- Jimin van itt - dugta be a fejét apa a szombámba másnap este, nagyjából nyolc körül.

- Jimin? Park Jimin? - kérdeztem vissza, hogy biztos ugyanarra az emberre gondolunk-e, mire ő bólintott egy aprót.

Mondjuk nem is ismerek más Jimint, de három napja nem beszéltem a barátommal és nem is igazán hittem el, hogy ő keresett fel engem. Tegnap nagyon kivoltam miatta, hiszen konkrétan elmondtam neki mindent, de ő nem reagált semmit. Apára pillantottam, majd vettem egy mély levegőt. Jeleztem neki, hogy beengedheti, de eszem ágában sem volt felkelni az asztalomtól. Egyébként éppen matekoztam, mert holnap témazáró és jóformán semmit sem tudok.

- Szia - hallottam meg a számomra már jól ismert hangot.

Nem válaszoltam neki és nem is fordult az ajtóm felé, hanem továbbra is a mateknak szenteltem a figyelmem. Pontosabban úgy csináltam volna, mintha matekoztam volna, csak, hogy még jobban idegesítsem Jimint. Lehet, hogy gyerekes taktika, de rendesen megbántott tegnap, meg úgy igazából egy hete folyamatosan megbánt, szóval most rajtam a sor, hogy visszaadjam neki.

- Már hozzám sem szólsz? - sétált oda mellém majd jobb vállamra tette a kezét, ezért én gyorsan arrébb hajoltam, hogy tovább játszottam a sértődöttet. - Jungkook, mi a fasz? - csúszott ki ez a rettentően kulturált kérdés a száján.

- Én is ezt kérdezhetném, hogy mi a fasz van - válaszoltam neki a kelleténél egy fokkal idegesebben. - Kidobsz a lakásodból, másnap pedig tudomást sem veszel arról, hogy a bejáratod előtt zokogok, aztán ma csak úgy beállítasz ide és azt hiszed, hogy minden rendben van? Hát rohadtul nincsen semmi rendben, Jimin! - csaptam idegesen össze a matek könyvemet, majd felpattantam a székről, amin eddig ültem.

Szerencsémre olyan erővel löktem hátra, hogy az nekiment a szekrényemnek és sikeresen felborította az előtte álló tükröt, ami eldőlt, így több ezer darab keletkezett belőle. Jimin idegesen ragadta meg a felkaromat és húzott arrébb, bár még így is felsértettek a bőrömet az üvegdarabok pár helyen. Apa nagyjából tíz másodperc múlva már meg is jelent, szerintem mondanom sem kell, hogy egészen a konyhától sprintelt idáig, majd utána nem sokkal anya is betoppant. Mindketten kérdőn néztek ránk, én pedig legyszívesebben a falba ütöttem volna, olyan ideges lettem, már megint.

- Mi történt? - kérdezték szinte egyszerre, de képtelen voltam válaszolni.

Azért is, mert rendesen beszartam a tükör miatt, plusz biztosan elsírtam volna magam, ha bármit is kinyögök. Jimin gyorsabb volt, mint én, így ő vázolta fel anyáéknak röviden a történteket, amit én csak némán hallgattam. Egy hete valami nagyon nem oké velem és ez tegnap óta csak még rosszabb lett. Nagyon nem tesznek jót a folytonos veszekedések a szervezetemnek. A suliban egyszerűen képtelen vagyok odafigyelni, aludni sem tudok igazán és éhes sem vagyok szinte sosem. Szó nélkül rohantam ki a szobámból, majd kicsit sem törődve azzal, hogy amúgy nálam van Jimin és most lenne alkalmunk mindent tisztázni, magamra húztam a kabátomat és a cipőimet, majd a baseball sapkámmal egyetemben kiszaladtam az utcára. Igazából fogalmam sem volt, hogy hova megyek, csak sétálni akartam egy kicsit és úgy éreztem, hogy jót tenne egy kis friss levegő, egyedül. Viszont arra nem számítottam, hogy Jimin utánam fog rohanni, azt hittem, hogy hagyja majd hagy menjek a fejem után és ott marad anyáékkal.

