A híres szeptember elseje. Minden diák legrémesebb napja! Amikor már az utolsó napokat azzal töltöd, hogy hisztizel miszerint "Nem akarok visszamenni a börtönbe!". Szerintem nem mondok új dolgot, ha azt mondom, ez nálam sem volt másképp. De azért egy valami mégis jó volt ebben az egészben. Újból találkozhattam a barátaimmal, akiket egész nyári szünet alatt nem láttam. Nagyjából itt ki is fújt a jó hírekből.

Mosolyognom kellett, mikor apu bekanyarodott a White Mountains-hez vezető földes útra. Körülbelül egy 300 méter maradt hátra az útból, de már innen hallottam ahogy a többiek gyülekeztek az iskola bejárata előtt. A rengeteg autótól alig lehetett bejutni a kapun, ami csakis arra emlékeztetett, hogy megérkeztem a második otthonomba. Mindenki nagyban ölelkezett és búcsúzkodott a családjától. Ami egyben szomorú is, azonban egyben  izgatottsággal tölt el mindenkit, vajon milyen lesz a következő közös év.

A nagy tömegben is kiszúrtam a barátaimat, és egyben a csapatomat.

-Ott jobbra!Ott állj meg!-szélsebesen kapcsoltam ki az övemet.

A White Moutains-t alkotó 4 csoport közül én a zenészek körébe tartoztam. És bár mindenkinek meg volt a saját csoportja, ettől függetlenül más csoportban lévőkkel is alkottunk szoros barátságokat. Na meg persze az ellenségeinket is közel tartottuk magunkhoz.

-Csajsziiii,el sem hiszem hogy végre itt vaaagy!!-Collett,a legjobb barátnőm,egyenesen kirontott a kocsinak amikor meglátott. Feltépte az ajtót, és majdhogynem kirángatott örömében. Én csak nevetve a karjai közé vetettem magam. Jó tudni, hogy semmit nem változott 3 hónap alatt,ugyanolyan kis dilis volt mint azelőtt.

-Annyira hiányoztál!-szinte kiszorítottam belőle a szuszt is. Örömeink közepette pedig, anyuék kiszedték a csomagjaimat a kocsiból.

Collett-el nagyon érdekesen indult a kapcsolatunk. Mondhatnám,hogy utáltuk egymást az elején. És vajon miért? Mert hatalmas idióták voltunk! Én be voltam sértődve mert ide kell járnom, Collett pedig mindenáron meg akarta mutatni nekem, hogy ő  a jobb zenész kettőnk közül. És be kell hogy valljam, iszonyat tehetséges, de ketten együtt alkotjuk az eszméletlen duót. Szóval miután sikerült megbékélnünk a gondolattal, hogy nem csak egyikünk lehet a legjobb, azóta elválaszthatatlanok vagyunk, értve ezt barátságra és a zenére egyaránt.

Mindig is utáltam a búcsúzás pillanatát. Igaz csak egy és fél hónap választott el az őszi szünettől, és újból láthattam őket, azonban ez sem könnyítette meg soha a helyzetet.

-Mindennap hívj kicsikém!-anyu szorosan magához ölelt.

-Ne aggódj anyu, rendben leszek!-azt hittem minél többször éljük át ezt a pillanatot annál könyebb lesz, azonban anyunak mindig el kellett sírnia magát, amitől nekem is sírhatnékom támadt.

-Gyere ide tökfej!-apunak ment a legjobban a búcsúzkodás, vagy csak előttem tette úgy, közben pedig végig sírja a haza fele utat.-Remélem nem kell mondanom, hogy.....-félbe szakítottam.

-Tudom,nincs több hajnalig tartó buli, még csak ki se merjem próbálni a cigit, de legfőképpen a drogokat ne, ja és még csak meg se próbáljak szexelni,úgy...soha...-gúnyosan mosolyogtam.-Tudod ennyi erővel akár apácának is bevonulhatnék!-látszott rajta,hogy elképzelte a szituációt, s mikor már láttam ,hogy szeretne hozzászólni, akkor egyből leállítottam.

