Park nevet viselte (egyik kedvenc sorozatom, ha még nem láttátok csekkoljátok le, nagy aranyos kis anime- a szerk.). Minden nagyon színes és barátságos volt, az ember azt sem tudta, hova kapja a fejét, annyi látványosság volt. Juviáék először a hullámvasútra ültek fel, és miután kiderült, mindkettejük egyik kedvenc játékáról van szó, a többi látogatót akasztották ki, akik valahogy nem kedvelték a hajtűkanyarokban arcukba csapódó vízcseppeket és apró jéggömböket. Amikor a biztiboy leszállította őket, fél órás kiselőadást tartott a balesetvédelmi szabályokról, és azok fontosságáról, valamint a parkból való kizárást említette meg mint lehetséges retorziót, lefagyott a mosoly az arcukról. Eskü alatt vallották, hogy nem tesznek ilyeneket többet, és a továbbiakban rendeltetés szerűen fogják használni a park játékait. A lelombozó eset után úgy döntöttek inkább a Tropikáriumban folytatják a délelőttöt, majd miután leküzdötték a vágyuk, hogy beugorjanak a halacskák és egyéb vízi lények közé, és Graynek sikerült elvonszolnia a tajtékzó Juviát, aki miután rájött milyen „kicsi" helyen vannak fogva tartva szeretett állatkái azonnal panaszt akart tenni a park vezetőségénél, elérkezett az ebéd, amit egy közeli étteremben költöttek el. Mivel ez is még a parkhoz tartozott, ingyen ehettek bármit.

Ebéd közben először nosztalgiáztak, majd a beszélgetés kicsit kellemetlenebb témákra terelődött:

-És mikor tervezed bepótolni amit egy hónapja elmulasztottunk a rettenetes alkoholizmusod miatt?- kérdezte faarcal Gray. Nem úgy Juvia, aki majdnem visszaköpte a narancslevét a poharába. majd a kelleténél kicsivel hangosabban és hisztérikusabban kérdezett vissza:

-Parancsolsz?!

-Pff... Hahaha látnod kéne a fejed! - küszködött a könnyeivel a srác.

-Ez nem volt vicces, és különben sem itt fogom veled megvitatni! -motyogta durcásan a lány, miközben törölgette az arcáról a maradék narancslevet, majd már éppen emelkedett volna fel a helyéről, hogy elhagyja a helyet, amikor barátja visszahúzta, és kicsit bűnbánóan megjegyezte:

-Még van dessze-

-Meg van bocsátva! -jelentette ki Juv, majd visszaülve előbbi helyére egy szó nélkül lapátolta be azt a kb. 6 tonnás fagyikelyhet, aminek a felét ugyan Gray magának szánt, de végül megelégedett azokkal a falatokkal amiket néha a lány feleszmélve a szájába nyomott.

Miután kiértek az étteremből, úgy döntöttek, hogy a kiadós ebéd után a tündérek színházába mennek, ami igen jó ötletnek bizonyult, tekintve a rettenetes fáradtságot, ami jellemezte őket. A darab aranyos volt, kissé gyermeteg, bár mivel ez egy vidámpark, kevéssé lehet a dolgozók szemére hányni, hogy a barátság fontosságát hangsúlyozó színdarabot adnak elő. Juv mint egy mellékes dologként megjegyezte:

-Egyszer majd el kell ide jönnünk a gyerekekkel.

-Milyen gyerekekkel?

-Hát a miéinkkel! Majd ha elég nagyok lesznek, elhozzuk őket ide. Te majd folyamatosan veszed nekik az édességet, én meg le akarlak majd állítani, mert cukormérgezést kapnak. Felülünk a hullámvasútra, mint ma, és ők félni fognak, de mi rossz szülők leszünk, mert csak azért is fel fogjuk őket hurcolni, kizárólag a saját szórakozásunkra, és mikor sikerült megnyugtatnunk őket eljövünk ide, és utána egy csomó fura kérdést fognak feltenni, aminek persze a vége az lesz, hogy hogyan jöttünk össze, és én a világ legszerencsésebb lányáról fogok mesélni, aki az első igazi randijukon ide jötta világ legcsodálatosabb férfijával. A porontyok meg majd nem értik de amikor leesik nekik, Rosie elkezd fújolni hogy „Jaaaj nehogymár most majd smároljatok ez olyan undorító!", Tsurara meg csak nevet majd a húgán, és amikor tényleg úgy csinálok, mint aki meg akar téged csókolni, eltakarja Ro szemét. Mikor este már fáradtak lesznek, hazavisszük őket, és te a kocsiban megjegyzed, hogy milyen aranyosak, én meg csak megfogom a kezed és egyetértek....

-Ha rajtam múlik, kicsim így lesz...- motyogta fél álomban Gray.

Juvia csak vörösen ült. A srác időközben teljesen elszundított a vállán, figyelmen kívül hagyva a tényt, mennyi vért tódított az előző mondatával ideiglenes párnája fejébe. Juv még akkor sem tudta kiverni a fejéből Gray szavait, amikor kijöttek a picike színházból, és csak távolról hallotta, hogy a fiú tájékoztatja: elmegy valahova. Mire visszakérdezett volna, az már eltűnt, így képtelen volt megkérdezni, hol találkozzanak, vagy mikor. Céltalanul bolyongott hát, minden alkalommal egy árnyalattal vörösebben amikor eszébe jutott Gray jóslata. Hirtelen meglátta az óriáskereket, ami kizökkentette eddigi zombi-állapotából. Felcsillant a szeme, és határozottan megindult célja felé, ám egy elég erőszakos alak állta útját. Összeütköztek, és Juv hátraesett. A pacák megfordult, és elkezdett üvöltözni:

-Nem tudsz vigyázni? Majdnem fellöktél csitri!