- Jungkook, állj már meg! - kiabálta, de nem is törődtem vele, csak mentem tovább. - Nem kapok már levegőt! Állj már meg basszameg!

Bármennyire is nem akartam, megálltam, mert tudtam, hogy Jimin már így rohadt mérges és nem akartam, hogy még rosszabb legyen ez a már amúgy is elbaszott helyzet. De ahelyett, hogy lekiabált volna, vagy ismét veszekedni kezdtünk volna magához ölelt és a lehető legerősebben kezdett szorítani. Olyan volt, mintha félt volna attól, hogy elveszít. Először teljesen ledermedve álltam és hallgattam Jimin hangos lihegését, ugyanis valóban futnia kellett utánam, mert jóval nagyobbak a lábaim, mint neki és hamarabb is indultam el, mint ő. Miután észbe kapcsoltam visszaöleltem őt, majd mellkasába temettem az arcomat és hosszú percekig szótlanul álltunk így.

- Sajnálom, hogy nem kerestelek - szólalt meg, mikor már nem kellett levegőért kapkódnia. - Tegnap nem voltam otthon, mert a szüleim házában aludtam. Apa beteg és én vigyáztam rá, mert anyának dolgoznia kellett. Csak nem vittem magammal a telómat, ezért még írni sem tudtam neked.

- Komolyan nem voltál otthon? - hajoltam el tőle annyira, hogy szemeibe nézhessek.

- Nem - rázta meg a fejét, mire muszáj volt felhorkantsak.

Én pedig teljes depresszióba estem, amiért nem engedett be a házába. Erre kiderül, hogy otthon sem volt, remek. Én pedig ott bőgtem neki és ezek szerint a bejárati ajtajának sírtam ki a lelkemet.

- Hát, az remek - sóhajtottam fel, majd elléptem tőle.

- Komolyan ne haragudj rám.

- Te fogsz haragudni rám - jelentettem ki, mire összeráncolta szemöldökeit.

- Mármint?

- El akarom mondani, hogy mi nyomaszt előző szombat óta.

- Itt az utcán? Nem lenne jobb, ha mondjuk a szobádban beszélnénk meg? Szerintem anyudék már feltakarítottak a törött üveged. - nyújtotta felém a kezét, mire vettem egy mély levegőt, de eszem ágában sem volt elutasítani őt.

Ma úgy is rettentően gyerekesen viselkedtem, szóval nem akartam, hogy még szánalmasabb legyek. Kézen fogva sétáltunk vissza a házunkig, ami alig lehetett két utcányira a jelenlegi tartózkodási helyünktől. Bocsánatot kértem anyáéktól, hiszen egyáltalán nem volt szándékos a tükör összetörése, de igazából már így is balszerencsés vagyok, mit számít az a plusz hét év? Szerencsére nem haragudtak rám, sőt nem is érdekelte őket a tükör, értem sokkal jobban aggódtak. Letudtam annyival, hogy beszélnem kell Jiminnel, szóval remélem innen leesett nekik, hogy valami vele van. Mondjuk apa pontosan tudja, hogy miért is vagyok ennyire szétesve mostanában.

Igazából hosszú percekig némán ültünk az ágyam két végében, úgy, hogy egymáshoz sem szóltunk. Vagyis Jimin várta, hogy végre megszólaljak, én pedig a fejemben fogalmaztam meg, hogy hogyan tudnám a legkíméletesebben közölni vele, hogy az exével haverkodtam. Vettem egy mély levegőt és alsó ajkamat kezdtem harapdálni idegességemben.

- Jungkook, mondd már. Nem lesz semmi baj. - próbált megnyugtatni a velem szemben ülő.