-Még csak ne is vedd fontolóra!-fenyegető tekintettel próbáltam megijeszteni.Nyílván nem vett komolyan, így csak vigyorogva átölelt.Ezután megöleltem a kistesóimat,akik még a szuszt is kiszorították belőlem. Mosolyogva és integetve meredtem a távolba,amíg végül el nem tűntek kikanyarodva földes útról.

-Köszöntök mindenkit ismét a White Mountains Akadémián!-szólalt fel az igazgató. Voltak akik egyből ráfigyeltek, és voltak akik tovább mesélték egymásnak a nyáron történt sztorikat.                -Remélem sikerült mindenkinek kipihennie magát, hiszen a mai naptól kezdve újabb kalandokban vehetnek majd részt! Szeretném bejelenteni,ez az év más lesz mint az eddigiek! Most majd esélyt kapnak arra, hogy megmutassák kik is Önök valójában! Tudom,most fogalmuk sincs arról miről beszélek, de amikor eljön az idő,Önök is meg fogják tudni! Száz szónak is egy a vége, legyen ez az év is emlékekben gazdag!-mindenki elkezdett tapsolni.-Ideje elfoglalni a szobájukat! A listát megtalálják az előcsarnokban!-Collett-et keze ragadva futottam be az előcsarnokba, remélve hogy végre egy szobába leszünk. A hatalmas tolongás miatt még csak a táblákat sem láttuk, amire ki volt téve a lista, így hirtelen ötlettől vezérelve lerántottam Collett-et magam mellé a földre, és elkezdtünk a lábak között átvágni a tömegen. Ilyenkor hálát adtam az égnek hogy nem nőttem nagyra!

-Neeem,ez nem igazság!-akadt ki Collett.

-Nincs igazság ezen a földön!-morogtam.-De legalább nem ribivel vagyok egy szobában..-biccentettem a mellettem álló Debby-re,aki a suli ügyeletes házisárkányaként funkcionált. Na meg persze a fiú trófeaként is gyakran feltűnt.

-Kiiratkozom..-felnevettem a kijelentésén, majd jelezte hogy ez nem vicces aztán pedig a listán rámutatott a saját nevére és a szobatársáéra.

-Én a helyedben a kertben aludnék.-nem irigyeltem Collett-et,tekintve hogy ő kapta meg Debby-t szobatársként.

-El fogok gondolkodni rajta.-nevetett.-És neked ki a szobatársad?-rápillantottam a listára.

-Eleanor Delgado..-olvastam fel.-Nem ismerős, talán első éves?-gondolkodtam.

-Az lehetetlen,nem lehetsz egy szobában egy első évessel!-bólintással fejeztem ki egyetértésemet.-Biztos csak nem ismertük eddig.

Lassan mindenki összeszedte a saját csomagját,hogy elfoglaljuk a szobáinkat. Ez volt a beköltözés legrosszabb része, amikor konkrétan az egész életedet bele kell sűrítened egy 120-szor 200-as szekrénybe. Csak reménykedni tudta benne,hogy a szobatársam jó fej lesz és elfoglalhatom még a fél szekrényét.

Mikor beléptem, eszméletlen rendetlenség fogadott.Szanaszét voltak dobálva a ruhák, és még volt egy teli bőrönd a földön. Megpróbáltam betuszkolni abba a maradék egy négyzetcentiméterbe a cuccaimat.

-Szia!-kukkantott ki a szobatársam a fürdőszobából.

-Szia!-próbáltam kitalálni, hogy tudnék eljutni hozzá, hogy legalább bemutatkozzak. De akárhogy is néztem, lehetetlen vállalkozás volt.

-Úristen ne haragudj, szörnyű kupit műveltem ide..-lazán átsétált a bőröndjén. Végülis nem rossz megoldás.-Egyébként Eleanor vagyok!-mutatkozott be.

-Aurora!-rámosolyogtam.-Úgy látom lesz egy kis problémánk ezzel itt!-mutattam a szekrényre.

-Szó szerint az egész emeletre szükségem lenne, hogy elférjek.-elkezdtünk nevetni.

