Másnap az úton haza felé, az anyával való beszélgetésem játszódik le újra, és újra a fejembe.

"- Mackenzie, kérlek beszéljük meg! – kérlelt, és közelebb lépett hozzám, de én csak hátráltam.

- Szerintem nincs mit megbeszélnünk – válaszoltam ridegen, de magabiztosan álltam anyám tekintetét.

- Csak hadd magyarázzam meg! – rukkolt elő egy újabb ötlettel, amit egy fejrázással jeleztem, hogy nem nagyon tetszik.

- Hét éved volt rá, hogy megmagyarázd! Hét éved! Tudod mit jelent az? – csattantam fel és széttártam a karjaimat.

- Sajnálom, Kenzie... – vette suttogóra a hangját.

- Ne sajnáld! Nem kell. Túl léptél, és új életet kezdtél, nélkülem. És én is így tettem – mondtam és a könnyeimmel küzködtem.

- És nem pótolhatnánk be azt az elhalasztott időt? – nézett rám könyörgően.

- Ahhoz ez már túl késő. Hamarabb kellett volna gondolkodnod – közöltem. – Üdvözlöm Sophiat. Egyszer úgy is megtudja, hogy van egy eltitkolt féltestvére – mosolyodtam el gúnyosan, és akármennyire lelkiismeret furdalásom volt, ott hagytam anyámat a jégcsarnok előterében, egyedül marasztalva a gondolataival."

- Min gondolkozol? – szakít ki a visszaemlékezésemből Luke hangja, így felé fordulok.

- Csak anyámon – vonok vállat, ő pedig, hogy elterelje a figyelmemet, végig simít a kezemen, majd rákulcsolja az ujjait az enyémekre.

Bevallom, sikerül is neki, hogy teljesen máshol járjon az agyam, ugyanis már csak azon gondolkodok, hogy mi is van köztünk.

- Majd beszélnünk kéne erről– búgja a fülembe a szöszi, amire lehunyom a szemeimet.

- Szerintem is – bólintok egy aprót, és a tekintetemet a kinti havas tájnak szentelem, egészen addig amíg haza nem érünk. Amikor már csak pár perc van Chicagoig, dobok egy üzenetet apámnak, és Chloenak.

Én: Hamarosan otthon vagyunk.

Apa: Nem baj, ha nem tudok érted menni? Nem tudok kiszabadulni a munkából.

Én: Dehogy baj, akkor haza sétálok. Puszi❤️

Felsóhajtok, és visszaírok a barátnőmnek is.

C👑: Na mizu, csajszi?💋

Én: Pár perc és ott vagyunk.

C👑: Oké, akkor majd olyan öt óra fele átmegyek hozzátok😌 Már karácsonyra főzünk.😍

Én: Uh basszus, tényleg!😱 Még ajandékokat kell vennem._.

C👑: Majd holnap elmegyünk vásárolni, még van egy napod addig^^

Én: Oké, köszi:D Na akkor majd tala, sziaa❤️

C👑: Csá💕

Elrakom a telefonomat a zsebem mélyére, és hátradőlve várom, hogy leszállhassunk a buszról. Ez be is következik nem sokára, és mindenki egyszerre akar lemenni a járműről, ami nagy nyomorgást kelt a kis helyen. Öt perc után sikeresen lejutok, és kiveszem a bőröndömet a csomagtartóból. Mindenki megáll külön-külön kupacokba. Páran a hóba ülve hülyülnek, de van akik a jégcsarnokba mennek be még egyet korizni. Egy szóval, mindenki szét széled.

Éppen húzom fel a kabátomon a cipzárt, hogy ne annyira érjen a hideg, amikor a hátam közepén egy kis ütődést érzek. Mérges arckifejezéssel fordulok a bűnös felé. Luke vigyorgó pofájával találom szembe magam, aki már egy másik hógolyót fog a kezeibe, és pár másodperc múlva az újra eltalál engem. Oké, ha ő így, én is így. Leguggolok és a fagyos hóból egy gombócot gyúrok. Felállok és rögtön Lukera célzok, és szerencsésen eltalálom a nyakát, így a hó belemegy a szöszi kabátjába. Ráöltöm a nyelvemet, ő meg futni kezd utánam. Felsikítok és elszaladok előle. Megkerülöm Calumékat, és elbújok Mikey háta mögé.

- Kérlek, segíts – mondom neki, ő pedig direkt ellép mellőllem.

- Tudod, hogy bírlak, na – vicsorog rám a színeshajú, én pedig bemutatok neki. Megint szaladni kezdek, de Luke hamar utol ér és leterít a földre.

- Összenyomsz – nyöszörgök, ő pedig mintha meg sem hallana, össze-vissza dobál hóval.

- Kellett neked visszdobnod! – nevet rám.

- Te kezdted! Hülye lettem volna nem viszaadni neked! – háborodok fel. A szőkeség legurul rólam, majd segít nekem felállni. Felemelem a kezemet és kiseprem Luke hajából a havat. Ezt a pillantot egy nyávogós hang szakítja félbe, én pedig automatikusan ellépek Luke-tól.

- Jajj Lukey, végre, hogy itt vagy – közeledik felénk egy csaj és átkarolja a szöszi nyakát.

Egy cuppanós puszit nyom az arcára. Hemmings szemei lyukat égetnek belém, én pedig biccentve egyet, fogom meg a cuccaimat.

- Szerintem mostmár nincs mit beszélnünk – indulok el haza fele.

Luke szótlanul áll a lány mellett, én pedig megpróbálok már nem foglalkozni vele.

Amikor haza érek, édesapám még nincs otthon, ezért hogy kiürítsem a fejemből a felesleges gondolatokat, neki állok valamit sütni. Mézeskalácsra esik a választásom, ezért előveszem az összes szükséges dolgot hozzá. Egy tálba belerakom a megfelelő mennyiségeket és elkezdem összegyúrni őket. Persze, pont ekkor csengetnek, és megfogva egy konyharuhát, lépkedek az ajtóhoz és kinyitom azt.

Chloe az. Ilyen hamar elment az idő?

- Szia! Végre! – kiált fel boldogan és szorosan magához ölel. Viszonzom a gesztusát, majd behúzom a házba.

- Mézeskalácsot csinálok. Segíthetsz – mosolygok.

- Oké! – csillanak fel a szemei, és most együtt állunk neki, sütni tovább.

Már a formákat szaggatjuk ki, amikor folyamatos pittyegés hagyja el a telefonomat. Körül belül huszadjára.

- Megnézed, kérlek, hogy ki az? – kérem meg Chloet, ő pedig megfogja a készüléket és megnyitja az üzeneteket.

- Luke miért írja neked, hogy beszélni szeretne, és, hogy sajnálja? – vonja fel a barátnőm a szemöldökét.

- Ja semmi – vonok vállat. – Megakartuk beszélni, hogy akkor mi van köztünk, és mi lesz a jövőben, de elbaszta. Vagyis pontosabban, elbaszta az egyik csaja.

- Oh ne már! – biggyeszti le az alsó ajkát szomorúan.

- Ez van – sóhajtok fel, és miután beraktam a sütiket a sütőbe, letiltom Luke számát, hogy tényleg ne tudjon elérni mostmár.

Utolsó esélyed volt Luke, és ezt is elcseszted. Gratulálok!