- Csak nem akarlak elveszíteni - suttogtam és nyelnem kellett egyet, mert időközben még a torkom is kiszáradt.

- Nem fogsz - csúszott közelebb hozzám, majd összekulcsolta ujjainkat.

Hirtelen ötlettől vezérelve ajkaira tapadtam, hiszen ha megharagszik rám, akkor legalább legyen még egyszer alkalmam megcsókolni őt, a lehető legszenvedélyesebben. Komolyan ki akartam belőle még a szuszt is csókolni, mert féltem tőle, hogy szakítani fog velem.

- Kezdesz komolyan megijeszteni - motyogta, miután elhajoltam tőle.

- Yeo Youngjo - mondtam ki a nevet, rögtön rátérve a témára.

Jimin azonnal megfagyott és izmai megfeszültek, amint kimondtam az exe nevét. Szinte láttam, hogy próbálja összerakni a kirakós darabjait, hogy én még is honnan a fenével tudom a nevét.

- Tudod, még régebben mondtam, hogy van egy egyetemista, akivel Yoongi bulijában találkoztam először. És egyszer elvezetett a könyvtárhoz is, mert én nem igazán tudtam, hogy merre van. Ekkor még nem tudtam a nevét, viszont utána megtudtam. Megkérdeztem Yoongit, hogy ő még is ki a fene, de ő csak annyit mondott, hogy maradjak távol tőle, mert nagyon rossz ember. Egészen addig nem tudtam, hogy miért gondolja ezt, amíg mérgéből nem közölte velem, hogy ő az exed. Én annyira sajnálom, Jimin, nem tudtam, hogy ő csalt meg téged. Velem olyan rendes volt és... és én csak megörültem, hogy ő is meleg és, hogy talán új barátom lehet. Azóta találkoztam vele egyszer és nehezemre esett nem szétverni, mert annyira undorodom tőle és magamtól is, ne tudd meg. Én megértem, ha most utálsz engem, meg szakítani akarsz velem, de én nagyon szeretlek téged és... - hadartam, viszont arra nem számítottam, hogy Jimin ajkaimra fog tapadni, ezzel sikeresen belém fojtva a szót.

Egy hosszú puszit kaptam a számra, aminek köszönhetően teljesen ledermedtem, mert nem igazán tudtam hova tenni. Haragudnia kellett volna rám, lekiabálni, hogy mennyire felelőtlen vagyok, vagy éppen szó nélkül elrohanni, de ő helyette megcsókolt.

- Köszönöm, hogy elmondtad nekem - szólalt meg, én pedig még jobban kiakadtam, még a számat is eltátottam.

- Nem haragszol?

- Miért? Kellene? - kuncogott fel, mire megráztam a fejem. - Nem tettél semmi rosszat, hiszen nem tudtad, hogy ő kicsoda. Plusz miután megtudtad elkerülted, nem?

- Eszem ágában sem volt vele találkozni, miután megtudtam, hogy kicsoda valójában - vágtam rá azonnal, mire Jimin elmosolyodott.

- Akkor meg komolyan nincs értelme haragudnom rád. Annyi a bajom az egésszel, hogy ennyit vártál vele, hogy elmondd.

- Mert féltem, hogy szakítani fogsz velem - suttogtam, majd vettem egy mély levegőt. - Meg, hogy ismét veszekedni fogunk. Elegem van a vitákból, teljesen kikészülök tőlük.

- Nekem is elegem van belőlük, szóval mi lenne, ha innentől komolyan őszinték lennénk egymással? - nyalt végig alsó ajkán, majd kezemért nyúlt és összekulcsolta ujjainkat.

- Sajnálom, hogy nem voltam őszinte veled. Innentől száz százalékosan az leszek, jó? - mosolyodtam el, mire Jimin ajkai is felfele görbültek.

- Én is az leszek, babám - villantotta ki a fogait, majd szinte egyszerre hajoltunk közelebb a másikhoz, hogy ismét megszüntessük a távolságot közöttünk.