Teljesen tanácstalanok voltunk a bepakolással kapcsolatban. Eleanor-nak iszonyat sok cucca volt, még nálam is több. Ha én adtam neki az én szekrényemből egy kis helyet akkor én nem fértem be, és ez így ismétlődött mint egy ördögi kör.

-Azt hiszem kitaláltam valamit!-sejtelmesen mosolyogtam.
Ez alatt az egy év alatt egészen jól kiismertem a sulit,szinte már minden zeg zugában jártam már,éppen ezért lecsaltam Eleanort az alaksorba.Szinte biztos voltam benne,hogy találunk valamit ami majd megoldja a pakolási problémánkat.

-Azta,mi ez a hely?

-Kincses bánya.-kuncogtam.-Minden diák ide dobja ki a cuccait ami már nem kell,így páran már egészen jól jártunk......Ezt nézd!-sétáltam oda egy szekrényhez. Tökéletes állapotban volt,és pont akkora hogy még befér a szobánkba.

-Tökéletes!Most már csak az a kérdés hogyan visszük fel..

-Oh ne aggódj azt majd megoldom.-legyintettem.

Néha egészen jó hasznát lehet venni a fiúbarátoknak,főleg amikor egy szekrényt kell felcipelni a második emeletre.

-Srácok,nagyon hálásak vagyunk!-vigyorogva megöleltem Liam-et majd Dean-t.

-Bármikor,de azért ne olyan sűrűn jusson eszedbe ezért megkeresni.-szegények teljesen leizzadtak mire felhozták a szekrényt.

-Majd valahogy kárpótollak titeket!-nevettem.-Na most tünés,sok a dolog!-löködtem kifelé őket.

-Várj már Rora!!Még be sem mutattál a csinos barátnődnek.-leskelődtek befelé miközben csuktam be az ajtót.

-A csinos barátnőm az igazi férfiakat kedveli,akik be tudnak mutatkozni maguktól!-nevetve rájuk csuktam az ajtót.
Egyébként imádtam Liam-et és Dean-t. Valaha volt két legjobb fiú barátomnak tekintettem őket. És nem csak hogy jól néztek ki,de még iszonyat aranyosak is voltak. Lehet,hogy pont egy olyan típusú lányra lenne szükségük mint Eleanor......azt hiszem be kell vetnem magam a kerítőnők világába.

-Szóval,első éves vagy?-faggattam az új szobatársamat,miközben pakoltunk be az új szekrénybe.

-Öhhmmm...-megköszörülte a torkát.-Ez egy kicsit bonyolult....-láttam rajta hogy kellemetlen neki ez a téma, így nem feszegettem tovább a témát, csak bólintottam. Nagyjából egy negyed órája pakolhattunk, amikor az igazgató hangjára lettünk figyelmesek, a hangszóróból.

-Kedves Diákok! Kérem fáradjanak az előcsarnokba!-aztán elhalgatott. Eleanor-al egymásra néztünk, majd egy vállrándítás kíséretében elindultunk lefelé a földszintre. Útközben összefutottunk Collett-al is, akinek azonnal bemutattam az új szobatársam.

-Milyen a házisárkánnyal?-együttérzően átkaroltam.

-Rora,ismerem ezt a nézést, és értékelem, hogy próbálsz sajnálni, de tudom hogy belülről most sírsz a nevetéstől.-mind a hárman elkezdtünk nevetni.

-Átjöhetsz hozzánk ha szeretnél.-ajánlotta fel Eleanor.

-Eeeez de király ötlet!-felcsillant a szemem. Időközben megérkeztünk az előcsarnokba, ahol csatlakoztunk a baráti társaságunkhoz, ahová természetesen Eleanort is nagyon gyorsan befogadtuk.

-Mint már előbb is említettem,ez az év más lesz pár dologban mint az eddigiek!Bizonyára sokuknak feltűnt,hogy nem a saját évfolyamtársaikkal kerültek egy szobába,ennek kettő egyszerű oka van. Szeretnénk ha a White Mountains egy nagy csapattá formálódna, és megismerjék egymást,másodszor pedig azok a szerencsések akik első éveseket kaptak szobatársnak,megmutathatják milyen is az amikor az ember támogatva van,ugyanis ti lesztek az új elsőéveseink mentorai!