-Meg ne haragudjon, de én vagyok, aki a földön ül, szóval ha egy pöppet igazságtalannak érzem a felháborodását, az ezért van! Ön is figyelhetne jobban!

-Még vissza is beszélsz nekem? Te aztán nem vagy százas! Tudod te ki vagyok?

-Első blikkre egy erőszakos, kövér faszi, aki miután fellöki a barátnőmet, nemhogy segítene neki felállni, még le is üvölti! -szólalt meg Gray a lány háta mögül, és mikor megpillantotta a tekintetét, azonnal felugrott, és beállt a két farkas-szemező férfi közé.

-Semmi baj, jól vagyok, véletlen volt, ne is törődj vele! -hadarta egy szuszra, ám Grayt ez nem látszott meggyőzni afelől, hogy nem muszáj laposra verni az ürgét. Hála istennek egy másik biztiboy megjelent, amikor kedvenc emberünk elkezdte nem túl gyermekbarát kifejezésekkel illetni a párosunkat, és nyomatékosan felszólította a távozásra. Ez persze Gray bosszúszomját nem szüntette meg, (emiatt amíg végigállták az Amazonas-hosszúságú sort az óriáskerékre feljutás érdekében, nem szólt egy árva szót sem, csak mogorván meredt maga elé), de legalább az úr elnyerte méltó büntetését, és egy jó ideig nem látták újra.

Amikor beszálltak a kis kabinba, és a kerék végre mozgásba lendült, Juviából dőlni kezdett a szó:

-Gray, én annyira sajnálom azt a fellökős dolgot odalent, tiszta véletlen volt, tényleg! Ne is gondolj arra a faszira, csak egy felfuvalkodott hólyag, nem ér annyit! Annyira sajnálom! Láttam hogy nagyon felhúztad magad, pedig valójában tényleg nem történt semmi, és azt is annyira sajnálom, hogy reggel megvárattalak, mert rosszul jegyeztem meg az időpontot, és emiatt egy óráig kellett aggódnod és-

És Gray, aki már egy ideje próbált beleszólni a végeláthatatlan szóáradatba, egyszerűen feladta, és a könnyebbik utat választotta: megcsókolta a lányt. Az teljesen meglepődött, így nem csoda, hogy a romantikus eseményt egy sokkal viccesebb dolog szakította meg: Juv félrenyelt, és beleköhögött a csókba. Elváltak az ajkaik, egy ideig csak néztek egymásra, majd kitört belőlük a felszabadult nevetés. Jó ideig képtelenek voltak abbahagyni, és ha végre vége lett volna, csak egymásra kellett nézniük, és megint kezdődött elölről rekeszizmaik rémálma. Végül aztán nagy nehezen lenyugtatták magukat, és a srác végre elmondhatta amit nagyjából tíz perce szeretett volna.

-Nem a te hibád volt, hogy fellökött, így nem látom be, miért kéne bocsánatot kérned. Ami pedig a reggelt illeti, én is tartozom egy bocsánatkéréssel, hiszen lehet hogy én emlékeztem rosszul, de azonnal leüvöltöttelek...

-Azt hiszem ebben soha nem fogunk tudni megegyezni, szóval akár el is tehetjük a témát annyival, hogy minketten megbocsájtunk a másiknak, nem gondolod?

-De gondolom.- mosolygott a srác. Már éppen megindult volna Juv felé, hogy egy újabb szenvedélyes csókot kérjen tőle, amikor eszébe jutott az előző, így inkább csak vigyorgott egyet, és megkérdezte -Lehet esetleg még valami amit meg kell beszélnünk?

-Ami azt illeti, van. -mondta pirulva a lány.

-Hát akkor mire vársz?

-Te.. komolyan gondoltad?

-Mit?

-Amit... amit a színházban mondtál...

-Mire gondolsz? -ráncolta össze a homlokát Gray. Majd Juvia arcára nézett, és megvilágosodott -Ja, hogy aaaaz... -Az arca hirtelen komolyabb lett, mint amit Juv eddig életében valaha látott -Halálosan.

x

Hazafelé mentek már, mikor a vonaton Juvia szembesült valamivel: a félelem és az aggódás, amivel reggel elindult, eltűnt. Már egy jó ideje, pontosan nem tudta mikor, de ha őszinte volt magával, megállapította, hogy nem is akarja tudni. A fontos, hogy ez után a nap után végre teljesen boldog volt, ha Grayre nézett. A srác megmutatta neki, hogy ami kettőjük közt van, valós, és a bizalom, ami eddig jellemezte a kapcsolatuk, csak felerősödött. Boldog volt, hogy Gray aggódott érte, egész nap igyekezett jobb kedvre deríteni őt, és hogy bizony, ő is fantáziál olyan képtelen dolgokról, hogy mi lenne, ha egyszer összeházasodnának...

A jégmágus szintén boldog volt. Ugyan nem úgy ment a nap, ahogy eltervezte, de úgy érezte, így ezerszer jobb volt. Bevallotta a lánynak legmélyebb vágyait, és barátként is nagyon jól érezte magát vele. Az összes kacagás, amiben ma részük volt, visszhangzott a fejében, és megállapította, hogy barátnője gyönyörűen nevet. 

Heló!

Hosszas kihagyás után itt az első fejezet! sajnos pontos dátumot nem tudok írni, hogy mikor leszek kész a többivel, szóval szorítsatok, hogy többször legyen kedvem kis kétezer szavas fejezetecskéket rittyenteni!

xoxo: Melanie